Talán a "szörnyethalt" egyfajta "mondat szóvá tömörödése" folyamat eredménye lehet..:

"szörnyűséges eset következtében halt (meg)"--->

"szörnyűségeset halt"--->"...

ill. "egyetértek"! ;-)

(vagy direkt volt, a részt veszt kifigurázandó? :-)

Kálmán László:

"..(pl. részt vesz). Ezeket vagy nem érzi összetételnek a szabályzatot módosítgató bizottság, vagy.."

Talán azért kell külön írni szerintem a "részt vesz"-t, mert az "-szt" és a "v-" hangokat hasonulás nélkül kimondjuk (ami persze változhat idővel..), és "hármas mássalhangzóként" leírva az "-sztv-" elég szlávosnak tűnhetne..:)

Krizsa:

"A magyar nyelv azonban már az északi és déli emberi alfaj nyelvének egyedülálló ötvözete, tehát a magyar nyelv valódi VILÁGÖRÖKSÉG."

Hát ezzel egyet értek..:)

Csak egy hete kezdtünk bele az orosz-héber-magyar gyökszótár megírásába a hűséges szótározó adatgyűjtőmmel (az egyik lányommal). Ő még tanult oroszul Magyarországon, én meg, aki 20 évvel vagyok idősebb nála, persze, hogy még az egyetemen is tanultam oroszul:-)

Miért az oroszt választottam a második összehasonlító gyökszótár alapjának? Hisz az orosz nem is gyöknyelv! Nem gyöknyelv, az igaz, de annyit már az orosz tanulásom idején is sejtettem, hogy nem távolodhatott messze a gyöknyelvi állapottól.

És az a rengeteg – az "amatőr" nyelvészek szerint tévesen megállapított – szláv jövevényszó?

Pedig nem tagadható, hogy a szláv szavak óriási tömege hasonlít a magyar szavakra.

Csak ennek nem az az oka, amit az indoeurópai nyelvészet feltételez. NEM a TERÜLETI közelség. A területi közelség általában sem oka a szavak "átvételének", pont.

Az sem, hogy a primitívebb magyarság a bölcs szláv földművelők nyakára telepedett volna Kárpát-medencében és tátott szájjal bámulta volna, hogy ezek már mi mindent tudnak. Nem "telepedett" rájuk, csak a szlávok egy része s a "magyarfélék" nagy része mindvégig ott maradt. Tehát tényleg együtt voltunk őslakosok a szlávokkal – több tízezer év óta – a Kárpát-medencében (és fölötte, a mai Németalföldön is).

Aztán a "szlávként" szétválók már nem maradtak ott – túlnépesedés – legalábbis nem tömegesen – hanem szétmászkáltak Nyugat- és Közép Ázsiába.

A finnekkel is együtt voltunk, ugyanott őslakósok, de azok még korábban (valószínúleg eggyel korábbi jégkorszak utáni interglaciálisban) mentek ÉSZAKRA. Csak oda és ott is maradtak. Ók is így tudják, és igazuk van.

A "magyarféle" nyelvű akárkik azonban – a több tízezer év előtti múltban – egyelőre inkább DÉLRE vándoroltak – de Ázsiába ekkor még nem.

Bizonyíték erre az, hogy a magyarok igen, de a szlávok a mai napig nem számolták fel (teljesen) a mássalhangzó torlódásokat.

Másik bizonyíték az lehetne, hogy a magyaroknak megvan az F és B hangjuk, ami szintén "déli", vagyis afrikai ajándék a nyelvekben, de ez a két hang HULLÁMOKBAN, UGYE, lassan már Ázsiába is szétterjedt. Csak az igazán hideg északra nem terjedt soha – a mai napig.

Tehát az F és B hang megléte / hiánya – már nem jó bizonyíték.

Ne hagyd becsapni magad, mert a finnugrászok is nagyon jól tudják, hogy a B, C, G, F, Sz, Z hangokat a finnek csak a modernkori, 30-40 éves jövevényszavakban használják.

A magyarféle (= a ragozóvá vált) nyelvűek Európa délebbi részein kívül – mivel a hideget nem bírták – főként Mezopotámia körzetébe jutottak le. Majd – az utolsó Özönvíz katasztrófája után, a Kaukázus környéki túlélőik már Ázsiába is szétmászkáltak: Észak-Indiáig, és Észak-Kínáig. Tehát csak a klimatikus "középtájakig".

A ragozó nyelvek alapjelenségeinek (magánhangzó egyeztetés, nemek hiánya, stb., stb.) az a titka, hogy közvetlen átvételek nélkül is ez volt az európai emberi alfaj protonyelvének – fejlődésének – a természetes útja. (Kérdésre ezt is megmagyarázom.)

A magyar nyelv azonban már az északi és déli emberi alfaj nyelvének egyedülálló ötvözete, tehát a magyar nyelv valódi VILÁGÖRÖKSÉG.

Itt kell közbevetnem, hogy az indoeurópai nyelvészet finnugor szolga-nyelvészete – öngól – pont a LEGRÉGEBBEN szétváló nyelvek hasonlóságát mutatja ki, és nevezi "rokonnyelveknek". Miért?

Mert nem érdekelte, vagyis "szemet húnyt" afólótt, hogy a legészakibb nyelvekben nincs C, B, nincs szókezdő (gyök-kezdő) D, hogy nincs G, F, Sz, Z hang sem – s ebbe buktak bele. Tehát az indoeurópai nyelvészet, amely a dél- és nyugateurópai (meg a román) nyelveket hasonlítgatja össze, mégsem alapok nélküli, mint a finnugor szolga-nyelvészet.

Ha láttad, hogy ANNYIRA MÁS a magyar és a finn nyelv – mert mindkettő GYÖKNYELV – nem köllött vóna az indoeurópai nyelvészetet másolgatni!

A nyelvészet legnagyobb és alapvető tévedése abban áll, hogy "alapszavakat" keresgélve, a SZAVAKAT – "józan paraszti ésszel" – fogalmaknak véli.

Kellett, hogy legyen a (feltételezett) alapnyelvekben legalább a testrészekre, állítja a hivatalos nyelvtudomány: a környezet növényeire, állataira, sziklákra, esőre, hóra, HÁZ-ra stb. kellett, hogy legyenek szavai az embernek!

Mikortól kellett, hogy legyenek? Hát, a nyelvészek szerint az ember fejlődésével párhuzamos stádiumokban: tehát a halász-vadásznak, a földművelőnek, a tüziipar korában a szükséges felszereléseknek kellett, hogy legyenek FOGALMI elnevezéseik.

********

NEM VOLTAK.

********

Sőt általában mai napig sincsenek, csak annak hisszük őket.

A MAI szavainkat is az ősi élmények, történések, megfigyeléseknek az emberi fajra jellemző hangzataiból építjük fel – immár hosszabb, összetett szavakat.

********

A magyar kéz eredeti értelme: "csináló" (most nem indokolok mindent, hogy miért), de a héber kéz: "mellette levő",

A magyar láb olyan, mint a a lefolyt láva megszilárdult vége,

de a héber láb: "a szokásosat tevő" vagyis lépked,

A magyar méh (mind a kettő): "fájó", a héber méhecske is fájó, de az anyaméh már más: kb.: védett hely. TEHÁT a MÉH szó egyikben sem rovar!

A HÁZ a finnben összekötözött valami, a magyarban beborít (mint a hó), a héberben pedig földbeVÁJT lakhely.

A magyar HAS az héberül "érez" és "számításba vesz". Világos.

A héber arany az "ragyogó sárga", de az alant említett finnugor nyelvekben nyilván a "szőrökről" nevezték az aranyat, úgy látták a tartalmazó közetben az erecskéit – így tökéletesen világos, hogy a hasonló megjelenésű réz fogalmával keverik.

Naivitás tehát, hogy a MÉH szó hangalakját a "rokonnyelvekben" hasonlónak és a nem rokonnyelvekben eltérőnek képzelik, mert a méh lehet fáj (héber), "beszélő" (héber), – a magyarban ugyan a darázs az, ami duruzsol –

lehet "összeillesztett" a méhecske neve, vagy "csíkos" (a potroha), stb. Csak az teljesen valószínűtlen, hogy akár csak 3000 évvel ezelőtt is a mai tudóskák fejében levő méh-fogalom lett volna.

A magyar TÁJ, az "kitátó", a héber turista pedig taj-ár: a tájra árad.

A magyar fej a héberben (P-vel): száj. A finn fej és fa (P-vel) de az, hehe, se nem száj, se nem fej, hanem mindkettő az: "ami felemelkedik".

Szal kb. 4000 hasonló példát lehet még felsorolni...

De a hivatalos nyelvtudomány soha nem fog belenézni a magyar-héber összehasonlító gyökszótárba.

Sem saját erejéből nem fog csinálni bármilyen más összehasonlító gyökszótárt. Még "magyaron kívülit", tehát pl. arab-dravidát sem. Miért nem?

Azért nem, MERT PONTOSAN tudja és már 150 évvel ezelőtt is tudta, hogy innentől nincs tovább... Hogy az evolúciós nyelvészettel már semmit (őstörténetet, történelmet, politikát) – a világon semmit nem lehet többé manipulálni. S hogy erre senki nem is kiváncsi. (Értsd: ugyse kapnának rá kutatási alapot.)

*********

A genetikai rokonság tehát mégis együtt jár a nyelvrokonsággal: az egyetlen emberi faj beszéde az emberi protonyelv volt és maradt.

Az emberi faj beszéde kezdetben nagyon általános és elvont tartalmú volt, vagyis egész jeleneteket, észleléseket, veszélyeket, létszükségleteket rögzítő hangzatokból állt. Ezek bővülnek, variálódnak azóta. A gyöknyelvekben alig, a több nyelvben azonban jócskán össze-vissza kavarodnak – de a mai napig használatban vannak.

S az emberi beszéd újabb hangjai, a zöngés mássalhangzók (kivéve az F-et),

mind a korábbi zöngétlen őshangok rokonhangzói.

A jó ajakzárással jelent meg az utolsó zöngétlen, az F hang.

Az artikulátlan beszéd torlódó mássalhangzóinak szétnyílása már csak variálta az ősi értelmeket hordozó mássalhangzó és msh. párosokat. Most már érthetőbben lehetett kiejteni és a sokféle magánhangzóval variálni is lehetett őket.

**********

A mai indoeurópai nyelvészeten nem lehet segíteni: teljes egészében téves.

A magyar ARANY szó gyöknyelvi "környezete":

Áron, Arnót (albán-magyar név), Ernő, érint, Irán (nem magyar szó),

Irén, irón, írnok, ironga (régi csontkorcsolya), urna (nem magyar),

árny, árnyék, ernyő, erény, irány-arány (arrafelé nyúlik), arany.

A héber ér / erani = élénk, éber

óren = fenyőfa, arnáv = nyúl (éber és nagyon kinyúlik a teste),

ir, ironi = város, városi (mozgalmas, fürge, ÍR-ással kapcsolatos),

arnák = erszény, arón = szekrény, koporsó.

Most nem párosítok minden magyar szót a fonetika és értelem szerint is hasonló héber szavakhoz (általában sokat lehet, itt mindet.)

Tehát csak az aranyra koncentrálok:

A héber ér, erani = élénk (színű – arany-erecskék /nemde szőrnyi-szálak?/ a kőzetben),

arnák = erszény, arnóna = ingatlanadó,

óreM = felhalmoz (az N és M helyenként ebben a két nyelvben is felváltja egymást.)

Ha van kedved, nézz utána, hogy ezt kb. 15 magyar szót, amely mindkét nyelv XR (az X bármilyen magánhangzó) gyökének és e gyök hatalmas szóbokrainak része – hányféle jövevényszóra cincálta szét a hivatalos "nyelvtudomány"?

Ennek az XR gyöknek – a származékainak én 165 magyar szavát hasonlítottam össze a héberrel. Ez egymagában több, mint az egész 150 éves... eredmény:-)))).

@Avatar:

szornyi ’arany’

kan ’kán’

iki ’apó, öreg, bácsi’

Az ’arany’ szó az iráni nyelvekből származik, de külön került az ugor, illetve külön-külön egyes finn-premi nyelvekbe. A hantiban (és a manysiban) azonban az ugor szó ’réz’ jelentésben maradt meg, az ’arany’ kései kölcsönzés a komiból, de végső soron ugyanaz a szó. www.uralonet.nytud.hu/uewww/eintrag.cgi?id_eintrag=1746

Na végre, valamivel egyetértek. Persze, hogy lehet "közelebbi" a hanti hitvilág. Valójában nem is azt akartam mondani (pedig úgy érthető), hogy a görögből bármit is "átvett" volna a magyar, pl. a szirén-t. Hanem azt, hogy a magyarban az SzR gyöknek minden magánhangzóval képzett alakja megvan. Ez azt bizonyítja a számomra, hogy a "magyarféle" protonyelvet, amely először flektált, majd kétirányban (elő- és utó-), végül csak egyirányban ragozott (s csak a lánc-ragozások korszakában hagyott fel a zavaró hajlítgatással)

aminek, természetes, hogy a hanti is leszármazottja lehet – NEM ELŐZHETETT MEG ma ismert nyelv. (Itt nem tárgyalt okból, a héber sem:-).

Feltéve, hogy valóban létezett az általad említett "szornyi kan iki" név, megkísérlem a gyöknyelvi elemzését, hogy mit jelenthetett:

1. a SzR gyökváz elvont értelme magyarban és héberben: viharos-terjedő / szörös.

2. a héber kén, ken = igen, helyes, fészek, alapzat, tisztség, stb...

3. iká (arám) = van, ikuv (héber) = figyelemmel kísérés, nyomozás ....hát ez olyasmi.

@Krizsa: A hantik ősi hitvilágának tagja "Szornyi kan iki", aki a legtöbb mitológiában meglévő Világügyelő férfiú alakjával azonos.

fu.nytud.hu/kn/nepek/nephan.htm#hagyom

Számomra sokkal közelebbinek tűnik, mint a Szirén, és sokkal elképzelhetőbbnek tartom, hogy a magyar hiedelemvilágnak is tagja volt, akiből egy új vallás, esetünkben (feltételezem) a kereszténység térítői negatív figurát, szörnyet faragtak...

Szörnyet hal: az áldozat mintegy "cselekvően" hal: önmaga okozza a széttépetését.

Egyetlen, nem-magyar szó "hajaz " a szörny-re: SZIRÉN. Felidézzük a mitológiát és látjuk, hogy valóban erről van szó. A szirének tollas, madárcsőrű, képzeletbeli lények (a magyar SzR gyök flektálása: szar, szár, szór, szir(t), szőr, szúr, szűr). A mitológiában a szirének szépek, magukhoz csalogatnak, majd ragadozó módjára ölnek. A reális magyar nyelv azonban nem asszociálja az erőszakos halált a szépség fogalmával, tehát a magyarban a szirén is szörny.

Mert az áldozat be lett csapva. Elkerülhette volna a pusztulását, ha nem hitt volna a "szirének csábításának" Pl. ha biztonságosabban vezette volna az autót, vagy ha nem ivott volna előtte alkoholt, stb.

A termetéstörténetet – nem lévén elégedett egyetlen fordítással sem – magam is újtra fordítottam (csak pár oldal, de sok kommentárt fűztem hozzá), s ez a "Terrorcivilizáció" című könyvem, 2008, Túlélés kiadó (a kiadó is én vagyok) a 12-20. oldalán található.

A héber szöveg magyaros fonetikával:

Mi-kol ec-ha-gán = ből-mind fa-a-kert

ACHOL TOCHÁL (EJEND majd ESZED = ha megtörténik az, hogy megeszed):

ve-mé-ec ha-dáat tov, ve-raá = és-ből-fa ha-tudás jó és-rossz,

lo tochál miméno, ki ba-jom ochalchá miméno = ne egyél belőle, mert ban-nap enni fogsz belőle,

MOT TAMUT = halált fogsz halni.

Itt kétszer is van ez a furcsa szóismétlés, s ez a héberben a fokozás jele volna? ÁLTALÁBAN igen. Tehát helyesek az előttem szólók hozászólásai. De mégsem feltétlenül. Mert a szövegkörnyezet, az értelem mindig fontosabb, mint bármely szabály.

Halált fogsz halni – pláne azon a napon? Mesebeszéd. Hisz Ádám és Éva nyilvánvalóan nem haltak meg aznap, amikor a tudás fájáról ettek. S a Fennvaló sem okozta halálukat, SŐT. Sőt rendelkezett arról, hogyan is éljenek tovább – mind a mai napig.

Tehát? Aznap "HALANDÓVÁ LESZEL". Ez a helyes fordítás.

Nagyon költői ugyan és kedvesen hangulatos a "halálnak halálával halsz" fordítás, de nem erről van szó.

Hanem arról, hogy aki MÉRLEGELI, hogy mindazt, amit már TUD, jót és rosszat, azt mind megteheti-e? NEM! Mert ha igen, akkor biztosan ki-(el)pusztul a föld színéről.

Tehát, ha az a parancs, hogy ne ölj, akkor SEMMIKOR nem ölhetsz (fajtársat), pont.

Ha az a parancs, hogy tiszteld anyádat és apádat (és nem mérlegelheted, hogy mifélék, hogy "szemetek" voltak-e, vagy sem, hogy nem is szerettek téged, megsatöbbi – mert ezt NEM neked kell eldöntened).

Neked tisztelned kell őket (s általában a gyengéket, gyerekeket, öregeket, özvegyet, stb.). S ha mégsem teszed, akkor az utódaid rólad fognak venni példát és ugyanúgy fognak bánni teveled is öregségedre... Pedig az öregek tapasztalata igenis sok tekintetben és sokszor többet ér, mint a gyermekeiké...

És ha minden életet - védő - szabályt betartasz, akkor nem fogsz meghalni? Nem meghalni, hanem KIHALNI nem fogsz – s a bónuszként – a haláltól félni sem. Hisz a halálunk bekövetkeztét, mi emberek, legtöbbször nem is tudjuk előre. Tehát emiatt sincs okunk félni tőle. De ha jó sok utódunk van (mint nekem, eddig 13 – mint apámnak, eddig 23), akkor – s ez tényleg így van – max. az esetleges szenvedésektől félhetünk a halál előtt, de a megsemmisülés – ami már "ki van zárva" – eszünkbe sem jut.

A "szörnyet halás" következik...

@Fejes László (nyest.hu): Persze én is tudom, hogy ez egy fokozó jelentési mód, de szó szerint nézve akkor sem ezt jelenti - nem úgy mint az ászok ásza vagy a szépek szépe.

Sánta Ferenc - Halálnak halála műben pedig inkább a birtokos módú jelentése jött le (halálnak a halála), nem a legszörnyűbb halálnem.

@Fejes László (nyest.hu): Hozzátenném, hogy minden bizonnyal tükörfordítás, bibliai eredetű. A bibliai héberben nagyon gyakori ez a felsőfokot jelölő figura etymologica. Ebben a műfajban talán a legismertebb az Énekek éneke (shir hashirim). Az se azt jelenti, hogy valaki énekekről énekel. :)

@Xebulon: Nem egészen. Az X-ek X-e kifejezés azt jelenti, hogy a legnagyobb, a legjelentősebb stb. L. ászok ásza, mestereknek mestere, szépek szépe stb.

Nekem a "halálnak halálával fogsz meghalni" kifejezés is tetszik. Mert a "halálnak halála" egy birtokos kifejezés, és azt jelenti, hogy öröké élsz (hiszen a halál meghal).

A főnököm mondta mindig - aki nem csinálja meg a feladatot, az halálnak halálával hal meg. Én meg mindig röhögtem, hogy ok, akkor nem csinálom meg és elnyerem az örök életet.