Nemcsak az Indus-völgyi jelek és más hasonló ókori feliratok tartoznak a megfejtetlen szövegek közé. A Voynich-kódex jóval későbbről származik, de a mai napig őrzi titkát. Titkosírásról van-e szó, vagy esetleg bonyolult tréfáról?

Rejtélyes micsodák
(Forrás: Wikimedia commons)

Csőbe húzott nők

A kódex több mint kétszáz oldal terjedelmű – az egész megtalálható a Wikimedia Commonson viszonylag nagy felbontásban. Az oldalakat egy ismeretlen archivista végigszámozta, és bizonyos számok hiányoznak. Valószínűsíthető tehát, hogy a könyv  eredetileg még hosszabb volt, de a hiányzó lapokról semmit sem lehet tudni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kötet gazdagon illusztrált, habár a képek legalább annyira rejtélyesek, mint a szöveg. Az első szakasz furcsa növényeket ábrázol – az illusztrációk precízen megformáltak, de nem valódi növények láthatóak rajtuk. Inkább olyan benyomást keltenek, mintha több különböző faj részeit rakta volna össze az alkotó: az egyikből a leveleket, a másikból a virágokat, és így tovább.

Elég részletes ahhoz, hogy fel lehessen ismerni a növényt... mégsem lehet
(Forrás: Wikimedia commons)

Utána körkörös diagramokat tartalmazó rész következik: ezeket általában csillagászati ábráknak szokás tekinteni, mert néhányon beazonosíthatóak egyes csillagképek. Legnagyobb részüket azonban nem sikerült értelmezni a kutatóknak; igaz ugyan, hogy nem sokan foglalkoztak a kérdéssel, mára pedig leginkább csak hobbisták kutatják a témát, nem kis részben a kódex köré lerakódott összeesküvés-elméletek miatt.

Ezután még furcsább szakasz jön: meztelen nők valamiféle medencéket összekötő csővezetékrendszerben. A medencéket egyesek tesztrészek sematikus rajzainak tekintik, mások alkímiai szimbolizmusra tippelnek, de igazából egyik elméletre sincsen meggyőző bizonyíték.

A meztelenség ellenére nem kimondottan erotikus látvány
(Forrás: Wikimedia commons)

Utána ismét körök következnek, végül pedig visszatérünk a növényekhez, ezúttal több darabra szedve: gyökerek, levelek és hasonlók láthatók a képeken, mellettük tornyok vagy tégelyek. A záró szakaszban eltűnnek az illusztrációk, csak a margón láthatóak apró csillagok, mintha valamilyen tételes felsorolásról lenne szó.

Ki írta és miért?

A Voynich-kódexnek sokáig még a keletkezési időpontja is bizonytalan volt. A közelmúltban az Arizonai Egyetemen végzett vizsgálatok azt valószínűsítik, hogy a kötet a tizenötödik század első felében keletkezett, sőt a tinta is korabeli. Tehát nem arról van szó, hogy a közelmúltban valaki beszerzett egy nagy adag korabeli pergament, és gondosan lekapargatta róla a tintát, hogy aztán újra írhasson rá. (Bármilyen meredeknek hangzik, ilyesmit szoktak csinálni a hamisítók!)

Ettől persze továbbra sem tudjuk, ki készíthette és mi célból; a kötet a nevét egy lengyel antikváriusról és régiségkereskedőről kapta, aki 1912-ben vásárolta meg jezsuita szerzetesektől, és 1915-ben tárta nyilvánosság elé. Amíg a fentebbi vizsgálatokat el nem végezték, az a feltevés is létezett, hogy maga Voynich hamisította a kódexet. Voynich egyébként érdekes személyiség volt: nemesi származása ellenére proletárforradalmárnak állt, Szibériába száműzték, majd onnan megszökött és Londonba emigrált, ahol hivatalosan is felvette a korábbi mozgalmi nevét.

Michał Habdank-Wojnicz [vojnics], később angolosított nevén Wilfrid Michael Voynich.
(Forrás: Wikimedia commons)

Miért nem sikerült megfejteni?

A visszafejtés több okból is gondokba ütközik. A legnagyobb probléma, hogy nem tudjuk, milyen nyelven íródott a szöveg, sőt még azt sem, hogy milyen nyelvek lehetnének a rokonai. Más sikeres visszafejtések esetében legalább ennyi adott volt, például az általunk korábban bemutatott ugariti írásról sejteni lehetett, hogy az így lejegyzett szöveg nyelve a sémi nyelvcsaládba tartozik. Az ismeretlen nyelvű szövegekhez általában szoktak találni a régészek szószedeteket, vagy kétnyelvű párhuzamos szövegeket; így sikerült visszafejteni például az egyiptomi hieroglifákat.

Tovább nehezíti a feladatot, hogy az írás betűkre tagolása sem egyértelmű. Az ugariti ékírásos jeleket könnyen el lehetett különíteni egymástól, viszont a Voynich-kódex több folyóírásra emlékeztető tulajdonsággal is bír.

Mettől meddig tart egy betű?
(Forrás: Wikimedia commons)

Azt sem tudjuk, a szöveg titkosítva van-e, tehát az ismeretlen írás mellett használt-e a szerző (a szerzők?) valamilyen olyan módszert, ami olvashatatlanná teszi a tartalmat. Az íráskép maga folyamatos, úgyhogy valószínűleg könnyedén tudta írni a lejegyzője; ez érv lehet a bonyolultabb titkosítások ellen. De az ismeretlen írnok készíthetett magának előzetesen feljegyzéseket, amelyeket később megsemmisített, vagy egyszerűen elkallódtak.

Valami van benne...

A szövegnek szemlátomást van valamilyen szerkezete, de sajnos ez még nem jelenti azt, hogy valóban nyelvről van szó – tetszőleges jelsorozatról matematikai módszerekkel jelenleg nem tudjuk egyértelműen kimondani, hogy nyelvi tartalmú-e. (A Voynich-témájú blogokon gyakran hivatkozott Zipf-törvény és a feltételes entrópia erre alkalmatlanok.)

Számos más emberi tevékenység következtében állhat elő belső szerkezet: léteznek nem nyelvi szimbólumrendszerek, mint a matematika, vagy olyan nyelvszerű dolgok, mint az automatikus írás. Automatikus írás esetén a szerző nem tudatosan – például transzállapotban – jegyez le szöveget, amely „ismeretlen nyelvű” is lehet. Ilyenkor általában a szerző által beszélt nyelv/ek bizonyos tulajdonságai jellemzőek rá, de nem alkot összefüggő nyelvet. A Voynich-kódex illusztrációinak látomásos jellege is módosult tudatállapotra utalhat.

„Marsbéli írás” Hélène Smith francia médiumtól. Felolvasva meglehetősen franciásan hangzik.
(Forrás: Wikimedia commons)

Léteznek statisztikai érvek amellett, hogy a szövegnek van belső szerkezete, de az nem nyelvi. (Ezt egyszerűbb kimondani, mint azt, hogy biztosan nyelvi; a nyelvek és a nyelvszerű szimbólumrendszerek sok statisztikai paraméterükben hasonlítanak egymásra.) Lehet, hogy automatikus írásról van szó, vagy egyszerűen arról, hogy valaki összeírt egy csomó furán kinéző szöveget – mondjuk azért, hogy aztán jó pénzért eladhassa a kéziratot, mint varázskönyvet.

Ezekből a gezemicékből kell elkészíteni a varázsfőzetet?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Művészet vagy bonyolult hobbi?

Érdemes lehet abba is belegondolni, hogy ma milyen célokból készülnek hasonló alkotások. Lehet a cél egyszerűen művészeti: Luigi Serafini olasz kortárs grafikusművész szintén készített egy rejtélyes kötetet, ez az 1981-ban megjelent Codex Seraphinianus. Serafini saját számokat használt az oldalszámozásra, amelyeket sikerült megfejteni, viszont a szöveget magát azóta sem. Nem csoda: Serafini a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy a kódexnek nincs nyelvi tartalma és többé-kevésbé automatikus írással készült.

Akár egészen extrém erőfeszítésre is képesek művészek; Xu Bing kínai alkotó éveken át faragott fa nyomóformákat, hogy előállíthassa az Égi Könyvet, egy kínainak tűnő, de teljesen értelmetlen jeleket tartalmazó szöveget. (Az állampárt nem díjazta Xu Bing mondanivalóját és emigrációba kényszerítette a művészt.)

Sok ember tervez magának hobbiból mesterséges nyelveket, sőt akár hozzájuk tartozó kultúrákat is; számos alkalommal beszámoltunk már a témáról, sőt útmutatót is közöltünk lelkes próbálkozóknak. Habár a mesterséges nyelvek igazából az utóbbi néhány évszázadban váltak népszerűvé, ismerünk a Voynich-kódexnél korábbi példákat is, például ilyen a Bingeni Boldog Hildegard tizenkettedik századi német apáca nevéhez fűződő Lingua Ignota. Lehet, hogy a Voynich-kézirat esetében is ilyesmiről van szó, és a titok mindörökre titok marad...

Olvasnivaló

• Wikipédia szócikk, itt a könyv történetéről is részletesebben olvashatunk
  
• Összeesküvés-elméletek a kéziratról
• Maga a kódex oldalanként lefényképezve
• Schinner, A. (2007): The Voynich Manuscript: Evidence of the Hoax Hypothesis. Cryptologia, 31(2): 95-107.