A mindennapokban talán kevésbé juthat eszünkbe, hogy milyen praktikus lenne, ha az emberi nyelv teljesen egyértelmű, pontos lenne. Minden szónak kizárólag egyetlen jelentése (definíciója) lenne, és nem lennének olyan szerkezetek, amelyek többféleképpen is érthetőek. Ez az elképzelés persze meglehetősen abszurdan hangzik. Annál is inkább, mivel amint elkezdenék használni ezt a tökéletes nyelvet, valószínű, hogy azonnal megjelennének benne a többértelműségek. Ami persze állandó munkát adhatna egy szekérderéknyi előíró szemléletű nyelvésznek...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Vannak azonban olyan területek, amelyeknek a nyelvhasználatában igen nagy igény mutatkozik arra, hogy pontos és egyértelmű megfogalmazásokat lehessen tenni. Az egyik ilyen terület a tudomány. A Bécsi Kör filozófusai és a logikai pozitivisták már a 20. század elejétől kezdve foglalkoztak a tudomány nyelvével, annak egyértelműsítésével, közelítésével a logika nyelvéhez. A másik terület pedig, amelynek igen nagy igénye lenne a nyelv egyértelműsítésére, a jog.

Gondoljunk bele, mennyi minden múlhat azon, hogy egy jogász vagy egy bíró hogyan értelmez egy adott törvényt vagy rendeletet! A jogi szövegek létrehozásában biztosan törekednek arra, hogy egy-egy törvény szándéka, célja egyértelmű legyen, ez mégsem sikerülhet tökéletesre. A nyelv ugyanis nem olyan, mint egy számítógépes kód: sokszor a beszélő szándéka ellenére is kétértelmű.

Forrás: Wikimedia Commons

Éppen ezért van szükség a jogi szövegek értelmezésére. Az értelmezés azonban újabb problémákat vet fel: ha nincsenek lefektetve az értelmezési elvek és szabályok, akkor semmi nem garantálja, hogy ugyanazt a kétértelmű szöveget két jogász egyformán fogja értelmezni. Ezért van szükség a jogi szövegek értelmezi elveinek lefektetésére.

Bryan Garner lexikográfus és nyelvhasználati tanácsadó, valamint Antonin Scalia, az amerikai legfelsőbb bíróság munkatársa könyvet jelentettek meg, amely arról szól, hogyan kell értelmezni a jogi szövegeket (Reading Law: The Interpretation of Legal Texts). A LAWnLinguistics bloggere pedig a könyv egyes állításait, elemzéseit vizsgálja meg nyelvészeti szempontból a könyvről indított sorozatában.

A könyv szándéka nem titkoltan normatív: a szerzők preskriptív (előíró) szemlélettel közelítenek az értelmezési problémákhoz. Könyvükben azt írják le, hogy szerintük hogyan kellene értelmezni a jogi szövegeket. A könyv az értelmezési szabályokat interpretációs kánonokként fogalmazza meg. Ezek tömören megfogalmazott szabályok, amelyek szerint irányítani lehet a jogi döntéshozás mechanizmusát.

A kánonok között például ilyenek szerepelnek:

A felsorolások módosítása

Egy azonos szerkezetű elemekből (főnevekből vagy igékből) álló felsorolásban a prepozíció (elöljárószó) vagy a posztpozíció (a szó után álló elem) rendszerint  úgy értendő, hogy az egész felsorolásra vonatkozik.

A fenti megfogalmazásból látszik, hogy a kánonok valójában nem szabályok, hanem feltevések, ajánlatok. Ezt egyébként a kanonokra vonatkozó közös elvben a szerzők is deklarálják: „Egyik interpretációs kánon sem abszolút”. A könyv összesen 57, a fentihez hasonló kánont fogalmaz meg, ez körülbelül az egyharmada annak, amennyit a napi esetjogi gyakorlatban használnak. A kimaradók vagy inkoherensek, vagy nem követik őket egységesen, vagy alkotmányjogi problémákat vetnek fel.

A szerzők tehát a kánonok meg- vagy újrafogalmazásával minimálisra kívánják csökkenteni a jogi szövegek kapcsán az interpretációs bizonytalanságot és jósolhatatlanságot. Ha ez valóban lehetséges, és a könyv valóban egyértelmű utasításokat fogalmaz meg, akkor a jogi eljárásokhoz készíthető lesz egyfajta értelmező algoritmus.

Forrás

Textualism and grammar

Scalia and Garner on statutory interpretation: Introduction