Itt van ez a kis szócska, ártalmatlannak látszó jószág, hinnénk róla elsőre. Szerintem a hagyományos nyelvészek rémálma. „Képzeld, a hadd-ról álmodtam, teljesen leizzadtam. Így szólt hozzám: kidobhatod az egész nyelvtanodat, mert én létezek. Így mondta, hogy létezek, csak hogy bosszantson.”

János nevű olvasónknak is sok minden feltűnt vele kapcsolatban, bár neki talán nem voltak rémálmai tőle.

Elég sűrűn hallani a „Hagy mondjam el”, „Hagy szóljon” formákat. Ami azt illeti én szinte mindig így használom. Írásban viszont mindenhol „Hadd mondjam el”, „Hadd szóljon” alakokkal találkoztam. Esetleg egy d-vel. „Had szóljon”, ami kiejtve inkább „hat”-nak hangzik, mint „had”-nak.

A hagy alak tudjuk hogy nem hiba kimondva (mert úgy helyes ahogy mondják..), de leírva kb olyan helyesírási hibának számít, mint mondjuk a „mongyuk”? Azaz a kiejett „hagy” szót helyesen hadd-nak kell írni? A szótár sajnos nem segít, mivel benne van a hadd a had és hagy is.

Azt gyanítom, hogy valamiféle felszólító mód lehet, mivel dupla d-t csak d-re végződő igék felszólító módú képzésekor kaphatunk: mond-mondd, küld-küldd. Ez alaján az ige a had lenne. Azonan ilyen igét nem ismerek, továbbá valami nem stimmel mivel ragozni sem lehet.

Bizony, kimondva [hagy] vagy [had], sosem [hadd], leírva viszont hadd, ez így van. (A szótárban persze benne van a hagy is, csak nem ebben az értelemben, hanem a hagy ige egyes szám harmadik személyű, határozatlan tárggyal egyező alakja.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ez olyan eset, amikor az akadémiai helyesírás különösebb ok nélkül a szó történetéhez alkalmazkodik. Jól látja ugyanis János, a hadd felszólító igealakból származik: a hagyd alakváltozata. Nem is olyan rejtélyes, ugye? Hiszen például a hadd nézzem meg sokszor hasonlóan használható, mint a hagyd, hogy megnézzem. És a történetére nézve majdnem ugyanaz, mint az angol megfelelője: let me see, let him see stb.

Egyáltalán miféle szó ez? Többnyire elhagyható a mondatból és ugyanazt fogja jelenteni: Hadd szóljon -> szóljon.

Hadd mejnek én, hadd menjen ő, hadd menjetek ti, stb. Érzéketlen marad a személyre, mindig megmarad hadd-nak. (vagy had-nak, hagy-nak?) Ráadásul mindig felszólító módú igealak követi. Ezek alaján valamiféle segédige? Ami érdeksség lehet, hogy ennek van-e valami köze a sima had (mint hadsereg), ill a sima hagy (valamit elhagy, otthagy) szavakhoz.

Na, és akkor itt jön a rémálom. Az iskolai (más néven: hagyományos) nyelvtan alapján kellene a hadd-nak valami „szófaj”, meg „mondatrészi szerepek”, amiket játszhat. A szófaji osztályozás a hagyományos nyelvtanban a szóalakokat tipikus alaktani, jelentéstani és mondattani viselkedésük szerint próbálja csoportokba sorolni, akármit jelentsenek is ezek. A hadd esetében alaktani viselkedésről nem beszélhetünk (nincsenek toldalékolt alakjai), mondattani viselkedése meg csak egyféle van (felszólító-kötőmódú igealak előtt áll, legfeljebb egy tagadószó választhatja el a ragozott igealaktól). A hagyományos nyelvtan (legújabb változata) a bár(csak), vajha stb. szavakkal sorolja egy csoportba: „modális partikulának” nevezi. Ezekben a „modális partikulákban” állítólag az a közös, hogy nincsenek toldalékolt alakjaik, a mondatban semmivel sem alkotnak alaktani vagy mondattani szerkezetet (akármit jelentsen is ez), és „nincs mondattani szerepük”. Ennek alapján a partikula elnevezés helyett én inkább az izé nevet javasolnám.

Izé...
(Forrás: Wikimedia Commons / Wilfredor / CC0)

Komolyra fordítva a szót: ha félretesszük az ókori hagyományokat ápoló iskolai nyelvtan osztályozás-mániáját, és nem próbálunk mindenáron valami „szófajt” meg „mondatrészi szerepet” találni a haddnak, annyit találunk, hogy nincs még egy olyan magyar szó, ami pontosan ugyanúgy viselkedne, mint a hadd. Talán annyiban hasonlít a bár(csak) és a vajha szavakra, hogy azok mellett is egy bizonyos igemódú igealaknak (de mellettük feltételes módúnak) kell állnia, de már a mondatbeli helyük is más, mint a haddnak). És persze érezzük, hogy jelentéstani hasonlóság is van köztük, bár ezt nehéz pontosan meghatározni, és én nem is vállalkozom rá. Annyi bizonyosnak látszik, hogy ha a haddos mondatok parafrázisait, átfogalmazásait nézzük, azokban a hadd helyett valamilyen engedélyezéssel kapcsolatos főmondatot találunk:

Abban viszont egyáltalán nem értek egyet Jánossal, hogy „elhagyható a mondatból, és ugyanazt fogja jelenteni”. Igaz, hogy erdélyi ismerőseim rendszeresen elhagyják a mondatból, mert – úgy néz ki – az ő nyelvváltozatukban sokkal szűkebb körben használatos, mint a miénkben (Add már ide, nézzem meg – mondják, amit én így mondanék: hadd nézzem meg). De erre mindig fel is kapom a fejem, ami biztos jele annak, hogy igenis van funkciója a mondatban, legfeljebb az ő nyelvváltozatukban ezt a funkciót nem kell jelölni.

És hogyan kapcsolódik ide a haddelhadd vagy haddelhad? Ezt viszon sohasem mondanám „hagyelhagy”-nak. Ennek alapján talán más szóról van szó.

A haddelhadd csak közvetve kapcsolódik ide, annyiban, hogy ebben is a hagyd igealaknak a hadd alakváltozata fedezhető fel. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint annak az embernek a kiabálását utánozza, akit bántanak, és aki emiatt úgy kiált fel, hogy Hagyd már abba! Az abbahagy igekötős igének van egy régiesebb, de helyi változatokban még élő elhagy változata, tehát a felkiáltás, amiből ezek szerint a haddelhadd származik, vagy amivel ez a szó játszik, így hangzott: Hadd el! Hadd el!