Többször olvashattak már a nyesten arról, hogy a nyelvtantanítás helyzete nem valami rózsás Magyarországon. Arról persze rendre kevesebb szó esik, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten hatékonyan változtatni. De már ilyen próbálkozásokról is beszámoltunk olvasóinknak. Az alábbiakban pedig egy olyan kísérlettel foglalkozunk, amelynek keretében egy igen speciális helyzetben, igen speciális szereplőknek próbáltak modern nyelvészetet tanítani. Lássuk a különleges körülményeket!

Adott egy csapat igen tehetséges és meglehetősen iskolázott 15-18 éves budapesti gimnazista. Adott egy egyhetes nyári tábor, amelynek a programját kifejezetten az ismeretterjesztés, illetve a tehetséggondozás céljai alakítják. És adott egy kellemes táborhely az Öregbakonyban: számítógépekkel, táblával, nyomtatóval stb. felszerelve. Ha felsőoktatásról lenne szó, nyári egyetemnek hívnánk az ilyesmit.

A helyszín
(Forrás: Molnár Cecília Sarolta)

Ha ebben a környezetben képzeljük el a „nyelvtanórát”, már eleve nem lehet olyan szörnyű, mint egy tanteremben. Pláne, ha azt is hozzávesszük, hogy ebben az esetben nem lehet más a célunk, mint az, hogy valahogyan a nyelvtudomány sajátos gondolkodásmódját, adatgyűjtési és -elemzési módszereit szeretnénk megismertetni. Már csak azt kell kitalálnunk, hogy milyen példákon keresztül...

A téma kiválasztásában persze az is fontos szerepet játszik, hogy körülbelül tudjuk, milyen nyelvtani fogalmi ismeretekre számíthatunk ettől a korosztálytól. Mivel nagyon jó képességű és előképzettségű diákokról van szó, a nyelvtani alapfogalmak és a hagyományos elemzési keretek ismeretét alapnak tekinthetjük. És ezen kívül a magyar nyelvi jelenségek egy részének fogalmi vagy kvázi-fogalmi ismeretét is. A helyzetünk tehát meglehetősen könnyű: a diákok az anyanyelvükről rendelkeznek implicit és explicit tudással is. Nehéz lesz újat mondani, vagy talán mégsem?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kis nyári előfeszítés

Előfeszítés (priming)

Az előfeszítés (angolul: priming) jelensége a pszichológiában régóta ismert. Általánosan annyit jelent, hogy egy bármilyen inger (kép, hang, szag, szöveg stb.) előzetes észlelése befolyásolja egy következő, az előzőhöz valamilyen szempontból hasonló inger feldolgozását.

A szintaktikai előfeszítésre vonatkozó pszicholingvisztikai vizsgálatok azt kutatják, hogy a szintaktikai szerkezetek előfeszítik-e egymást (a megértésben vagy a produkcióban), és ha igen, akkor melyik szerkezet melyiket. (Részletek erről a cikksorozat további részeiben.)

A választott téma az úgynevezett szintaktikai előfeszítés (syntactic priming) jelensége, a foglalkozások során ennek a pszichológiai és nyelvészeti vonatkozásaival foglalkozunk – természetesen nem elméletben, hanem kísérleteken, önálló tevékenységen keresztül. Előzetes terveink szerint körülbelül négy óra van a téma körüljárására – ebben az esetben az óra kivételesen 60 perces, elvégre nyári szünet van! Ez alatt az idő alatt három fontos lépést kell megtennünk:

1. Szeretnénk néhány alapvető kísérletet bemutatni, amelyeknek a segítségével könnyebben érthetővé tehető a priming jelensége.
2. Szót kell ejtenünk arról is, hogy a tervezett tudományos kutatások módszerei (köztük a kísérletek) miben különböznek a puszta megfigyeléstől. Itt rá kell világítanunk arra, hogy a nyelvtudományban megfogalmazott tudományos hipotézisek milyen jellegűek, és ezeket milyen módszerekkel van esélyünk bizonyítani.
3. Végül pedig egy, a magyar mondattani jelenségekre épülő priming kísérletet eredményeit fogjuk elemezni és értékelni.

Utóbbival persze rögtön bajba is kerülünk: a kísérletet ugyanis – a kiértékelés előtt – el is kéne végezni. A kísérleti alanyok természetesen a jelenlévő diákok lesznek... (A kísérletről részletesebben a beszámoló következő részében olvashatnak.)

Ideális körülmények
(Forrás: Molnár Cecília Sarolta)

Az első lépések...

De ne szaladjunk ennyire előre! Egyelőre csak annyi a dolgunk, hogy a priming jelenségkörét – egyelőre a fogalom bevezetése nélkül – közelebb hozzuk a diákokhoz. Az első foglalkozás alkalmával ennek megfelelően két egyszerű és rövid, az emberi memória működésével kapcsolatos kísérletet végeztünk el a diákokkal.

Az első kísérletben a diákok kaptak egy táblázatot, amelyben számukra ismeretlen (japán) írásjelek voltak láthatóak. Azt az instrukciót kapták a kísérletvezetőtől, hogy két percük van arra, hogy minél jobban memorizálják a jeleket.

Ezeket a karaktereket kellett memorizálni
(Forrás: Kurdi Benedek)

A két perc leteltével a táblázatokat beszedtük, és elkezdtünk egészen másról beszélni. Ennek valójában az volt a szerepe, hogy a diákok figyelmét máshova tereljük az előző tevékenységről. Néhány percnyi beszélgetés után újabb lapot kaptak, amelyen szintén néhány jel szerepelt – részben az előbb látottak közül, részben újak. Most az volt a feladatuk, hogy válasszanak a jelek közül.

Képzeld el, hogy egy papírboltban vagy, és füzetet választasz. A füzetek címlapján ezek a jelek láthatók. Melyik három füzetet vennéd meg a legszívesebben?

Ezeket a karaktereket kellett rangsorolni
(Forrás: Kurdi Benedek)

A diákok tehát „szimpátia” alapján választottak hármat a jelek közül. Majd összesítettük, hogy melyik jelre hány szavazat érkezett. A kísérlet várt eredménye az volt, hogy azokat a jeleket, amelyeket korábban gyakrabban láttak (az előző táblázatban), szívesebben választottak a kísérlet második részében. A jelenség a pszichológiában jól ismert úgynevezett mere-exposure effect: a korábban már észlelt, ismert dolgokat később pozitívabban értékeljük, mint az ismeretleneket. Tehát pusztán az által, hogy kitettük a kísérleti alanyokat ezeknek a vizuális ingereknek, befolyásoltuk a későbbi preferenciájukat.

A második kísérlet részben hasonlított az előzőhöz. A diákok most különböző hosszúságú (4-9 karakterből álló) betűsorokat kaptak. Ezeket kellett néhány perc alatt memorizálniuk.

A memorizálandó karakterláncok
(Forrás: Kurdi Benedek)

Majd ismét elterelési hadművelet következett: a memorizálni valókat tartalmazó papírokat beszedtük, és más témákról beszélgettünk. Ennek ismét csak annyi volt a szerepe, hogy a diákok már ne az előző feladatra koncentráljanak. Pár perc „mellébeszélés” után újabb karaktersorokat adtunk a diákok kezébe. A feladatuk az volt, hogy eldöntsék, hogy az előző adatok fényében melyik karaktersor felel meg a szabálynak, és melyik nem.

Melyik felel meg a szabálynak?
(Forrás: Kurdi Benedek)

A kísérlet elsöprő eredményt hozott: anélkül, hogy valóban memorizálni lehetett volna a karaktersorokat, a diákok az implicit módon megtanult szabályosságok alapján túlnyomórészt jól döntöttek az újabb karaktersorokról. A pontos szabályt – ami kellőképpen bonyolult volt – senki nem tudta explicitté tenni, az eredmények mégis azt igazolták, hogy a szabályt megtanulták alkalmazni a kísérleti alanyok.

A szabály
(Forrás: Kurdi Benedek)

Ezzel a kísérlettel a tanulás implicit módját tapasztalhattuk meg: annak ellenére, hogy senki nem tudta elmondani a pontos szabályt, mégis túlnyomórészt ki tudták szűrni a szabályos karaktersorokat a szabálytalanok közül.

Hogy mi következett ezután? – Beszámolónk következő részéből kiderül!

A foglalkozást Kurdi Benedek, Pándi Julis és Molnár Cecília tervezték és vezették le. A kísérletben az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának gimnazistái vettek részt a Schiller Mariann által vezetett önszerveződő tábor keretében.