Nick régi jó beküldőnk, aki most egy szép, hosszú darabbal örvendeztet meg mindnyájunkat. Bevallom, én szeretem az ilyen típusú, maximális precizitásra törekvő beküldéseket – még címe is van! – élvezzétek ti is:

----------------------

Quandoque bonus dormitat Homerus – foci zenei relevanciával

Umberto Eco: „Hogyan ne beszélgessünk fociról?” in Bábeli beszélgetés – Minimálnapló, Európa Könyvkiadó, 2015.

Szeretném leszögezni, hogy [a fordítót] az egyik legnagyobb élő műfordítónak tartom. Baudolino-fordítása például egészen bámulatos úgy is mint irodalmi szöveg és úgy is mint fordítás. A labdarúgó-Európa-bajnokság kapcsán több internetes blog tette közzé Eco idevágó, örökérvényű szövegét. Azért másolom ide (majdnem) az egész szöveget két nyelven, mert az eredeti is és a fordítása is kiváló, utóbbiban azonban két fordítási hibára bukkantam. A kiemelt szavakra szeretnék reflektálni.

Íme, egy fuvola. Vagy nem, várj egy kicsit: furulya. Azt hiszem.

Azért nem szeretem a szurkolót, mert furcsa jellem: nem érti, hogyhogy te nem vagy szurkoló, és csak azért is úgy beszélget veled, mintha mégis az volnál. Mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen. Én, ugye, fuvolázni szoktam (egyre pocsékabbul, hogy Luciano Berio egyik nyilvános kijelentését idézzem, és bizony jólesik az embernek, hogy így figyelnek rá a Nagy Mesterek). Tegyük fel, hogy vonaton utazom, és szóba akarok elegyedni a szemközt ülő úrral, ezért egyszer csak azt kérdezem tőle:

– Hallotta Frans Brüggen legutóbbi CD-jét?

– Pardon: kinek a mijét?

– Hát a Pavane Lachrymé-t. Az elején szerintem túlzásba viszi a lassítást.

– Bocsánat, nem értem.

– Van Eyckről beszélek, na. – (Szótagolva.) – Blockflöte.

– Tetszik tudni, én... Az vonós hangszer?

– Aha, értem már, szóval maga nem...

– Én nem.

– Furcsa. Na de azt tudja-e, hogy egy kézi gyártású Coolsmára három évet kell várni? Akkor már jobb egy ébenfa Moeck. Az a legjobb, legalábbis a bolti forgalomban. Gazzellonitól tudom, hogy szerinte is. Mondja, maga el szokott jutni a Derdre Doen Daphne D’Over ötödik variációjáig?

– Én tulajdonképpen csak Parmáig megyek...

– Ja, értem, szóval maga nem C-ben, hanem F-ben szokott játszani. Hálásabb is úgy. Képzelje, felfedeztem, hogy van egy olyan Loeillet-szonáta, ami...

– Ki az a Löjjé?

– Kíváncsi volnék, hogy áll a Telemann-fantáziákkal. Boldogul velük? Csak nem német billentyűzetet használ?

– Nézze, a németekkel szerintem az a helyzet, hogy na jó, a BMW, az egy szuper kocsi, és hát le a kalappal, de azért...

– Értem. Akkor a barokk billentyűzetet használja. Helyes. Tudja, a Saint Martin in the Fields...

Nem tudom, sikerült-e érzékeltetnem, miről van szó. Az olvasó talán megérti, hogy szerencsétlen útitársam miért csimpaszkodik bele ezek után a vészfékbe. De ugyanígy megy ez a szurkolókkal is. A taxisofőr különösen nehéz eset:

– Látta Viallit?

– Nem, biztos épp házon kívül voltam.

– De a ma esti meccset csak megnézi?

– Nem, ma a Metafizika utolsó könyvével kell foglalkoznom, tudja, a Sztageiritával.

– Helyes, nézze csak meg, kíváncsi vagyok. Szerintem lehet, hogy Van Basten a ‘90-es évek Maradonája. Maga szerint is? Azért persze Hagira is jó lesz figyelni.

És így tovább, mint aki a falnak beszél. Nem mintha nem érdekelné, hogy nem érdekel. Csak nem fér a fejébe, hogyhogy van, akit nem érdekel. Ezt akkor sem értené, ha három szemem volna, és két antenna állna ki a zöld pikkelyes nyakszirtemből. Fogalma sincs, mit jelent a Lehetséges Világok különbözősége, sokfélesége és összehasonlíthatatlansága.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

És az olasz eredeti szöveg:

Non amo il tifoso perchè ha una strana caratteristica: non capisce perchè tu non lo sei, e insiste nel parlare con te come se tu lo fossi. Per far capire bene cosa intendo dire faccio un esempio: Io suono il flauto dolce (sempre peggio secondo una pubblica dichiarazione di Luciano Berio, ed essere seguiti così attentamente dai Grandi Maestri è una soddisfazione).

Supponiamo ora che mi trovi in treno e chieda al signore di fronte a me, tanto per attaccare discorso:

“Ha sentito l’ultimo compact di Frans Bruggen?”

“Come come?”

“Dico la Pavane Lachryme. Secondo me rallenta troppo all’inizio.”

“Scusi, non capisco”:

“Ma dico Van Eyck, no? (sillabando) Il Blockflote”.

“Guardi che io... Si suona con l’archetto?”

“Ah ho capito, lei non...”

“Io non.”

“Curioso. Ma lo sa che per avere un Coolsma fatto a mano bisogna attendere tre anni? Allora è meglio un Moeck in ebano. E’ il migliore, almeno di quelli in commercio. Me lo ha detto anche Gazelloni. Senta, lei ci arriva sino alla quinta variazione di Derdre doen Daphne D’Over?”.

“Veramente io vado a Parma...”

“Ah, ho capito, lei suona in F non in C. Dà più soddisfazione. Sa che io ho scoperto una sonata di Loeillet che...”

“Leiè chi?”

“Ma la voglio vedere sulle fantasie di Telemann. Ce la fa? Non userà mica la diteggiatura tedesca?

“Io guardi, i tedeschi, la BMW sarà una gran macchina e li rispetto, ma...”

“Ho capito. Usa la diteggiatura barocca. Giusto. Guardi, quelli di Saint Martin in the Fields…”

Ecco, non so se ho reso l’idea. E voi sarete d’accordo se il mio sfortunato compagno di viaggio si aggrapperà al campanello d’allarme. Ma lo stesso avviene con il tifoso. La situazione è particolamente difficile con il tassista:

“Ha visto Vialli?”

“No, deve essere venuto mentre non c’ero.”

“Ma stasera guarda la partita?”

“No, debbo occuparmi del libro Zeta della Metafisica, sa, lo Stagirita.”

“Bene, vada e poi mi dica. Per me Van Basten può essere il Maradona del ‘90, lei che ne dice? Però terrei d’occhio Hagi.”

E via discorrendo, come parlare al muro. Non è che a lui non importi niente che a me non ne importi niente. Non lo capirebbe neppure se avessi tre occhi e due antenne sulle squame versi dell’occipite. Non ha nozione della diversità, varietà e incomparabilità dei Mondi Poissibili.

Umberto Eco, un gran aficionat a la flauta de bec.#UmbertoEco #recorder #blockflute #flautodolce pic.twitter.com/DQSOoI9jVa

— Eloi (@pitos_i_flautes) February 20, 2016

Az első a „flauto dolce” szó, amelyet tévesen „fuvolá”-nak, a második a „diteggiatura” szó, amelyet pedig tévesen „billentyűzet”-nek fordít.

A „flauto dolce” [szó szerint „édes fuvola”] jelentése valójában ugyanis „blockflöte”, vagyis „furulya”. (Econak van is egy híres fényképe – rémlik, hogy az egyik könyvének a borítóján, de nem vagyok benne biztos –, amelyen furulyázik.) A „flauto dolcé”-ban a „flauto” persze megtévesztő, mivel önmagában valóban „fuvola” a jelentése. El tudom képzelni, hogy a két téves fordítás összefügg, ugyanis a fuvolának vannak billentyűi (még a szövegben emlegetett barokk zenében használt historikus barokk fuvolának is általában volt) és innen jöhetett a fuvola–billentyűzet asszociáció. A furulyák közül azonban általában csak az altfurulyánál nagyobb tenor-/basszusfurulyának van billentyűje. A szövegben is említett C (szoprán) furulyán soha nincs billentyű és az F (alt) furulyán is csak nagyon ritkán. A furulyák és fuvolák összefüggésében azonban – függetlenül attól, hogy van-e billentyűjük vagy sem – egyáltalán nem beszélünk „billentyűzetről”.

Zene, fuvola, felvevő, fa – ezekkel a kulcsszavakkal látták el ezt a képet itt: https://pixabay.com/hu/zene-fuvola-felvev%C5%91-fa-744518/

A második téves fordítás tehát a „diteggiatura”, zenei szakszó, amely mindenféle hangszerre használatos ujjrendet/billentyűzetet stb. jelent olaszul, tehát a pengetős, a billentyűs és fúvós hangszereknek is megvan a maga „diteggiatura”-ja, azonban a furulya összefüggésében ez nem lehet „billentyűzet”, mivel billentyű ugye csak a nagyobb furulyákon van; a szövegben is említett C (szoprán) és F (szopranínó vagy alt) furulyán általában nincs. Ezeknél a hangszereknél „fogásokról” (pl. villafogások stb.) vagy „rendszerekről” beszélünk. Konkrétan a C-szoprán- és az F-alt furulyánál létezik német/barokk „fogás” vagy „rendszer”, bár a „német fogású”/„barokk fogású” a pontosabb. (A német rendszer kicsit egyszerűbb, mint a barokk; ugyanakkor azonban a német/barokk fogás is csak 2 konvenció: D-furulyák is vannak meg mindenféle más, amúgy pedig a fogásrendek a hőmérséklettől, páratartalomtól is függenek. Egy profi játék közben módosítja a fogásokat ha kicsit alacsonyabbnak vagy magasabbnak hallja az adott hangot, és minden egyedi hangszer más-más fogásrendeket követel meg.)

Elnézést a fordítói és zenészi nördségért – természetesen ettől még a szöveg fordítása mit sem veszít értékéből!

----------------------

Megbocsátjuk Nick nördségét, sőt köszönjük. A fordító nevének törléséért elnézését kérem; tényleg csak a hagyományaink miatt tettem, mert különben egyáltalán nem érzem úgy, hogy rossz fényt vetne rá ez a poszt.

Egyébként szerintem egy csomó ember fejében a fuvola is meg a furulya is „valami fújós”, és nem több. A problémát érzékeltetendő tessék megnézni a fenti illusztrációt: minden bizonnyal automatikus fordítás eredménye a kép nem kicsit félrevezető címkézése, de jellemző. De angolul is hasonló a helyzet: egy sima Google-képkeresés a flute szóra szintén arra utal, hogy mindkettőre használják. A recorder lenne talán még leginkább az a furulya, amit mi leggyakrabban látunk (és nyilván ez ment félre a felvevő fordításban a képnél). Az a fuvola pedig, amit komolyzenei koncerteken hallunk, angolul legprecízebben Western concert flute, de kétlem, hogy ezt a hosszú nevet hétköznapi használatban mindig végig kimondják.

Lájkoljatok és kövessetek minket a Facebookon (lásd lent), a talált félrefordításokat pedig a felrefordit@gmail.com címünkre küldjétek.