Az autizmussal kapcsolatban sokféle sztereotípia és tévhit él a köztudatban – ezek szerint az ilyen gyerekek alig tudnak beszélni, de kívülről tudják a vasúti menetrendet, és így tovább. De mi az autizmus valójában? Az autizmus kisgyermekkorban jelentkező és élethosszig fennálló idegrendszeri fejlődési zavar. Autizmusban sérül a társas viselkedés és a kommunikáció, és jellemzőek az ismétlődő, korlátozott viselkedésformák. Például ilyen viselkedés a szokatlanul intenzív érdeklődés valamilyen szűkre szabott téma iránt – ez a távvezetékektől a puhatestűekig bármi lehet (habár a közlekedési eszközök valóban népszerű témák). De a korlátozott viselkedésformák közé tartoznak például az ismétlődő mozgások is: előre-hátra dőlés, repkedő kézmozgások és más hasonlók, a konkrétumok nagyban egyénfüggőek. Az autizmussal élő emberek nyelvhasználatára jellemző többek között az elhangzottak szigorúan szó szerinti értelmezése. Most erről ejtünk szót!

Neki tényleg ég a keze alatt a munka
(Forrás: Wikimedia Commons)

Autizmus és beszéd

Ha az autizmus és a nyelv kerül szóba, a leggyakoribb kérdés az, megtanul-e beszélni az autista gyerek. Ez azonban elsősorban nem az autizmustól függ, hanem attól, társul-e hozzá általános értelmi sérülés. Azt nagyon nehéz megbecsülni, milyen gyakori autizmusban az értelmi fogyatékosság. Még csak azt sem sikerült a kutatóknak egyértelműen eldönteniük, az érintettek többségére vagy kisebbségére jellemző-e, hogy mindkét rendellenesség egyszerre jelentkezik náluk. Ennek főleg az az oka, hogy a jó képességű, jól beszélő gyerekeket sokszor nem autizmussal diagnosztizálják, hanem tévesen valamilyen pszichiátriai rendellenességgel, vagy egyáltalán el sem jutnak szakemberhez.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ahogyan egyre közismertebbé válik az autizmus, úgy növekszik az autizmussal élő, de ép értelmű gyerekek számaránya. Ezért tehát nem lehet megmondani azt sem, hogy az érintettek hány százaléka tanul meg beszélni. Viszont akik megtanulnak, azoknak is a tipikustól eltérő a beszéde – például gyakran jellegzetesen pedáns a hanghordozásuk és formális a beszédstílusuk még akkor is, ha erre az adott párbeszédhelyzetben nincsen szükség.

A gyerekeket nevelőik gyakran kis professzoroknak nevezik
(Forrás: Wikimedia Commons)

A különböző idiomatikus kifejezéseket az autizmussal élő emberek gyakran szó szerint értik, és ebből nehézségek támadhatnak. Például – valós magyar példa – ha a gyereknek azt mondják a szülei, hogy „ne sírj, mert kisírod a szemedet”, attól lehet, hogy csak még inkább sírni fog, mert úgy értelmezi az elhangzottakat, hogy ki fognak esni a szemei a helyükről. És akkor a „béka nől a hasadban”-féle szólásokról még nem is beszéltünk.

Vigyázat, közmondás!

Ha a gyerekek, fiatalok viszonylag jó értelmi képességűek, akkor megértik a szólások, közmondások magyarázatát. Tehát ilyen esetben egyszerűen el lehet mondani, hogy a „kisírod a szemedet” szófordulat nem szó szerint értendő, hanem azt jelenti, hogy a szemei ideiglenesen kipirosodnak, fájni fognak, és így tovább. De a vizuális tanulás valószínűleg még hatékonyabb, ugyanis autizmusban igen gyakori, hogy elsősorban vizuális módon fogják fel a gyerekek – sőt a felnőttek is – az információt.

Az It's raining cats and dogs angol szólás szó szerint azt jelenti, hogy kutyák és macskák esnek az égből – magyar megfelelője az egy fokkal kézenfekvőbb jelentésű „úgy zuhog, mintha dézsából öntenék”. Ma már számos segédanyag létezik, amivel meg lehet tanítani a gyakoribb szólásokat. Sajnos azonban ezek nem igazán jelennek meg magyarul, és mivel más nyelvek más képes kifejezésekkel élnek, ezek a hasonló kiadványok legfeljebb ötleteket adhatnak a szülőknek, nevelőknek. Nemrégiben még olyan kötet is napvilágot látott, amelyet egy autizmussal élő fiatalember készített. Az It's Raining Cats and Dogs szerzője, a fizikushallgató Michael Barton iskolás korában kezdte el lerajzolni a különböző idiomatikus kifejezéseket, hogy így könnyebben meg tudja jegyezni, melyik mit jelent. Idővel azzal szembesült, hogy mások is kértek a rajzaiból, így született meg a könyv ötlete. Nem kell bonyolult műalkotásokra gondolni – az egyszerű, frappáns ábrákhoz hasonlókat bárki otthon maga is elkészíthet. Illusztrációképp mi is lerajzoltunk gyorsan egy magyar szólást:

A hasonló ábrák segítségével a nem autista emberek is átérezhetik, mit szűr le a gyerek a hallottakból. Az iskolában a tanító lehet, hogy egyáltalán nincsen tudatában, milyen hatást vált ki tanítványából azzal a mondatával, hogy „Égjen a kezed alatt a munka!” Elvégre ha valami lángra kap, az általában nem jó dolog.

A szó szerinti értelmezés autizmusban nemcsak a szólásmondásokra terjed ki, hanem például az udvariassági formulákra is. Az „Add ide a sótartót!” helyett használható „Ide tudnád adni a sótartót?” ugyan sokkal udvariasabb, mint a direkt felszólítás, de lehet, hogy a gyerek egyszerűen igennel válaszol rá. Ő úgy értelmezi, hogy igen, ő valóban képes odaadni a sótartót, de nem feltétlenül érti, hogy ez egyfajta kérés, hogy adja is oda. Tehát megfelel a kérdésre, de nem nyújtja át a kívánt tárgyat.

Nem mindegy, hogyan kérjük
(Forrás: Wikimedia Commons / Tbuckley89 / CC BY-SA 3.0)

A telefonálás szintén gondot okozhat. Gyakran külön meg kell tanítani azt, hogy ha a hívó fél valakire rákérdez – például „Kati otthon van?” –, az egyben azt is jelenti, hogy beszélni szeretne vele. Ez még valamennyire előrejelezhető és begyakorolható, de mivel rengeteg olyan kifejezés van, amelynek a szó szerinti jelentése más, mint amire az adott pillanatban használják, mindig adódhatnak váratlan pillanatok. Ha a gyerek tanácstalanul álldogál kezében az iskolatáskájával, nem biztos, hogy jó ötlet azt mondani neki, hogy „Csak dobd le valahová!”, mert elképzelhető, hogy úgy odavágja, hogy csak úgy nyekken.

Mindezen viselkedések közös gyökere valószínűleg az, hogy az autista személy nem, vagy csak korlátozottan tulajdonít szándékokat másoknak. Ezért nem arra figyel, mit jelenthet egy adott társas helyzetben egy mondat, mire gondolhat a beszélő – a nyelv ilyen aspektusaival a nyelvészet pragmatika nevű ága foglalkozik –, hanem csak a szó szerinti jelentésre ügyel. Ez nem jelenti azt, hogy az érintettek egyáltalán nem képesek szándéktulajdonításra: ha viszonylag egyszerű a helyzet, vagy ha minden információ rendelkezésükre áll, akkor meg tudnak birkózni a feladattal. Például egy írott szöveget általában sokkal könnyebben értelmeznek, mint egy személyes beszélgetést, mert ott nem kell a beszélő gesztusaira vagy hangsúlyára figyelni, azoknak további jelentést tulajdonítani.

Így születnek a filológusok

Mi történik idegen nyelvek tanulásakor? Nehéz általánosítani, mert az autizmussal élő személyek körében gyakoribb például a figyelemzavar vagy a diszgráfia, mint a tipikus népességben. Egy ilyen részképesség-zavar pedig adott esetben akár jobban is befolyásolhatja a teljesítményt, mint maga az autizmus.

Ha más probléma nem akadályozza a nyelvtanulást, akkor általában a szó szerinti értés sem okoz különösebb gondot, hiszen idegen nyelven mindenkinek el kell magyarázni az idiomatikus kifejezéseket (lásd fentebbi megjegyzésünket). Sőt mivel nyelvtanuláskor az udvariassági formulákról szintén szó esik, ez sokat segíthet a nyelvhasználatban. A tipikus idegrendszerű szülők, nevelők gyakran nem tudnak rájönni, konkrétan mit is ért félre a gyerek az anyanyelvén, mert ők mindent ösztönösen „jól” értelmeznek. De egy nyelvórán szinte elkerülhetetlen a részletes magyarázat.

Továbbképzés angolnyelv-tanároknak
(Forrás: Wikimedia Commons / US Embassy Tel Aviv / CC BY-SA 2.0)

Autizmusban általában jó a ténymemória, így a szótanulás – a nyelvtanulók nagy réme – nem okoz nagy nehézségeket. Ráadásul az emberek egy külföldinek általában inkább elnézik a szokatlan viselkedést, így az érintetteknek nyelvgyakorlás közben akár meglepő sikerélményeik is lehetnek. A fentebb említett Michael Barton is azt tapasztalta, jól megy neki a nyelvtanulás, és külföldön megértően viszonyulnak hozzá az emberek.

Az integrált iskolák számára készített tantervi és módszertani útmutató idegen nyelvekkel foglalkozó részében a következőket olvashatjuk: „A szótárak, segédanyagok önálló használata nem jelent problémát a tanulók számára, de a gyűjtőmunka könnyen funkciótlan, sztereotip jellegű és öncélú tevékenységgé válhat.” Örök vita, hogy mennyire szabad bátorítani az autizmusban rendre előforduló ismétlődő viselkedések végzését, de ez a leírás meglepően hasonlít a filológus és a nyelvész munkakörére – elvégre a szövegekkel, szótárakkal, szavakkal való intenzív foglalkozás ugyanennyire öncélúnak tűnhet a kívülálló számára.

Az intenzív érdeklődésből idővel akár szakmává is válhat; erre talán a legismertebb példa az amerikai Temple Grandin, akinek az életéből nemrég film is készült. Grandin szüleinek azt tanácsolta az orvos, adják intézetbe az autista kislányt, nem érdemes vesződni vele. Grandin tizenévesen kezdett el érdeklődni a karámok iránt, később pedig állattenyésztési mérnökként csinált karriert: ma az amerikai szarvasmarha- és sertésállomány egyharmada megfordul az általa tervezett karámokban és vágóhidakon. Habár az ilyen sikertörténet ritka, és hasonlóan ismert, autizmusát felvállaló nyelvészt vagy filológust nem tudunk mondani, azért senki se essen kétségbe, ha a gyerek sokat forgatja a szótárat...

Ajánlott olvasnivaló

Atwood, T. (2010): Különös gyerekek. Kalauz az Asperger szindrómáról szülőknek és nevelőknek. Budapest: Animus. – Az Asperger-szindróma az autizmus egyik értelmi fogyatékosság nélküli formája, több diagnosztikai rendszer külön kezeli, de a jelenlegi trendek inkább az összevonás irányába mutatnak.

Barton, M. (2012): It's Raining Cats and Dogs. A kiadó honlapján és az Amazon.com online könyváruházban is belenézhetünk a kötetbe.