2014. augusztus 23-án rendezik meg az Ironman 70.3 versenyt Budapest központjában. Kár, hogy ebből a rendkívül izgalmas eseményből sokan csak az útlezárásokat fogják érzékelni. Pedig nem mindennapi erőpróbáról van szó: a versenyzők 1,9 km-t úsznak, aztán 90 km-t kerékpároznak, végül egy félmaratonnyi távot, azaz 21,1 km-t futnak – megállás nélkül. Ez egyébként a féltávú Ironman, a 70.3 az össztávot jelöli – mérföldben. Az Ironman a World Triathlon Corporation védjegye, de használják köznévként is a versenyre, illetve a teljes táv teljesítőire.

Az úszást általában nyílt vizen rendezik
(Forrás: Wikimedia Commons / Winzerboy / CC BY-SA 3.0)

Maga az ironman szó nyelvileg annyira nem érdekes, az iron szó ’vas’, a man ’ember’ jelentésű, szó szerint tehát vasemberként fordíthatjuk magyarra. Ennél azonban izgalmasabb a szó kiejtése. A magyarban a bevett ejtés [ájronmen], [ájrönmen], [ájronman] vagy [ájrönman], attól függően, hogy a második, illetve az utolsó szótag magánhangzóját inkább az íráskép vagy az ejtés határozza meg. Bár ezek az ejtésmódok a magyarban már annyira megszokottak, hogy egyiket sem lehet hibásnak tekinteni, arról azonban nem feledkezhetünk meg, hogy egyik sem felel meg pontosan az angol kiejtésnek.

Kint vannak a vízből!
(Forrás: Wikimedia Commons / John Trainor / CC BY 2.0)

Az angol iron kiejtése ugyanis nem az, amit az íráskép sugall, hanem [ájörn] – azaz a svá (mormolt magánhangzó, mely magyar füllel [ö]-szerűen hangzik), nem az [r] után, hanem előtte áll. Legalábbis a rotikus nyelvjárásokban, azaz az angol azon változataiban, melyben az [r] sehol nem esik ki. A nem rotikus változatokban (például a brit standardban), ahol a szótag végén nem állhat [r], a szóban egyáltalán nincs meg: [ájön].

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mi ennek a magyarázata? Az angol Wikipédia szerint metatézis (magyar terminussal hangátvetés) történt: az eredeti [ájrön] helyett alakult ki az [ájörn] ejtés. Ezt a magyarázatot azonban némi fenntartással kell fogadnunk, hiszen a metatézis során általában könnyebben ejthető hangsorok jönnek létre, V – magánhangzó, C – mássalhangzó itt pedig a szabályos VCVC szerkezetből lett VVCC (az [áj]-ban a [j] itt nem mássalhangzót, hanem egy rövidebben ejtett, önálló szótagot nem alkotó [i]-t  jelöl). Mindenesetre akárhogy vesszük, az ejtése korábban olyan volt, mint amit az íráskép sugall. A linkelt szócikk  az angol hangátvetésre hozott legtöbb példája ma is az angol nyelvvédők kedvelt prédája – némelyik szerepelt korábbi cikkünkben is. Így nézve paradox módon azt állíthatjuk, hogy a mai angol ejtés helytelen, ellenben a „hibás” magyar ejtés a helyes.

Vasudvardba!
(Forrás: funnyjunk.com)

Az angol iron egyébként az óangol isærn [íszern] alakból származik (vö. német Eisen), ám a mai [r] nem az óangol [r] folytatása, hanem az [sz]-ből keletkezett. Abban a források megegyeznek, hogy korai (ősgermán) kölcsönzés lehet a keltából (a gallból), de abban már vitatkoznak, hogy ez miből származik. Egyes vélemények szerint egy indoeurópai ’erős, szent’ tőből ered, és jelentése ’erős fém’ lehetett (szembeállítva a lágyabb bronzzal); más vélemények szerint egy ’vér’ jelentésű indoeurópai tő található meg benne. Ez arra utalna, hogy a fém vöröses, mint a vér (rozsdásodik).

A vas érce is gyakran vöröses
(Forrás: Wikimedia Commons / Mbdortmund / GNU-FDL 1.2)

A man ’férfi’ szó ejtése [men], mely látszólag nem okoz gondot a magyarok számára. Az már annál inkább, hogy a szó többes száma men, ami magyarosan szintén [men], ám az angolok számára ez egy „másik [e]”: az előbbinél zártabb, olyasmi, mint a nyelvjárási magyar [ë]. A magyar anyanyelvűeknek, legalábbis, ha anyanyelvjárásuk nem különbözteti meg a két magánhangzót, angolul beszélve külön nehézséget okoz megkülönböztetni az egyes és a többes számot.

A magyar kiejtésben az okoz ingadozást, hogy a magánhangzót az angol kiejtésnek, vagy az írásképnek megfelelően ejtjük-e. A magyarban bevettnek számítanak az olyan ejtésmódok, mint a [szuperman], [batman] stb. – az ilyenek elterjedésében a puszta angol írásképen kívül közrejátszhattak a német -mann utótagú nevek (Wichmann, Feldmann, Jungmann), melyek magyar nyelvterületen is elterjhedtek.