Nem újdonság, hogy általánosságban a nők az élet számos területén hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Jennifer L. Prewitt-Freilino pszichológusnő szerint azonban ennek mértéke nem esetleges, és épp a nyelv az egyik tényező, amitől ez függ: „ahogy beszélünk, az igenis befolyásolja azt, ahogy gondolkodunk”. „Ha egy nyelv folyamatosan felhívja a figyelmet a nemekre azáltal, hogy megkülönbözteti a hím- és nőnemet a főnevekben és névmásokban (...), akkor a nyelvhasználók inkább hajlamosak lesznek megkülönböztetni a férfiakat és nőket” – olvashatjuk T. A. Caswellel és E. K. Laaksoval közösen írt cikkében (melynek szakirodalmi hivatkozásai közt szerepel Guy Deutscher könyve is).

A szerzők három kategóriába sorolták a világ nyelveit aszerint, hogy hogyan jelölik a nyelvtani nemeket. Vannak nyelvek, melyek egyáltalán nem jelölik (mint a magyar), vannak olyanok, melyek csak a természetes nemeket jelölik, például csak személyes névmásokban (mint az angol), és végül azok, melyek a természetes nemmel nem rendelkező fogalmakat is nyelvtani nemmel ruháznak fel (mint a német, az olasz vagy a francia). A kutatás eredménye szerint a legutóbbi kategóriához tartozó országoknál a legnagyobb az egyenlőtlenség a nemek között (egyéb tényezők, pl. a vallás és az államforma figyelembe vételével).

A nemi egyenlőtlenség világtérképe
(Forrás: Wikimedia Commons / M Tracy Hunter / CC BY-SA 3.0)

Ami az egyenlőtlenség mértékét illeti, a Világgazdasági Fórum által bevezetett Global Gender Gap (’általános genderkülönbség’) szolgál mértékül: egy 0 és 1 közötti értéket rendelnek minden országhoz aszerint, hogy az mennyire bánik egyenlőtlenül a nemekkel (1: teljes egyenlőség, 0: teljes egyenlőtlenség). A pszichológusnő ezt az értéket felhasználva vonta le következtetését, ugyanis összefüggést talált az alacsony GGG értékek és a nyelvtani nemek között.

Szerinte ahol vannak nyelvtani nemek, ott nehezebb politikailag korrekt módon fogalmazni. Férfiakra és nőkre egyaránt érvényes személyes névmás az ilyen nyelvekben nincs, ennek hiányában pedig a hímnemre szokott esni a választás. Ez persze többféleképp megkerülhető. A svédek például alkottak maguknak egy semleges személyes névmást. Az angolban, ahol a he az ’ő’ hímnemű, a she pedig a nőnemű alakja, számos stratégia áll rendelkezésére annak, aki kerülné a szexista megfogalmazást, ilyen a he or she, a s/he vagy a one. De vannak, akik következetesen she-t használnak, és vannak, akik a harmadik személyű, többesszámú személyes névmást választják (they ’ők’), mert az nem kötődik nemekhez. További hasznos tanácsokkal szolgálhat angol nyelvű írásokhoz az American Philosophical Association nem-szexista nyelvhasználati útmutatója.

Újlatin nyelvekben szintén a hímnemre esik a választás kétes helyzetben, mikor egy hím- és egy nőnemű dologról egyszerre teszünk állítást. Azt állítjuk például franciául egy férfiról és egy nőről, hogy ők amerikaiak: ilyenkor a melléknévnek és a személyes névmásnak is hímnemben kell állnia. Sőt, elég, ha a csoportban egyetlen férfi van, a melléknév hímnemű alakja használatos minden vegyes csoportra: ils sont américains ’ők amerikaiak’. Csak akkor használhatjuk a nőnemű alakot, ha a csoport minden tagja nő: elles sont américaines.

	Hímnem	Nőnem
egyes szám	américain	américaine
többes szám	américains	américaines

Ils sont américains – az első női tengerésztisztek 1943-ban
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. Marines)

Korlátunk-e a nyelv?

Prewitt-Freilino, Caswell és Laakso azt állítják, hogy a nemek annyira alapvető kategóriát jelentenek a társadalomban, hogy szinte lehetetlen, hogy a nyelv azt ki ne fejezze. Kálmán László szerint azonban a nyelvtani nemek kialakulása esetleges, ahogy más nyelvtani kategóriáké is (mint a tonalitás, a többes szám vagy a névelők).

Azok, akik elfogadják Prewitt-Freilino és társai következtetését, egyben a Sapir-Whorf hipotézist vagy más néven nyelvi determinizmust is helyeslik. Eszerint a nyelv, melyet beszélünk, alapvetően befolyásolja a világlátásunkat és azt, ahogy a dolgokat észleljük. A nyelvészetben mára ezt az elméletet széles körben elvetették, mivel nincs rá tudományos bizonyíték. Ennek ellenére számos hasonló „szenzáció” látott már napvilágot a nyelvi determinizmust „alátámasztó” konklúzióval, például a nyelvtani jövő idő és a beszélők takarékossága közti összefüggésről vagy a klasszikusnak számító városi legendáról, hogy milyen sok szavuk van az eszkimóknak a hóra.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A tudományelméletben már közhelynek számít, hogy a korreláció még nem jelent kauzalitást. Vagyis: ha összefüggést látunk két jelenség közt, korántsem biztos, hogy az egyik okozta a másikat; lehet, hogy egy harmadik jelenség okozta mindkettőt (ez a harmadik változó problémája vagy a Reichenbach-féle közösok-elv). Előfordulhat azonban látszólagos korreláció is. E. Szabó László könyvében, A nyitott jövő problémájában olvashatunk egy érdekes, Eliot Sobertől származó példáról (89. o.): Londonban a kenyér ára az utóbbi néhány évszázadban folyamatosan emelkedik, és ez idő alatt Velencében a víz szintje is folyamatosan emelkedik. Joggal feltételezhetjük, hogy a két jelenség nincs közvetlen kauzális viszonyban, és hogy egy harmadik változó sem játszik közre. Ez tehát csak álkorreláció, két egymástól statisztikailag független eseményről lehet szó, melyek közt a korreláció zérus.

Források

Language linked to gender inequality, research suggests

Jennifer L. Prewitt-Freilino, T. Andrew Caswell, Emmi K. Laakso: The Gendering of Language: A Comparison of Gender Equality in Countries with Gendered, Natural Gender, and Genderless Languages. Sex Roles 66/3-4 (2012), pp. 268–281.