-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
A nyelvi relativizmus nagyon népszerű, még közgazdászok is fogékonyak rá. Keith Chen TED-előadásában arról beszél, hogy azoknak a nyelveknek a beszélői inkább spórolnak, amelyekben nincs külön igealak a jövő időre. Itt a nagy reménysugár a magyar nyelv beszélői számára!
Örülne, ha kiderülne, hogy a magyarok gondolnak a jövőre, és igyekeznek takarékoskodni? És mit szólna, ha valaki azt állítaná, hogy a magyarok takarékoskodási kedve a nyelvükben van kódolva? – Keith Chen közgazdász – sok laikushoz hasonlóan – hisz a nyelvi relativizmusban, azaz abban, hogy a nyelvünk meghatározza a gondolkodásunkat és ennek következtében a viselkedésünket is. Olyannyira, hogy saját kutatásai alapján azt állítja, hogy azon nyelvek beszélői, amelyekben hiányzik a jövő idő, hajlamosabbak inkább a jövőre fókuszálni, és megtakarításokat felhalmozni, mint azon nyelvek beszélői, amelyekben a jövő idő külön nyelvtani formákkal jelölhető meg. Az ilyen eredményeket mindig gyanakvással szoktuk fogadni, mert sokszor nagyon meggyőzően hangzanak, de általában alapvető tévedéseket tartalmaznak. Most sem vagyunk másképp, hiszen a magyarokra sok minden jót lehet mondani, de azt biztos nem, hogy különösebben előre látóak és takarékosak lennének. Viszont a magyar éppen olyan nyelv, amiben a jelen idejű igealakot használjuk a jövőre vonatkoztatva is...
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Chen maga angol-kínai kétnyelvű beszélő; első, a nyelvi relativizmust pedzegető ötleteit az általa beszélt két nyelv összevetésével alkotta meg. Első példáját a szavak szintjéről hozza: míg az angolban a ’nagybácsi’-ra egyetlen szó van, az uncle, addig a kínaiban többféle szó felel meg ennek, mivel kötelező megmondani, hogy vér szerinti rokon-e, hogy az apa vagy az anya testvére-e, illetve hogy ha az apa testvére, akkor idősebb vagy fiatalabb-e az apánál illető. Ilyen különbségek valóban vannak a nyelvek között: amit az egyikben kötelező kifejezni, a másikban opcionális kifejezni. Ebből azonban nem következik sok minden a beszélők gondolkodására nézve: minden bizonnyal nem tekint másképp egy kínai beszélő a nagybácsikájára, mint egy angol beszélő.
Lehetséges azonban, hogy a nyelvtani különbségekkel más a helyzet? Hogy azok jobban befolyásolják a gondolkodásunkat? Chen szerint igen, és erre építi viselkedési közgazdaságtani elméletét. E szerint vannak jövőre orientált nyelvek (közéjük tartozik például az angol is); ezekben külön nyelvtani forma kötelezi a beszélőt a jövő idő elkülönítésére. Ebből Chen szerint az következik, hogy e nyelvek beszélői elkülönítve, a jelentől eltávolítva gondolkodnak a jövőről. Éppen ezért felelőtlenebb döntéseket hoznak – például az anyagiak tekintetében: kevésbé takarékoskodnak. Másrészt vannak jövő idő nélküli nyelvek (közéjük tartozik például a kínai), ezekben a jövőt időhatározókkal lehet megjelölni, de igealakon magán nem kell kifejezni az időt. Chen szerint az ilyen nyelvek beszélői számára a jövő nem különül el a jelentől, így sokkal közelebbinek érzik, így aztán hajlamosabbak spórolni is.
Az alábbi TED-előadásban, illetve az azt népszerűsítő blogbejegyzésben is súlyos empirikus „bizonyítékokat” olvashatunk ezzel kapcsolatosan. (Az előadás angol nyelvű, de választható hozzá magyar nyelvű felirat!)
Számunkra, magyar anyanyelvűek számára egy hiba azonban mindenképpen feltűnhet Chen diáin. A magyar nyelvet Chen a „futured”, azaz a jövőre fókuszáló nyelvek közé teszi – így az angollal és nem a kínaival kerül egy kategóriába, azaz beszélői inkább tékozlók, mint spórolók. Utóbbi igaz, tényleg nem lehet azt mondani, hogy a magyar gazdaság a megtakarításokról lenne híres. Az azonban már problematikus, hogy mennyire mondható „jövőre orientált” nyelvnek a magyar: a magyarban ugyanis az esetek többségében simán a jelen idejű igealakkal fejezzük ki a jövőidőt.
– Elmész a buliba?
– Igen, elmegyek.
A kérdés nyilvánvalóan a (közeli) jövőre vonatkozik, és a válasz is; azonban minkét mondat formailag jelen idejű igealakot tartalmaz. Lehetne persze azt is mondani, hogy Igen, el fogok menni, de ez formailag jóval jelöltebb lenne; az lenne az érzésünk, hogy a válaszadónak valamilyen különleges oka van arra, hogy ezt a formát választotta (pl. le akarja zárni a kérdezősködést, nem akar tovább beszélni a témáról).
A magyarról tehát nem lehet szimplán kijelenteni, hogy olyan, mint az angol, azaz kötelező benne kifejezni formailag a jövő időt. Éppen arról van szó, hogy nem kötelező. De sajnos ettől nem leszünk spórolósabbak... Chen érvelése kapcsán a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg a nyelvi relativizmust „bizonyító” kutatások bizonytalanságát, érdemes tehát az ilyen bombasztikus összefüggések elfogadásától tartózkodni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Hans Hillewaert / CC BY-SA 3.0)
Forrás