Diskurzusjelölőkkel foglalkozó cikksorozatunk előző részében a vajon etimológiáját jártuk körül, bemutatva a szó eredete kapcsán felmerülő sokféle vélekedést. Arra azonban nem tértünk ki, hogy a kérdő modális alapértéken túl mit fejez ki a vajon. Bizonyára olvasóink is érzik, hogy van különbség a Mit fejez ki a vajon? és a Vajon mit fejez ki a vajon? kérdések között. Ezt a különbséget és a kérdőszó használatának a szabályait azonban nem is olyan egyszerű megragadni. Mielőtt azonban bemutatnánk a vajon jelentéskörét, nézzük először, mikortól is használják ezt a kérdőszót, s mit mutatnak az első adatok!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A szótárak közül A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) és az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (EWUng.) által is közölt, a Festetics-kódexből származó 1493 körüli, elsőnek titulált adat:

mondottam, myg walyon ezeket. ees my leezen weege

Pólya Katalin szerint ez azonban nem is a vajon használatát példázza, ugyanis a fenti mondat a következőképp értelmezhető:

’mondottam, meddig valljam/higgyem ezeket és mi lészen vége’

Az idézett szöveghelyen tehát nem a vajon, hanem a vall (’bevall, hisz’) ige felszólító módú alakja található. De akkor ténylegesen milyen mondatokban jelent meg először a vajon?

A vajon kizárólag kérdő mondatokban fordult elő már a régiségben is, ám mégsem a mondat kérdő voltát jelölte. Ez könnyen belátható mai példák alapján is, hiszen ha kihagyjuk a vajon-t a mondatból, az még mindig kérdő marad (pl. Vajon kiderül a vajon használati köre? → Kiderül a vajon használati köre?). Pólya Katalin mutatott rá arra, hogy a vajon első előfordulásai nem eldöntendő kérdésekből adatolhatók, ahogy azt a szótárak és a szakirodalmak állították, hanem kiegészítendő kérdésekben jelent meg először a kérdőszó.

Ezt támasztják alá a kódexek adatai már a 16. század elejéről. Az 1506-os Winkler-kódex egy vajon-os példája és az 1508 előttről származó Guary-kódex 9 vajon-os adata is kiegészítendő kérdésből való, az 1508-as Nádor-kódex nyolc vajon-os kérdéséből pedig hét szintén kiegészítendő, s csak egy eldöntendő. Nézzük meg ezek közül a Pólya által is idézett Guary-kódex egy adatát:

Val’on mi vtalatoʕb 2eʒog . embo2nel. (GuaryK.7)

Az idézett kérdésben a vajon funkciója nem a kérdő jelleg erősítése, hanem a mondanivaló retorizálása, ugyanis a kérdés valójában a ’Semmi nem utálatosabb a részeg embernél’ kijelentést közvetíti. Vagyis úgy tűnik, hogy a vajon legkorábbi használata nem az információkérés volt. Akkor vajon mi?

Guary-kódex, 1508 előtt
(Forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

A vajon szerepe a korai adatok alapján a beszélő kételyének és tűnődésének a kifejezése. A kérdőszónak ez a régről kimutatható funkciója napjainkig megőrződött, hiszen többnyire ma sem használják a vajon-t tényleges információ szerzésére vonatkozó mondatokban. Vagyis ha például tudni szeretnénk, hogy pontosan hány órakor indul a repülőgépünk, nem tehetjük fel a Vajon mikor indul a repülőgépünk? kérdést. Ha ugyanis vajon-t tesz a beszélő a kérdésébe, azzal azt fejezi ki, hogy bár nem zárja ki, de nem feltételezi a hallgatóról, hogy az tudja a választ a kérdésre. A beszélő ilyenkor tűnődésének, hangosan gondolkodásának, bizonytalanságának ad hangot, azaz a vajon beszélői viszonyulást kifejező diskurzusjelölő.

A tűnődésen kívül még más, a tűnődéshez kapcsolódó attitűdöt is képes jelezni a szó, ahogy azt a Magyar Nemzeti Szövegtár példái is mutatják. Közvetíthet kételkedést és bizonytalanságot (Gyakran kiszámíthatatlan – de vajon a helyes kóddal számolok utána?), kifejezhet tépelődést és töprengést (Állja, amit vállalt. Véletlen itt ez a szó vajon, hogy vállalt, magára vett?), aggódást is jelölhet (Vajon visszajön vele, a gyerekkel, vajon van visszafelé egyáltalán?), s a közlés megerősítését várva akár visszakérdezésként, a ’kérdés, hogy úgy van-e’ jelentésben is állhat (– Ezzel elkészülünk egy hét alatt. – Vajon?). Néha a kérdés nyomatékosítására használják a kérdőszót, s az esetek egy részében választ is várnak a feltett kérdésre (Ezért kérdezem, vajon érthető-e az érvelés a példák alapján?), míg máskor retorikai fogásként alkalmazzák a vajon-t (De vajon mi rejlik valójában elégedetlenségünk mögött?), szónoki kérdésben. E két utóbbi használati kört nézzük meg részletesebben is!

Gondolkodom, vajon vagyok?
(Forrás: Wikimedia Commons / Jim Bowen / CC BY 2.0)

A vajon az országgyűlési beszédekben: na vajon...?

A vajon retorikus használata különösen az olyan szövegfajtákban gyakori, amelyek a meggyőzésre irányulnak. Ilyen az országgyűlési felszólalás is, amely intézményes keretek között, meghatározott szabályok szerint zajlik. Az irányítás legfontosabb személye a házelnök: ő ad engedélyt az ismételt felszólalásra, ő határozza meg a hozzászólók sorrendjét, ő figyelmezteti a tárgytól eltérő felszólalót, valamint neki van joga a szó megvonására is. A szabályozottság abban is megnyilvánul, hogy a felszólalások időtartama kötött, továbbá a szerepek, a fordulókiosztás és a szóátadások rendje is előre meghatározott. A házszabály azt is kimondja, hogy a felszólaló nem használhat az Országgyűlés tekintélyét vagy valamelyik országgyűlési képviselőt sértő kifejezést, s a szabályt megszegőket csengő utasítja rendre. Vagyis a nyílt verbális agresszió tiltott a parlamenti beszédekben. Azonban burkolt formában mégis megjelenik, s ebben a diskurzusjelölőknek, köztük a vajon-nak is szerepe van.

A parlamenti felszólalásokban a vajon kérdőszónak kétféle használati köre figyelhető meg. Egyrészt olyan kérdésben jelenik meg, amelyre valóban választ vár a kérdező. Például:

Foglalkoztatás, az európai ember értékteremtő munkája, ez ma Európában a gazdaságnak és a jólétnek a forrása. Nos, Magyarország vajon hol van, Európában avagy Európán kívül? Mi az ön véleménye erről?

A hozott példában a képviselő választ szeretne kapni a kérdésére, amit az is mutat, hogy egy meghatározott személynek címezi a mondandóját, valamint az, hogy a kérdés feltevése után azonnal szóátadás is következik. Azonban az országgyűlési beszédekben sokkal gyakrabban jelenik meg másféle használati körben, retorikai kérdésekben a vajon. Például:

Igen, ezek tények. De vajon kihasználtuk-e mindazokat a lehetőségeket a nemzeti támogatások szempontjából, amelyeket az Európai Unió enged? Én hallgattam egy közgazdász előadását ebben a témában, aki azt fejtegette, hogy azért nem használjuk ki, mert nincs rá pénzünk.

A szónoki kérdések esetén azt láthatjuk, hogy a vajon-nak retoricitásjelző szerepe van, s az ilyen vajon-os kérdések valójában nem is kérdésként, hanem ellentétes értelmű állításként funkcionálnak. Tehát az előző példában a kérdező azt akarta sugallni, hogy nem használták ki a lehetőségeket.

Vajon hányszor hangzik el egy ülésnapon a vajon?
(Forrás: parlament.hu)

Ám nem véletlen, hogy a képviselők gyakran élnek a vajon retorizáló funkciójával a parlamentben. Zimányi Árpád szerint az országgyűlési „kérdések és interpellációk, valamint a rájuk adott válaszok nem szorítkoznak a tényszerűségre, nem maradnak meg a semleges hangvételnél, hanem sokszor az érzelmekre kívánnak hatni”. A felszólalók a szemben álló fél megbántására és lejáratására törekednek, s igyekeznek az ellenfelet rossz színben feltüntetni. Ez a személyeskedés és sértegetés nem csak, vagy nem elsősorban a tényleges ellenfélnek szól, hanem a nagyközönség befolyásolását is szolgálja, hiszen az interpellációkat és az azonnali kérdéseket a közszolgálati televízió is közvetíti. Így már nem meglepő a vajon-os szónoki kérdések használata, amelyek ebben a kommunikációs közegben nem egyszerű kérdést és tűnődést, hanem ellentétes véleményt fejeznek ki. Ezek a szerkezetek a politika versengő verbális stratégiái közé tartoznak. Látszólag ugyanis nem rágalmaznak és nem is vádolnak, hanem kérdeznek, vagyis betartják a házszabály által előírt normákat, ám ez csak a látszat. Valójában viszont burkolt formájú manipulatív szerepű kérdéseknek tekinthetők.

Itt a vajon, hol a vajon

A vajon nem csupán használati körét, hanem szórendi helyzetét tekintve is igen változatos. A korai adatok alapján régebben a kérdőszó a kérdezett mondatrész után helyezkedett el (pl. honnét valjon, mit jelent vallyon), később viszont a kérdés elejére került, az elé az elem elé, amelyre vonatkozott (pl. vajon honnét, vajon mit jelent). Többen, például Zolnai Gyula ezzel a szórendi mozgással is igazolni látták a vajon funkcióváltozását, azaz igéből kérdőszóvá történő átalakulását.

Ám a vajon a kérdőszóként való állandósulása után is képes a mondaton belül mozogni. Napjainkban a vajon-nak a tipikus helye mondat legeleje (Vajon hova tud mozogni a kérdőszó?), de nem kötelező ott lennie, hátrébb is állhat (Hova tud vajon mozogni a kérdőszó?) és az állítmány utáni helyeket is elfoglalhatja (Hova mozog a kérdőszó vajon?). A tűnődés és a kételkedés minden szórendi variációban érezhető, vagyis akárhol áll a vajon, minden megjelenésének attitűdjelző szerepe van.

Felhasznált irodalom

Gyuris Beáta 2008: A diskurzus-partikulák formális vizsgálata felé, In: Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 4. A szótár szerkezete, Akadémiai Kiadó, Budapest, 639–682.

Kálmán László (szerk.) 2001: Magyar leíró nyelvtan. Mondattan I, Tinta Könyvkiadó, Budapest

Nemesi Attila László 2014: A vajon és az -e kérdőszók pragmatikájáról, In: Dobi Ágnes – Domonkosi Ágnes – Pethő József (szerk.): Stílusról, nyelvről – sokszínűen. Szikszainé Nagy Irma 70. születésnapjára, Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézet, Debrecen, 239–251.

Pólya Katalin 2006: Észrevételek a vajon történetéhez, In: Büky László – Forgács Tamás (szerk.): A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei IV, JATE Press, Szeged, 125–131.

Schirm Anita 2011: Adalékok a vajon diskurzusjelölő történetéhez, In: Bakró-Nagy Marianne – Forgács Tamás (szerk.): A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei VI, Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged, 199–210.

Zimányi Árpád 2008: A politikai-közéleti nyelv érzelmi színezete, In: uő (szerk.): Az agressziókutatásról interdiszciplináris keretben, Líceum Kiadó, Eger, 114–122.

Zolnai Gyula 1893: Mondattani búvárlatok, Nyelvtudományi Közlemények 23, 145–177.