Az Indus folyó völgye időszámításunk előtt 3300 és 1200 között fejlett, később viszont teljesen feledésbe merült kultúrának adott helyet. Az 1800-as években több brit utazó, gyarmati tisztviselő is rábukkant egymástól függetlenül a romokra, de a felfedezéseket hosszú ideig nem követték ásatások – csak az 1920-as évek elején indult meg a feltárás. Mivel a javarészt a mai Pakisztán területén élt nép neve nem maradt fenn, a régészek az első lelőhely alapján harappai civilizációnak nevezték el a kultúrát. Indiai, pakisztáni és brit szakemberek rövid időn belül több nagyméretű lelőhelyre találtak, köztük Mohendzso-Daro romjaira (ez modern elnevezés, az eredeti név nem maradt fenn). Ez a fénykorában körülbelül 35000 lakosú település a bronzkor legnagyobb városa lehetett, közfürdővel, csatornarendszerrel. Írásos harappai leletek is fennmaradtak, javarészt pecsétnyomókon és különböző használati tárgyakon.

Indus-völgyi pecsétnyomók a British Múzeumban
(Forrás: Wikimedia Commons)

Minden meglehetősen emlékeztet a közel-keleti Ugarit történetére, amiről a közelmúltban írtunk; még az is egyezik, hogy a lakosság anyanyelvét a kutatók eredetileg nem ismerték, sőt nyelvcsaládbeli besorolása sem volt egyértelmű. Mégis, az ugariti írást gyorsan megfejtették a nyelvészek, míg az Indus-völgyi feliratok a mai napig értelmezhetetlenek maradtak. Annyira, hogy komolyan felmerült, tulajdonképpen nem is beszélhetünk a szó modern értelmében vett írásról.

Az enyém, az enyém

Szinte minden környékbeli nép szeretné a maga ősének tudni a maga korában rendkívül fejlett harappai társadalmat. Nem csoda hát, hogy a szigorúan tudományos vizsgálatokba már a kezdetektől fogva beszivárgott a politika. A hinduk szerint indo-árja nyelvet beszélhettek a harappaiak, míg a dravidák szerint dravidát; ez az etnikai megosztottság nemcsak a nacionalista politikai aktivistákra jellemző, hanem több esetben a tudósokra is. Azok a nyugati kutatók, akik egyenesen azt az elméletet képviselik, hogy az Indus-völgyi ábrák nem valódi írásjelek, pedig mindenkit magukra haragítottak. Steve Farmer történész beszámol arról, hogy síró emberek jöttek oda hozzá előadásai után: „Azt akarja mondani, hogy az őseim írástudatlanok voltak?” Mit lehet erre válaszolni? A kutató kétségbeesetten védekezett: „Nézze, az én nevem Farmer, az én őseim még száz évvel ezelőtt is írástudatlanok voltak!”  Ijesztőbb, hogy számos halálos fenyegetést is kapott: „A mai napig óvatosan bontom fel az Indiából érkező küldeményeket.”

Nem meglepő, hogy Farmert ennyi támadás éri: ő lobbantotta föl a vita lángját, amikor szerzőtársaival, a számítógépes nyelvész Richard Sproattal és az indológus Michael Witzellel 2004-ben közzétett egy cikket, amelyben az Indus-völgyi feliratok nem-nyelvi jellege mellett érvelt. Habár az írás egy kisebb online indológiai szaklapban jelent meg – amelynek ráadásul Witzel mai napig a főszerkesztője –, mégis nagy port kavart föl, és hatása egészen a legnevesebb általános tudományos folyóiratokig gyűrűzött.

„Azt akarja mondani, hogy az őseim írástudatlanok voltak?” A Mohendzso-Daróban fellelt pecséten egy sokak által jóginak, esetleg „elő-Shivának” vélt figura
(Forrás: Wikimedia Commons)

Nyelv vagy nem nyelv?

Farmer és munkatársai számos olyan részletre mutattak rá, amelyek az Indus-völgyi feliratok nem nyelvi jellege mellett szólnak. Talán legfontosabb, hogy a 'szövegek' nagyon rövidek – a leghosszabb sorozat 17 jelből áll és az átlagos hosszúság csupán 4,6 jel. Az pedig kétséges, hogy elporladtak volna az ősi iratok mind egy szálig úgy, hogy előállításuk módjára utaló nyomok sem maradtak volna fenn. Farmer saját weblapján még „egymondatos összefoglalót” is közöl: „Egyetlen olyan ősi írástudó civilizáció sem ismert – még azok közül sem, amelyek rendszeresen írtak múlékony anyagokra –, amely nem hagyott hátra hosszabb szövegeket időtálló anyagokon.”

Emellett rendkívül kevés az ismétlődés is, annak ellenére, hogy számos jel meglehetősen gyakran bukkan fel különböző feliratokon. Azokon a tárgyakon sincsen írás, amelyekre gyakorlatilag minden más kultúra ír. Az ókorban Indiában is kedvelt alapanyag volt a törött cserép, mivel nem igényelt hosszas előkészítést; ezzel szemben az Indus-völgyi cserepeket rendszerint még eltörésük előtt feliratozták és csak néhány jel szerepel rajtuk. Az az érv sem áll meg, hogy kevés tárgy maradt fenn – más, akár a harappainál kevesebb fennmaradt anyaggal rendelkező írások, például a lineáris elámi esetében is léteznek hosszabb szövegek. Írnokokat ábrázoló rajzokat, szobrokat sem találtak az Indus-völgyben.

Bizonyos jelek gyakrabban fordulnak elő bizonyos pozíciókban; ez már az 1960-as években arra engedte következtetni a kutatókat (elsősorban Asko Parpola finn indológust), hogy toldalékokról van szó. Erre egyelőre nincs bizonyíték, arra viszont igen, hogy nem nyelvi szimbólumrendszerekben is  szerepet játszhat a sorrend. Farmer személyes honlapján egy parodisztikus illusztrációval egyenesen az autópályák menti táblákhoz hasonlítja a harappai feliratokat, a – rendszerint a bal szélen található – benzinkút jele mint „Amerika legszentebb szimbóluma” jelenik meg.

Farmer honlapján az autópályák menti táblákhoz hasonlítja a harappai szimbólumokat
(Forrás: safarmer.com)

4-600-féle különböző jel létezik, számuk attól függ, kisebb variációkat elkülönítünk-e egymástól. Nagy mennyiségük alapján valószínűtlen, hogy mind hangokat jelölnének, és még szótagokat is nehezen. A nyelvet feltételezők szerint vegyesen tartalmaznak fogalmakat és hangokat jelölő elemeket, de Farmer és munkatársai szerint az ismétlődések mintázatai ellentmondanak ennek. A jelek nagy része csak egyszer fordul elő, annak ellenére, hogy nem feltétlenül összetettek. Új leleteken ugyanolyan arányban találnak ismeretlen jeleket – rögzített karakterkészlet esetében pedig épp az ellenkezőjét várnánk!

A magyarázat nagy meggyőző erejű, de sokan vitába szálltak vele. A „nyelvi álláspont” képviselői azonnal szolgáltak válaszokkal, de igazán nagy hatású érvvel csak 2009-ben tudtak előállni, akkor viszont rögtön az egyik legtekintélyesebb tudományos szaklapban, a Science-ben. Állításuk szerint számítógépes nyelvészeti módszerekkel kimutatták, hogy az írás szerkezete természetes nyelvek szerkezetéhez hasonló. Cikkünk második részében kiderül, mi is az érvelés lényege!

Felhasznált irodalom

Farmer, S., Sproat, R., Witzel, M. (2004):  The Collapse of the Indus-Script Thesis:

The Myth of a Literate Harappan Civilization

Electronic Journal of Vedic Studies, 11(2).

http://www.safarmer.com/

Wikipédia