Cikkünk előző részében összefoglaltuk, miért titokzatosak az Indus-völgyben a harappai civilizáció által hátrahagyott feliratok, és milyen tényekre alapozva állítják egyes nyugati kutatók, hogy nem valódi írást tartalmaznak. Most a másik oldal érveire is kitérünk.

Mohendzso-Daro romjai
(Forrás: http://www.sewerhistory.org)

Írás az elitnek?

A cikk, amelyben Steve Farmer és munkatársai a harappai feliratok nem-nyelvi jellege mellett törtek lándzsát, hamarosan válaszokat provokált. Massimo Vidale olasz régész az eredeti tanulmányt parodizáló agresszív stílusban rámutatott nemcsak hangvételbeli, de tartalmi problémákra is. Szerinte teljesen fölösleges – sőt félrevezető – jelzőtáblákhoz, skót címerekhez és más effélékhez hasonlítani az Indus-völgyi feliratokat, amikor rendelkezésünkre állnak olyan térben és időben közelebbi jelrendszerek, amelyek nem nyelviek. Ilyenek például a Shahr-i Sokhta bronzkori város romjai között talált cserépedényeken látható vésetek; Vidale összesen tíz hasonló rendszert sorolt föl.

Tanulmányában Vidale kitért arra is, hogy ismerünk más kultúrát, ahol ugyan fennmaradtak hosszabb szövegek, de szintén csak nagyon kevés célra használták az írást és az ismerete nem volt elterjedt a társadalomban. Ez a kínai Shang-dinasztia időszaka (i.e. 17-11. század). Ebből a szintén bronzkori fejlettségű civilizációból néhány edényfeliraton kívül csak jóslócsontokon található szövegek kerültek elő, azok viszont igen nagy mennyiségben. A csontokba vagy teknőspáncélba vésett jelek a mai kínai írásjelek elődei – a szövegek olvashatók: rendszerint a jóslás tárgyát, a jós személyét és a dátumot tartalmazzák, néha magát a jóslatot és az események tényleges kimenetelét is. (Nem minden karaktert sikerült egyértelműen azonosítani, de eleget ahhoz, hogy értelmezni lehessen a feliratokat.) Vidale máig hasonlónak tartja az Indus-völgyi írásbeliséget is: valódi írásnak, amit csak nagyon körülhatárolt helyzetekben használtak.

Kínai jóscsont
(Forrás: Wikimedia Commons/Dr. Meierhofer)

Számítógépes nyelvészet, mint varázsszó

2009-ben robbant a bomba: Rajesh Rao indiai számítástudós és munkatársai közzétettek a Science-ben, a világ egyik legtekintélyesebb általános tudományos folyóiratában egy rövid cikket, amelyet a média úgy tálalt, hogy egyértelműen bebizonyosodott a feliratok nyelvi mivolta. De valóban ez történt-e?

A cikk fő érve, hogy a szimbólumsorozatok feltételes entrópiája hasonlít a természetes nyelvek feltételes entrópiájához, de nem hasonlít másfajta jelsorozatokéhoz. A feltételes entrópia az információelméletben régóta használt fogalom. Maga az információelméleti entrópia – Shannon-entrópiának is szokták nevezni – szövegekre alkalmazva akkor maximális értékű, ha minden jel egyforma valószínűséggel fordulhat elő, és akkor minimális, ha mindig ugyanaz a jel jelenik meg. A feltételes entrópia pedig arra vonatkozik, hogy ha ismerjük az első jelet (például egy A betűt), akkor mit tudunk mondani a következőről. Ha az A betű után mindig W betű fordul elő – a természetes nyelvek szerencsére nem ilyenek, különben elég unalmasak lennének! – és hasonlóképpen minden jel után egyértelmű, hogy mi jön, akkor a feltételes entrópia minimális. Maximális pedig akkor, ha az első betű ismeretében továbbra is akármi következhet. Ez sem áll elő általában a való életben, például ha a magyar írást vesszük, a „TY” jelsorozat meglehetősen gyakori, de a „TX” nem igazán fordul elő. A nyelvek feltételes entrópiája valahol a két szélsőség között helyezkedik el.

A kritikusok – például Cosma Shalizi statisztikus és információelmélet-szakértő – rögtön felhívták a figyelmet arra, hogy nem nyelvi, de valamilyen szabályszerűségeket mutató sorozatok szintén lehetnek a természetes nyelvekhez hasonló feltételes entrópiájúak, tehát ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy valódi nyelvről beszéljünk. Rao válasza, hogy ők soha nem is állították teljes bizonyossággal, hogy a harappai feliratok valóban nyelviek lennének, ezt csak valószínűsítették. Ez a cikkre magára igaz, habár az tény, hogy a kissé félrevezető „Entrópiai bizonyíték nyelvi szerkezet létezésére az Indus [völgyi] írásban” címet viseli. Az ismeretterjesztő sajtó mindenesetre már egyértelmű bizonyítékról számolt be, több ízben a szerzők állításai alapján. Nem csak Farmer munkatársai panaszolták, hogy a Science-nél nem hozzáértők bírálták el Rao kutatócsoportjának tanulmányát, hanem az elfogultsággal kevéssé vádolható Fernando Pereira számítógépes nyelvész, a Google kutatási igazgatója is. A „számítógépes nyelvészet” varázsszóként hat, különösen ha valahogy a mesterséges intelligenciával is kombinálni lehet; ezt láthattuk az ugariti eredmények esetében is.

Pecsétnyomó hím állattal
(Forrás: Wikimedia Commons/Fæ)

Hogyan tovább?

Jelenleg nem létezik olyan módszer, amivel egyértelműen el lehet különíteni egymástól nyelvi és nem nyelvi jelsorozatokat, ezt minden vitázó fél elismeri. Mit tehetnek a kutatók? Lehet ilyen módszerek kifejlesztésén dolgozni, lehet a harappai feliratokat más eljárással szerkezetileg elemezni, és így tovább – számos lehetőség kínálkozik, és egyelőre még a jövő titka, hogy melyik jár sikerrel. Az is megeshet, hogy a régészek újabb leleteket találnak hosszabb szövegekkel, ha ez nem is túl valószínű; ráadásul a lelőhelyeket az éghajlatváltozás miatt emelkedő vízszint veszélyezteti.

Arra következtethetünk a fennmaradt anyag alapján, hogy az írástudás nem volt általános a harappai kultúrában, és/vagy csak néhány célra használták. Lehet, hogy a jelek valamilyen proto-írást tartalmaznak – olyan rendszert, amiből aztán később írás alakulhat ki. Ez nem következett be, mert az Indus-völgyi civilizáció váratlanul összeomlott, ennek okairól viszont még nyelvüknél is kevesebbet tudunk.

Azzal kevesebben foglalkoztak, milyen célt szolgálhattak az ábrák, ha nem valódi írásjelek voltak. Maga Farmer szerint leginkább mezőgazdasági környezetben jelennek meg, gyakran hangsúlyozottan hím állatok – például vad bikákl – kíséretében, és ezért valószínűleg termékenységi kultusszal voltak kapcsolatban. A kötelező áldozatokat tarthatták nyilván velük. A jelek képszerűsége (sematikus növény- állat- és emberábrázolások) és a mellettük található alakok is erre engednek következtetni - habár Massimo Vidale erősen bírálja és túláltalánosítottnak tartja Farmer konklúzióit. A harappai feliratok tovább őrzik titkukat...

Irodalom

Farmer, S., Sproat, R., Witzel, M. (2004):  The Collapse of the Indus-Script Thesis: The Myth of a Literate Harappan Civilization. Electronic Journal of Vedic Studies, 11(2).Pereira, F. (2009): Falling for the magic formula.
http://earningmyturns.blogspot.com/2009/04/falling-for-magic-formula.html

Rao, R. P. N., Yadav, N., Vahia, M. N., Joglekar, H., Adhikari, R., Mahadevan, I. (2009): Entropic Evidence for Linguistic Structure in the Indus Script. Science, 324: 1165.

Rao, R. (2010): Rebuttal of Sproat, Farmer, et al.'s supposed ”refutation”. http://www.cs.washington.edu/homes/rao/IndusResponse.html

Shalizi, C. (2009): That Word Does Not Exist In Any Language. http://cscs.umich.edu/~crshalizi/weblog/611.html

Sinha, S., Izhar, A. M., Pan, R. K., Wells, B. K. (in press): Network analysis of a corpus of undeciphered Indus civilization inscriptions indicates

syntactic organization

. Computer Speech and Language.

Sproat, R. (2010): Ancient symbols, computational linguistics, and the reviewing practices of the general science journals. Computational Linguistics, 36(3): 1-12.

Vidale, M. (2007): The Collapse Melts Down: A Reply to Farmer, Sproat and Witzel. East and West, 57 (1-4): 333-366.

Language Log - http://languagelog.ldc.upenn.edu/nll/

Az idézett kutatók személyes honlapjai