A diskurzusjelölők közül az ugye kapcsán már írtunk róla, hogy nem lehet egyértelmű szabályt adni az ugye körüli vesszőhasználatra. Bár a szakirodalom a diskurzusjelölők egyik fontos jellemzőjének tartja, hogy szintaktikailag és prozódiailag elkülönülnek a mondat többi részétől, amit írásban a központozás, szóban pedig a diskurzusjelölő előtt és után tartott szünet jelez, a valóságban azonban nem mindig találunk sem vesszőt, sem pedig szünetet a kérdéses szavak környékén. S nem csupán a laikus nyelvhasználók bizonytalanok a szünettartást és a vesszőhasználatot illetően, hanem a nyelvészek is. A diskurzusjelölők előtti és utáni szüneteket vizsgáló fonetikai kutatások ugyanis azt találták, hogy – az elméleti állításokkal szemben – nem mindig van szünet a diskurzusjelölők környezetében.

Dér Csilla Ilona és Markó Alexandra 2007-ben a magyar diskurzusjelölők szupraszegmentális jelöltségét, azaz a hangsúlyt, a hanglejtést, a beszédtempót és a szünetet vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy az általuk nézett 73 diskurzusjelölőnek csak az 5,5 százaléka előtt és a 8,2 százaléka után van szünet. Valamint azt is megnézték, hogy van-e eltérés ugyanannak a szónak a diskurzusjelölői és a nem diskurzusjelölői használata közt a szavakat követő szünettartás tekintetében, s azt találták, hogy sem tendenciaszerű, sem jelentős eltérés nincs. Mindezek alapján tehát nem szerencsés a diskurzusjelölők körüli központozásban a szünetekre támaszkodni. Ráadásul nem is kell mindenhová vessző, ahol a beszédben szünetet tartunk! Ha a fülünk nem segít a helyesírásban, akkor érdemes megnézni, mit mondanak a helyesírási kézikönyvek és a nyelvművelő kiadványok a kérdésről.

Hiába hegyezem a fülem, hogy kell-e vessző...
(Forrás: Wikimedia Commons / Kevin Walsh / CC BY 2.0)

A vesszőhasználat vesszőparipáján

Az Osiris Kiadó Helyesírás című kötete – amely egyébként a „bevezető szók és kifejezések” terminust használja a diskurzusjelölőkre – azt tanácsolja, hogy nézzük meg, hogy a kérdéses szavak az egész mondatra vonatkoznak-e, vagy csak egy mondatrészre. Ha az egész mondatra vonatkoznak, akkor a kézikönyv szerint vesszővel vagy kettősponttal kell elkülöníteni őket a mondattól. Például: Szóval, fogalmam sem volt korábban arról, hogyan kell a vesszőket használni a diskurzusjelölők körül. Ám ha a diskurzusjelölő csupán egy mondatrész jelentését módosítja, akkor nem kell utána semmilyen írásjelet kitenni. Ilyenkor a diskurzusjelölő után álló szó lesz a mondat főhangsúlyos eleme. Például: Szóval ez a szabály a helyesírásnál. Azonban szövegkörnyezet nélküli, kiragadott mondatok esetén nem mindig derül ki egyértelműen a beszélő szándéka, így nem dönthető el teljes bizonyossággal az írásmód. S hogy vesszőt vagy kettőspontot használunk-e a diskurzusjelölők után, az pedig attól függ, mennyire szeretnénk hangsúlyozni az írásjel után következő részt. A kettőspontnak a kézikönyv szerint „erőteljes figyelemfelhívó szerepe van, felolvasáskor nagyobb beszédbeli szünetet jelöl, mint a vessző”. A szabályt rögtön alkalmazva is: Szóval: remélem, érthető volt a magyarázat.

A helyesírási tanácsokat is tartalmazó nyelvművelő kiadványok azonban nem adnak ennyire egyértelmű iránymutatást a diskurzusjelölők és az írásjelek kérdésében. A szóval utáni vesszőhasználatot például az 1983-as Nyelvművelő kézikönyv a nyelvhasználó egyéni ízlésére bízza, az egyszóval – szóval szócikkéből ugyanis megtudhatjuk, hogy a „szóval után nem szükséges vesszőt tenni; még a szóval ha …., szóval hogy ...-féle határozós és kötőszós szerkezetekben sem”, de a kézikönyv tanácsa alapján akár bátran ki is rakhatjuk a vesszőt, ha szeretnénk. A 2005-ös Nyelvművelő kéziszótár a szóval helyesírására vonatkozóan pedig már semmilyen információt nem ad, a szóval, egyszóval szócikkében viszont vesszős és vessző nélküli adatot is közöl, előbbire a szóval, akkor nem jössz velünk?, utóbbira pedig a szóval a matektanár éppen belépett az osztályba... példát hozva.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Szóval nagyon nem egyszerű az írásjelhasználat kérdése! De még tovább bonyolódik a helyzet, ha egy szó diskurzusjelölői és nem diskurzusjelölői használatát pusztán az alapján próbáljuk meg egymástól megkülönböztetni, hogy található-e vessző vagy kettőspont a kérdéses elem után. Nézzük meg ezt a tényleg példáján keresztül és hasonlítsuk össze az alábbi két mondatot:

(1) Tényleg van kedved elmenni a hétvégén az új étterembe?

(2) Tényleg, van kedved elmenni a hétvégén az új étterembe?

Az első példában a tényleg szónak fogalmi jelentése van, a csakugyan, igazán, valóban szavakkal egyenértékű, s nem diskurzusjelölő. Míg a második mondatban nem a fogalmi jelentésében szerepel a tényleg, hanem közbevetésszerűen használatos, s diskurzusjelölőként viselkedik. Ez utóbbi esetben a tényleg után tényleg szünetet is tartunk a beszédben. Tehát ennél az elemnél működik az írásjel és a funkció megkülönböztetése, hiszen a vessző nélküli forma esetén a határozószói szerepe érvényesül a szónak, míg a vesszős változatnál a diskurzusjelölői.

Azonban nem minden diskurzusjelölőre alkalmazható ez a szabály. A szóval esetén például nem segít az előbb megfigyelt helyesírási fogódzó. A szóval-lal kapcsolatban korábban már bemutattuk, hogy rendkívül sokféle szerepköre van: többek közt kifejezhet iróniát, ingerültséget, rosszallást és mentegetőzést is, de időhúzásra, a gondolkodás jelzésére, szóátvételre vagy egy korábbi témához való visszatérésre is használható. Azonban a diskurzusjelölői szerepben is többféle írásmódja lehetséges a szónak, ahogy azt a következő három példa is mutatja:

(3) Szóval, hogy kell akkor használni az írásjeleket?

(4) Szóval: hogy kell akkor használni az írásjeleket?

(5) Szóval hogy kell akkor használni az írásjeleket?

Ha vesszőt vagy kettőspontot teszünk a szóval után, akkor nyomatékosabban jelöljük a beszélőnek a kérdéshez való viszonyulását, ám írásjel nélkül is beszélői attitűdöt fejez ki a szó. De hogy milyen attitűd van a szóval mögött, azaz hogy egyszerű kíváncsiságot, nógatást vagy épp idegességet, netán fenyegetést kódol-e a szó, abban már nem segít az írásjel. A mondat értelmezéséhez ugyanis mindig szükséges a szituáció, az előzmények ismerete is.

A vesszővel nyomatékot lehet adni a mondanivalónak
(Forrás: fanaru.com)

Szóval: vesszővel vagy anélkül?

Hogy milyen nehéz elhatárolni a diskurzusjelölők különböző funkcióit egymástól, arra már 1962-ben Tompa József is felhívta a figyelmet a Magyar Nyelvőrben megjelent cikkében. Az általa idézett példákban ugyanis a kérdéses szavak (pl. az illetve, a szóval, a másrészt, a sőt, a vagyis vagy a viszont) a központozástól eltekintve akár szabályos kötőszók is lehetnek, ha viszont a központozást is figyelembe vesszük, akkor külön tagmondatként is lehet rájuk tekinteni, de olyan, lazábban a mondatba ékelt egységekként is, mint például a közbevetés, a módosító határozószó vagy épp (Tompa szavaival élve) a nyomatékos beszédtöltelék, ez utóbbi fogalom a diskurzusjelölőnek feleltethető meg. S arról is ír Tompa a cikkében, hogy sok a helyesírási ingadozás, a vagylagosság és a modorosság a kérdésben. Úgy tűnik tehát, ez ügyben semmi sem változott az elmúlt ötven év alatt.

Szóval akkor hogyan írjuk a kérdéses szavakat, de tényleg? Univerzális szabály nincs rá, ám mivel a diskurzusjelölők nem a szavak vagy a mondatok szintjén működnek, hanem a diskurzus szintjén, ezért a diskurzusjelölői szerepük jobban érvényesül, ha utánuk vesszőt vagy kettőspontot teszünk. Ám – ahogy a szóval példája is mutatta – a diskurzusjelölők írásjel nélkül is képesek a diskurzusra vonatkozó információkat jelölni. Szóval: ideje pontot tenni a kérdés végére.

Felhasznált irodalom

Dér Csilla Ilona – Markó Alexandra 2007: A magyar diskurzusjelölők szupraszegmentális jelöltsége, In: Gecső Tamás – Sárdi Csilla (szerk.): Nyelvelmélet – nyelvhasználat, Kodolányi János Főiskola – Tinta Könyvkiadó, Székesfehérvár – Budapest, 61–67.

Grétsy László – Kemény Gábor (szerk.) 2005: Nyelvművelő kéziszótár, Tinta Könyvkiadó, Budapest

Grétsy László – Kovalovszky Miklós (főszerk.) 1983–1985: Nyelvművelő kézikönyv I–II, Akadémiai Kiadó, Budapest

Laczkó Krisztina – Mártonfi Attila 2006: Helyesírás, Osiris Kiadó, Budapest

Tompa József 1962: A kötőszó mint egyszavas mondat és mint főnév, Magyar Nyelvőr 86, 265–282.