Egy korábbi cikkünk kommentjei azt mutatták, hogy a vajon etimológiája olvasóinkat is foglalkoztatja: a hozzászólások például a lett vai (’-e’) szóval és a német oder (’vagy’) kötőszóval is kapcsolatba hozták a vajon-t. De nézzük, hogy vajon igazuk volt-e és van-e köze a vajon-nak a vagy-hoz, a van-hoz, a vaj-hoz vagy a vall-hoz!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A vajon kérdőszó már több száz éve része a nyelvünknek, az eredetével kapcsolatban azonban még mindig nagy a bizonytalanság a nyelvészeti szakirodalomban. Ráadásul a szó első előfordulására hozott adat is hibás mind A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában (TESz.), mind pedig az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (EWUng.) szótárban. Ezek a kötetek ugyanis a Festetics-kódex 1493 körüli alábbi adatát idézik: mondottam, myg walyon ezeket. ees my leezen weege. Azonban az idézett példában nem a vajon kérdőszó, hanem a vall (’bevall, hisz’) ige felszólító módú alakja található. (Erről bővebben sorozatunk következő részében írunk.)

De voltak néhányan, akik a kérdőszót valóban a vall (’bevall, hisz’) igéből származtatták. Kassai József Magyar nyelv-tanító könyvében 1817-ben például a következő olvasható: „vall igéböl lön ezen kérdezö öszsze-kötö: valljon?”. Hasonlóan vélekedett Beke Ödön is, aki szintén a vall ige második személyű felszólító módú alakjának tartotta a vajon-t és az abból rövidült vaj-t is, s úgy vélte, hogy ezek mondattani tapadással alakultak ki. E szerint a feltevés szerint a Vajon hogy jött létre a vajon? kérdés eredetileg Valljon: hogy jött létre a vajon? formájú lehetett. Ám ahogy azt Klemm Antal is megjegyezte, furcsa, hogy miért csupán egyes szám második (vallj) és egyes szám harmadik (valljon) személyű felszólító alakok létét feltételezte Beke, hiszen kérdést több személyhez is lehetne intézni (valljatok, valljanak), azokból mégsem fejlődött kérdőszó.

Vajon ő is a vajon etimológiáján gondolkodik?
(Forrás: Wikimedia Commons / NNU-11-22100506 / CC BY-SA 3 0)

És lőn a vajon

Egy másik, sokak által támogatott feltevés szerint a vajon kérdőszó a van létigéből alakult ki. Ezt az eredeztetést vallotta többek között Simonyi Zsigmond, Zolnai Gyula és Klemm Antal is. Ők mind a van létige elavult felszólító módú alakját vélték megtalálni a vajon-ban. A jelentéstani levezetés azonban nekik is problémát okozott. Simonyi például a vajon szó ’legyen’ jelentésével nem tudott mit kezdeni, s a kérdőszói használatot sem tudta megindokolni: „a kérdő vallyon-t bajos a ’legyen’ jelentésből megmagyarázni, s nem lehetetlen, hogy volt egy önálló vaj indulatszó” – írta.

Zolnai Gyula viszont a régi latinos kérdezésmóddal indokolta a szóban meglévő ’legyen’ jelentést (pl. Kihez legyen szerencsém?), amely Erdélyben az ő idejében még használatos volt. A vajon-nak felszólító módú igéből kérdőszóvá válását Zolnai a „mondatbeli észjárás megváltozásával”, illetve az „igealak elhomályosulásával” hozta kapcsolatba.

Klemm Antal pedig mondattani tapadást feltételezve úgy vélte, hogy a vajon eredetileg kapcsolatot teremtett a kérdés előzménye és a kérdés közt. Klemm értelmezésében például a Vajon s ki járt a legközelebb a vajon eredetéhez? kérdés jelentése kétfelé bontható, s a vajon ’ám legyen’-ként értelmezhető: Vajon (azaz ʼÁm legyenʼ). S ki járt a legközelebb a vajon eredetéhez? Idővel aztán a vajon megengedő, ráhagyó szerepe elhomályosult, s az utána következő kérdő mondatból a szó felvette a kérdés képzettartalmát.

Arany János és a vajon

A vajon etimológiájához Arany János is hozzászólt, ő ugyanis a szófejtés segítségével akarta a kérdőszó helyesírását megállapítani, mivel sokáig ingadozó volt a szó írásmódja. Ahogy Arany fogalmazott:

Annyi mindenféle alakban lábatlankodik ez: valljon, vallyon, valjon, valyon, vajjon, vajon.

A Koszorúban megjelent A vajon kérdéshez című írásában Arany nem fogadta el a kérdőszó vall igéből történő eredeztetését, hanem a vagy kötőszó származékának tekintette azt. A vagy felelőszói értelmére erdélyies adatot idézve (Milyen? Vaj ez, vaj amaz; azaz ’vagy ez vagy amaz’) azzal érvelt Arany, hogy a felelőszavak a hangsúly miatt gyakran lesznek kérdőszóvá. Szerinte ez történt a vaj-jal is, amely így aztán képes volt kételyt is kifejezni: Vaj ez lenne a jó etimológia? Vaj az? Vaj ki tudja?

Az alakváltozatok ellenére nincs köze a vajhoz
(Forrás: Wikimedia Commons / Armmark / CC BY-SA 3 0)

És vajon mit mondanak a szótárak?

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában a Klemm Antaléhoz hasonló okfejtés található, vagyis az, hogy a van létigéből származó, eredetileg megengedést és ráhagyást kifejező önálló mondat lehetett a vajon, amely aztán a ráhagyó szerep elhomályosulásával vált kérdőszóvá. Azonban a szótár is megjegyzi, hogy „e fejlődést nyelvtörténeti adatokkal nem lehet kielégítően igazolni”. A TESz.-hez hasonlóan vélekedik az EWUng. is, megállapítva, hogy belső fejleményről van szó, amelynek azonban a keletkezésmódja bizonytalan.

Nem találunk másfajta szóeredeztetést a 2006-os Etimológiai szótárban sem, ez is a van igéből eredezteti a vajon-t, ám hozzáteszi, hogy az alakulásmódja bizonytalan, illetve azt, hogy a feltételezett létigei eredet nyelvtörténeti adatokkal nem igazolható. Az Értelmező szótár+ pedig bizonytalan eredetűnek tünteti fel a szót.

A hiányzó nyelvtörténeti adatokon kívül még egy nyelvhasználati tény is a van igéből való származtatás ellen szól, mégpedig az, hogy a van felszólító módjaként nem a vagyon használatos, hanem a legyen. Mi legyen hát akkor a vajon-nal? Fogadjuk el, hogy a kérdőszó eredeztetése még mindig bizonytalan, hiszen egyik fentebb vázolt feltevés sem igazolható teljesen.

A vajon kérdéses etimológiája azonban nem befolyásolja a szó használati körét. Ugyanis annak ellenére, hogy a szó eredete nincs megnyugtató módon tisztázva, a rendelkezésre álló nyelvtörténeti adatok azt mutatják, hogy a vajon nem csupán kérdőszó volt, hanem diskurzusjelölő, azaz beszélői viszony jelzésére alkalmas szó, mégpedig már a kezdetektől fogva. Vajh mit fejezett ki? S hogyan alakult a használata az idők során? Sorozatunk következő részéből megtudhatja.

Felhasznált irodalom

Arany János: A „vajon” kérdéshez, In: Keresztury Dezső – Keresztury Mária (szerk.) 1975: Arany János Prózai művek III. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 833–837.

Beke Ödön 1915–1917: Finnugor mondattani adalékok, Nyelvtudományi Közlemények 44, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1–34.

Benkő Loránd (főszerk.) 1967–1984: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–IV, Akadémiai Kiadó, Budapest

Benkő Loránd (főszerk.) 1993–1995: Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen I–II, Akadémiai Kiadó, Budapest

Kassai József 1817: Magyar nyelv-tanító könyv, melyly a’ magyar beszédnek, és írásnak szabásait meg-ítélve, gántsolva, és meg-választva adja-elé, Nádaskay András, Sárospatak

Klemm Antal 1926: A „vagy” kötőszó és határozószó eredete, Magyar Nyelv 22, 117–125.

Pólya Katalin 2006: Észrevételek a vajon történetéhez, In: Büky László – Forgács Tamás (szerk.): A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei IV, JATE Press, Szeged, 125–131.

Schirm Anita 2011: Adalékok a vajon diskurzusjelölő történetéhez, In: Bakró-Nagy Marianne – Forgács Tamás (szerk.): A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei VI, Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged, 199–210.

Simonyi Zsigmond 1881: A magyar kötőszók, egyuttal az összetett mondat elmélete. A mellérendelő kötőszók, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest

Zaicz Gábor (főszerk.) 2006: Etimológiai szótár, Magyar szavak és toldalékok eredete, Tinta Könyvkiadó, Budapest

Zolnai Gyula 1893: Mondattani búvárlatok, Nyelvtudományi Közlemények 23, 145–177.