Tovább folytatjuk a kisebbségek médiajelenlétével foglalkozó sorozatunkat. Amerikában külön angol szó létezik arra a rasszista torzításra, amikor a médiában színesbőrű embereket fehérekkel helyettesítenek, hogy így a műsort a fehér közönség jobban kedvelje.

Olvasó fekete fiatal. Ő nem célcsoport?
(Forrás: Wikimedia Commons)

A mész mindent elfed

A whitewashing angol szó eredeti jelentése ’meszelés’, de használják átvitt értelemben arra a helyzetre is, amikor egy szervezet megpróbál eltussolni valamilyen számára negatív információt. A szó az amerikai angolban az elmúlt néhány évben új jelentést is felvett: whitewashing az is, amikor a médiában a színesbőrű emberekből fehéreket csinálnak.

Két különböző, de egymáshoz sokban hasonlító jelenséget is ide sorolhatunk. Az első, amikor a fiktív színesbőrű szereplőkből lesznek előbb-utóbb fehérek – fehér színészekkel játszatják el őket, fehérként ábrázolják őket a regényborítókon –, a második pedig az, amikor a színesbőrű hírességek közül műsorszerkesztéskor a világosabb bőrszínűeket részesítik előnyben. Most az előbbi esetet tárgyaljuk részletesen, de az utóbbiról is lesz szó sorozatunkban.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Fehéreket a népnek?

Az amerikai regényborítókra gyakran még akkor is fehér emberek kerülnek, amikor a szereplők egyértelműen színesbőrűek. Ez a tendencia valószínűleg egyidős a színesbőrű regényhősök megjelenésével. Samuel Delany, az egyik első fekete fantasyszerző könyveinek borítóin például ugyanolyan kigyúrt fehér fickók szerepeltek, mint a Conan, a barbáron, pedig Delany sokszor egyértelműen sötét bőrű hősökről írt.

Azt gondolnánk, hogy a felvilágosult huszonegyedik században ilyesmi már nem fordulhat elő – az interneten pillanatok alatt kiderülne a turpisság, és a könyvesbloggerek kigúnyolnák a kiadót. Nos, a kifehérítés híre valóban szinte azonnal elterjed, de a kiadók továbbra sem hagytak fel a gyakorlattal – épp ellenkezőleg! Azzal védekeznek, hogy különben sokkal kevesebben vennék meg a könyveket. Ez az állítás nehezen cáfolható, mert a legtöbb kötet nem jelenik meg külön fekete és fehér borítóval, hogy össze lehessen hasonlítani az eladásokat. Azonban erre is találtunk példát...

Justine Larbalestier fehér bőrű ausztrál nő, főleg ifjúsági regényeket ír. Liar (’Hazug’) című regénye ausztráliai kiadásának borítóján egyáltalán nem szerepel a főhős, a Micah nevű fiatal amerikai lány – a szerző külön kérte ezt, mert azt szerette volna, ha mindenki magának alakít ki képet róla. De Micah egyértelműen afroamerikai: ez a regény szövegében számos helyen szerepel, Larbalestier saját honlapján pedig arról ír, hogy a sportos Micah-t külsőre Alana Beard amerikai kosárlabdázóról mintázta.

Ha Beard felépül sérüléséből, valószínűleg a londoni olimpián is játszani fog.
(Forrás: Wikimedia Commonsn / Keith Allison / CC BY-SA 2.0)

Mindezek után a szerző maga is megdöbbent azon, hogy az amerikai borítóra egy fehér lányt tett a Bloomsbury kiadó, de hiába tiltakozott. Végül a hatalmas internetes felháborodás hatására a Bloomsbury meghátrált, és az utánnyomás már viszonylag világos bőrű, de egyértelműen afroamerikai külsejű lányt ábrázoló borítóval jelent meg. A Liar végül nagy sikert aratott, és számos díjat is elnyert. Hogy a többi kiadó mennyire tanult az esetből, az viszont legalábbis kérdéses – hasonló esetek újra meg újra előfordulnak.

Songoku, a laza kanadai srác

A rajzfilmsorozatok élőszereplős adaptációiban különösen jól megfigyelhető a whitewashing. Mivel az utóbbi néhány évtizedben Nyugaton is nagyon népszerűvé vált az anime, a japán rajzfilm, egyre gyakrabban készülnek ezekből a sorozatokból hollywoodi mozifilmek. Igen ám, csakhogy az animeszereplők leggyakrabban japánok, vagy legalábbis ázsiaiak.

Gyakori tévhit, hogy minden japán rajzfilmfigura európai. Amikor a magyar tévéadókon először megjelentek a japán rajzfilmek, a nyomtatott sajtóban is olvastunk afféle kijelentéseket, mint hogy a Varázslatos álmok című sorozat Párizsban játszódik, és ez a japánok kisebbrendűségi érzésének megnyilvánulása. Talán a Tokió-torony vezethette félre a kritikusokat, vagy az, hogy a magyar szöveget franciából fordították...

Ez nem az Eiffel-, hanem a Tokió-torony.
(Forrás: Wikimedia Commons / 東京太郎 / CC BY-SA 3.0)

Az animeszereplők csak azért tűnnek nekünk európainak, mert mi is azok vagyunk, de igazából a japán szépségideált fejezik ki – ez látható például fejformájukon. Azért színes a rajzfilmfigurák haja, hogy könnyen meg lehessen őket különböztetni, a nagy szemek pedig minden rajzfilmre jellemzőek, nem csak az animére. Ráadásul a japánok a való életben is világos bőrszínűek és gyakran festik a hajukat. A fehérnek szánt alakok az animében egészen máshogy néznek ki: általában erőteljes állkapcsúak és nagy orrúak, magasak, nagydarabok (a nők is!), mély hangon és gyakran erőteljes akcentussal beszélnek japánul. A következő rajzfilmrészletben jól megfigyelhető a texasi és a japán pilóta közötti különbség:

Ezek alapján azt várnánk, hogy az animesorozatok filmadaptációiban világos bőrű, de egyértelműen ázsiai külsejű színészeket szerepeltetnek, hiszen ez tükrözné legjobban az eredeti készítők szándékát. De az amerikai filmekben a mai napig ritka a nem fehér főszereplő. Rendszerint néhány fekete vagy ázsiai színész fel-feltűnik a vásznon, de általában olyan szerepeket osztanak rájuk, amelyekben fő feladatuk a fehér hős kiszolgálása, segítése. Az utolsó léghajlítót ne keverjük össze az Avatar című James Cameron-filmmel! Így kerültek például a Magyarországon szintén népszerű Dragonball sorozat, vagy az Avatar: Az utolsó léghajlító filmváltozatába is fehér főszereplők.

Mindkét film hatalmasat bukott, és ebben benne volt az is, hogy a rajongók egyszerűen bojkottálták az amerikanizált változatokat. Mindkét japán animesorozatot a kínai kultúra ihlette, a Dragonball például a Nyugati utazás, avagy a Majomkirály története című klasszikus kínai regényen alapul ( a regény teljes magyar szövege letölthető). Még az amerikai nézők is kínai közeget vártak, illúzióromboló volt számukra a fehér színészek megjelenése.

A kanadai Justin Chatwin játszotta Songokut.
(Forrás: Wikimedia Commons / gdcgraphics / CC BY-SA 2.0)

Eljapánosítás?

A legnagyobb felháborodást azonban mégsem ezek a filmváltozatok keltették. Sci-fi sorozatunkban korábban már érintőlegesen említettük, hogy Ursula K. Le Guin amerikai fehér írónő Magyarországon is népszerű Szigetvilág ifjúsági regénysorozatában a szereplők többsége nem fehér. Ez a baloldali nézeteket valló Le Guin részéről teljesen tudatos választás volt – azt szerette volna, hogy legyenek olyan fantasyhősök, akiket a kisebbségi fiatalok a magukénak érezhetnek. Mivel az valós veszély volt – és sajnos az ma is –, hogy az amerikai fehér olvasók bele se kezdenek egy olyan könyvbe, aminek nem fehér a főhőse, Le Guin rafinált taktikát választott:

Úgy gondoltam, hogy lesznek olyan fehér fiatalok […], akik nem azonosulnának elsőre egy barna fiatallal, úgyhogy csak fokozatosan csöpögtettem a bőrszínnel kapcsolatos információkat – abban reménykedtem, hogy az olvasók előbb képzelik magukat Kóbor bőrébe, és csak utána jönnek rá, hogy nem fehér a bőre.

De hiába, az amerikai tömegmédia kánonjába ez nem illeszkedett bele, így a Szigetvilág tévés minisorozatban Kóbort kifehérítették, és csak tanítómestere, a segítő karakter volt fekete, hiába tiltakozott a szerző:

A Szigetvilág-regények ráadásul egy fordított jelenségre is példát szolgáltatnak: japán rajzfilm is készült belőlük, eljapánosított szereplőkkel! (Az ilyesmi nagyon ritka, Japánban nem szokás nyugati forrásanyagot rajzfilmre adaptálni.) Le Guin maga nem igazán tudott mit kezdeni a műve ilyenfajta átértelmezésével, habár a japánok elmagyarázták neki, hogy a figurák nem fehérek, hanem ázsiaiak.

És minálunk?

Magyarországon a cigányság alig van jelen a többségi szerzők által művelt népszerű irodalomban. Ha pedig a kiadók cigány szerzők műveit jelentetik meg, meg se próbálják a kifehérítéssel vagy más hasonló manipulációs eszközzel eladhatóvá tenni a köteteket. Ez egyfelől pozitívum, mert nem kerül sor rasszista csalásra, másfelől viszont az emberben felmerül a gondolat, hogy az amerikaiak legalább el akarják adni a kifehérített műveket a többségi olvasóközönségnek, míg nálunk a cigány irodalom sorsa az agyonhallgatás, fehér szerzők pedig egyáltalán nem alkotnak cigány karaktereket. Míg a zsidóság a szépirodalomban erősen jelen van, és a könyveket gyakran épp a zsidó témával reklámozzák, az olyan népszerű műfajokban, mint a sci-fi vagy a fantasy, már ez a társadalmi csoport is csak ritkán bukkan föl.

Néha azért Magyarországon is lehet találkozni kifehérített könyvborítókkal, ezek rendszerint az amerikai kiadásokat követik. Például ilyen Scott Westerfeld Csúfok című ifjúsági sci-fi regénye, amiben a szereplők egységesen világosbarna bőrűek, de ez sem az amerikai, sem az ugyanazt a fotót felhasználó magyar borítón nem látszik.

A magyar filmipar jelenleg tetszhalott, az Andrew Vajna vezette nemzeti filmalap az idén egy filmmel sem tudott előállni. Közönségfilmek hiányában a hazai etnikai kisebbségekhez tartozó szereplők legfeljebb művész- és dokumentumfilmekben jelenhetnek meg. A művészfilmekre a kifehérítés sosem volt jellemző, még Amerikában sem, a dokumentumfilmekben pedig a szereplők magukat alakítják – de ez már a következő rész témája lesz...

További olvasnivalók

Whitewashing a videójátékokban (angolul)

Fehérek vagy ázsiaiak a japán rajzfilmszereplők? (videó, angolul)

Whitewashing gyerek- és ifjúsági regényekben (angolul)

Tom Sawyer és a whitewashing eredeti értelme... (angolul)