Az egyes emberi nyelvek hangkészlete erősen eltérhet egymástól, és a fonotaktikájuk is nagyon különböző lehet, vagyis az, hogy milyen hangok állhatnak egymás mellett. Ez érdekes következményekkel jár a szavak átvételekor (kölcsönzés), mert az átvevő nyelv általában „eltorzítja” az átvett szót, hogy az jobban beleilleszkedjen a saját rendszerébe. Ugyanez az oka annak, hogy idegen szavak (például nevek) kiejtésekor gyakran nehézségbe ütközünk, ha az eredeti kiejtésben szereplő hangok, hangkapcsolatok a magyarban ismeretlenek, esetleg még hozzájuk közelállókat is nehéz találni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az ilyen probléma megoldásának számos módozata, változata van. Nyelvterületenként is változik, hogy a hagyományok milyen megoldásnak kedveznek. Például a francia és az angol nyelvterületen igen gyakori a (nagyjából) az írásmódot követő kiejtés. Például a francia anyanyelvűek számára teljesen természetes, hogy a nagy pszichiáter, Freud nevét az eredeti helyett (ami nagyjából [frajd] vagy [frojd]) a francia írás szerinti kiejtés szerint, nagyjából [frőd]-nek ejtik. Egyéni megoldások is vannak, amelyeket a hagyomány rögzíthet: például Kínának azt a tartományát, amelynek a nevét ott nagyjából [guangdong]-nak mondják, magyarul hagyományosan Kanton-nak hívjuk.

Gyakran előáll az a helyzet, hogy egy-egy idegen szónak nincsen bevett átvett (és így sokszor eltorzított) formája, ilyenkor az emberek a legváltozatosabb módokon járnak el, ahogy éppen a nyelvérzékük diktálja. Például a népszerű brazil középhátvéd nevét, amit Dante-nak írnak, a magyarok valószínűleg egyszerűen úgy ejtik, mintha magyar szó lenne, esetleg annyi eltéréssel, hogy benne az a betűt „palócos” [ȧ]-nak ejtik (ugyanúgy, ahogy az egykori olasz költő, Dante Alighieri nevét). Pedig az eredeti brazil kiejtés valahova a [dancsi] és a [dencsi] közé esik. Végül az az eset is előfordul, amelyre Tibor nevű olvasónk kérdése vonatkozik:

Dante
(Forrás: Wikimedia Commons / Садовников Дмитрий / CC BY-SA 3.0)

Már régóta vitám van az idegen nevek honosításáról a televíziós csatornákkal.! Véleményem szerint ugyanis,ha valaki államolgárságot változtat,ez nem jelenti automatikusan eredeti neve kiejtésének megváltoztatását! Néhány kifogásolt eset:a lengyel nyelvben a CK-t cékának ejtik,a német,dán nyelvben a CK-t kának.A kivándorolt Wozniacki miért ejti voznyakinak a nevét,a Lisicki meg lizikinek,ami magyarul meglehetősen röhejes hangzású. Mert a például ha angolosítjuk a délszláv teniszezők neveit,és következetesek vagyunk,akkor a montenegrói származású,de kanadai versenyző Raonics nevét „rónik”-nak,a német színekben induló bosnyák Petkovics nevét „petkovik”-nek,az ausztráliai,de délszláv származású teniszezők Dominikovic,Tomic,Matosevic,Bobusic,Dokic,stb.,nevét a felismerhetetlenségig elferdítve kéne ejteni. A A görög-ausztrál Kyrgios valami „kirdzsesz”,az új-zélandi Erakovicból „erekovik”,az olasz Guccionéból pedig „gakszjon” lenne.Még röhejesebb lehet Djokovic(”dzsókovik”), Cilic (”szilik” vagy „szájlik”),Jankovic (”dzsenkovik”) vagy Ivanisevic (”ájveniszevik”) nevének „átminősítése” is! Szerencsére,ilyen fajta nyelvtörő mutatványokra angol nyelvterületen aligha kerül sor,mert az állampolgárság megváltozása nem jelentheti az eredeti név kiejtésének eltorzítását is...

Ezek az esetek (ha jól sejtem, ez az összes itt felsorolt példára vonatkozik) olyanok, amikor maga a név viselője, akinek a neve idegen eredetű abban az országban, ahol él, a lakóhelyének megfelelő nyelvi viszonyokhoz igazítja a saját nevét. Én teljesen természetesnek találom azt az eljárást, hogy ha például egy Szőnyi nevű magyar angol nyelvterületen telepedik le, akkor elfogadja, hogy a nevét ott majdnem mindig [szoni]-nak fogják ejteni, és hosszabb távon ezért érdemes ehhez neki magának is alkalmazkodnia, sőt, a neve írásmódját is jobb mondjuk Sony-ra vagy Soni-ra cserélni.

Dante – Domenico Peterlini (1822–1891) festményén
(Forrás: Wikimedia Commons)

Kedves Tibor, szerintem mindenki önállóan döntheti el, hogy a saját nevét hogyan ejti ki, sőt, az államok általában azt is engedélyezni szokták, hogy a nevünk írásmódján változtassunk. Szerintem nagyon is rendjén való ez: a szabadság híve lévén azt kívánom, bárcsak mindenütt teljesen szabad lenne a saját név megválasztásához való jog. Például a Dániában élő, de lengyel származású Caroline Wozniacki valószínűleg már maga sem kb. [voznyiacki]-nak ejti a nevét, hanem úgy, ahogy a dánok, vagyis körülbelül [vaszniagi]-nak (ebben a helyzetben a dánban nem [k]-nak ejtik a ck-t, hanem körülbelül [g]-nek). Szerintem ez szíve joga. A Kanadában élő, eredetileg Miloš Raonić nevű teniszező nevét ma már mindenütt ékezetek nélkül írják, Milos Raonic-nak, és ez valószínűleg az ő saját döntése, vagy legalábbis belenyugodott. Viszont [raonics]-nak ejtik a vezetéknevét, mert a végén ejtett hanghoz igen hasonló [cs] hang létezik az angolban. Érdekes az egyik kedvencemnek, a kolumbiai Rodrígueznek az esete is. Neki, bár nem ki- vagy bevándorló, szülei az angol James keresztnevet adták. Ennek ellenére nem angolosan, [dzseimz]-szerűen ejti, hanem spanyolosan, [xamesz]-nek (a [x] a szájpadlás hátsó részénél, a [k] képzéshelyénél ejtett zöngétlen réshangot jelöli). Miért is ne tehetné?

Összefoglalva: az állampolgárság, a lakóhely megváltoztatása igenis gyakran együtt jár a névváltoztatással, még akkor is, ha ez csak a problematikus hangok, hangkapcsolatok kiejtésére (és esetleg írásmódjára is) vonatkozik, és ebben én semmi kivetnivalót nem látok.