Sorozatunk előző hat részében a magyarországi eszperantó tankönyvek bő első évtizedének kötetei között tallóztunk. Az alábbiakban még mindig az első világháborút közvetlenül megelőző időszak terméséből szemezgetünk: e kötetekből is látszik, hogy a nemzetközi nyelv végső győzelmébe (fina venko) vetett hit töretlen a szerzők között.

Az eszperantó – 1887-et követően – hamarosan bármelyik korábbi nyelvtervezetet meghaladó módon válik nemzetközileg is ismertté: az 1905 óta egymást követő világkongresszusokon egyre több ország eszperantistái képviseltetik magukat. Mindez természetesen tükröződik a nyelvkönyvekben is, akár oly módon, hogy például a magyarral kapcsolatban kontrasztív nyelvészeti megfigyelések is megjelennek a nyelvkönyvekben, akár oly módon, hogy az egyre inkább nemzetközivé váló eszperantóban is felbukkannak a más kontinensek, más országok népeinek ábrázolása kapcsán használatos sztereotípiák. Ezek az interkulturalitás igazi dokumentumai – s nem árt észben tartanunk az sem, hogy a sztereotípiák nem feltétlenül negatívak.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kontrasztivitás és titulusok

Robicsek Pál (1892–1931) 1911 és 1913 közt a La Verda Standardo című lap főszerkesztője. A Tanácsköztársaság idején a Posta helyettes népbiztosa; a Tanácsköztársaság bukását követően némi bujkálás után végül a Szovjetunióba emigrál, ahol egy másik magyar eszperantistával, Manglitz Karolával közösen 1926-tól kezdve a szovjet posta modernizálását irányítják; ebben az időszakban az eszperantóra utaló szovjet bélyegek jelennek meg.

Robicsek Pál műve, az alig 64 oldalon megjelent és a Lengyel Pál nevéhez köthető Esperanto Kulcshoz hasonlóan kisméretű Teljes, új kiadású Esperanto-kulcs című kötetecskéje valamikor 1911 tavasza után jelenhetett meg Egerben. Szerkezetében is követi Lengyel művét, a nyelvtant összesen 19 fejezetben tárgyalja az 1–26. oldalon. Elődjéhez hasonlóan ezt a könyvecskét is rendkívüli szűkszavúság és tömörség jellemzi. A mi szempontunkból talán legérdekesebb pontosan az utolsó, 19. fejezet (XIX. Különlegességek címmel), melyben öt pontban a magyarral való kontrasztivitás szellemében tárgyal a szerző néhány – a nyelvtanulók számára esetleg kritikus – pontot.

1926-ból származó szovjet – eszperantó feliratú – bélyeg
(Forrás: 4.bp.blogspot.com)

Ezek közül az első maga a létige, melyről a szerző ezt írja:

Olyan mondatokban, melyeknek állítmánya nem ige, ki kell tenni a főnévi vagy melléknévi állítmány mellett az estas (van) szót. Pl. La domo estas granda (A ház [van] nagy).

(24. oldal)

A szerző szól itt a kérdőszó nélküli kérdő mondatokról, néhány eszperantó ige magyartól eltérő vonzatáról, az általános alanyi névmásról és egy speciális megszólításról, mely remekül tükrözi a kort, melyben e kis nyelvkönyv született. Utóbbiról ezt írja a szerző:

Igen nagy állásu személyek megszólítására a „Moŝto” szó szolgál pl. „Via Moŝto” (Méltóságod), „Lia Moŝto” (Őméltósága), „Lia reĝa Moŝto” (Őfelsége), „Via papa Moŝto” (Szentséged), „Via ekscelenca Moŝto” (Kegyelmes Uram) stb.

(25–26. oldal)

A 28–64. oldalon a szótár található, melynek a 27. oldalon szereplő rövid előszavában ezt olvashatjuk:

A szótár tartalmazza az esperanto szavak nagy részét. Nincsenek benne a tudományos műszavak és a mindenki által ismert nemzetközi szavak (akademio, tragedio, humana stb. stb.) Benne van minden, ami szükséges és nincs benne semmi, ami felesleges.

A szótár végén, külön részben találunk néhány nemzetiségnevet, Népek címszó alatt. Néhány érdekesség, a kötetben szereplő eredeti magyar megfelelőkkel: armeno (örmény), hebreo (zsidó), hindo (indus), kataluno (katalón), slovako (tót), ukraino (rutén). A listát az alábbi példával zárja a szerző: „Usono (Északamerikai egyesült államok)”.

Robicsek Pál munkásságának (is) köszönhető: az eszperantó születésének 40. évfordulójára kiadott szovjet bélyeg
(Forrás: carlos.postenet.net)

Kulturális sztereotípiák a 20. század elejéről

Hogy a kulturális sztereotípiák nem újkeletű dolgok – s természetesen nem is feltétlenül negatívak –, talán nem kell bizonygatni. Hogy korábbra ne nyúljunk vissza, már a Képes Krónika is tartalmaz ilyen motívumokat: „Miután [Orseolo] Pétert királlyá tették, a királyi felség kegyes hajlandóságát mindenestül elvetette, és német dühösséggel kegyetlenkedett: Magyarország nemeseit megvetette, gőgös szemmel és telhetetlen szívvel falta a föld javát, vadállati módon ordító németjeivel és fecske módjára fecsegő olaszaival.” Németekről és olaszokról olvashatunk itt – kevéssé hízelgő, de annál markánsabb – sztereotip véleményt.

Az eszperantó, a jövő nyelve – kultúrákat, kontinenseket, népeket köt össze
(Forrás: cdnimg.visualizeus.com)

Robicsek Pál kis kötetének interkulturális szempontból talán legizgalmasabb része a 26–27. oldalon szereplő egyetlen (fordítási) gyakorlat A legyek címmel, melyet az alábbiakban magyar fordításban közlünk. 100 évvel korábbi, de akár évszázadosnak is tekinthető nemzeti sztereotípiák következnek:

Egy spanyol, egy angol, egy francia, egy német, egy orosz és egy kínai ül egy asztal körül.

Az asztalon poharak vannak.

A poharakban sör.

A spanyol, az angol, a francia, a német, az orosz és a kínai beszélgetnek – természetesen eszperantóul!

Hirtelen a nyitott ablakon keresztül – zzzz – egy légy repül a szobába.

A légy repdes a szobában, a plafonnak, a falaknak repül, majd egyszer csak beleesik a spanyol poharába.

Egy második légy repül be az ablakon és beleesik az angol poharába.

Egy harmadik légy – zzzz – a francia poharába esik.

Egy negyedik a német poharába, egy ötödik az orosz poharába, egy hatodik a kínai poharába.

A spanyol felkel, fogja a kalapját és büszkén távozik.

Az angol hidegvérrel megfogja a poharát, kiönti a sört a földre és felkiált: „Pincér, még egy pohárral!”

A francia nagyon elégedetlenkedik: beszél, magyaráz, kiabál, hangoskodik, zajong, lármázik; dühöng..., de az asztalnál marad.

A német lassan, nyugodtan kiveszi a legyet a pohárból, a földre dobja és ... megissza a sört.

Az orosz nézi a kis, sörben úszó állatkát és megissza a sört ... a léggyel együtt.

A kínai pedig, igen vidám arccal kiveszi a legyet a pohárból ..., megeszi..., a sört pedig megissza! [Ford. H.K.]

(26–27. oldal)

A kis történet a kulturális sztereotípiák – szinte – időtlenségének példázata mellett az eszperantó különböző kultúrák közötti közvetítő erejét is hivatott szemléltetni. Ne feledjük, a történet úgy kezdődik, hogy a hat különböző nyelvű és kultúrájú szereplő egymással eszperantóul beszélget!

Mozgalmas mozgalmi történet

A kis kötet címlapján két utalást is találunk az eszperantó korabeli hazai helyzetére vonatkozólag. Egyrészt a Robicsek Pál által főszerkesztett La Verda Standardo című újságra utaló reklámot találhatunk, másrészt egy megjegyzést magával a kis kiadvánnyal kapcsolatban: „A Magyar Orsz. Eszperantó Egyesület jóváhagyásával”.

Giesswein Sándor
(Forrás: Wikimedia Commons / Budapest : Révai - Salamon Nyomda)

A Magyar Országos Eszperantó Egyesület (MOEE) 1911 és 1950 közt létezett szervezet, mely a magyarországi eszperantó mozgalmat fogta össze. Első elnöke 1911-től haláláig Giesswein Sándor (1856–1923) prelátus, országgyűlési képviselő, keresztényszocialista politikus. Érdekességképp elmondható róla az is, hogy nemzetközi találkozók alkalmával eszperantó nyelven prédikációkat és szentmisét is tartott.

A kötet belső borítóoldalain a korszak mozgalmi életének leírásával is találkozunk. Olyan nevekre bukkanhatunk, melyekkel részben már találkozhattunk sorozatunk korábbi részeiben, illetve olyanokkal is, akikkel a későbbiekben fogunk találkozni. A szerző felsorolja a nemzetközi nyelv első hazai terjesztőit: „Zipernowski [sic!] Károlyné, dr. Bálint Gábor kolozsvári egyetemi tanár, dr. Barabás Ábel, Lengyel Pál, akikhez később csatlakoztak: Altenburger Adolf, Marich Ágoston, Medgyesi János, Varga János, dr. Schwarz Samu, Mezei Károly, dr. Schatz Róbert, Faludi Erzsike, Maglitz Karola. Nagy érdemeket szerzett az első magyar esperantista kiadó: Kókai Lajos esperanto könyvek kiadásával és terjesztésével.” De innen tudjuk meg azt is, hogy 1911 tavaszán Giesswein Sándor elnökletével létrejön a Magyar Országos Eszperantó Egyesület (MOEE); az eszperantó hazai történetének sorozatunk korábbi cikkjeiben már megismert nevei mellett pedig olyanokkal is találkozhatunk, mint „dr. Patai Samu fővárosi orvos”, ekkor a MOEE egyik alelnöke – ahogy ezt az Enciklopedio de Esperanto is megerősíti.

Az Enciklopedio de Esperanto szerint Kiss János (1857–1930) pápai prelátus, a keresztény filozófia egyetemi tanára; Zipernovszky [sic!] Károlyné pedig egy egyetemi tanár felesége; 1923-ban halt meg Budapesten. Az első világ]háború előtt a MOEE vezetőségi tagja. Főként feministák körében fejtett ki propagandát. Pénzügyi támogatások a mozgalom javára.

Szentmáriay Dezső a MOEE-t megelőző Magyar Eszperantista Egyesület elnöke volt 1908 és 1911 közt. Vörös Cyrill (1868–1948) tanárról pedig azEnciklopedio alapján megtudjuk, hogy amellett, hogy a piarista rend egyik vezetője, 1910 és 1912 közt három kötetben eszperantó nyelvű matematikai értekezést adott ki. Spicer Mór horvát-magyar, magyar-horvát katonai szótárat is adott ki.

A MOEE választmányi tagjai között megtaláljuk „dr. Kiss János, a kir. Tudomány-egyetem rektora, Zipernowsky [sic!] Károlyné, dr. Szentmariay [sic!] Dezső ny. kuriai bíró, dr. Szalkay Gyula tanár, Spicer Mór honvédőrnagy, dr. Vörös Cyrill tanár” stb. neveit is. Ebből a rövid felsorolásból pedig az derül ki, hogy egyrészt az eszperantó magyarországi megjelenését követő alig másfél évtizeden belül a társadalom különböző rétegeiben tudott képviselőket felmutatni, kezdve katonáktól, tanárokon és orvosokon, egyházi személyeken és országgyűlési képviselőkön át bírókig és egyetemi rektorig. További érdekesség, hogy – bár kisebb számban – már nők is szerepelnek az eszperantó aktív hívei között – így például Manglitz Karola.

Holisztikus eszperantó

Robicsek Pál és Manglitz Karola – ahogy azt már láthattuk – 1926-tól a Szovjet Posta újjászervezésében is aktív szerepet vállalnak, de 1912-ben a magyarországi eszperantó életében is közösen munkálkodnak. A Manglitz Karola szerkesztésében megjelent Biblioteko de La Verda Standardo gondozásában jelent meg 1912-ben Egerben La Verda Standardo bővített és javított tanfolyama kezdők számára egy 64 oldalas tankönyv. (Ne feledjük, a La Verda Standardo főszerkesztője ekkor Robicsek Pál volt.)

La Verda Standardo – Robicsek Pál főszerkesztésében
(Forrás: antikvarium.hu)

Az alig 50 fillérért árult kötetecske 9–42. oldalán a nyelvtan ismertetése következik kilenc leckében és egy nagyon tömör nyelvtani összefoglalás a 43–49. oldalon. Az eszperantó filológia szempontjából érdekes, hogy az a 21–22. oldalon megtalálhatjuk a La homa korpo ’Az emberi test’ című olvasmányt, amely későbbi nyelvkönyvek szövegeiben is megjelenik majd. Az 50–55. oldalon összesen öt témakörben hasznos kifejezésgyűjteményt találhatunk; például ilyet:

Mi pagis 20 spesmilojn, sed la bileto valoras por rondvojaĝo = 48 koronát fizettem (Spesmilo = eszperanto pénzegység = 2 40 K) de a jegy körutazásra szól (érvényes).

(54. oldal)

Bárczi Géza (1894–1975) már a zombori főgimnázium felsőbb osztályaiban tanított eszperantót. Később Kossuth-díjas magyar nyelvész és az MTA tagja.

Ezt követően az 56–61. oldalakon törökből eszperantóra és magyarra való fordításban Bárczy [sic!] Géza fordításában olyan izgalmas, de ma már politikailag talán kevésbé korrekt közmondásokat találunk, mint „Minden József nem lehet szép”, „Cigányból nem lesz pásztor”, „A négernek szappan, a bolondnak tanács hiábavaló”, „Negyven év alatt egyszer meg kell hallgatni az asszonyt is”, „Aki a népért sír, az megvakul”. A közmondások már csak ilyenek – vagy legalábbis a fiatal Bárczi által törökből fordított közmondások közt ilyenek is akadtak a 20. század elején. A kötet végén még találunk néhány életbölcsességet Arany mondások az életből cím alatt, illetve megtaláljuk az eszperantó himnuszának, A remény című költeménynek eredetijét és magyar fordítását Bánó Miklós (művésznevén Ĉuvi) tolmácsolásában. Ĉuvi amúgy vélhetőleg az egyik leggyakrabban elhangzott eszperantó tankönyvi példamondat, a Ĉu vi parolas Esperante? ’Beszél ön eszperantóul?’ első két szavára utalhat, játékos és tipikus összevonással.

Bárczi Géza (1894–1975)
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY-SA 3.0)

Végezetül a kötet előszava is szolgál néhány érdekességgel a 3–8. oldalon. Rögtön egy axiomatikus megállapítás az elejéről:

Nyelveket tanulni dicséretes vállalkozás, de sok esetben eredménytelen munka, mert a nyelv tudása határozott nyelvérzéket követel. Ez pedig csak kevesek kiváltsága.

(3. oldal)

Ezt egy nem kevésbé az igazságra alapuló mondat követi:

A közös megértés az alapja mindennek.

(uo.)

A közös megértés és a tökéletes nyelv keresésének logikai menetében természetesen nem maradhat el a latin és az eszperantó összehasonlítása – nyilván az utóbbi előnyére.

A latin modern fogalmakkal nem rendelkezik, s roppant nehéz a grammatikája. Az Eszperanto nyelvtana igen rövid, szigoruan logikus, szabályai alól nincsenek kivételek.

(5. oldal)

Azt is megtudjuk, hogy az eszperantó dialektusoktól is mentes. Az előszó hitet tesz az eszperantó nyelvtani alapjainak érinthetetlensége mellett is és meglehetősen sajátos véleményt nyilvánít a nyelvfejlődés okairól:

[A]z egész világ eszperantistái teljesen egyformán beszélnek. Ami pedig a nyelv természetes fejlődését illeti, az csupán az uj fogalmak keletkezésére szoritkozhatik; ezek pedig éppen olyan szépen és simán fognak beilleszkedni, mint ahogyan az összes nyelvek átvették a bluz, automobil, röntgen, rádium stb. szavakat. Külömben [sic!] az élő nyelvek fejlődése és változása nem a nyelvek lélektani és elengedhetetlen kelléke, hanem a primitiv alap, a kezdetleges előidők utóhatása.

(5–6. oldal)

La Verda Standardo – az eszperantó zöld lobogója
(Forrás: Wikimedia Commons / Gabriel Ehrnst GRUNDIN)

Az eszperantó világméretű hálózatáról és jelentőségéről az alábbiakat olvashatjuk:

Miután az eszperanto tábor egy egységes szervezetet alkot, nemcsak irodalmilag, hanem a kereskedelem szempontjából is igen fontos, megbecsülhetetlen. [...] Ime az Eszperanto szociális jelentősége.

(6–7. oldal)

Az eszperantó küldetéséről is olvashatunk a nagyon is összeszedett kis előszóban:

Miután az Eszperanto nyelv csak a második nyelv szerepét tölti be, világos, hogy nem ellensége, hanem ellenkezőleg, a leghathatósabb támogatója a nemzeti kulturának.

(7. oldal)

Kiderül, a magyaroknak miért különösen ajánlott az eszperantó:

Nemzetünket nemcsak a földrajzi határok választják el a külföldtől, hanem nyelvünk is, amelynek semmi néven nevezhető praktikus rokonsága nincsen, csupán teoretikus; ellentétben a szláv, germán és román nyelvcsaládokkal, melyek kebelében számos rokon nyelv van. Nekünk tehát elsősorban kell törekednünk ezt a nyelvet elsajátítani és terjeszteni [...]

(7. oldal)

S hogy lássuk, az eszperantó mikroverzumában minden mindennel összefügg, az előszó végén az alábbiakat olvashatjuk:

Az Eszperanto terjesztését hazánkban a Magyar Országos Eszperanto Egyesület vezeti, mely egy lelkes táborba gyűjtötte az egész országban eddig szétszórtan élő és működő buzgó eszperantistákat, s egyöntetűvé tette az egész Eszperanto mozgalmat. A M. O. E. E. központja Budapest (titkári hivatal: IX. Üllői-ut 15.) Tagja lehet bárki aki az Eszperanto terjesztését előmozdítani óhajtja. Tagsági díj évi 6 korona, melynek fejében a tagok az egyesület hivatalos lapját a La Verda Standardo-t kapják s oly városokban, hol az egyesületnek csoportja van, oktatást is, évenként kétszer dijtalanul tehet közzé hirdetést a lapban s élvezi az egyesület egyéb előnyeit is.

(7–8. oldal)

Olasz légitámadás a török Tripolitánia területén. Az eszperantót ugyan nem, de légierőt a világon először az olaszok vetették be bombázásra az 1911-1912-es olasz-török háborúban
(Forrás: Wikimedia Commons)

MOEE, La Verda Standardo, Robicsek Pál és Manglitz Karola a közös nyelv iránti lelkesedésben így érnek össze egyetlen nagy egésszé. Az olasz-török háború (1911–1912) második évében és a Balkán-háborúk (1912–1913) első évében megjelent kötet által is képviselt és hirdetett, a népek közti megértést az eszperantó révén elérni hivatott és a nemzetközi nyelv végső győzelemébe (fina venko) vetett idealista hit azonban egyre inkább szembekerül a durva realitással: a nacionalizmusok 20. század eleji térhódításával, a nemzetközi konfliktusok világméretű eszkalálódásával. Az első világháború árnyékában a nemzetközi helyzet oly mértékben fokozódik, hogy az eszperantónak is hamarosan új utakat kell keresnie…

Felhasznált irodalom

Teljes, új kiadású Esperanto-kulcs. Szerkesztette Robicsek Pál. Eger, é. n.

La Verda Standardo bővített és javított tanfolyama kezdők számára. Biblioteko de la Verda Standardo. Szerk. K. Manglitz. Eger, 1912.

Enciklopedio de Esperanto. Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1986.