Az arab az afroázsiai (régebben sémi-hámi) nyelvcsalád sémi ágához tartozó legnagyobb nyelv. Legközelebbi rokonai más sémi nyelvek, mint a héber és az Etiópiában beszélt és ott hivatalos amhara (27 millió beszélővel) és tigrinya (7 millió beszélővel). A sémi nyelvek közé tartoztak továbbá a történelemben az akkád, az arámi, és a föníciai nyelvek is.

Arab nyelvjárások
(Forrás: Wikimédia)

Az afroázsiai nyelvcsalád egyéb ágaihoz tartozik még a nagyobb, több tíz milliós nyelvek közül a berber, a szomáliai, a szintén Etiópiában beszélt oromo, és a nigériai hausza nyelv is, a történelmi időkből pedig az ókori egyiptomi birodalom nyelve. Az afroázsiai nyelvek őshazája még az elsivatagosodást megelőzően, 7-8 ezer évvel ezelőtt a Szahara lehetett; innen hódították meg később a Közel-Keletet. A proto-sémi nyelv őshazája már az Arab-félszigeten volt, úgy 6000 évvel ezelőtt.

Az arab egy úgynevezett makronyelv, amelybe 30 olyan nyelvjárás tartozik, amelyek beszélői többé-kevésbé megértik egymás beszédét. A makronyelv vagy nagyon eltérő dialektusok, vagy nagyon hasonló nyelvek összessége. Az arab ily módon a világ ötödik legelterjedtebb nyelve: legalább 280 millió ember anyanyelve és további 250 millió muzulmán beszéli második nyelvként. Helyzete ezért hasonló ez a maláj-indonéz nyelvéhez, amit szintén nagy területen több száz millió ember beszél, és amelyet 13 különböző nyelvjárásra lehet felosztani.

Az arab mint a Korán nyelve

Az arab nyelv 30 nyelvjárása közül minden arab országban a modern sztenderd arab – gyakran rövidítik MSA-nak az angolban – a hivatalos nyelv, ezt tanítják az iskolákban, ez majdnem minden írott arab szöveg és egyben a média nyelve is. A hivatalos helyzeteket leszámítva azonban nem ezen beszélnek az emberek, és nem ezt tanulják meg anyanyelvként, hanem valamelyik helyi változatát. Azaz az arab világra általánosan jellemző a diglosszia, a kétnyelvűség. A modern sztenderd arab a Korán klasszikus arabjából alakult ki, és alapvetően konzervatívabbnak mondható, mint a legtöbb arab nyelvjárás. A klasszikus arab és többnyire a modern sztenderd arab szórendje ma is a következő: állítmány, alany, tárgy. Ezzel szemben a mai beszélt helyi arab nyelvjárásokra az alany-állítmány-tárgy szórend jellemző, akárcsak a modern héberre és a máltai nyelvre. Ez utóbbi egyébként különleges esetnek számít, mert történelmileg az arabból fejlődhetett ki, de nagyon sok benne az olasz és szicíliai jövevényszó (50%), latin ábécéje van, mellesleg hivatalos nyelv (az angol mellett Máltán), és Európa egyetlen őshonos sémi nyelve.

Ehhez hasonlóan a proto-sémi nyelv főnévi esetrendszere alany, tárgy és birtokos esetet különböztetett meg, ami a Koránban még jelen van, a modern sztenderd arab is használja, de a beszélt arab nyelvjárásokra már nem jellemző. A sémi nyelvek más jellegzetességei azonban a mai napig élnek minden arab nyelvjárásban. Ilyenek például a torokhangok, vagy a magánhangzók kis száma és csökkent szerepe, de az is, hogy a fogalmi szótövek legtöbbször három (ritkábban kettő vagy négy) gyökmássalhangzóhoz köthetők. Így van ez például a kitāb (كتاب) „könyv”, a kutub (كتب) „könyvek”, a kātib (كاتب) „író”, a kitābat (كتابة) „írás”, az aktub (اكتب) „írok”, a maktab (مكتب) „íróasztal” vagy „iroda”, és a maktabat (مكتبة) „könyvtár” vagy „könyvesbolt” szavak esetében. Azaz az „írás” fogalmának az arabban a „k-t-b” mássalhangzó hármas a gyökmássalhangzós töve.

A fenti példából az is kiderül, hogy az arab flektáló, más néven hajlító nyelv. Ez azt jelenti, hogy a nyelvtani szóviszonyokat alapvetően a szóalak megváltoztatásával jelöli, akárcsak az indoeurópai nyelvek többsége, és nem egymás után következő toldalékolással például, mint a magyar.

Egy vallás, egy nyelv és egy írás térhódítása

Itt érdemes pár szót szólni az arab betűkről is. A korai írások közül nagyon sok kötődött valamelyik sémi nyelvhez, ezért is van, hogy ezek jobbára nem valódi ábécék voltak. A sémi nyelvek mássalhangzó-dominanciájából következően ugyanis nem jelölték a magánhangzókat, más néven ezek az írások tehát technikailag abdzsádok voltak. Ilyen még a héber ma, amivel a jobbról balra haladó írásirányt is osztja az arab, ami szintén a legtöbb korai írás jellemzőjének számít.

A mai arab írásban a magánhangzók jelölése opcionális. A hosszú magánhangzókat általában jelölik: pontozással; de a rövideket nem, csak különleges esetekben. Ilyen például a Korán, ahol fontos az abszolút pontosság. A latin betűk után az arab betűk a legelterjedtebbek az egész világon. Az arab nyelv mellet a perzsa, az urdu – ami a hindi muszlim változata – és a Kínában honos altáji ujgur nyelv is az arab betűk helyi változatát használja, akárcsak nagyon sok egyéb kisebb nyelv. Az első ó-arab írásos emlékek még jóval a Mohammed előtti időből, az i.e. 8. századból származnak, de ezek még nem arab betűket használtak. Az arab betűk az i.sz. 5. században jelentek meg először, azonban csak a Korán megírása után (i.sz. 632) terjedtek el.

Az arab nyelv és az arab betűk is az iszlám térhódításával, illetve az ezt lehetővé tevő katonai hódítással együtt terjedtek el a világban. Az i.sz. 7. századtól kezdve az iszlám nagyon gyorsan elterjedt egész Észak-Afrikában és Arábiában, és Ázsiában is egészen Indiáig behatolt. Az iszlám vallás terjedése pedig együtt járt az arab nyelv, a Korán szent nyelvének az előretörésével is. Ahol elég erős volt, ott lassan át is vette a korábbi helyi nyelvek szerepét, ahol nem, ott is jellemzően az arab írás terjedt el. Ezért van, hogy korábban arab betűkkel írták a török, a maláj és a szuahéli nyelvet is egészen addig, amíg a gyarmatosító nyelvek – vagy a török nyelv esetében az európai kultúrszféra – hatására át nem álltak a latin ábécére.

Azokon a helyeken azonban, ahol az arab nyelv idővel kiszorította a helyi nyelveket, megfigyelhető, hogy a helyi arab változat átvett szavakat és nyelvtani szerkezetek a régi őshonos nyelvből. Ezért is van, hogy a mai beszélt arab nyelvjárások beszélői nem mindig értik meg egymást. A legnagyobb különbség az észak-afrikai és a közel-keleti arab dialektusok között van. De vizsgáljuk meg a főbb arab nyelvjárásokat részletesebben.

A fontosabb arab dialektusok

Ahogy azt már korábban említettük, a legáltalánosabban ismert arab a modern sztenderd arab. Ez a klasszikus arab modernizált, kicsit egyszerűsített nyelvtanú változata. Az arab világban Egyiptom a legnagyobb lakosságú ország és az egyiptomi számít a legismertebb arab dialektusnak az ottani média hatása miatt. Az újságok, hírműsorok ott is a hivatalos modern sztenderd arabot használják, de a tévésorozatokban, filmekben és könnyűzenében általánosan elterjedt az egyiptomi arab, amit az egész arab világba „exportálnak”. Egyiptom ugyan Észak-Afrikában van, de az egyiptomi arab nem az észak-afrikai, hanem a közel-keleti arab nyelvjárásokhoz tartozik.

Az egyiptomi arabra a kopt nyelv hatott, az egyiptomi nyelv legkésőbbi változata, ami egyébként szintén afroázsiai nyelv (volt). A két nyelv több mint 300 évig párhuzamosan létezett a Nílus alsó folyása mentén, de az arab fokozatosan kiszorította a koptot, ami ma már csak a Kopt Ortodox Egyház szertartási nyelveként él. A kopt nyelvből vehette például át az egyiptomi arab azt, hogy a kérdőszavak a „logikus” helyükön állnak és nem kerülnek a kérdés elejére, mint a sztenderd arabban. Az ország déli részén az alacsonyabb presztízsű szaidi nyelvjárást beszéli vagy 20 millió egyiptomi. Még nagyobb az eltérés a még délebbi, szintén 20 milliós szudáni arab nyelvben, amire Fekete-Afrika nyelvei erősebben hatottak.

A közel-keleti arab nyelvjárások közül a jemeni arab számít a legkonzervatívabbnak, ami fizikálisan is az Arab-félsziget legtávolabbi pontján található. Ettől lényegesen eltér a Földközi tenger sávjához kapcsolódó levantei arab, ami a libanoni média hatása miatt szintén ismertnek számít. A kettő között például különböző iraki dialektusok találhatók – ezekre más és más mértékben hatott a perzsa és a kurd nyelv. Régebben nagy különbség volt a letelepedett és a nomád beduin arabok nyelvjárásai között, de a nomád élet megszűnésével és a közoktatás és a tömegkommunikáció terjedésével ezek a különbségek egyre csökkennek.

Az észak-afrikai vagy maghrebi arab nyelvjárásokat a berber nyelv hatása különbözteti meg a többi arab dialektustól. Nyelvük saját megnevezése dáridzsaI, azaz dialektus, és a berberen kívül sok benne még a francia és spanyol jövevényszó is. Marokkótól Líbiáig közel 70 millióan beszélik a dáridzsal valamelyik változatát, de annak ellenére, hogy az arab már több mint ezer éve használatos Észak-Afrika városaiban, vele párhuzamosan a berber nyelv is fenn tudott maradni. A hagyományosan a sivatagi élethez kötődő berberek számát csak becsülni tudjuk. Körülbelül 15-25 millióan használhatják valamelyik berber nyelvet, közéjük tartoznak a tuaregek is. A berberek többsége Marokkóban és Algériában él. A közel-keleti araboknak a maghrebi nyelvjárásokat a legnehezebb megérteniük, fordítva azonban kisebb a megértési nehézség a közel-keleti média hatása miatt.

Arab szavak a magyarban

Az talán nem meglepő, hogy a hárem és a hasis arab eredetű szavaink, és páran még azt is tudják, hogy így van ez olyan tudományos eredetű fogalmakkal is, mint az alkohol, az algebra, az alkímia vagy az algoritmus, amit mind a középkori arab tudományok virágzásakor vettek át az európai nyelvek. De arab eredetűek vagy arab közvetítéssel jutottak el hozzánk még a következő szavaink is: albatrosz, admirális, amalgám, azúr, kávé, kémia, géz, zsiráf, gazella, lant, magazin, matrac, monszun, múmia, zéró, tarifa, szóda, skarlát, sáfrány, maffia, jázmin, henna, dívány, kaliber, articsóka és cukor. Az arab hatása például a spanyol nyelvre azonban ennél lényegesen nagyobb, ugyanis az Ibériai-félszigeten több mint 600 évig voltak jelen az arab hódítók. Így a spanyolban legalább négyezer, a portugálban pedig legalább ezer arab jövevényszó található.

Források:

Ethnologue: www.ethnologue.com

Francis Robinson: Az iszlám világ atlasza

David Crystal: A nyelv enciklopédiája

Wikipédia