A muszlim országokban a kalligráfia – Kínához hasonlóan, de a nyugati világgal ellentétben – még ma is élő művészet. A dekoratív művészetek, mint az arabeszk és a kalligráfia, fontos részei az iszlám művészeteknek. Az arabeszk bonyolult, de szabályos növényi vagy geometriai díszítés. Neve is azt mutatja, hogy az európaiak az araboktól vették át, bár már az ókorban is létezett. Az iszlám kalligráfia valójában az arabeszk egy speciális formájaként is felfogható, egyszerre szöveg, kép és üzenet. Maga a vallás ugyan konkrétan nem tiltja a figuratív ábrázolást (nem ír erről a Korán), de a muszlim teológusok a figuratív ábrázolást hagyományosan a bálványimádás egy formájának fogják fel. Ezért vették át a nyugati figuratív ábrázolás szerepét az iszlám világban a dekoratív művészetek. A kelet-ázsiai kalligráfia, ellentétben az iszlám kalligráfiával, gyakran vésett vagy mozaikokból kirakott, és lassú pontos elkészítést igényel.

Geometriai remekmű
(Forrás: Wikimédia)

Az arabeszknek már önmagában is spirituális értéke van, mert a bonyolult ismétlődő formák mögött gyakran komoly matematika rejtőzik, ami a világ harmóniáját és Allah nagyságát szimbolizálja. Nem is szokták teljesen tökéletesre hagyni, a muszlim művészek mindig becsempésznek egy kis hibát a mintába, jelzésként, hogy a tökéletesség és a tökéletes alkotás csak Allah képessége és tulajdonsága. A kalligráfia, ha lehet, még spirituálisabb, mert nagyon sokszor a Korán idézeteit tartalmazza: a szent könyv szent szavait. Ilyen tekintetben a kalligráfia látványos kompozíciói Allah és az iszlám vallás nagyságát hivatottak ábrázolni. A kalligráfia és az arabeszk dekoratív mintái az anyagi világon túlmutató végtelen rendet teszik helyileg láthatóvá, és fontos részei az iszlám világnézetnek.

A vallásos iszlám kalligráfiák

A leggyakrabban látható iszlám kalligráfiák közé tartozik Allah (الل) és Mohamed (محمّد) neve. A további gyakori feliratok között az egyik legfontosabb a biszmilláh. Ennek teljes szövege: „Bismillah ir-Rahman ir-Rahim" (بسم الله الرحمن الرحيم – Isten nevében, aki a legkönyörületesebb és a legkegyesebb). Ez Allah hagyományos 99 neve közül az első hármat tartalmazza, és ezzel kezdődnek a Korán fejezetei, a szúrák (a kilencedik kivételével az összes 114). Használatában a keresztény „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”-hez hasonlítható.

Egy másik gyakori vallásos kalligráfia a saháda, az iszlám hitvallás kifejezése, ami az iszlám öt oszlopa közül az első: „lâ ilâha illallâh, Muḥammadur rasûlullâh" (أشهد أن لا إله إلاَّ الله و أشهد أن محمد رسول الل – egyetlen Isten létezik, Allah, és Mohamed az ő prófétája). Ez szerepel Szaúd-Arábia zászlaján is egy korai (thuluth) stílusban írva.

A szaúdi zászló
(Forrás: Wikimédia)

Az iszlám kalligráfia fontosabb stílusai

Az arab írás ma alapvetően folyóírás, de legkorábbi változataiban még különállóbak voltak a betűk és így nyomtatott jellegük volt. Az egyik legrégebbi kalligráfiához használt stílus a kufikus, ami a nevét az iraki Kufa városáról kapta. Ez már a Korán megírásakor (i.sz. 632-ben) is létezett, a szent könyv legkorábbi példányait ebben a stílusban jegyezhették le. A kufikus stílus szögletes, egyenes vonalakkal és merev szögekkel. A jelenlegi Irán és Irak zászlaiban található takbír, azaz „Allahu Akbar” (الله أكبر – Isten a legnagyobb) feliratok is kufikus betűkkel íródtak.

Az egyik legelső híres muszlim kalligráfus az iraki származású Ibn Muqlah (886-940) volt. Ugyan kézírása nem élte túl az ezer évet, de nevéhez több stílust is kötnek, bár valószínűleg csak standardizálta a már korábban is létező stílusokat. Ibn Muqlah már valódi folyóírást hozott létre. A nevéhez kötődő hat stílust később még módosítgatták, mert túlságosan is matematikai arányokra voltak építve. Ezek közül az egyik a naszkh, melyet a 15. századtól igen gyakran használtak a Koránhoz, és ma is az egyik leggyakoribb változata az írott arab nyelvnek. A számítógépek is többnyire naszkh vagy naszkh-jellegű betűkészletet használnak.

Perzsiában és az arab világtól északra fekvő muszlim országokban – Törökországtól Pakisztánig – a naszkhból kifejlesztett másik stílus, a nasztalik terjedt el. Ezt a hagyomány szerint a 14. században Mir Ali Tabrazi (?-1447) hozta létre, és az oszmán birodalomban is ez vált a leggyakoribb stílussá. A nasztalik betűtalp nélküli, rövid függőleges és hosszú vízszintes vonásokból áll. A stílus legkiválóbb alkalmazója a perzsa Mir Emad Hassani (1554-1615) volt. Indiában is ez terjedt el az iszlám Mogul birodalmak uralma alatt (1526-1858), ahol kezdetben a perzsa nyelv volt az udvar hivatalos nyelve. A perzsa vagy más néven fárszi nyelv egyébként az arabtól teljesen eltér, annak nem rokona, hanem egy indoeurópai nyelv. Az arab ábécét négy betűvel kellett kiegészíteni a perzsa ábécéhez, a nyelv hangkészletéhez igazodva. A nasztalikot nyomtatásra sokáig alkalmatlannak tartották, mert nagyságrendileg vagy 20 ezer ligatúrát, azaz betűösszevonást kíván, ami csak a számítógépek korában tette praktikussá a használatát. Ma azonban ez a leggyakoribb számítógépes urdu betűtípus. Az urdu nem csak Pakisztán hivatalos nyelve, hanem az indiai muszlimok többségének is a nyelve. Beszélt formájában az urdu szinte teljesen megegyezik a hindivel.

A törökök továbbfejlesztették a nasztalikot, így jött létre a rendkívül díszes, szinte barokkos, diváni stílus. Ez az egyik legbonyolultabb iszlám kalligráfiai stílus, az összekuszálódó betűk szabályait csak magas rangú beavatottak ismerték. Szultánok és hercegek használták hivatalos levelezésre és ceremoniális alkalmakkor. A diváni népszerűsége a történelemből a magyarok által is ismert I. Szulejmán (1494-1566) uralkodása alatt érte el csúcsát. A szultánok aláírás-pecsétjét, a tugrát az udvari kalligráfusok, a nesanik tervezték és készítették el. A tugra használatát más országok is átvették az oszmán birodalomtól, például az oroszországi tatárok (akik nem keverendők össze a tatárjárás mongoljaival). Ezért van Vlagyimir Putyinnak is saját tugrája.

Putyin tugrája.

A kalligráfia, a papír, és a kultúra

A papírt már az i. sz. 1. században ismerhették Kínában, de Cai Lun császári eunuch hivatalnoknak tulajdonítják a gyártási módszer forradalmasítását i. sz. 105-ben. A kínaiak azonban féltve őrizték a papír készítésének titkát. Európába csak hosszú évszázadokkal később, muszlim közvetítéssel jutott el a papír. A muzulmánokhoz 751-ben a közép-ázsiai Szamarkand elfoglalásakor tanulták el a papír készítését. Az új módszer hamarosan kiszorította a pergament az iszlám világban, mert a papírra írt Korán szövegébe sokkal nehezebben lehetett belejavítani, mint a pergamenre írtba; a papír ráadásul könnyebben használható médium is volt. Az első ezredfordulón az iszlám könyvtárakban már sok ezer kötet állt, amikor az európai könyvtárakban még csak pár száz, és a muzulmán tudósok a görög kultúra vívmányait is jobban ismerték ebben az időszakban. A papír végül a 11. században jutott el Európába, először az arabok által megszállt Spanyolországba. 1400-ban már Olaszországban és Németországban is létezett papírgyártás, Magyarországon a 16. század elején, Angliában pedig a század végén nyíltak az első papírgyárak.

Egyes elméletek szerint az emberi „magas kultúra” virágzása nagyban összefüggött a papír elterjedésével. Ezt a papír fent vázolt története is igazolja. A kínai kultúra első fénykora az i. sz. első évezredre esett, ezt az arab kultúra virágzása követte, majd az olasz reneszánsz, és angol birodalom. A papír, akárcsak később a nyomtatás, nagyban felgyorsíthatta az információ- és tudásátadást. Az iszlámnak köszönhető egyébként az első töltőtoll is, amit egy egyiptomi kalifának készítettek el először i. sz. 953-ban. A papír és a toll nagyon hatékony kombináció volt. Nem csoda, hogy az andalúziai arab költő, Abu Hafsz al-Andalúszi azt írja: „Mily csodás dolog is a toll! Sötétséget iszik és fényt áraszt a szája.”

Az Al-Dzsazíra logója
(Forrás: Wikimédia)

Az iszlám kalligráfia ma

A kalligráfia egy ma is élő művészet az iszlám országokban. Egy speciális formája a kalligram, ami a 17. századtól kezdve terjedt el. Ebben a betűk egy képet formáznak, ami figurálissá teszi a végső eredményt, mintegy megkerülve a direkt ábrázolást. A kalligramok eredetileg a muszlim miszticizmushoz kapcsolódtak. A híres kalligráfusok közül az iraki származású Hassan Massoudy (1944-) ma a kalligramok mestere. Hozzá hasonlóan egy másik híres kortárs iszlám kalligráfus, az iráni születésű Towhidi Tabari (1964-) is Párizsban él. Az egyik legismertebb és gyakran látott példája a kortárs iszlám kalligráfiának a katari székhelyű Al-Dzsazíra tévéadó logója. Legújabban pedig a kalligráfiának egy utcai változata is kezd elterjedni az arab országokban, a graffiti. Sorozatunk következő cikke a graffitivel mint a kortárs nyugati kalligráfiával fog foglalkozni.

Források:

Kéri Katalin: Az írott szó csendes birodalma (www.terebess.hu)

Francis Robinson: Az iszlám világ atlasza

Wikipédia