A szvasztika ősi árja szimbólumként került a német nemzetiszocialisták zászlajára. De hogyan kapcsolódott össze ez a sok kultúrában meglévő jelkép épp az árjákkal? Ki adta Hitlernek az ötletet – egy szótárkészítő, egy iparművész vagy éppen egy fogorvos?

A világ minden táján

A szvasztika számos egymástól igen távoli kultúrában is használatos szimbólum. A régi görögök ugyanúgy ismerték, mint az Indus-völgy rejtélyes civilizációja vagy éppen a panamai kuna indiánok. A következő, a hagyományos kuna (más írásmóddal guna) kultúrát bemutató videóban is láthatjuk Kuna Yala autonóm terület zászlaját, rajta méretes horogkereszttel:

A szvasztikának sokféle változata létezik: a szárak lehetnek íveltek,

szerepelhetnek közöttük vagy rajtuk díszítőelemek, és így tovább. Indiában például gyakoriak a szárak közé rajzolt pontok. A szvasztika meglehetősen egyszerű, de vonzó ábra. Gyakran pusztán díszítőelemként tűnik fel, különösebb szimbolikus töltet nélkül. A szvasztikák ilyen esetben állhatnak egyszerűen sorbarendezve:

De a teljes síkot is kitölthetik, mint a következő ábrán látható hagyományos japán textildíszítés esetében:

Sokkal érdekesebb, ha ténylegesen jelent valamit ez a jel. A szvasztikát több kultúrában szerencseszimbólumként használják, a szvasztika szanszkrit szó maga is ’szerencsét hozó tárgyacská’-t jelent. Sokszor a Nap jelképeként jelenik meg, de a gyógyító erőtől a viharig mindennel asszociálják, így nem lehet azt állítani róla, hogy valamiféle univerzális szimbólum lenne, mindig ugyanazzal a jelentéssel. Márpedig a tizenkilencedik század végén, a huszadik század elején a szvasztika épp így került be a nyugat-európai köztudatba, mint az árja faj egyetemes jelképe... Hogyan történt mindez?

Egy filológus és egy régész

Valószínűleg Émile Burnouf tizenkilencedik századi indológus nevezte a szvasztikát először az árja faj szimbólumának. A szanszkrit-francia szótárat is szerkesztő Burnouf az általunk korábban bemutatott kollégáihoz hasonlóan szintén igen rasszista nézeteket vallott. Ő is szembeállította az árjákat az alsóbbrendűnek vélt sémi népekkel, és olyan tényekkel nehezen igazolható kijelentésekre ragadtatta magát, mint hogy a sémi emberek agyának fejlődése tizenöt éves korban leáll.

A köztudatba azonban nem Burnouf dobta be az árja kapcsolatot, hanem Heinrich Schliemann, Trója romjainak felfedezője! Schliemann ásatásai közben szintén talált szvasztikákat (ez talán a fentiek fényében nem túl meglepő), és Burnouf szakvéleményét kérte. Burnouf kifejtette elméletét, miszerint a szvasztika az árják jelképe és az árja napisten szimbóluma, ezért használták az ókori germánok is.

Burnouf szerint a szvasztika alakja arra az ősi tűzgyújtó módszerre utal, amikor egy fa botot forgatnak egy deszkán és a súrlódási hőt használják fel a tűzgyújtásra. A következő videóban megnézhetjük, hogyan:

A kereszt ágai eszerint a forgó mozgást jelképeznék. A tűzgyújtással való kapcsolat megmagyarázná azt is, hogyan kapcsolódott össze a szvasztika a Nappal. Burnouf érvelése azonban a tényekbe ütközik: számos kultúrában egyáltalán nincsen hasonló összefüggés, sőt van, ahol nem a tűz, hanem az inkább a vízhez kapcsolódó vihar jelképe a szvasztika, vagy a Nap helyett a Holdé. Ezek az ellentmondások azonban nem akadályozták meg azt, hogy a titokzatos régmúltat a mai Európához kapcsoló elmélet rohamosan elterjedjen a művelt nagyközönség körében; igaz, csak meglehetősen felszínes formában.

Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején végigsöpört a Nyugaton a szvasztikadivat. A szvasztika indiai jelentése közismertté vált, és „szerencsét hozó ősi jel”-ként használta mindenki a Coca-Colától az amerikai állami pénzverdéig. A burnoufi rasszista felhangok azonban ekkor még nem igazán kerültek be a köztudatba, habár a szélsőjobbon közismert volt a szvasztikák és az árja fajelmélet kapcsolata.

A következő videóban egy nagy kupac szvasztikával díszített angol nyelvű képes levelezőlapot nézhetünk végig. Különösen érdekes a 2:05-nél elhangzó népi etimológia, miszerint a szvasztika négy L betűből tevődik össze és ez a jelentésében is megnyilvánul: light, life, love, luck (angolul ’fény’, ’élet’, ’szeretet’, ’szerencse’). Az ókori népek biztosan nem erre gondoltak!

Már megint az árjozófia

Guido „von” List, a befolyásos árjozófus is előszeretettel szerepeltette a szvasztikát műveiben. Valószínűleg a sorozatunkban korábban már említett Helena Blavatskytól vette át ezt a jelképet – Blavatsky is a szvasztika nagy kedvelője volt és sokat tett a népszerűsítéséért. A Blavatsky által alapított Teozófiai Társaság logója a mai napig tartalmazza a szvasztikát, sok más szent szimbólum mellett:

A jelenleg hatályos magyar jogszabályok szerint csak „ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából” lehet használni a horogkeresztet, mint önkényuralmi jelképet. A szvasztika nem önkényuralmi jellegű használatát a törvény szövege egyáltalán nem említi.

Gyakran felbukkan az az elgondolás, hogy Hitler a Thule-társaság, egy müncheni árjahívő titkos társaság gyűlésein ismerkedhetett meg a szvasztikával. Az kétségtelen, hogy Hitler pártjának és a Thule-társaságnak a tagsága kezdetben jelentősen átfedett egymással, és a Thule-társaság saját szimbólumaként használta a horogkeresztet. Arra azonban nincsen bizonyíték, hogy maga Hitler is részt vett volna ezeken a titkos gyűléseken. A fiatal Hitler valószínűleg még Bécsben olvashatott először a szvasztika árja fajelméleti jelentéséről – mint láthattuk, ezek az ismeretek akkoriban a nacionalisták körében elterjedtek voltak. Hogy konkrétan sarkallta-e a Thule-kapcsolat arra, hogy saját pártjának is ezt a szimbólumot válassza, talán már sosem derül ki.

Kevésbé valószínű az az elmélet, miszerint Hitler gyerekkorában, a lambachi bencés kolostor iskolájában találkozott először a dekorációs elemként használt szvasztikával, és ez ihlette meg. A kolostor épületében tényleg számos középkori eredetű szvasztika található, de Hitler sosem beszélt arról, hogy innen eredne a náci horogkereszt. Az elgondolás mindenesetre már a korabeli nácik körében is népszerű volt.

Szerzői jogsértés?

De mit mondott a náci jelkép keletkezésének körülményeiről Hitler személyesen? Hitler a Mein Kampfban annyit írt le, hogy maga kísérletezte ki a zászló küllemét, és hogy a horogkeresztet az árják szimbólumaként használta rajta. Sokat bajlódott a megfelelő színekkel, az egyszínű fehér zászlót például azért vetette el, mert az szerinte inkább illett volna „szűzlány-egyletekhez”, mint forradalmi mozgalmakhoz.

Sok hagyományos kultúrában mind a balra, mind a jobbra forgó szvasztika egyaránt használatos, legtöbbször (habár nem feltétlenül) ugyanabban a jelentésben. Olykor mindkettő egyszerre jelenik meg, egymás tükörképeként. Az tévhit, hogy Hitler a jó erőit jelképező hindu szimbólumot fordította volna meg, hogy a gonosz erőit idézze a náci zászlóval; Indiában épp a nácival megegyező forgásirányú szvasztika a gyakoribb, és jelentésének semmi köze a gonoszsághoz.

Visszaemlékezései szerint nem akart maga mint pártvezető rögtön előállni a zászlóval, hanem előbb megkérdezte a többieket. A beküldött zászlótervek azonban nem nyerték el a tetszését: egyetlen tervezetről, „egy Starnbergbe valósi fogorvos” munkájáról tartotta érdemesnek leírni, hogy nem volt rossz. Az is azért nem volt rossz, mert Hitler saját tervére hasonlított, csak egyenes helyett görbe szárú szvasztikával. Hitler kikérte a párttagság véleményét, de csak a látszat kedvéért. Végül úgyis az történt, amit ő szeretett volna...

Azzal az elmélettel is találkoztunk, miszerint Hitler igazából Wilhelm Deffke német alkalmazott grafikus szvasztikavariációját vette át, forrásmegjelölés nélkül.Deffke valóban neves grafikus volt, ő tervezte például a J.A. Henckels kések ma is használatban lévő, ikreket ábrázoló emblémáját. De Deffke is ugyanonnan vette a szvasztikát, mint Hitler: szerette volna újraértelmezni az „ősi germán napkerék szimbólumát”.  Deffke legfeljebb annyi újítást vezetett be, hogy a sokszor ívelt szárú,
díszítőelemekkel tarkított hagyományos szvasztikát a korabeli
formatervezői ízlésnek megfelelően letisztultabb, geometrikusabb formában tálalta. Persze mint az a fentebbi illusztrációkból látszik, már az ókorban is léteztek határozott, egyenes vonalú, geometrikus szvasztikák, nem Deffke változata volt az első. Így igen nehéz lenne bizonyítani, hogy Hitler valóban Deffkétől lopott – ráadásul a náci horogkereszt és a Deffke-féle szvasztika arányai nem egyeznek meg.

A nácik hatalomra kerülésük után tudományos és hegymászóexpedíciókat egyaránt vezettek Tibetbe, és ott is megcsodálták a szvasztikákat. A világ tetején szintén az árjákat keresték, vagy ez csak városi legenda? Egyáltalán mit találtak? A következő részből ez is kiderül...

Felhasznált irodalom

Szvasztikák mint díszítőelemek az izraeli Máoz Cháim mellett feltárt i. sz. 3. századbeli zsinagógában (képek)

Szajagata-minták (képek)

A szvasztika japán térképeken buddhista szentélyeket jelöl

Goodrick-Clarke, N. (2004): The Occult Roots of Nazism: Secret Aryan Cults and Their Influence on Nazi Ideology. London: Tauris Parke.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése