Magát nem megnevező olvasónk három szópárt sorol fel, annak a kicsit rejtélyes kérdésnek a kíséretében, hogy „hogyan jönnek össze”:

Hogy jön össze ? – lakáj – lakályos kacsingat vagy kacsinTgat ? csevely vagy csevej ?

Három teljesen különböző esetről van szó. A lakáj és a lakály(os) esetében két véletlenül hasonlóan hangzó szótőről van szó, a kacsingat és a kacsintgat esetében két nagyon hasonló alakú és jelentésű szóról, végül a csevely és a csevej esetében egyetlen szó két lejegyzési módjáról, helyesírásáról. Vegyük őket sorba.

Csevejre hív a lakáj. Épphogy nem kacsintgat...
(Forrás: iStockphoto)

Ami a lakáj és lakályos szavakat illeti, amint írtam is, teljes véletlen a hangzásuk hasonlósága. A lakáj vándorszó, a magyarba feltehetően német közvetítéssel került, de a nyomok a spanyol és a francia nyelvig vezetnek (spanyol lacayo és francia laquais, ejtsd: [lȧke]). Ezeknek az eredetéről viszont semmit sem tudunk, csak azt sejtik a nyelvészek, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, de hogy miből erednek, arra vonatkozóan csak ködös feltételezések vannak. Ezzel szemben a lakályos szót a lak- magyar tőből (vö. lakás, lakik) képezték valamikor a 19. században, és abban az értelemben használták, hogy ’kényelmes, otthonos’.

A kacsingat és a kacsintgat közül a második valamivel ritkább, de mindkettő létezik. Mindkét szó töve a kacs ’vékony, görbe inda’, ennek különböző igei származékait állítólag abban az értelemben használták, hogy ’ferdén néz’. A 18. században például még használták a kacsing tövet, ami éppen ezt jelentette, és ebből képezték a kacsingat igét. Egy másik igei származék, a kacsint ma is használatos, más értelemben (’fél szemével pislog’), és ebből van továbbképezve a kacsintgat.

Végül nézzük a csevely és a csevej írásmódot. Sokaknak gondot okoz, hogy megjegyezzék: az utóbbi a helyes az akadémiai szabályzat szerint is, és azért is, mert ez a szó a cseveg szó tövéből van képezve ugyanazzal az -aj/-ej képzővel, amit a kacaj (vö. kacag), moraj (vö. morog), robaj (vö. robog, robban) szavakban találunk, és mindig pontos j-vel írunk.

Sok csevejnek kacaj a vége
(Forrás: Wikimedia Commons / Benson Kua / CC BY-SA 2.0)

Vajon miért okoz ennyi gondot a csevej írásmódja? Miért pont ezzel a szóval van mindenkinek gondja? Kezdjük ott, hogy azoknak a szótöveknek, amelyeknek a vége [-aj]/[-ej] hangzású, nagyjából a felét kell pontos j-vel írni, a másik felét pedig ly-nal. Ugyanakkor az ly-os, tehát -aly/-ely végű tövek összesen majdnem hatszor olyan gyakran fordulnak elő, mint a j-s, tehát -aj/-ej végűek. Emiatt az emberek inkább a ly javára tévednek, tehát inkább írnak csevelyt csevej helyett, mint mondjuk csermejt csermely helyett.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ám ez nem ad magyarázatot arra, hogy miért nincs ugyanilyen sok bizonytalankodás más -j végű tövek, például a kacaj esetében? A válasz itt is a gyakoriságokban rejlik. A pontos j-re, tehát -aj/-ej-re végződő töveknek nagyjából a háromnegyede hátulképzett toldalékolású (tehát -aj, nem pedig -ej végű). Ezzel szemben az -aly/-ely végűek között ez az arány kevesebb mint két százalék (összesen a bivaly, guzsaly, karvaly, tavaly szavak tartoznak ide, meg a nyelvjárási padmaly ’partfalban víz által kimosott üreg’). Ezért ha egy szótő hangzásra [-aj] végű, akkor szinte biztosan nem hajlunk arra, hogy ly-nal írjuk (kivéve ha a négy-öt kivételesen -alyra végződő szó egyike), míg ha hangzásra [-ej] végű, akkor, ha nem ismerjük az írásmódját, vagy ritkán találkozunk vele, akkor az ly-os írásmódot találjuk természetesebbnek.