Névelőkben általában nem bővelkednek a nyelvek. Az oroszban például egy sincs. Azonban számos nyelvben és a magyarban is megkülönböztetünk határozott (a, az) és határozatlan (egy) névelőt. A névelők használati köre azonban nyelvenként más és más, ezért nem könnyű elsajátítani nekünk magyaroknak sem például a német vagy az angol névelőhasználatot. Sőt, mi több, néha anyanyelvünk névelőivel kapcsolatban is elbizonytalanodunk. Kommentelőnk is egy a magyar névelőhasználattal kapcsolatos problémát feszeget.

[...] most, hogy újból lektorálok egy online ifjúsági magazinnál, ahol a cikkeket maguk a felhasználók (többnyire 14--20 éves fiatalok) írják, megfigyeltem, hogy egyre inkább terjed a határozatlan névelő használata ott is, ahol aztán teljesen felesleges lenne (de legalábbis semmit sem tesz hozzá a mondathoz). Sőt, úgy veszem észre, hogy a mai fiatal generációnál ez már szinte kötelező, tehát mintha náluk már nem is lenne helyes egy olyan mondat, mint pl. "János újságot olvas", csak az létezik, hogy "János egy újságot olvas".

Zoltán tehát azt mondja, hogy megfigyelései szerint az egy határozatlan névelő használati köre bővül. Abból még, hogy „ahol aztán teljesen felesleges lenne”, még nem tudjuk meg, hogy pontosan mire gondol, ő mikor érzi a névelőt feleslegesnek. Szerencsére olvasónk példát is ad: János (egy) újságot olvas. Ebből azt szűrhetjük le, hogy Zoltán talán arra gondol, hogy manapság gyakoribb a névelő a tárgy előtt az olyan mondatokban, amelyekben alany – tárgy – igei állítmány sorrendet látunk.

János (egy) újságot olvas
(Forrás: Wikimedia Commons / Victor / CC BY 2.0)

A történeti korpusz mondatainak kikereséséért Novák Attilát illeti köszönet.

Megnéztük a Történeti középmagyar korpuszban, hogy vajon régebbi szövegekben találunk-e a fentiekhez hasonló szerkezeteket. Úgy tűnik, ilyen mondatok ha nem is gyakran, de már a 16–18. században is előfordultak. A mondatokat a jobb érthetőség kedvéért mai helyesírással közöljük.

1532 Isten egy lányt ada neki

1640 Batthyány uramnak is egy báróságot szerzénk tegnap

1648 Mikor pedig kőesőt akarnak csinálni, karácsony estéjén egy varakos békát vesznek, Szent György napban kövecset szednek egy kosárban, arra aztán egy tyúkot ültetnek

1712 Sérczi uram [...] próbára egy levelet ír őkegyelmének

1721 Méltóságos bán uramnál volt vadászaton, egy nyulat is lőtt, most egy könyvet komponál.

1751 te sem élsz tovább harmadfél esztendőnél, vagy addig, míg egy gyermeket szülsz.

Végy egy varakos békát
(Forrás: Wikimedia Commons / Pim197 / CC BY-SA 3.0)

Fellapoztunk 20. század eleji nyelvtankönyveket és későbbi nyelvművelő kiadványokat is. Itt bőségesen találtunk példákat arra, hogy elítélik a határozatlan névelő túlságosan gyakori vagy túlságosan ritka használatát. Balassa 1943-ban például így írt:

„A köznyelvben gyakori a határozatlan névelő helytelen, felesleges használata és ez a pongyolaság még behatol az irodalmi nyelvbe is. Kerülendő tehát az ilyen mondatszerkesztés: Ő (egy) jó ember. [...] Mivel gyakran megrótták a határozatlan névelő helytelen használatát, a jelesebb írók nyelvében is kezdett terjedni az a szokás, hogy elhagyják ott is, ahol a magyaros észjárás megköveteli. Gyakran találkozunk könyvekben és újságokban is ilyen kifejezésekkel: óra mulva odajött”

(Balassa József (1943) A magyar nyelv könyve. 166–167. o.)

Ez azt mutatja, hogy a az egy névelő használata régebben is vitákat kavart, tehát egyes beszélők másként használták a szót, mint mások. Ha pedig már szépíróink is hol túl gyakran, hol túl ritkán használták – az azt mutatja, hogy bizony a névelőket másként használták az emberek, mint ahogy a nyelvtanírók azt szerették volna.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A határozatlan névelő túlzott használatával kapcsolatban leginkább azt kifogásolják, ha a névszói állítmány elejére teszi ki valaki az egy szót. Számos idegen nyelvben ugyan ez a gyakorlat: például az angolban a megszámlálható főnevek sosem jelenhetnek egyes számban névelő nélkül. A Nyelvművelő kézikönyv így ír erről:

„Sok idegen nyelvben természetes és kifogástalan ez a szerkesztésmód, a mi nyelvünktől jobbára mégis idegen, mégpedig szemléletmódbeli különbségek miatt. A hagyományos, magyaros szemlélet szerint ui. az állítmányi szerepű névszóval nem az egyedre, hanem általánosságban, összegzően a fajra utalunk. A német, francia stb. szemléletmódnak ez felel meg: der Sperling ist ein Vogel; le moineau est un oiseau; a magyaros észjárás szerint ellenben ez a természetes : a veréb madár.”

(Grétsy – Kovalovszky (szerk.) 1980. Nyelvművelő kézikönyv I. 485. o.)

Zoltán azonban nem ilyen, a veréb egy madár szerkezetről írt nekünk. Pontos adatok híján azonban azt nem tudjuk megmondani, hogy Zoltán megfigyelése helyes-e. Az kétségtelen, hogy sokaknak, mint olvasónknak is, a névelőtlen forma hangzik természetesebbnek (János újságot olvas) – másoknak viszont az tűnik furcsának (János egy újságot olvas). Bizonyos esetekben jelentéskülönbség is van a kettő között: az Egész délután egy újságot olvasott mondat azt jelenti, hogy valaki egy újságnak szentelte az idejét, míg az Egész délután újságot olvasott mondat nyitva hagyja a kérdést, hogy az illető hány kiadványt vett a kezébe. Ha az előbbi mondatot olvassuk, akkor semmiképpen nem tarthatjuk hibásnak, hiszen az író fontosnak tarthatta azt az információt, hogy nem több újságról volt szó.

Érdemes a névelőhasználat terjedésével kapcsolatban megemlíteni Joseph Greenberg amerikai nyelvész Universals of Human Language (Nyelvi univerzálék) című kötetében publikált elméletét is, miszerint a névelők szerepe a nyelvek fejlődése során átalakul. Főként afrikai nyelvek vizsgálata során Greenberg azt állapította meg, hogy a mutató névmások egy idő után határozott névelővé, majd általános névelővé alakulnak, végül pedig oly széles körben használják őket, hogy szófajjelölő morfémává válnak. Az is elképzelhető, hogy egy ehhez hasonló folyamatot látunk.

Itt van még névelő (sötét: határozott és határozatlan; világos: csak határozott; kék: határozott névelő a névszói szerkezet elején; lila: határozott névelő a névszói szerkezet végén )
(Forrás: Wikimedia Commons / Daniel Nikolić / GNU-FDL 1.2)

Olvasónkat azzal vigasztaljuk, hogy a névelőhasználat nem csak a magyarban változik. A londoni angolban például terjedőben van a belvárosi tinédzserek körében az a ’egy’ névelő magánhangzóval kezdődő szavak előtti használata is: a orange. Ez a jelenség párhuzamos azzal, hogy egyes beszélők a magyarban sem használják az az névelőt: a anya. Ezen borzonghatunk, tűnődhetünk – de ettől még a jelenség él.

Források

Balassa József (1943) A magyar nyelv könyve

Bencédy – Fábián – Rácz – Velcsovné (1968) A mai magyar nyelv

Grétsy – Kovalovszky (szerk.) Nyelvművelő kézikönyv I.

Szabolcsi Anna – Lackó Tibor (1992) A főnévi csoport szerkezete. In: Strukturális magyar nyelvtan 1. pp. 179–298.