Az egyik legmodernebb irodalomtankönyv-sorozat első fejezetének a címe Kisfiúk és nagyfiúk, de a következő fejezetek egyikének sem az a címe, hogy Kislányok és nagylányok. Úgy tűnik, hogy a magyarországi irodalomtanítás szinte kizárólag férfiak által írt, férfiakról vagy fiúkról szóló művekkel foglalkozik. A helyzet érdekessége, hogy a magyartanárok közötti férfi-nő arány nagyjából a fordítottja annak, amit a tananyagban szereplő művek szerzői és főhősei között tapasztalunk.

A Magyartanárok Egyesülete és a Trauma és Gender Kutatócsoport által közösen szervezett, 2012. november 17-én a Kossuth Klubban megrendezett Gender és hagyomány című konferenciának mégsem az volt a tanulsága, hogy esélytelen ilyen tanterv alapján a gender-szemlélet frissítő hatását kamatoztatni az irodalomtanításban.

Bár, ahogy Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke kiemelte, a kánonrevízióhoz egy kevésbé szerzőcentrikus és sokkal szellősebb tantervre lenne szükség, az egyik délutáni szemináriumon több példát is láthattunk arra, hogy a legklasszikusabb szerzők műveinek tanításakor is nagyon termékeny értelmezési szempontokat nyújthat a gender-szemlélet. Ha ez így van, akkor felmerülhet a kérdés, hogy miért van szükség a tanterv gender-szempontú revíziójára? A nemi szerepek társadalmi konstrukciók, így újragondolhatók, és ez az újragondolás új lehetőségeket teremthet a nők és a férfiak számára egyaránt – érvelt Arató László.

A konferencián is több a nő, mint a férfi
(Forrás: Tamás Ferenc)

Ki beszél? Ki néz?

Az első előadó, Zsadányi Edit a feminista kritika rövid történetéről valamint fontosabb elméleti és poétikai kérdéseiről beszélt. A feminista kritika dekonstrukciót végez: azt a hagyományt igyekszik lebontani, amely a társadalmi különbségeket biológiai különbségeknek tünteti föl. Például az olyan állításokat, hogy a nők biológiai jellemzője, hogy ügyesebben szervezik a családi életet és jobban kommunikálnak. De hogyan kapcsolódik mindez az irodalomértelmezéshez? A feminista kritika fő poétikai kérdései a szubjektum és az objektum helyzetére vonatkoznak: Ki beszél? Ki néz? A kérdés jelentőségét Renoir A páholy című képének értelmezésével mutatta be az előadó. A kép hátterében lévő férfi a nőket nézi, míg a képen látható nő alakja azt üzeni, hogy tisztában van vele, hogy más férfiak nézik őt. És – ahogy az előadó fogalmazott – ezt a női arcot még soha senki nem látta vidámnak.

Pierre-Auguste Renoir: A páholy
(Forrás: Wikimedia Commons)

A feminista kritika másik fontos kérdése, hogy van-e közös jellemzőjük a nők által írt szépirodalmi szövegeknek? Ez a kérdés többször is előkerült a konferencia során, de főként annak kapcsán, hogy a legtöbb magyar író- és költőnő elutasítja a női író/költő megnevezést. A feminista irodalomkritika ennek ellenére számon tart olyan poétikai jellemzőket, amelyekkel nők által írt szövegekben gyakrabban találkozunk. Ilyen a felsorolásra és az ismétlésre épülő szerkezet, és az a sajátosság, hogy a szerző kevésbé törekszik a fejlődéselvű elbeszélésre.

Miért nem emlékszünk a nőkre?

Menyhért Anna előadásának elején a magyar irodalomtankönyvek áttekintése során szerzett tapasztalatairól beszélt; észrevételei közül néhányat cikkünk elején említettünk. Előadásának központi kérdésfelvetésében vitatkozott Arató László azon megállapításával, hogy a 21. századi költő- és írónők már nagyobb eséllyel kerülnek be a kánonba. Azt kell ugyanis észrevennünk, hogy a saját korában a legtöbb tehetséges író- és költőnő közismert személyiség volt. Az tehát a fő kérdés, hogy miért feledkeztünk el róluk? Miért felejti el a magyar irodalmi hagyomány a nőket? Vagy másképpen, előremutatóan: milyen kérdéseket kellene feltennünk ahhoz, hogy azokra válaszképpen tudjunk valamit mondani a nőkről? Menyhért Anna szerint az lenne az egyik fontos feladat, hogy a női irodalmat ne az irodalommal, hanem a férfi irodalommal állítsuk szembe. Nem logikus, hogy ha egy folyóiratban csak nők szerepelnek, akkor azt női különszámnak nevezik, míg egy csak férfiszerzők műveiből álló kötetet senki nem nevez férfiantológiának.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Vaderna Gábor előadásában a 19. századi magyar irodalom néhány klasszikus művével kapcsolatban beszélt a gender-szemléletű újraolvasás lehetőségeiről. A női írók műveinek újrafelfedezésével kapcsolatban arra a körülményre hívta fel a figyelmet, hogy a 18-19. századi magyar írónők jelentős részének nem volt kötete. Akiknek volt, azoknak a könyvei csak a legnagyobb könyvtárakban vannak meg egy-egy, rossz állapotuk miatt védett példányban. Előadásának egyik fontos kérdésfelvetése az volt, hogy számon kérhetjük-e a modernizáció előtti koron az emancipációt. Vessük el Az ember tragédiáját azért, mert Madách azt állította – kora egyik legmodernebb elméletére hivatkozva –, hogy a férfiak okosabbak a nőknél, mivel nagyobb az agyuk térfogata?

Az első előadássorozat utáni beszélgetés során felvetődött az a kérdés, hogy hogyan lehetne az iskolában többet beszélni az író- és költőnők műveiről. A téma szakkörön való tárgyalásával kapcsolatban az az ellenvetés fogalmazódott meg többekben, hogy ami szakkör, az nyilvánvalóan kívül esik a kánonon. Tehát ha nőkről csak az irodalomszakkörön van szó, az olyasmi, mint a tehetségkutatókban gyakori Törpilla-effektus: van nő, de csak egy, „ki van pipálva”.

Dísznő
(Forrás: icarly.wikia.com)

Traumák

A gender-szemléletű irodalomértelmezés szorosan kapcsolódik a traumatizált irodalom kérdésfelvetésihez. A konferencia második részének első előadásában Kapus Erika Bethlen Kata alakjáról beszélt: az anyai ösztön fogalma felől közelítette meg a 18. századi puritán írónő életművét. Azt találta, hogy Bethlen Kata úgy ír gyermekéről, ahogy azok a nők, akik erőszak következtében estek teherbe.

A konferencia legderűsebb pillanatait Marczali Ferenc Jókai Az arany ember című regényéről szóló előadásának köszönhettük. Arra kereste a választ, hogyan működik ebben a regényben a szexuális kettős mérce ideológiája: tudniillik hogy a monogámiában a férfiak hűtlensége más elbírálás alá esik, mint a nőké. Rámutatott arra, hogy a férfi és a nő közötti különbség hangsúlyos a regényben: a férfi jóval idősebb, a nők (Noémi és Tímea) az első találkozáskor még nem is nők, hanem kislányok, testileg is éretlenek, nemcsak szexuálisan. A róluk adott első leírás mégis szexuális töltetű, érzékelteti a vágyat, amelyet Tímár Mihály érez a lányok iránt. A Noémival való második találkozás idején a lány testileg már érett, szexuálisan viszont még nem, Tímár Mihály pedig örömmel vállalja magára a felvilágosítás feladatát. Ennek leírása nem konkrét, hanem átvitt értelmű: Mihály a békákat kedvelteti meg Noémivel, amelyektől a lány addig irtózott. Ha úgy kezdjük el olvasni a szöveget, hogy figyelünk a szexualitással kapcsolatos utalásokra, akkor látni fogjuk, hogy ez az olvasat is kiválóan működik. Néhány példa a kétértelmű szöveghelyekre:

„Nézze, most összehúzza magát, ugráshoz készül; vigyázzon oda. Most nagyot ugrik, hosszú nyelvét sebesen kiölti: a fadarázs el van nyelve, csak a szárnyai állnak ki a varangy szájából.”

„Noémi kedvtelten csapta össze a kezeit, s már nem borzadt a varangytól annyira. Engedte Mihálynak, hogy megfogja a kezét, s odavezesse a vízpartra, és magyarázza neki, milyen elmés állatok azok a békák, mennyi tréfa lakik bennük, milyen rendkívüliségeik vannak.”

„A békahím egész éjen át azt mondja a maga párjának: óh mi szép vagy! óh! mi bájos vagy! Hát lehet-e gyöngédebb lényt képzelni a világon, mint a béka?

Noémi már kezdte érzékenyül venni a dolgot.”

„Noémi reszketett és hevült; arca hol elpirult, hol elhalványult.”

„Noémi a kíváncsiság és félelem tétovázásával nyújtá felé repeső kezét, s meg csak visszakapta.

– No, fogja meg ön. Nyúljon hozzá. Ez a legártatlanabb lény a világon. Tartsa a tenyerét.

Noémi félve is, nevetve is tartá oda a tenyerét, de nem a békára nézett, hanem Mihály szemeibe, s megrezzent, midőn az a hideg állat legelőször érintkezett visszaborzadó idegeivel. Hanem azután egyszerre jókedvűen nevetett, mint a gyermek, aki sokáig fél a vízbe menni. S aztán úgy örül, ha benne van.”

„Noémi pedig egészen enthuziálva volt a békák iránt;”

„– Azóta borzadtam én oly nagyon a békáktól, amikor egy rettenetes nagy kenyérhéjszínű békát vert föl egyszer előttem egy rossz fiú. Aztán azt mondta, hogy ezt ökörbékának híják; ha ennek árvacsalánnal megverik a hátát, úgy bömböl, mint az ökör. És aztán megverte árvacsalánnal azt a szegény állatot; és arra az elkezdett oly kínosan bőgni, hogy én azt soha el nem felejtem, mintha egész nemzetségét bosszúra hívta volna fel ellenünk, és egész alakját belepte a fehér tajték. Azóta azt képzeltem mindig, hogy az egész nemzetsége azért csúsz, mász, ólálkodik körülöttem, hogy mérgével lefecskendjen.”

A béka
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az elemzés során azt mutatta meg az előadó, hogy egy patriarchális ideológia működik ebben az egyébként nagyon jó regényben, persze úgy, hogy hatni tudjon: észrevétlenül.

A konferenciának ezt a részét Kiss Noémi zárta az egyik legnépszerűbb magyar írónőről, Szabó Magdáról szóló előadásával, amelyben arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmünket, hogy bár Szabó Magda saját bevallása szerint utálta a feminizmust, regényei mégis jellemzően női sorsokat ábrázolnak.

Írhat-e egy nő elbocsátó szép üzenetet?

Délután három szeminárium közül választhattak a konferencia résztvevői. Hudáky Rita Tóth Krisztina Pixeljének magyarórai feldolgozásához adott szempontokat. Horváth Beáta szemináriumának résztvevői a médiafelületen megjelenő nőalakokról és női ikonokról beszélgettek.

Mi Balogh Eszter és Schiller Mariann Férfi a tantervben, nő a tanteremben című foglalkozásán vettünk részt, ahol először arról beszélgettünk, hogy milyen a prototipikus szerelmes vers (a férfi írja a nőhöz, akire madonnaként tekint). Ezután öt ismert 20. századi magyar szerelmes verset vizsgáltunk az igealakok, a költői képek és a verszárlatok szempontjából.

Az öt vers közül Nemes Nagy Ágnes A szomj című volt az egyetlen, amit nő írt, és azt állapítottuk meg, hogy érdemes összevetni ezt a költeményt Szabó Lőrinc Semmiért Egészen című versével. Ady Elbocsátó szép üzenetében, József Attila Gyermekké tettél és Radnóti Levél a hitveshez című művében szinte magától értetődően adódik a gender-szempontú elemzés, a szeminárium vezetői ugyanakkor biztatták a résztvevőket: szinte mindegyik, a tantervben előírt irodalmi mű kínál gender-szempontú elemzéseket.