A 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői Isten és ember előtti felelősségük tudatában, élve alkotmányozó hatalmukkal elfogadták Magyarország első egységes Alaptörvényét. Ez az Alaptörvény váltja fel eddigi alkotmányunkat. A szöveg nyilvános, a kormányzati portálról könnyen elérhető, de nyomtatott változat is igényelhető belőle, az Országgyűlés elnökének aláírásával.

Az Alaptörvény 2012. január 1-jén lép hatályba. Szövegét már sokan elemezték, találtak benne jót is rosszat is. Az eddigi elemzések azonban fájóan egyoldalúak: senki sem foglalkozott az Alaptörvény őstörténeti vonatkozásaival. Sőt, a magyar emberek többsége eme vonatkozásokról mit sem tudva jár-kel a világban. Akik már alaposan elmélyedtek az Alaptörvényben, esetleg csodálkoznak, hogy hol van abban őstörténet. Hát, a sorok között…

A történeti alkotmány szerepéről

Az Alaptörvény bevezető része, a Nemzeti hitvallás tartalmazza ezt a mondatot is:

Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.

Hogyan kell tiszteletben tartanunk történeti alkotmányunk vívmányait? Természetesen kötelező jelleggel, lásd az Alaptörvény Alapvetése R) cikkének (2) pontját:

Az alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.

Ugyanezen R) cikk (1) pontja szerint:

Az alaptörvény Magyarország jogrendszerének az alapja.

Na és mire kell figyelnünk kötelező jelleggel? Az Alaptörvény és a történeti alkotmány vívmányainak összhangjára (R) cikk (3)):

Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.

Az új Alaptörvény bírálói közül sokan nem értették a történeti alkotmány fogalmát. E probléma megoldásában segített Stumpf István alkotmánybíró. Október 13-án Egerben a Változó közösségi modellek című konferencián azt mondta, hogy:

…az Alkotmánybíróság számára a vérszerződéstől az Aranybullán át a Pragmatica sanctio rendelkezéseiig terjedő elég széles történelmi sávban van lehetősége arra, hogy értelmezze az alkotmányt.

Amint arra Fazekas Csaba elemző rámutatott, ebben a „széles történeti sávban” ott van Werbőczy István Hármaskönyve (Tripartitum) is.

Werbőczy Hármaskönyvéről ezt írta Domokos Péter Szkítiától Lappóniáig című művében:

… meg kell említeni Werbőczi István (1458–1541) nevét is, aki … latin nyelvű „Hármaskönyv”-ében a Góg–Magóg vonalon vezeti le a magyarok eredetét, hun–szittya alapon indokolja népe (= nemesi népe) jogát e hazához. (34.)

Nincs mese, a feljebb idézett R) cikk (3) pontja szerint az Alaptörvényt a hun–szittya rokonsággal összhangban kell értelmezni. Ki volt ez a Werbőczy és mit írt pontosan az ősökről?

Werbőczy István

Werbőczy István köznemesi családba született, valamikor az 1460-as években, feltehetőleg a családnak is nevet adó Verbőcön. (Ma Verbovec, Nagyszőlősi járás, Ukrajna. A település közös közigazgatású a szomszédos Feketepatakkal, melynek azáltal van rendkívüli jelentősége, hogy Zegernyei ősei meg onnan származnak…)

Nagy tehetségű diák volt, előbb Budán, majd Itáliában járt egyetemre. Politikai pályafutását Ugocsa vármegyei követként kezdte. Részt vett már az 1498-as törvények megalkotásában is, 1505-ben pedig döntő szerepe volt az ún. rákosi végzés elfogadásában. E végzés arról rendelkezett, hogy ha II. Ulászló király fiúörökös nélkül halna meg, akkor a rendek magyar királyt fognak választani, nem pedig valamiféle jöttment idegent.

A köznemesség valósággal istenítette Werbőczyt az érdekükben folytatott tevékenységéért. Még azt is törvénybe iktatták, hogy érdemei elismeréséül portánként két dénár jutalmat fizetnek neki.

II. Lajos uralkodása idején Werbőczy különböző diplomáciai küldetéseket teljesített. Igyekezett segítséget szerezni a török elleni küzdelemhez. Az 1525-ös országgyűlésen nádorrá választották, de a főurak megbuktatták. 1526-ban Szapolyai János kancellárjának nevezte ki.

1541-ben lepaktált a törökkel: mint híres jogtudort, a Budát elfoglaló törökök kinevezték a magyarok bírájává. A keleti és a nyugati jogértelmezés azonban nem fért össze. A sokat akadékoskodó Werbőczyt a törökök egy lakomán megmérgezték.

Werbőczy jogalkotó tevékenysége és a Hármaskönyv

Országgyűlési követként Werbőczy jelentős jogalkotó tevékenységet végzett. E munkája vezette rá arra, hogy a magyar jogrendszert összefoglalja. 1504-től 10 éven át dolgozott Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae (Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve) című művén. Az 1514-es országgyűlés a művet jónak találta és elfogadta, azonban a Dózsa-féle parasztfelkelés okozta zűrzavarban nem került rá a királyi pecsét, így nem is emelkedett törvényerőre.

A Hármaskönyvet Werbőczy 1517-ben Bécsben saját költségén jelentette meg. Ezután nem mint törvényt, hanem mint szokásjogi gyűjteményt kezdték alkalmazni, és a mű nagy elismertségre tett szert. Később több erdélyi fejedelem törvényként ismerte el.

A Hármaskönyv a magyarok eredetéről

A Hármaskönyv fontos jogtörténeti dokumentum, ezért 1897-es magyar fordítása és annak újabb kiadásai a kölcsönzéssel is foglalkozó könyvtárakban nehezen elérhetők. A szöveg azonban megtalálható az interneten is. Lássuk a minket érdeklő részeket:

A scytha népektől szakadt vagy származott magyarok ugyanis, elhagyván őshazájukat, a Dunán innen és túl elterülő felső Pannóniában telepedtek le és Attila vezérük alatt országuk határait messze mindenfelé kiterjesztvén, győzedelmes fegyvereikkel Német-, Olasz- és Spanyolországok határaiba nyomultak be.

Ez a részlet a Hármaskönyv bevezető szövegéből származik. Benne Werbőczy azt állítja, hogy a magyarok a szkítáktól származnak. Attilát a szkíták vezérének nevezi, tehát szkíták alatt a hunokat érti.

Az első rész, mely „Nemes Magyarország jogainak és szokásainak hármas felosztásáról általában” szól, a 3. cím alatt a szolgaság és nemesség kialakulásával foglalkozik:

1. § …a nemesség … eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett, miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak…

2. § Midőn ugyanis a hunnok feleségestül, fiastul, leányostul és egész háznépestül Scythiából kijöttek, … kapitányokat tettek és ezen kívül a viszálykodók pereinek elintézésére … igazgatót választottak … mindnyájának közös egyetértésével és végzésével elhatározván, hogy a mikor …a hadseregnek általános felkelése válnék szükségessé, akkor a hunnok lakása helyén és táborában, vérbe mártott tőrt vagy kardot hordozzanak körül…

3. § Ezt a szokást a magyarok közt Szent István első magyar király, dicsőséges fejedelmünk és Apostolunk atyjának, Géza vezérnek koráig sértetlenül fenntartották, a mely szokás a hunnok közül sokat örökös szolgaságra juttatott.

4. § Mert, elhatározták és végezték, hogy az ily parancs áthágóit … pallossal kell ketté vágni, vagy közönséges és örökös szolgaságra vetni.

5. § Az állítják, hogy ez a végzés … igen sok magyart jutatott a parasztság állapotába. Különben nem történhetett volna, hogy az egyik úrrá, a másik szolgává, ez nemessé, az nem nemessé és paraszttá legyen, mert mindnyájan ugyanegy nemzetségből, tudniillik Hunortól és Magortól származtak.

Hát ez világos beszéd: mindannyian Hunortól és Magortól származunk. Érdekes, hogy Werbőczy itt hunokról ír, nem pedig scytha népekről. A következő részletben (Az ország jogainak és szokásainak harmadik részéről általában, 4. cím) azonban megint scithákról ír, s ennek meglesz a maga oka:

Az erdélyi scithákról, a kiket székelyeknek hívunk

Ezenkívül vannak az erdélyi részekben a scithák, kiváltságos nemesek, a kik a scitha néptől, ennek Pannoniába való első bejövetele alkalmából származtak el, a kiket mi romlott néven „siculusoknak” nevezünk; a kik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban legjártasabbak: az örökségekben és a tisztségekben egymás közt (a régi szokás alapján) törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint részesednek és osztozkodnak.

Nocsak, nocsak: Werbőczy etimologizált, a szkíta népnévből származtatta a székelyek nevét!

A Hármaskönyvből idézett részletek azt tanúsítják, hogy Werbőczy kiválóan ismerte a magyar krónikás hagyományt: a Hunor–Magor legendát, valamint a székelyek korábbi honfoglalásáról szóló történetet. Megállapítható, hogy a hunok (= magyarok) körében kialakult szolgaság leírása Thuróczy János krónikájából származik.

A rákosi végzés a szittya magyarokról

A magyarok szittya (szkíta = hun) eredetére Werbőczy már a rákosi végzésben is utalt. Ez az elképzelés tehát jelen volt gondolkodásában. A szittya eredet a nemzeti érzelmek felszítása érdekében került a rákosi végzésbe:

(az idegen királyok) nem tanulták meg ennek a szittya népnek erkölcseit és szokásait…

A magyar királyok ellenben olyan dicső tetteket követtek el, amelyekkel

ezt a szittya népet nemcsak névvel és dicsőséggel tették híressé és fényessé, hanem az egész földkerekségen elterjesztett hírét egészen az egekig emelték.

Volt még abban a végzésben más is, amitől szintén Werbőczy óta nem tudnak szabadulni a magyar politikusok. Éspedig, hogy

(Magyarország) a kereszténység védőbástyája és pajzsa.

Lám, az önbecsapás, a múlt misztikus magasságokba emelése már akkor is a demagógoszok egyik fő fegyvere volt.

Szabad-e a hun–magyar rokonsággal ellentétes őstörténeti koncepciókat megfogalmaznunk?

Werbőczy idején a magyar nyelv eredetéről még semmit sem tudtak. A krónikák csak a nép eredetéről szóltak. Gondolom, ennek a finnugristák most nagyon örülnek. A történeti alkotmánynak az alaptörvénybe emelésével ugyanis a hun–magyar rokonság emelkedett törvényerőre, nem pedig a hun–magyar nyelvrokonság. Persze az etnográfusok, folkloristák is fellélegezhetnek, nem kell újraírniuk a tankönyveiket. Az antropológusok bőrében azonban most nem jó lenni: ha a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kívánnak eljárni, akkor a honfoglalók génállományában csakis hun haplocsoportokat találhatnak.

Talán többeknek feltűnt, hogy az előző bekezdésben gonosz poénjaim érdekében csúsztattam. A történeti alkotmányt ugyanis nem emelték be az alaptörvénybe, azt csupán az Alaptörvény rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni (R) cikk (3)). Próbáljuk meg akkor azt! Úgy sem sokkal jobb. Az Alaptörvény Szabadság és felelősség című részének X cikk (2) pontja ezt mondja:

Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.

Hurrá, ez már tetszik! Igen ám, de a Hármaskönyv, a történeti alkotmány egyik eleme mégis csak a szokásjog alapjává teszi a hun–magyar rokonságot. Az Alaptörvény tehát egyrészt azt állítja, hogy figyelembe kell vennünk a történeti alkotmányt, másrészt pedig azt, hogy Werbőczynek nem volt joga dönteni a hun–magyar rokonságról.

Attól tartok, e probléma megoldása az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. Vajon szabad-e a hun–magyar rokonsággal ellenében bármilyen tudományos ellenvetéssel élnünk? Melyik törvényalkotónak higgyünk: Werbőczy Istvánnak vagy az Alaptörvény megfogalmazójának, Szájer Józsefnek? És, ha Szájer Józsefnek hiszünk, akkor az Alaptörvény melyik pontját vegyük komolyan, az Alapvetés R) cikk (3)-at, vagy a Szabadság és felelősség X cikk (2)-t? A kérdés eldöntéséig minden őstörténész jobban teszi, ha átképezi magát, és a jegesmedvék téli álmát, vagy valami más, hasonlóan izgalmas dolgot kezd kutatni.

Irodalom

Magyarország Alaptörvénye. Magyar Közlöny, 2011/43.

Domokos Péter: Szkítiától Lappóniáig. Budapest, 1998²

Kubinyi András: Az 1505. évi rákosi országgyűlés és a szittya ideológia. Századok 140. (2006) 361–374.

Kubinyi András: Werbőczy Mohács (1526) előtti politikai pályafutása. In: Tanulmányok Werbőczy Istvánról. Szerk. Hamza Gábor. MF Könyvek 21. Budapest, 2001. 65–98.

Werbőczy István Hármaskönyve. Bp. 1989., 2006.

Werbőczy István: Tripartitum. Bp. 1990.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése