Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa (UNHCR) szerint a 2011 tavasza óta tartó szíriai polgárháború következtében mintegy 4 millió ember hagyta el Szíriát: a menekültek döntő többsége a szomszédos Törökországban (1,8 millió), Libanonban (1,2 millió) és Jordániában (600 ezer) lelt menedékre. Ezen országok és Európa mellett azonban a dél-amerikai országok is fogadnak be szír menekülteket, ráadásul nem is első alkalommal.

Napjaink tömeges szír menekültáradatának előképeként már a 19. század végén megindult a térségből való kivándorlás: e migránsok és utódaik egy része Latin-Amerika országaiban utóbb jelentős sikereket ért el a politika, az üzleti élet és a művészet terén.

Szír menekülttábor Jordániában
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. Department of State)

„Törökök”

A mai Szíria területe I. Szelim szultán hódítását követően 1516-ban vált az Oszmán Birodalom részévé. Az oszmán-török közigazgatás – számos átszervezést követően – több vilajetre osztva kormányozta a vidéket: a kor fogalmai szerinti szír tartományok a mai Szíria mellett egyebek közt magukba foglalták a mai Libanon, Izrael és Jordánia területeit is.

Az oszmán-török uralom alatti szír tartományokból a 19. század közepén érkeztek az első – jobbára különböző keresztény felekezetekhez és egyházakhoz tartozó – bevándorlók a latin-amerikai országokba: a térségbe irányuló tömeges kivándorlás azonban csak az 1800-as évek végén vette kezdetét. Mivel az Oszmán Birodalomban a szír tartományok közigazgatási határai nem estek egybe a mai országhatárokkal, így az ekkor onnan érkezőket egységesen oszmán-török alattvalóként és szír-libanoni bevándorlóként kezelték.

Olyannyira, hogy mivel Palesztina, Libanon és Szíria keresztényei ekkoriban az Oszmán Birodalom által kiállított papírokkal érkeztek az Újvilág országaiba, ott általában a turco ’török’ név ragadt rájuk: annak ellenére, hogy jobbára nem törökök voltak. Az elnevezés Dél-Amerika országaiban mind a mai napig él a (némileg kibővült jelentéssel bármely országból származó) arabok és arab felmenőkkel rendelkező személyek megjelölésére.

A szír tartományok az Oszmán Birodalomban – 1851
(Forrás: Wikimedia Commons / Henry Warren)

A keresztényeket sújtó rendelkezések miatt és a jobb élet reményében Latin-Amerika országaiba érkező szír-libanoni bevándorlók eleinte főként fiatal férfiak voltak, akik mozgóárusként keresték boldogulásukat. Új piaci szegmenst találva Latin-Amerikában a kivándorlók célországaivá főleg Argentína, Mexikó és Brazília váltak. Általánosságban elmondható, hogy az Oszmán Birodalom bukását követően, amikor Szíria és Libanon francia, Palesztina és Transzjordánia pedig angol érdekszférába kerül, a közel-keleti arab bevándorlás újabb hulláma éri el az Újvilágot. A hamarosan kisebb boltokat nyitó első generációs arab származású bevándorlók példaként szolgáltak az új érkezőknek, akiket rokonaik is követtek immár.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Egyes adatok szerint 1860 és 1900 között mintegy 600 ezer fő hagyta el kivándorlási szándékkal a közel-keleti arab kikötőket, 1914-ig a kivándorlók száma elérte az egymilliót. További érdekesség, hogy míg az első világháborút megelőzően és a két világháború között az egykori Oszmán Birodalomhoz tartozó szíriai provinciákból jobbára keresztény népesség emigrált, a második világháborút és Izrael 1948-as megalakulását követően a muszlim emigráció válik meghatározóvá (a mai chilei palesztin közösség jelentős része pl. ekkor áramlik az országba). A történet érdekessége az is, hogy az iszlám ugyanakkor már a közel-keleti arab bevándorlás előtt jóval korábban, a gyarmati időszakban megjelent mind a spanyol, mind a portugál gyarmatokon az amerikai kontinensen: az első latin-amerikai muszlimok között főként afrikai rabszolgákat találunk.

Mecset a kolumbiai Maicao városában – az első muzulmánok még a gyarmati időkben jöttek
(Forrás: Wikimedia Commons / Yrp)

Míg az első közel-keleti arab bevándorlók általában nem beszélték a befogadó országok spanyol (és portugál) nyelvét, egyre stabilabb gazdasági alapokkal rendelkező leszármazottaik hamarosan az egyetemekre is bekerülnek szerte Latin-Amerika országaiban. A társadalmi felemelkedés következő állomása pedig a helyi politikai, gazdasági és művészeti elitbe való bekerülés volt.

Szír-libanoni karrierek

Szír-libanoni eredettel több politikus büszkélkedhet szerte Latin-Amerikában még akkor is, ha a politikai siker olykor meglehetősen talmi csillogásúnak bizonyult. Hogy csupán néhányat említsünk a legismertebbek közül: Julio César Turbay Ayala (1916–2005), vagy ahogy általában emlegették: El Turco (a Török) 1978 és 1982 között volt Kolumbia elnöke; apja a mai Libanon területén született, az Oszmán Birodalomban. Turbay elnöki mandátuma egyebek közt arról is nevezetes, hogy számos más kolmubiai értelmiségi mellett, tiltakozásul az elnök autoriter kormányzása miatt ekkor vonult száműzetésbe az 1982-ben egyébként irodalmi Nobel-díjat nyert Gabriel García Márquez is.

Abdalá Bucaram Ortiz (más néven El Loco – az Őrült) 1996 és 1997, Jamil Mahuad Witt pedig 1998 és 2000 közt volt Ecuador elnöke: mindketten libanoni apával büszkélkedhetnek. Azzal már kevésbé, hogy előbbit elnöki hivatalának idején mutatott excentrikus magatartása miatt „mentális alkalmatlanságra” hivatkozva fosztották meg hivatalától, utóbbi körözését pedig (gyanús pénzügyeire hivatkozva) később az ecuadori bíróság az Interpolnál is kérte.

Topmodell feleség, illegális fegyvercsempészet – Carlos Menem, Argentina egykori elnöke
(Forrás: Wikimedia Commons / Presidencia de la Nación Argentina / CC BY 2.0)

Carlos Saúl Menem 1989-1999 között két cikluson át volt Argentina elnöke – szülei az akkor oszmán-török fennhatóságú Szíriából származtak. Az elnöki székről leköszönő Menem sikerei egy ideig a későbbiekben is folytatódtak: 2001-ben feleségül vette a nála 35 évvel fiatalabb Cecilia Bolocco egykori chilei szépségkirálynőt. Néhány évvel később házasságuk felbomlott, az exelnökre pedig kifejezetten rosszabb napok következtek: perbe fogták azzal, hogy elnöksége idején illegális fegyverkereskedelmet folytatott Horvátországgal és Ecuadorral – 2013-ban hét év börtönre ítélték.

Az üzleti életben is találunk olyan latin-amerikaiakat, akik szír-libanoni felmenőkkel rendelkeznek. Közülük a legkiemelkedőbb a mexikói Carlos Slim, aki Bill Gates mellett napjaink egyik leggazdagabb embere. Carlos Slim apja a mai Libanon területén született 1902-ben, s 14 éves korában úgy érkezett Mexikóba, hogy egyetlen szót sem beszélt spanyolul. Évtizedek kitartó munkájával azonban Carlos Slim apja szép kis vagyont halmozott fel, amit 1940-ben született fia a későbbiekben bőven gyarapított.

Carlos Slim, mexikói milliárdos – a világ egyik leggazdagabb embere
(Forrás: Wikimedia Commons / José Cruz, ABr / CC BY 3.0)

Az irodalom területén a szír-libanoni eredetű latin-amerikai alkotók közt érdemes megemlíteni az ecuadori Jorge Elías Francisco Adoum (1897–1958) és fia, Jorge Enrique Adoum (1926–2009) nevét. Az apa még az oszmán-török uralom alatti Libanonban született; új hazájában a művészet terén alapozta meg hírnevét. Alkotott a zene, festészet, szobrászat területén, arabról spanyolra fordított, de több kötenyi okkult tudományokkal foglalkozó művet is írt. Fia már Ecuadorban született, politikusként és diplomataként is szolgálta hazáját, de költőként és íróként is kiemelkedik Ecuador kulturális életében. 1976-ban megjelent Entre Marx y una mujer desnuda (Marx és egy meztelen nő közt) című regényéből később film is készült.

A világszerte ismert kolumbiai születésű énekes-dalszerző, zenész és producer Shakira Isabel Mebarak Ripoll apja szintén libanoni születésű: az apa ötévesen előbb az Egyesült Államokba került, majd onnan Kolumbiába.

Shakira
(Forrás: Wikimedia Commons / Andres.Arranz / CC BY 2.5)

Egyes becslések szerint ma szerte Latin-Amerikában mintegy 17 millió olyan ember él, aki arab ősökkel is büszkélkedhet: ehhez képest a muszlim hívők számát mindössze hat millióra becsülik a térségben.

Források

Apuntes sobre la inmigración sirio-libanesa en Colombia

Árabes y musulmanes en América Latina

Cómo Brasil se volvió el mayor refugio para sirios en América Latina

En busca de los ancestros sirios o libaneses

Julio César Turbay Ayala, ex presidente de Colombia

La inmigración sirio-libanesa en la Argentina

Said Bahajin: El modelo latinoamericano en la integración de los inmigrantes árabes