-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Olvasónk érdekes nyelvi aszimmetriát fedezett fel a magyar kérdőmondatok egy bizonyos típusában. Ha a jelenséget megmagyarázni nem is, körbejárni azért körbe tudtunk. Izgalmas rejtélyek pedig még maradtak bőven...
Arról már írtunk korábban, hogy a magyarban a kérdő mondatok milyen szórendi szabálynak kell, hogy engedelmeskedjenek. Azt találtuk, hogy a kérdőszóknak (ki, mi, mikor, hol stb.) – kevés kivételtől eltekintve – közvetlenül meg kell előzniük az igét. Arról is írtunk már korábban, hogy mi történik akkor, ha több kérdőszó is van egy mondatban. De ezzel a magyar kérdő mondatok rejtélyes jelenségeit még mindig nem fejtettük meg teljesen!
Egy kedves olvasónk figyelt fel arra, hogy a magyarban a legegyszerűbb kérdéseket is igen változatos szórendekkel tudjuk mondani. Azt írta nekünk:
A Hol van a mama?, a Hol a mama? és a Hol van mama? kérdések mind teljesen jók szórendileg. Azt azonban nem lehet mondani, hogy *Hol mama?
Miért nem jó az utolsó mondat? Mi okozza ezt a különbséget? – kérdezi olvasónk. Ha az első három kérdés létezik, márpedig létezik, akkor mi a gond a negyedikkel? Az alábbiakban megkíséreljük megfejteni ezt az igen komoly rejtélyt.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Kezdjük az első kérdéssel és az ige nélküli párjával! – Az eddig megismertekhez képest ezek a kérdések is tartogatnak újdonságot.
(1a) Hol van a mama?
(1b) Hol a mama?
Az (1a) mondat nem okoz különösebb meglepetést: a kérdőszó közvetlenül az ige előtt áll, pontosan úgy, ahogyan elvárjuk. Az érdekessége abban rejlik, hogy nem „szokványos” igét, hanem létigét tartalmaz. Így míg a legtöbb hol kérdőszót tartalmazó mondatból nem lehet kihagyni az igét, addig a fenti mondatból a létige elhagyható:
(2a) Hol ettétek a pizzát?
(2b) *Hol a pizzát?
Azt is látjuk, hogy más kérdőszóval a dolog nem működik:
(3a) Mikor van a koncert? Merre van a mama?
(3b) *Mikor a koncert? *Merre a mama?
A magyarázat előtt azt is érdemes számításba vennünk, hogy a létige elhagyása kizárólag egyes szám harmadik személyben és jelen időben lehetséges:
(4a) Hol vannak a gyerekek?
(4b) *Hol a gyerekek?
(5a) Hol volt/lesz az esküvő?
(5b) *Hol az esküvő?
Persze tudjuk, hogy vannak olyan szerkezetek, amelyekben – a fentihez hasonlóan – nem jelenik meg a létige; ezek az úgynevezett összetett állítmányos vagy kopulás mondatok:
(6a) A baba okos.
(6b) A baba okos volt/lesz.
Fontos különbség azonban, hogy ebben a típusú szerkezetben jelen időben, egyes vagy többes (!) szám harmadik személyben tilos kitenni a létigét.
(7a) *A baba okos van. / *A baba van okos.
(7b) *A babák okosak vannak. / *A babák vannak okosak.
A kétféle mondat hagyományos mondattani elemzésében is különbség van: míg az (1a) mondatban a van az állítmány, a mama az alany és a hol helyhatározó, addig a (6a)-ban az okos az állítmány és a baba az alany, a (6b)-ben pedig az okos volt/ lesz az állítmány és a baba az alany.
Tehát ha megmagyarázni nem is sikerült a van elhagyhatóságát, azt láthatjuk, hogy létezik a létigének olyan használata, amikor nem tehető ki, és ez a használat természetesen kérdésekben is előfordul.
(8a) Ki az orvos? *Ki van az orvos?
(8b) Ki volt/lesz az orvos?
Azt láthatjuk tehát a Hol a mama? egyfelől hasonlít a rendes igés kérdésekhez, amilyen a (2a), másfelől azonban a kopulás mondatokhoz, azokon belül is a kopulás kérdésekhez, amilyen a (8a). Hogy miért pont a hol viselkedik így a kérdőszók közül? – Ez rejtély maradt – különösen, ha számításba vesszük a szinonim jelentésű, de nyelvtanilag másképp viselkedő (3)-as példát.
Most lássuk a második, a névelő nélküli mondatpárt, amelyben az aszimmetriát találtuk!
(9a) Hol van mama?
(9b) *Hol mama?
Olvasónk kérdése arra vonatkozott, hogy miért hagyható el az első verzióból a névelő, míg a másodikból miért nem. Gondolhatnánk, hogy a (9a) mondatban a mama szó azért használható névelő nélkül, mert olyan, mintha egy tulajdonnév lenne: aki ezt a kérdést felteszi, pontosan tudja, hogy ki az a mama, akiről szó van.
(10a) Hol van Juli?
(10b) *Hol Juli?
A (10a-b) példákból láthatjuk, hogy a mama tényleg úgy viselkedik ebben a szerkezetben, ahogyan a tulajdonnevek. De sajnos a helyzet nem ennyire egyszerű! Ugyanis más, nem tulajdonnévszerű főnevek is hasonlóan viselkednek:
(11) Hol van ágy? – *Hol ágy?
(12) Hol van só? – *Hol só?
A dolog tehát továbbra is misztikus. De azt legalább kimondhatjuk, hogy a névelő és a létige egyszerre nem hagyható el ebből a típusú mondatból. Feltehetjük azt is, hogy azért, mert van valami közös tulajdonságuk, amely a mondatot mondattá teszi; tehát ahhoz, hogy elfogadható mondatot kapjunk, legalább az egyiküknek szerepelni kell a mondatban. De hogy mi lenne ez a közös tulajdonság? – Ennek megfejtésére még várnunk kell.
További olvasmány
Kálmán László (szerk.): Leíró magyar nyelvtan. Mondattan I. Tinta Kiadó, Budapest, 2001., 112–121. oldal