Ha valamiből nagyon elegünk van: azt mondjuk: herótunk van tőle. Azt azonban már nehéz eldöntenünk, mit is jelent pontosan a herót, melyet kizárólag a valakinek herótja van (esetleg lett) és a herótot kap szerkezetben használunk. A Népszótár három javaslatot tartalmaz: ’megcsömörlés, undorszerű érzés’, ’hányinger’, illetve ’félelem, gond’. A szavazó felhasználók az első kettőt nagyjából fele-fele arányban tartják jónak és rossznak, míg a harmadikat nagyjából kétszer annyian tartják helytelennek, mint helyesnek. 

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nem nehéz észrevenni, hogy az ’undor’ és a ’hányinger’ meglehetősen szoros kapcsolatban áll egymással: a hányinger az undor testi megnyilvánulása. Amikor hányingerről beszélünk, gyakran metaforikusan használjuk a kifejezést: a hányingerem van tőle nem feltétlenül jelenti, hogy testünk valóban a gyomortartalom lehető legrövidebb úton való eltávolítására törekszik, csupán annyit, hogy valami erős idegenkedést vált ki bennünk.

Már az ókori görögöknek is herótjuk volt?
(Forrás: Wikimedia Commons / Stefano Bolognini / GNU-FDL 1.2)

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában sajnos nem szerepel a szó. Bakos Ferenc Idegen szavak szótárában sem találjuk meg, csak heróte formában. A szótár szerint jiddis eredetű szó, a jelentése ’félelem, rémület, nagy ijedtség’, és olyan kifejezésekben fordul elő, mint a herótét kap ’inába száll a bátorsága’. Úgy tűnik azonban, hogy ez a kifejezés már teljesen kiveszett a szóhasználatból (a kevés találat elsősorban szótárakból, ill. szótörténeti fejtegetésekből származik), ellenben a herótot kap meglehetősen gyakori. Kétféle változással kell tehát számolnunk: alakival és jelentésbelivel.

Változások

Az alaki változásra nehéz pontos magyarázatot adnunk. Mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy a heróte meglehetősen szokatlan szóalak a magyarban, elsősorban vegyes hangrendűsége miatt. Ráadásul az első szótagban elöl, a másodikban hátul, a harmadikban megint elöl képzett magánhangzó áll. A nyelv az ilyen alakokat szereti kiküszöbölni, „szabványosítani”, beilleszteni valamilyen gyakoribb mintába. Ráadásul a szó egyedül ebben az alakban fordult elő, ami megkönnyítette a változást.

A jelentésváltozás annak köszönhetően következhetett be, hogy bizonyos esetben csak az világos a szövegkörnyezetből, hogy valakinek valamilyen fenntartásai vannak valamivel szemben. Horn Gyula 2004-ben a következőket nyilatkozta: „Nem a repülőkkel van bajom, hanem a repülőterektől kapok herótot”. Ha valaki nem ismeri a kifejezés pontos jelentését, akkor nem tudja, hogy a repülőterek láttán az egykori miniszterelnököt a félelem vagy az undor fogja el.

Herótforrás
(Forrás: Wikimedia Commons / Raimond Spekking / CC BY-SA 3.0)

A nyelvhasználók tehát átértelmezték a kifejezést, és ’félelem’ helyett ’undor’ jelentést tulajdonítottak a herótnak. Bizonyára ennek köszönhető a herótom/herótod/stb. van szerkezet, hiszen az ’undor, hányinger’ betegségszerű dolog, amit ha valaki elkap, annak van (vö. sárgaságot kaptam ~ sárgaságom van). A ’félelem’ jelentésben ez a változás aligha mehet végbe: van ugyan frászt kap ’megijed’, de nincs *frászom van.

Persze érdekes lenne tudni, hogy a jiddisben milyen szerkezetekben fordult elő, ott is csak néhány kifejezésben használták, vagy sokféle szövegkörnyezetben előfordulhatott. Azt azonban tudjuk, hogy oda honnan került.

A héber  חרטה [kharata] – a [kh] itt kb. úgy ejtendő, mint a ch Bach nevében – jelentése ’sajnálat, megbánás’. Az itt megadott, a mai héberben használatos kiejtés a sefárd (mediterrán) szokáson alapul, ettől jelentősen eltérnek az askenázi (közép-európai) kiejtési normák. A jiddisbe nyilván az askenázi változat került. Sajnos konkrét nyelvi adatok híján nem tudjuk felmérni, a jelentésváltozás miként ment végbe, de viszonylag könnyű elképzelni: aki valamit megbán, annak rossz a lelkiismerete, fél tettének következményeitől.

Akkor mit is jelent?

Hiába kutattuk azonban a szó eredetét, ezzel még nem kerültünk közelebb a szó mai jelentéséhez. A kérdés inkább az, hogy van-e ilyen.

A nyelvről általában úgy szoktuk gondolkodni, mintha építőkockákból épülne fel. Építőkockák a tövek és a toldalékok, ezekből rakjuk össze a szavakat, a szavakból szószerkezeteket építünk, amelyekből mondatok lesznek, a mondatokból pedig felépül a szöveg. Ez a modell sokszor látszólag jól működik, de van számos példa, melyek azt mutatják, hogy a nyelvnek mégsem ilyen az alapszerkezete.

Jó példa erre például a magyar lesz, melynek szabályosan fog lenni lenne az alakja. Hasonlóképpen a vagyok alakból kiindulva te vagysz, ő vagy, ők vagynak alakokat várnánk. Ha én megyek és ő megy, akkor te megysz, ti megytek, ők megynek, tegnap pedig én megytem stb. Hasonló példákat minden nyelvből hozhatnánk, legyen elég most csak az angol go múlt idejére a wentre utalni.

Veri az ördög a feleségét
(Forrás: Wikimedia Commons / sylvia duckworth / CC BY-SA 2.0)

Hasonló példákat a mondatok szintjén is hozhatunk: a Veri az ördög a feleségét ’esik az eső és süt a nap’ mondat jelentésének semmi köze a ver, ördög, feleség szavak megszokott jelentéséhez – hiába ismerjük fel benne e szavakat, a jelentésre nem ezek jelentéséből következtetünk. Ráadásul nem mondhatjuk helyette, hogy Üti az ördög a nejét – pedig az üt és a ver, a nej és a feleség általában felcserélhető egymással.

Márpedig ha egy szerkezet megértéséhez nem használjuk alkotóelemeinek a jelentését, akkor az sem szükségszerű, hogy minden alkotóelemnek a legyen jelentése. Ezért aztán kár firtatnunk, hogy mi a herót jelentése: nincs neki, csak annak a szerkezetnek van, amelyben elő szokott fordulni.

Még inkább világos lesz a dolog, ha megfordítjuk a dolgot. Honnan tudjuk, hogy mi egy szó jelentése? Azt, hogy „mire mondhatjuk” a szavakat, nem szabályokból tanuljuk meg. Találkozunk egy halom szerkezettel, melyekben előfordulnak, és ami ezekben közös, azt nevezzük jelentésnek. A herót esetében azonban kevés környezet van, amelyben ezt a közöset vizsgálhatnánk – ezért is vagyunk zavarban, amikor meg szeretnénk mondani, mit is jelent a szó.