Képzeljük el a következő helyzetet: Egy Budapesten élő amerikai fiatalember már fél éve járt egy magyar lánnyal, amikor a lány szülei először meghívták őt vacsorára, vasárnap este 7 órára. A fiatalember kicsit izgult, mert jó benyomást akart tenni a szülőkre. A biztonság kedvéért a legjobb farmerét és ingét vette fel, vásárolt egy üveg jónak tűnő francia bort és egy szép nagy csokor fehér krizantémot. Öt perccel 7 óra után csöngetett be, és hamarosan le is ültek vacsorázni. Nagyon finom volt az összes fogás, kivéve a rántott halat, amiből a fiatalember keveset evett, mert nagyon zsírosnak találta. Ennek ellenére többször is megdicsérte és megköszönte a vacsorát. Többé-kevésbé kedélyesen folyt a társalgás, de a háziasszony az egész este során kissé ridegnek és barátságtalannak tűnt. Hazafele menet a fiatalember végig azon gondolkodott, hogy vajon megbántotta-e barátnője édesanyját, és ha igen, mivel...

Eláruljuk, az édesanya valóban megbántódott. Ennek az oka pedig nem az volt, hogy a fiatalember farmert viselt, és még csak nem is az, hogy francia bort vitt, vagy hogy keveset evett a rántott halból, hanem az, hogy nem tudta, hogy a fehér krizantémot Magyarországon általában sírok díszítésére szokták használni. Az anyuka pedig nem tudott elvonatkoztatni a magyar szokásoktól, és ennek alapján ítélte meg a más kultúrából jövő fiatalt.

A fentihez hasonló félreértésekkel azonban nemcsak a viselkedésben találkozhatunk, hanem a nyelvhasználatban is. A franciául tanulók bizonyára emlékeznek arra, amikor először szembesültek azzal, hogy franciául a Hogy vagy? kérdésre (Ça va?) nem az a válasz, hogy részletesen beszámolunk az aktuális problémáinkról, hanem csak annyit mondunk: Merci, ça va. (Kösz, megvagyok.), vagy Bien, et toi? (Jól, és te?). A kérdés ugyanis mára már nem is igazi kérdés, hanem egy udvariassági formula lett, amelyre a magyar Hogy vagy? kérdéssel ellentétben nem várnak választ, sőt, furán is néznek, ha valaki ilyenkor belekezd az élettörténetének elmesélésébe.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az interkulturális kompetencia

A félreértések, sikertelen kommunikációs helyzetek oka tehát gyakorta nem az, hogy rossz névelőt használunk, vagy rosszul ragozunk egy-egy igét, hanem az, hogy nem rendelkezünk elég kulturális háttérismerettel az adott nyelvet beszélőkről, és hajlamosak vagyunk a saját kultúránk szabályait, szokásait természetesnek, adottnak venni és annak a szemüvegén keresztül szemlélni másokat. A más nyelvi és kulturális hátterű emberekkel való boldogulás képességét nevezzük interkulturális kompetenciának.

Lázár Ildikó, az ELTE Angol Nyelvpedagógiai Tanszékének oktatója szerint ez egy összetett, több komponenst is magában foglaló képesség. Mindenek előtt fontos, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzünk a különböző kultúrákról, beleértve a sajátunkat is. Például: ha tudjuk, hogy egy bizonyos kultúrában nem isznak alkoholt, akkor nem egy üveg Tokajit viszünk ajándékba, vagy nem firtatjuk, hogy valaki mennyit keres, ha tudjuk, hogy ez az adott helyen nem szokás.

A kulcs annak a megértése és tudatosítása, hogy ami nálunk természetes, nem biztos, hogy máshol is az. Ehhez meg kell tanulnunk magunkat kívülről szemlélni, másokkal kapcsolatban pedig elfogadni azt, hogy nem mindig értjük elsőre, hogy mit miért mondanak vagy csinálnak. Ilyenkor legyünk türelmesek és inkább járjunk utána, mit jelent ez vagy az a szokás, mielőtt ítélkezünk („Micsoda bunkó!”). Például ha Ázsiában csámcsognak evés közben, az lehet éppen annak a kifejezése, hogy ízlik nekik az étel. Így ha mi csendben eszünk, azzal akár meg is bánthatjuk a vendéglátókat. Ugyanígy másoknak a sokat emlegetett magyar panaszkultúra („Hát, megvagyunk, de most éppen lerobbant a kocsink és a nyaralás alatt végig esett az eső…”) és szabadkozások („Ja, ez a ruha? Hát köszi, de már tíz éves és egyébként is egy turkálóban vettem.”) tűnhetnek furcsának.

Az interkulturális kompetencia természetesen magában foglal olyan általános készségeket is, mint a megfigyelési készség, az interpretációs készség, vagy az összehasonlítás, továbbá olyan attitűdöket, amelyek elengedhetetlenek a sikeres kommunikációhoz: nyitottság, érdeklődés, tolerancia. Lázár Ildikó szerint már iskolás korban el kell kezdenünk ezeknek a fejlesztését és tudatosítását. De hogy lehet az interkulturális kompetenciát fejleszteni? 

Az interkulturális kompetencia fejlesztés az iskolában

Az interkulturális kompetencia fejlesztésének legnyilvánvalóbb színtere a nyelvóra, de nem kell arra korlátozódnia: hasonló témák előkerülhetnek éppen történelem- vagy magyarórán is. Például ha a nyelvkönyvben egy számunkra ismeretlen szokásról van szó, akkor meg lehet kérdezni a nyelvtanulókat, hogyan magyaráznák el külföldi ismerősüknek, hogy mi az a szalagavató, ballagás, szerenád, érettségi bankett stb. Sok diák ilyenkor meglepődik. Hogyhogy ezt el kell magyarázni? A külföldiek nem szoktak szerenádozni?

Sokat segítenek a különböző szimulációs és szerepjátékok, amelyek során a tanulók konkrét kultúrák említése nélkül próbálhatják ki és élhetik át azt, hogy milyen megértetni magukat máshonnan származókkal. Az egyik feladatban például a diákok három különböző országból érkeznek egy fogadásra (vagy bulira), ahol az országuknak megfelelő színű szalagot viselnek: ezek Kék-, Piros-, és Fehérország. Kapnak továbbá egy-egy szerepkártyát a következő instrukciókkal:

1.

Pirosországból jöttél, szeretsz külföldiekkel találkozni, de nagyon rosszul viseled, ha mások megérintenek. Beszélgetés közben ritkán és nagyon rövid időre néztek egymás szemébe.

2.

Kékországból jöttél, nálatok az emberek finoman, de gyakran megérintik egymás karját beszélgetés közben. Szeretsz külföldiekkel találkozni, de kerülöd a Fehérországból származókat.

3.

Fehérországból jöttél. Szeretsz új emberekkel találkozni, és lelkesedésedet nagy gesztikulálással mutatod ki. Úgy köszöntöd az embereket, hogy megérinted  fülcimpádat és kicsit meghajolsz.

A feladat során a diákoknak minél több emberrel kell megismerkedniük és beszédbe elegyedniük. A végén a tanulók vegyes (azaz mindhárom országból száramazó) csoportokban megbeszélik a feladat tapasztalatait a következő kérdések segítségével:

1. Mit tudtunk meg a három különböző kultúráról?
2. Mi a fizikai érintés szerepe az országokban?
3. Mi okozott/okozhatott volna konfliktust, és hogyan oldották meg ezt a felek?
4. Melyik kultúra volt számodra a legfurcsább?
5. Neked voltak-e olyan szokásaid, amelyek másokat zavarhattak?
6. Hogy érezted magad játék közben?
7. Voltál-e már hasonló helyzetben itthon vagy külföldön?

A szerepkártyákat természetesen a tanulók korának és érdeklődésének függvényében lehet variálni. Egy másik feladatban a tanulók sok kis szigeten laknak. A szigetek határát a padlón kiterített újságpapírok jelzik, ezeken állnak a sziget lakói. A feladat kezdetén minden sziget lakóinak kell találniuk egy olyan tulajdonságot, ami mindenkire igaz (kedvenc szín, étel stb.). A következő körben a tanár kiválaszt három szigetet, amit elmos a vihar, vagy elsüllyed, így a lakóknak új otthon után kell nézniük. Bekéredzkedhetnek a megmaradt szigetekre, ám csak úgy maradhatnak ott, ha találnak egy olyan tulajdonságot, amely az eredeti lakosokra és a jövevényekre is igaz. A játék így folytatódik egészen addig, amíg már csak nagyon kevés sziget van, és a lakók már lábujjhegyen és féllábon se férnek el az újságpapíron. A vicces egyensúlyozás és egymás megtartása közben a résztvevők kénytelenek lesznek egyre általánosabb tulajdonságokat találni, hogy minden szigetlakót befogadjanak.

Rendkívül fontos, hogy a feladatok végén egy közös megbeszélés során tudatosítsuk a diákokban a feladat tanulságait. Ebben segíthetnek például egyes videofilmek is, amelyeket szintén fel lehet dolgozni közösen.

Az interkulturális kompetencia természetesen nem választható el az emberi jogok tiszteletben tartásától, a demokratikus döntéshozatal ismeretétől. Ezeknek a megismerése szintén jó, ha a lehető legkorábban megjelenik az iskolában. Mivel fejlesztésük leginkább a tanítási módszeren, és nem az adott témakörön múlik, bármely óra alkalmas lehet erre. Kérdés azonban, hogy ezeket a módszereket hol és hogyan tudnák a pedagógusok elsajátítani.

Segítség a tanároknak európai szinten

Lázár Ildikó éppen az ebben nyújtott segítség miatt tartja nagyon hasznosnak az Európa Tanács (ET) Pestalozzi programját, amelynek ő az egyik legfőbb magyarországi képviselője.  Ebben tanárok és tanárképzők vehetnek részt, és a fő célja az, hogy az ET és az Európai Unió már említett alapértékeit minél jobban közvetítsék a tanításon keresztül a gyerekek felé, bármilyen szakos tanárok is.

Elmondása szerint „a Pestalozzi programnak háromféle képzési formája van: 3-4 napos workshopok szerte Európában, egyhetes szemináriumok Bad Wildbadban vagy Oslóban, végül pedig az egy-másfél éves modulok. Ezek elősorban tanárképzőknek és iskolai vezetőtanároknak szólnak, mert tőlük remélik, hogy a legszélesebb körben el tudják terjeszteni a hallottakat. A tanár először egy kezdeti workshopon vesz részt Strasbourgban, ami már eleve egy nagyon nagy élmény, mert szerte Európából lesznek ott kollégák, akiktől sokmindent lehet tanulni. Ott házi feladatot kap, és ezt utána a Pestalozzi program online platformján lehet megbeszélni, megtervezni és otthon kipróbálni, majd a többiekkel megosztani és értékelni. Utána pedig van egy újabb workshop, amelyen a résztvevők megbeszélik az anyagokat, amelyeket az alatt a fél év-egy év alatt írtak. Ez alatt jobban a magukévá tudják tenni az új módszereket, mint egy egyszeri háromnapos workshop alkalmával”.

2011 márciusában pedig megalakult a magyar Pestalozzi hálózat, amelynek körülbelül 25 aktív tagja van. Nemrég rendezték meg a Pestalozzi-napot Budapesten az Amerikai Nagykövetség támogatásával, amire eljött  Strasbourgból a program két vezetője is. Ősszel is lesz egy kisebb kétnapos rendezvényük a legaktívabb 8-10 fő részvételével, ahol egymást tanítják, és megbeszélik az eddigi tapasztalataikat. Természetesen minden érdeklődőt szeretettel várnak. A továbbképzésekre és a szemináriumokra a Budapesti Tempus Közalapítvány honlapján lehet jelentkezni, a modulokkal kapcsolatban pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkársága honlapján érdemes figyelni a felhívásokat.

Olvasnivaló

Lázár Ildikó (2006): 33 kulturális játék a nyelvórán. Segédkönyv tanároknak az interkulturális kompetencia fejlesztéséhez nyelvórákon és kommunikációs tréningeken. OPKM – ECML Magyarországi Kontaktpont, Budapest

Köszönet Lázár Ildikónak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése