Standard, sztenderd, köznyelv vagy irodalmi nyelv – ezek a klasszikus elnevezései egy adott nyelvváltozatnak, amelyek hallatán szinte mindenki tudja, hogy mire kell gondolni. Vagy mégsem? Mi van akkor, ha valakinek az iskolázottabb, műveltebb emberek nyelvváltozata ugrik be, míg másoknak valamiféle elvont, nem megfogható fogalom?

A standard nyelvváltozat, ahogy ezt nem olyan régen írtuk már, hétköznapi és tudományos értelemben is problematikus. Nehezen körülhatárolható, fogalmával kapcsolatban nincs konszenzus a szakirodalomban, tulajdonképpen azt sem tudjuk pontosan, hogy hol és kik beszélik. Ráadásul a standardra éppúgy tekinthetünk eszményként, konstruktumként, mint reálisan is létező nyelvváltozatként. Akkor hát mit tegyünk? Hogyan definiáljuk a standardot? Például a kognitív szemantika segítségével.

A kognitív szemantikáról dióhéjban

A kognitív tudományokra általánosságban jellemző, hogy az megismerésen, megismerési folyamatokon alapszanak. Ezek lehetnek állati, gépi, esetleg molekuláris szintűek, ám talán a legérdekesebbek az emberi elme megismerési (kogníciós) képességével foglalkozó területek. Ezekhez tartozik a kognitív szemantika is, vagyis az emberi megismerésre alapozott jelentéstan.

Mire gondol és hogyan?
(Forrás: Wikimedia Commons / Gabriel S. Delgado C. / CC-BY-2.0)

A szóban forgó kognitív irányzat a funkcionális nyelvészet egyik változata. Ennek megfelelően a kognitív szemantika a nyelv dinamikus természetét hangsúlyozza, vagyis azt, hogy a nyelvi kifejezések jelentése rugalmasan alakul a közlés pillanatnyi kontextusában. Az egyes tapasztalati jelenségeket az ember elemző megértéssel feldolgozza (konstruálja), majd közvetíti a másik fél felé. A másik törekszik ennek leképezésére, azaz ő maga is feldolgoz, csupán egy másik perspektívából. Tehát közös erőfeszítéseket tesznek a sikeres kommunikáció érdekében. Ebben a folyamatban nagyon lényeges szereppel bír az úgynevezett prototípuselv.

A prototípuselv

A prototípuselv lényege a kategorizáció, vagyis az az  elvonatkoztatáson alapuló csoportosítás, mely alapján az emberi megismerés működik.  Ennek során a világ különféle dolgait tárgyakat, jelenségeket, érzéseket, cselekvéseket stb. kategóriákba soroljuk. Ezek lesznek a kategória tagjai, azaz a példányok, amik kategóriá(k)ba sorolódnak be – bár e kategóriák körvonalai nem határozottak, átfedésben lehetnek egymással. A besorolás, besorolódás alapjai a beszélők által felismert egyes tulajdonságok, amelyek az adott kategóriákra jellemzőek.

Példának vegyük alapul a madár szót, ami az egyik legismertebb kognitív kísérlet (lásd: Eleanor Rosch 70-es évek) egyik alapjául szolgált. A madár mint kategória igen tágas, sok minden beletartozhat, és ezek akár jelentősen különbözhetnek egymástól. Miket sorolnak tehát az emberek a madár kategóriába. Mi jut róla eszükbe elsősorban? A Rosch által végzett kutatások szerint például az amerikaiak elsődlegesen az olyan példányokra gondolnak madár alatt, mint amilyen a vörösbegy, veréb, kanári vagy galamb (ezek a központi példányok). A madár kategóriának való megfelelés alapján például a héját, hollót, papagájt vagy sármányt a középső példányok közé (azaz ezek kevesebb kategóriatulajdonsággal rendelkeznek) sorolják a kísérletben résztvevő személyek, míg a legutolsók a strucc, cinege, pingvin vagy a denevér (ezekre csak 1-2 kategóriatulajdonság jellemző). Vagyis a listának vannak egyetemes (pl. két szárnya van) és kultúraspecifikus jellemzői  (pl. a cinege, ami nem valószínű, hogy a struccal és pingvinnel egy kultúraspecifikus csoportban szerepelne Európában, ahol nem szaladgálnak ilyen állatok minden sarkon).

Melyik tipikus madár? És melyik "A" tipikus?
(Forrás: Wikimedia Commons / Kshitij Anand / CC-BY-SA-4.0)

A kategóriákba sorolás fokozat kérdése, azaz vannak központi „jó” példányok, és vannak kevésbé jók, ami azt jelenti, hogy az előbbiek több, míg az utóbbiak kevesebb tipikus tulajdonságnak felelnek meg (l. a veréb és a pingvin esetét). Tehát a kategória központi példányai a legtöbb felismert tulajdonságnak megfelelnek, míg a szélső példányok kevesebb ilyen tulajdonsággal rendelkeznek. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden kategóriában érvényesül ilyen erőteljesen a fokozatosság elve, vannak olyanok is, melyeknél a centrum-periféria elv helyett inkább a sugaras elrendezés érvényesül (l. pl. APA).

Egyes esetekben a kategória tartalmazhat prototipikus példányt is, ami minden tulajdonságnak megfelel, illetve legjobb példányt, ami nem az összes, de a legtöbb tulajdonsággal rendelkezik – ilyenkor a prototípus helye üres marad.

A sztenderd mint prototípus, legjobb példány vagy kategória

Ha az eddigieket a standard fogalmára vonatkoztatjuk, akkor elsőként azt állapíthatjuk meg, hogy a standardra tekinthetünk hogy a standardra tekinthetünk úgy mint kategóriára és mint példányra egyaránt. Ha kategóriaként kezeljük a standard fogalmát, akkor valóban konstruktumról van szó, melynek meghatározott jegyei, markerei, a kognitív szemantika terminológiáját követve tulajdonságai vannak, például: kodifikáció, erre alapulnak a szabálykönyvek, tankönyvek, útmutatók stb.; a hivatalos érintkezésben, szituációkban ezt használják a leggyakrabban; magas a társadalmi presztízse; a társadalmi, kulturális, műveltségi vagy hatalmi elithez köthető; az előbbi csoport sajátítja el alapnyelveként; illetve meghatározhatnánk a standard szintaktikai, lexikai és hangtani elemeit is a tulajdonságok felsorolásánál.

Mindegyik ceruza. Melyik a prototípus?
(Forrás: Wikimedia / Chevre / CC-BY-SA-3.0)

A standard mint kategória különböző példányokat tartalmaz, melyek ez esetben az egyes nyelvhasználók (pl. a híradós, rádiós bemondók, budapesti hivatalnokok, ügyintézők stb. többsége) nyelvváltozatai. Ezek különféle mértékben felelnek meg a tipikus tulajdonságoknak. Ilyen értelemben a standard egy reálisan is létező nyelvváltozat, a központi példányok egyike, vagyis a legtöbb kategóriára jellemző tulajdonságnak megfelel. Ha ezen példányok között található olyan, ami az összes tulajdonságnak megfelel – azaz van prototipikus példány –, akkor ez tekinthető az eszményi változatnak. Csakhogy ezt a standard esetében nem tudhatjuk, hiszen az egyes nyelvváltozatok érintkezésének, illetve a nyelv folyamatos változásának következtében nem lehet éles határokat húzni sem a standard és nemstandard változatok között, sem az egyes központi példányok között.

Összességében tehát: általánosságban mint kategóriára tekinthetünk a standard fogalmára, így valóban egy elvont, absztrakt fogalomról van szó. Ellenben konkrét esetekben, például az egyes személyek nyelvhasználatával kapcsolatosan mint példányról beszélhetünk, vagyis tényleges nyelvváltozatról. Ugyanez a helyzet a többi nyelvváltozat – dialektus, szociolektus és különféle regiszterek – esetében is. Meghatározhatunk tipikus jegyeket, markereket ezekre nézve, így kategorizálva azokat, de tisztában kell lennünk azzal, hogy mindez csak néhány nyelvhasználó tekintetében jelent prototipikusságot vagy legjobb, központi példányt.

Felhasznált irodalom

Tolcsvai Nagy Gábor (2011): Kognitív szemantika. Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitra.