@El Vaquero: Olvass Trubeckojt!

A diafonémák esete érdekes. Tudom, hogy más szerzők is használják, de azt nem, hogy ki találta ki eredetileg. A lényeg, hogy valaminek lennie kell a fonémikus szint mögött, egy még absztraktabb szintnek, amiből a fonémák generálódnak. Szerintem ez az ultrafonémikus szint köti össze a nyelvjárásokat egy nyelven belül, különbözteti meg a nyelvjárást egy másik nyelvtől, ráadásul El Pedro kedvenc, itt-ott megjelenő, máskor eltűnő, tőrlődő, ott is van, de mégsincs fonémáira is magyarázatot ad.

Az IPÁ-val az a baj, hogy régi, megrekedt a fejlődésben, fontos hangokra nincsenek jelölések, mert az IPÁ-t fonológusok gondozzák. Főleg a mgh.-kezelése katasztrófa, a jones-féle nyelvállásos trapéz zsákutca, a kardinálisok rendszere pedig végképp óriási baromság. Canepari rendszere jobb, de vannak abban is hibák (mgh.-ók kezelése) és hiányosságok (apicális vagy laminális képzési jegy jelölése), plusz nem terjedt el, továbbá canIPÁ-hoz nincs használható PC-s font. Canepari ugyanis egy nagyon régi Mac-et használ, MacOS 5-tel, még maga Mussolini adományozta neki. Ezen szerkeszti a könyveit Adobe InDesignnal, amiből Distillerrel pdf-et csinál, és a hozzá való Type1-es canIPA fontokat is maga szerkeszti valami Apple-szoftverrel, de majd hátulról elkapja egy T-rex, ha nem vigyáz. Készített ugyan PC-re is TrueType canIPA fontot, ez a Sophonetica, de elcseszte, túl magas felbontású, képernyőn olvashatatlan, így pedig senki nem használja a canIPÁ-t.

Jómagam egy ideje ellene vagyok az IPA használatának fonémikus átírásban, mivel a laikusokat és a kellően nem képzett nyelvészeket összezavarja, azt hiszik, hogy a szavakat úgy kell ejteni, ahogy a fonémikus átírásban van. Pedig lenne értelme az IPÁ-nak fonémikus átírásban, a leggyakoribb realizáció sejtetésére multifunkciós eszköz.

„...lehet őket almával, körtével, hagyományos betűkkel, betűcsoportokkal jelölni, ezért is van ilyen rengeteg átírási rendszer.”

Lehetni mindent lehet, IPA-t használni sem fonémikus, sem fonetikus átíráshoz nem kötelező; sőt, mint a nyestre publikáló nyelvészektől tudható; nem nagyon használják a nyelvészek Amerikában, van saját nem-IPA jelrendszere a semitológu... akarom mondani a sémi nyelvek kutatóinak, az uralisztikának stb.

Nekem magában az IPA-ban az lenne a szimpatikus, hogy bármilyen nyelv átírására használható „ugyanaz a jelrendszer” és viszonylag használható képet kaphatsz egy általad ismeretlen nyelv fonémarendszeréről is, ha az ennek leírasára használt jelkészletet áttekinted.

Mármint ez lenne akkor, ha nem használnák unos-untalan az eredetitől eltérő jelentéssel, sajátos és egyedi konvenciókkal. Ilyen erővel viszont tényleg használhatnák akkor a latin ábécét is, mellékjelekkel, mert ezzel az IPA fő előnyét veszik el.

...amelyben az/ɒ/ eltűnik... fene egye meg milyen nehéz telefonról ipázni, mindent félreírok.

@Irgun Baklav: ez a jó a fonémikus átírásban, fonémákat jelöl, nem kiejtett hangokat, ezért nem kötelező a hivatalos IPA jelöléseire hagyatkozni, lehet őket almával, körtével, hagyományos betűkkel, betűcsoportokkal jelölni, ezért is van ilyen rengeteg átírási rendszer.

... eltűnik. Ennél fogva a cot-caught helyett a caught-cot merger jobb elnevezés lenne, persze nem lenne teljesen pontos, a low back merger még precízebb. Az én meglátásom mellett szól az is, hogy a nem összeolvasztó amerikai nyelvjárásokban is megjelenik az /ɔː/ az /ɒ/ helyén (nazálisok, sötét l előtt, pl. on, monster, collar, vagy olyan szavakban, mint a god).

Előbb elírtam, az a *sarrow sorrow akart lenni, csak nehéz érintőképernyőn kitapicskolni. A *Wellsel pedig Wellszel.

@El Vaquero: Igen, tisztában voltam vele, hogy mit jelöl a happinessben és társaiban az /i/; ezért is írtam, hogy „ez mind csak konvenció”. A diafonéma kifejezést amúgy nem Canepari találta ki.

Egyébként az angol Wikipedia is ilyen értelemben használ a hangsúlytalan, változó ejtésű hangokra a sima i-t, az áthúzott i-t, áthúzott u-t, o-t stb: „The symbols ⟨ɨ⟩, ⟨ʉ⟩, and ⟨ɵ⟩ are not used according to the IPA. They are in-house conventions of the English Wikipedia that are inspired by the OED using the similar symbols ⟨ɪ⟩ and ⟨ʊ⟩ [utóbbi kettő áthúzott karakterrel, csak ezt itt nem tudom bevinni].” en.wikipedia.org/wiki/Help:IPA_for_English

Az oxfordi szótár annyiban legalább tisztességesebb, hogy ők az IPA-ban amúgy nem szereplő jeleket használtak fel ilyen joker hangokként. Én amikor az /ɨ/-t látom átírásban, a román â/î-re gondolok, így ez még megtévesztő is.

A laza-feszes szembenállás érdekes esete valósul meg a low back fonémaösszeolvasztást alkalmazó kaliforniai angolban, ahol az /ɔː ɒ/-ból [ɑː] lesz (cot-caught, Don-dawn, stock-stalk, collar-caller), kivétel /r/ előtt, mert ott [ɔː] marad (door, dorm, priority szavakban), viszont ha az /ɔːr/ után tense mgh. jön, akkor mégis [ɑː] lesz az /ɔː/-ból (sorry, barrow). Nem értek egyet Wellsel, szerinte ilyenkor az új összeolvasztott fonéma az /ɒ/, szerintem meg /ɔː/ lesz belőle, amit én az egykori lot-cloth különálasztás extrém továbbfejlesztésének érzek, amelyben az /ɔː/

@Irgun Baklav: a happiness lehet hosszú, rövid i-vel, ɪ-vel, svával is. Lehetne az ilyen fonémát /ɨ/-vel jelölni, ilyen van a become-ban is. Annak analógiájára, mikor a lehetséges weak vowel mergert, azaz az ɪ és a svá lehetőségét áthúzott ɪ-vel jelölik. Canepari az ilyen jolly jokeres fonémákat diafonémáknak nevezi.

@szigetva: Mondjuk ez igaz, amit én írtam, az inkább a mássalhangzók esetében áll.

@Irgun Baklav: Valóban a szóvégi (és magánhangzó előtti hangsúlytalan [i] jelölésére John Wells vezette be az [i]-t. Ő azt írta akkor, hogy ez egy rövidítés, azt jelöli, hogy ezeken a helyeken a korábbi [ɪ]-t kezdi felváltani az [iː], vagyis itt jelenleg szabad váltakozás van. (Ugyanígy vezette be az [u]-t is, az [ʊ]~[uː] váltakozásra, ami viszont más helyeken fordul elő.) Később az [i] valahogy önálló életre kelt, és többen azt gondolták, hogy akkor három [i] van az angolban [ɪ], [i] és [iː]. Pedig nem erről volt eredetileg szó. Ráadásul az [i] azt a nézetet is erősíti, hogy az angolban a hangsúlytalan szótagokban másmilyen magánhangzók volnának, mint a hangsúlyosakban, Ez többnyire csak tipográfiai trükk. Emiatt vezette be Gimson a jonesi [əː] helyett a [ɜː], de nem volt következetes, mert az [əʊ] nem lett [ɜʊ] valamint ezért tart ki az [ʌ] is. Bolinger meg még messzebb ment, ő hangsúlytalan szótagban és diftongus végén az [ɨ], [ə], [ɵ] jeleket használja, és utána örömmel jelentheti, hogy teljesen más magánhangzók állnak a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagokban.

A happy-tensingben valójában csak a nem mássalhangzó előtt álló hangsúlytalan [ɪ]-k [iː]-vé, pontosabban a FLEECE diftongusává [ɪj]-jé váltak. Az [ʊ]-k hasonló nyúlása már korábban végbement.

@El Vaquero: „Az ilyen átírások csak perjelek között engedhetők meg.” Volt egy ilyen hagyomány, de eltűnőben van, a nyesten pedig sosem élt. Azt meg elég nehéz leírni, hogy igazából hogy beszélnek, hiszen ez rendkívül változatos dolog.

Gimsonhoz mégis megtenném a kiigazítást. [ɪ̟i, ʊ̠u, ɛɪ, ɜʊ, aɔ, aɘ, ɔɘ] a cikkben ismertetett broad transcriptionös [iː, uː, eɪ, əʊ, aʊ, aɪ, oɪ] helyett. Az első kettőt maga Gimson is javította a narrow transcriptionjeiben, de a többit nem pontosíta.

Természetesen ezek még mindig fonológiai átírások, igazából ezeket a szavakat nem így ejtik. Az ilyen átírások csak perjelek között engedhetők meg. A felsorolt személyek is fonológusok, igaz Jonesnak voltak komolyabb fonetikusi hajlamai, még rtg.-felvételeket is készített magáról, mégis a felsoroltak közül még Gimson volt relatíve a legprecízebb fonetikai értelemben, persze az átírásában is vannak fonetikai hibák, amiket kijavítanék, de most nincs IPÁ-m. Persze nem is azonos nyelvjárást írnak át, Sweet, Jones nagyon régi RP-t, Gimson RP-t, Lewis és Lindsey Estuary Englisht (EE), Kenyon tradícionális amerikait (ami nem General American, hanem amolyan amerikai RP) ír át. Persze a mainstream angol fonológusok összemossák a fonetikát és a fonológiát, és narrow/broad transcriptionről beszélnek, mindkettőt szögletes zárójelek között használják, míg pl. a Chomsky-féle vonal (ahová magam nem sorolom, de ebben egyetértek vele) elválasztja a kettőt élesen, és szögletes zárójelek között használt fonetikai, és perjelek között használt fonémikus (fonológiai) átírást különböztet meg.

Ez a feszes-laza szembenállas is fonológiai, fonetikailag nincs alapja, egyik magánhangzó sem feszesebb a másiknál. Fonetikailag vannak minden anyanyelvi angol nyelvjárásban hosszú egyeshangzók, de a hosszúságot az egyes fonológiai rendszerek eltüntetik rendszerszinten, de ez nem jelenti azt, hogy a valóságból is eltűntek volna.

@Irgun Baklav: bocsi, rosszul fogalmaztam, természetesen az „ugyanott" helyett az „ezt a konvenciót használó szótárak nagyrészénél”, nem konkrétan Gimsonnál láttam ezt. :-)