Rita nevű lelkes olvasónk a következő kérdéssel fordult hozzánk:

a viaszkosvászon terítő miért viaszKos? mivel vízlepergető, ezért én a viaszra asszociálok, de akkor viaszosnak kellene lennie, nem viaszkosnak

Rita nagyon jól érzi, a viaszknak a viaszhoz van köze. Annyira, hogy gyakori viaszosvászon formában is: a Magyar helyesírási szótár például kizárólag ezt a formát tartalmazza (az Osiris Kiadó Helyesírás című kiadványa viszont egyiket sem). A Wikipédiában is viaszos vászon formában szerepel, igaz, helytelenül, különírva. A Google-ben a viaszkosvászonra rákeresve is egy halom viaszosvászon, illetve viaszos vászon találatot kapunk. De akkor honnan jön a k?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A válasz természetesen a szó történetében található, így könnyen kideríthetjük A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából. Ebből kiderül, hogy a szó szláv, a magyarba a szlovénből vagy a vele szomszédos horvát nyelvjárásokból kerülhetett. Míg a legtöbb szláv nyelvben [voszk]-nak hangzik, ezekben [vojszk] alakban van meg: ez kerülhetett a magyarba [vojoszk] alakban, és ebből lett a viasz. A nyelvjárásokban ma is sokféle változata van, pl. vijoszk, vijaszk, vijaksz, viaksz, viack, viakc stb., sőt, éasz és iusz is.

Láthatjuk tehát, hogy a szóban eredetileg megvolt a k, és ez helyet is cserélhetett az sz-szel. De, mint láthatjuk, le is kophatott. A TESz. szerint ez az olyan összetett szavakban következhetett be először, amikor az előtag végén álló k-t mássalhangzó követte, pl. a viaszkgyertyából lett viaszgyertya, és ebből vonták el a beszélők a viasz alakot. Természetesen a viaszkos alak a viaszkból lett képezve, és ma a köznyelvben talán az egyetlen forma, amely őrzi a k-t.

Forrás: Wikimedia Commons / Grendelkhan / GNU-FDL 1.2

De ha már így könyékig turkálunk a viaszban, érdemes kicsit jobban megvizsgálni a szó történetét. A szláv voszk a germánból származhat, ahol wakhsan [wakʰszan] alakú lehetett, ebből fejlődött a mai angol wax, német Wachs, illetve ez utóbbi bekerült a magyarba is: vax formában ismerjük.