Mária Terézia 1777-ben adta ki az oktatásról és nevelésről szóló Ratio Educationis című rendeletét, amelynek nyomán 1799-ben már meg is alakultak az első iskolák. Csokonai Vitéz Mihály ekkor írta a Jövendőlés az első iskoláról Somogyban című versét. Ebben ugyan bánatosan állapította meg, hogy: „Kanász marad, akinek nevelője kanász”, de kifejezte azt a reményét is, hogy az iskolák segítségével „A vidékünk új Hélikón lesz”. A magyar oktatásügy azóta sok mindent megélt.

A téma avatott kutatója, Nagy Pál monográfiában írta meg a magyar alsó- és felsőoktatás történetét, és ezt gazdagon illusztrálta levéltári forrásokkal, hivatalos dokumentumok, értesítők, bizonyítványok fakszimiléivel. Ezek legrégebbike egy 1822-ben kiállított, kézzel írt oskolai bizonyság, amellyel egy második osztályos tanuló igazolhatta, hogy szorgalmasan látogatta az iskolát.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Akármilyen fontos rendelet is volt, természetesen nem a Ratio Educationisszal született meg a magyar közoktatás. Ahogyan a katolikus egyház téríteni kezdte a magyarokat, ennek egyik eszközeként oktatási intézményeket is létrehozott. A reformáció után a protestáns egyházak is alapítottak iskolákat. Egyik legrégebbi ezek közül a Debreceni Református Kollégium, amelynek 1538-as alapítása áll kései jogutódja, a debreceni egyetem jelvényén. (Azzal a különbséggel, hogy a hajdani kollégium kisdiákokat is nevelt és oktatott, és teszi ezt ma is.) Csokonai céloz is rá az idézett versében Debrecenre és Sárospatakra.

235 éves az általános tankötelezettség

Ilyen és hasonló előzmények után jött létre a már idézett rendelet, amelynek hatálya kiterjedt az alsófokú oktatásra, az elemi (nemzeti) iskolákra. (Ez az iskolatípus egy-két vagy háromtanítós iskola volt 3-3 évfolyammal.) Céljai között szerepelt az elemi oktatás színvonalának fejlesztése, a falusi iskolák számának növelése. Először írták elő Magyarországon a tankötelezettséget minden 6-12 év közötti gyermek számára. Előrelépést hozott az is, hogy az iskolák feladatává tették: minősítsék és rangsorolják a tanulókat, akik félévkor, illetve a tanév végén az összes tárgyban felmutatott eredmény alapján egyetlen összetett érdemjegyet kaptak. A nebulókat a tanulmányi eredményük alapján sorrendbe, classisokba rendezték. (Innen ered a szekunda neve is, lévén, hogy a rosszabb tanuló nem a prima, hanem a secunda classisba soroltatott.)

Forrás: Wikimedia Commons / The B's / CC BY 2.0

A rendelet hatására egymás után alapították az alsó fokú iskolákat. Így 1799-ben joggal reménykedhetett a költő a magyarság fejlődésében, hiszen Somogyban is megalakult az első iskola. A vers születéséhez képest két év múlva pedig egy újabb rendelet már kötelezően írta elő elemi iskola alapítását minden településen, ahol ötvennél több tanköteles gyermek elméje várt pallérozásra.

Az 1806-ban kihirdetett második Ratio Educationis rendelkezett a lányok iskoláztatásáról is. Lefektették a polgári iskolák alapjait, nemzetiségi és vallási türelmet hirdettek az oktatásban. A korábban kötelező német nyelv most válaszhatóvá vált, a gimnáziumokban az oktatás nyelve továbbra is a latin maradt. Ez a rendelet teret nyitott a magyar nyelv illetve az anyanyelv (pl. a horvát) iskolai használatának. Egyszerűsítette és ésszerűsítette a tantárgyi rendszert. Részletesen tárgyalta a tanulók elbírálását.

Nyolcosztályos gimnáziumok és reáliskolák

Ez az új rendelet 1848-ig meghatározta a magyar közoktatás- és nevelésügy irányvonalát, onnantól kezdve – nagyrészt a reformkor vívmányai hatására – változott. A középfokú oktatási intézményekre is elmondható, hogy kezdetben az egyházak alapították őket, különös buzgalommal a reformáció és ellenreformáció idején. A már említett debrecenin kívül Budán, Sárospatakon, Pápán, Nagyenyeden is működött ilyen.

A magyarországi oktatáspolitikára tovább is osztrák hatás volt jellemző. 1849 novemberében bevezették az osztrák gimnáziumok és reáliskolákra kidolgozott szabályzatot és tantervet, az Entwurfot. Ennek alapján állították fel a 10-18 éves fiúk számára a nyolcosztályos gimnáziumot. Az I-IV. osztály algimnáziumként, az V-VIII. pedig főgimnáziumként működött. A gimnáziumok feladata – ókori klasszikus nyelvek és irodalom tanításával –nagyobb általános műveltség megszerzése, továbbá az egyetemi tanulmányokra való előkészítés volt.

A hazai középfokú oktatás másik típusú intézménye ebben az időben a reáliskola, amely 1849 és 1934 között működött. Az általános műveltségen kívül – amely esetükben nem foglalta magában az ókori nyelveket és irodalmat – ezen iskolatípus célja az ipari foglalkozásokhoz szükséges előképzettség elsajátítása, illetve a technikai tanintézetekben történő továbbtanulásra való előkészítés volt.

Forrás: Wikimedia Commons / PbakerODU / GNU-FDL 1.2

A reáliskolák alreáliskolákra (vagy polgári iskolákra) és főreáliskolákra tagolódtak. Az alreáliskola (vagy polgári iskola) a főreáliskolai további tanulmányok folytatására készítette fel a tanulókat. Ezen kívül az alacsonyabb városi és vidéki iparos körök gyermekei számára adott önálló képzést.

A hivatalos megfogalmazás szerint: „A főreáliskola folytatja a polgári iskolában megkezdett tanítást tudományosabb formában. Teljessé teszi a modern műveltség alapján adandó humán képzés mértékét és sajátos előkészítő iskolája a technikai tanulmányoknak.” A 2-4 évfolyamos alreáliskola ipari, kereskedelmi és földműves pályákra, a hatosztályos (3+3) főreáliskola pedig felsőfokú technikai-műszaki továbbtanulásra készített fel. A tanulmányok záróvizsgával fejeződtek be. A hatosztályos reáliskola helyett a nyolcosztályos reáliskolát Trefort Ágoston hívta életre 1875-ben. Ez az iskolatípus 1934-ben, az egységes középiskola megteremtésével szűnt meg.

Több mint 160 éves az érettségi

1851. június 3-án rendeleti úton bevezették Magyarországon az érettségi vizsgát. A tanulók magyar vagy német nyelven tehették le, katolikus-protestáns vegyes bizottság előtt. 1875 után az időközben nyolcosztályúvá fejlesztett reáliskolákban is érettségiznek.

Változott a tanulók értékelése is. A Helytartótanács 1863-as rendelete alapján a népiskolában és a középiskolában a korábbi gyakorlattól eltérően, minden tantárgyat külön-külön osztályzattal értékeltek. Osztályozták a tanulók erkölcsi viseletét, magatartását, szorgalmát és figyelmét is a hat érdemjegy egyikével.

Ezzel megnyílt az út ahhoz a fejlődéshez, amely végső soron olyan patinás oktatási intézményeket – például a legendás fasori gimnáziumot –produkált, ahonnan későbbi Nobel-díjasok is kikerültek.