Ma már természetesnek érezzük, hogy hazánkban a gyermekorvosok zöme nő, és a fogászaton is gyakran hölgyek kezében berreg a fúró. A 19. század végéig azonban egy orvosként dolgozó nő inkább kuriózumszámba ment. A nők oktatása akkoriban igen csak gyerekcipőben járt. Hol szerezte akkor diplomáját az első magyar doktornő?

Nőoktatás? Itt?

Az Eötvös-féle népoktatási törvény (1868. évi XXXVIII. tc.) kimondja, hogy az alsófokú, kötelező oktatást az elemi népiskolákban (röviden elemi iskolákban) kell megszervezni. Ebbe az iskolatípusba a 6 és 12 év közötti gyerekek jártak. A negyedik évfolyam elvégzése után át lehetett lépni a polgári iskolába vagy középiskolába. Az elemiben heti 20-25 órás oktatás folyt, de ebbe nem számították bele a testgyakorlatokat és a mezőgazdasági gyakorlatot. Az elemi elvégzése után 3 év ismétlőiskola következett, jelentősen csökkentett óraszámokkal: nyáron heti 2, télen heti 5 órát kellett az iskolában tölteni.

Mielőtt megismerkednénk hazánk első orvosnőjével, nézzük meg, mióta tanulhatnak a lányok Magyarországon. Népiskolába lányok az 1806-ban meghozott II. Ratio Educationis óta járhattak, előtte a népiskola is csak a fiúgyermekek kiváltsága volt. A nők az 1870-es évekig nem is juthattak túl az elemi iskola elvégzésén, hacsak nem valamelyik zárda falai között éltek.

Trefort Ágoston miniszter úr – támogatta is, meg nem is
(Forrás: Wikimedia Commons / Gusztáv Morelli (1848–1909))

Nagy-réthei Molnár Aladár (1839–1881) a közoktatási minisztériumban dolgozó hivatalnokként részt vett Eötvös József közoktatási reformjainak megvalósításában. Később országgyűlési képviselőként is szívügye maradt az oktatás. Élen járt a gazdasági iskolák szervezésében, harcolt a tanítók nyugdíjazásáért, és síkra szállt a nők felsőbb fokú tanulmányainak lehetővé tételéért is.

A felsőbb fokú (azaz az elemi iskolánál magasabb fokú) nőképzés megszervezésével Trefort Ágoston közoktatási miniszter Molnár Aladár országgyűlési képviselőt bízta meg 1873-ban. Molnár ugyanis egy korábbi parlamenti felszólalásában azt sérelmezte, hogy a nőknek a népiskolák elvégzése után nincs lehetőségük részt venni a közoktatásban. Egy előadáson így jellemezte a nők oktatásának helyzetét Magyarországon:

„Hazánkban a nőknek a család körén kívül való képzésére, az utolsó évtizedig – alig egypár zárdát leszámítva – nem is léteztek nevelő s tanító intézetek. A népiskolák olyan állapotban voltak, hogy a műveltebb körök leányainak még elemi oktatását sem igen bízhatták reájuk. Ezért a gazdagabb s előkelő családok vagy a házhoz szereztek legtöbb esetben külföldi nevelőnőt, vagy leányaikat vitték bécsi s egyéb külföldi intézetekbe. – Tudomásom szerint az utolsó három évtizedben jöttek létre magán nőneveldék Pesten, s az országnak még egypár városában.”

(Molnár Aladár (1876) A nőképzés hazánkban és a Budapesti Állami Felsőbb Leányiskola. p. 3)

Az egyik első fecske

Amint Molnár is utalt rá, az egyik, meglehetősen költséges kiút ebből a helyzetből az volt, ha a leányokat külföldi iskolákba íratták be. Ez természetesen csak a leggazdagabb családok számára merült fel lehetőségként. Ezt használta ki Hugonnai Vilma grófnő is (akinek neve egyes helyeken Hugonnay változatban szerepel). A céltudatos fiatalasszony 1872-ben, 25 évesen utazott ki Svájcba, Zürichben 1847-től kezdték meg a nők egyetemi szintű képzését. Napjainkban a Zürichi Egyetem hallgatóinak 57%-a nő.és lett a zürichi egyetem hallgatója. Öt évvel később pedig kézhez vehette orvosi diplomáját. A kiutazáshoz azonban nem volt elegendő az, hogy a képzéshez szükséges pénz – ékszerei eladásából – a rendelkezésére állt. Férjének, Szilassy György földbirtokosnak, valamint szüleinek is hozzá kellett járulnia, hogy 6 éves fiát és férjét itthon hagyva külföldre utazzon tanulni.

A Zürichi Egyetem főépülete napjainkban
(Forrás: Wikimedia Commons / Roland zh / CC BY-SA 3.0)

Hiába praktizált azonban a frissen végzett doktornő Svájcban két évig különböző kórházakban, 1880-as hazatérése után nem gyakorolhatta a hivatását. Hiába írt kérvényeket Trefort miniszternek, hiába ostromolta még az uralkodót is leveleivel – a diplomája honosítását megtagadták. Nők ugyanis akkoriban nem járhattak egyetemre hazánkban, így diplomájuk sem lehetett.

Kérvények és kényszerpályák

Wartha Vince (1844–1914) kémikus talán legismertebb vívmánya az volt, hogy sikerült vegyelemzéssel megállapítania a gubbiói kerámiák mázának összetételét. Az ez alapján kikísérletezett fémes fényű eozinmázat a Zsolnay-kerámiákról ismerhetjük, amit nem csak edények, hanem épületdíszek bevonására is alkalmaznak.

Vilma doktorasszony nem tehetett mást, szülésznői vizsgát tett, és bábaként dolgozott. Időközben elvált első férjétől, majd 1887-ben férjhez ment Wartha Vince egyetemi tanárhoz, akitől lánya született. Diplomája honosítását azonban nem adta fel. Több fórumon hangoztatta a nőképzés fontosságát, vitázott Trefort miniszterrel, cikkeket írt – és közben gyógyított. Türelmesnek kellett azonban lennie.

Pécs, Zsolnay-kút – eozinmázzal díszítve
(Forrás: Wikimedia Commons)

Hazánkban végül egy 1895-ös királyi rendelet mondta ki, hogy a nők az egyetemeken is folytathatnak tanulmányokat – az orvosi, a gyógyszerészi és a bölcsészettudományi karokon. Hugonnai Vilma nem késlekedett, s újabb kérvénnyel fordult egyenesen a királyhoz diplomája honosításának érdekében. Végül 1897-ben kézhez kaphatta áhított magyar oklevelét is. Így lehetőséget kapott arra, hogy Magyarországon is hivatásos orvosként gyógyíthasson – húsz évvel azután, hogy Zürichben átvette diplomáját. Gróf Hugonnai Vilma ekkor 50 éves volt.

A fáradhatatlan doktornő nem csak gyógyított, hanem továbbra is kiállt a nőképzés ügyéért, valamint iskolákban is tanított. Az első világháború kitörésekor pedig 67 évesen katonaorvosi vizsgát. E cikkel tisztelgünk a végül 1922-ben, 74 évesen elhunyt karizmatikus Vilma doktorasszony emléke előtt – Vilma napja alkalmából.

Források, olvasnivalók

Molnár Aladár (1876) A nőképzés hazánkban és a Budapesti Állami Felsőbb Leányiskola

Szögi László (1986) A nők egyetemi tanulmányainak kérdése a budapesti Orvostudományi Karon 1896–1926

dr. Katona Ibolya (1956) Az első magyar orvosnő

Kertész Erzsébet (1965) Vilma doktorasszony

Jobst Ágnes (2008) A női szerepek határátlépésének értelmezése az első magyar orvosnőről szóló narratívákban (Hugonnai Vilma 1847–1922)

Kereszty Orsolya (2008) „A Nórák kezdenek ébredezni mindenfelé...” Geőcze Sarolta korai írásai a nők neveléséről és a nemzetépítésről