Nem váratlan fejlemény, hogy felbukkant egy olyan olvasónk, aki a „nyelvvédőkkel” (más néven „nyelvőrökkel”) együtt úgy gondolja, hogy a magyar nyelvre mindenféle veszélyek leselkednek, és maga is buzgón gyűjti azokat az újításokat, amelyeket saját személyes ízlése alapján „károsnak” gondol, és ahol tud, harcol ellenük. A tudomány persze nem ismer „káros” nyelvi újításokat. A legrosszabb, ami egy újítással történhet, hogy nem ver gyökeret, vagy hogy úgy terjed el, hogy egy bizonyos társadalmi csoport nyelvhasználatán belül marad, és rájuk lesz jellemző (és emiatt a többiek számára cikinek minősülhet).

Az én számomra két okból érdekesek a „nyelvvédők”. Egyrészt a létezésükkel bizonyítják, hogy milyen intim viszonyban vannak a beszélők a saját anyanyelvükkel. Hiszen nehéz olyan más területet találni a társadalom életében, amely olyat lenne képes kiváltani, amilyeneket az újítások a „nyelvvédőkből”. Sem az öltözködés, sem az új épületek nem szoktak ilyen felzúdulást kelteni. Legfeljebb a politikától tudnak az emberek olyan lázba jönni, mint mások nyelvhasználatától, ami azt bizonyítja, hogy az írott és beszélt nyelv hasonlóan közelről érinti a mindennapi életet, és hasonlóan „a bőrünkre megy”, mint a közügyek intézése. A másik ok, amiért érdekesek a „nyelvvédő” megnyilvánulások, gyakorlatiasabb: felhívhatják a nyelvész figyelmét olyan újításokra, vagy akár már folyamatban lévő kiterjedt változásra, amit maga esetleg még nem is vett észre.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

H. Mihály mintha támogatólag, helyeslőleg idézné a következő hírt:

Kína kiírtja az angol kifejezéseket A kínai nyelv „tisztaságának” megóvása érdekében Peking megtiltotta az angol nyelvű kifejezések használatát kínai napilapokban, folyóiratokban, könyvekben és internetes oldalakon. A kínai sajtó- és könyvkiadói főhivatal hétfőn kiadott rendeletében azzal indokolta a döntést, hogy az angol nyelvű szavak és rövidítések egyre gyakoribb alkalmazása „súlyosan károsítja az írott és beszélt kínai nyelv tisztaságát”. Ez a gyakorlat "tönkretesz egy tiszta és harmonikus nyelvi és kulturális közeget, és végzetes hatást gyakorol a társadalomra" - mutatott rá a főhivatal.

Az, hogy a butaságot – ha hinni lehet a hírnek – néha az állami politika szintjére emelik, nem újdonság. A kínaihoz hasonló gyakorlatot igyekeznek követni például Franciaországban és Lengyelországban is. Ez azonban nem szolgálhat igazolásul a mellett a bődületes baromság mellett, hogy bármiféle idegen szó vagy kifejezés alkalmazása bármiféle kárt okozna. Csak olyasmit tudnék bizonyítékként elfogadni, ha bárki bármikor kimutatta volna azt a bizonyos káros hatást.

H. Mihály maga is „próbál küzdeni” a különböző „anomáliák” ellen. Mire is gondol? (A legtöbb helyesírási hibát meghagytam az észrevételeiben. Nem mintha lenézném azt, aki elrontja a helyesírást, csak éppen mulatságosnak találom, hogy éppen egy buzgó „nyelvvédő” nem ügyel a hivatalos szabályok betartására...)

Nos a helytelen és pongyola kifejezésekre, szóhasználatra, átverésekre. Sajnos nálunk az a tendencia, hogy nem tágul nyelvünk szókészlete, hanem szűkül, vagy ha bővül is, akkor az a fentiek szerint történik (lásd a legújabb szókincsünket gazdagító kifejezést: lájkol). Nyelvében él a nemzet... vagy már nem? Nem vagyok nyelvész, csak egy ember, akit időnként nagyon zavar mindaz, amit a környezetében tapasztal, ez ügyben. Ezért is fordulok Önökhöz, mert úgy érzem tenni kellene valamit, vagy talán rosszul gondolom?

Mint a fentiekből is kiderül, szerintem nem gondolja jól. Nem jól látja, hogy „nyelvünk szókészlete” szűkülne. Az igaz, hogy a bővülés igen gyakran átvétel révén történik, így volt ez minden nyelvvel mindvégig, ameddig egyáltalán a múltba vissza tudunk tekinteni. Na és? Miért lenne jobb, ha lájkol helyett egy magyar tőből vagy tövekből alkotott újítást használnánk? Mert hogy újításra van szükség, az biztos, hiszen a lájkolás olyan tevékenység, amelyre eddig nem volt magyar kifejezés.

Az idegen elemeknek tehát semmilyen káros hatását nem ismerjük. Érdekesebb, amit „helytelen és pongyola kifejezéseknek”, „átveréseknek” nevez olvasónk. Rengeteg példát küldött olyan kifejezésekből, amelyeket kifogásol, ebből fogok szemezgetni. A médium – média problémáról pedig, amelyet szintén megemlít, külön válaszban szólok.

Árelőny! A gépjármű reklámokban hangzik el ez a roppant kifejező szó, de mit is jelent? Ki tudja, mert van árkedvezmény, árengedmény, ami egyben kötelez is, de az árelőny? Átverés!

Az árelőnyt szerintem azért találták ki, mert az árkedvezmény, árengedmény azt jelenti, amit az árleszállítás, hogy az illető bolt korábban drágábban adta a portékát, de most lejjebb vitte az árat. Ha ilyesmit írnak ki, tudniuk kell bizonyítani, hogy valóban adták drágábban is, és igazi akcióról van szó. Az árelőny szóval ilyesmit nem állítanak, csak azt, hogy előnyösebb árat kínálnak, mint amit máshol ugyanezért a termékért vagy hasonlóért kérnek.

Áron alul. Már az átkosban is helytelenítették... talán piaci ár alatt.

Szerintem ez régi kifejezés, valóban azt jelenti, hogy az eladó saját állítása szerint ennél drágábban is el tudná adni a terméket, tehát ugyanaz, mint piaci ár alatt, csak így rövidebb.

Termék. Ezzel nem is lenne baj, de mi az hogy, banki termék? Valamikor azt tanultuk, az a termék, amit megtermelnek... Az legfeljebb banki szolgáltatás, konstrukció, bármi csak termék nem.

Ezen a szóhasználaton már én is gondolkodtam. Valóban, régebben csak azt hívták terméknek, ami termelés révén jön létre. De a modern gazdaságban a termelés és a szolgáltatás nem különül már el olyan élesen, nem is szokták szétbontani a statisztikákban. Az, hogy a bankok, biztosítók stb. termékről beszélnek, ezzel is összefügghet, de én is azt gondolom, elsősorban PR-fogás, hogy a saját munkájukat termék, érték létrehozásaként állítják be. De attól, hogy PR-fogás, még nem lesz „pongyolaság” vagy „átverés”.

Baleset. Lezuhan egy repülőgép mindenki meghal... erre közlik: baleset történt. Talán szerencsétlenség, légikatasztrófa... Baleset az, ha elesek a biciklivel és lehorzsolom a karom.

Az amatőr „nyelvvédők” gyakori hibája, hogy valamilyen személyes megérzésük vagy saját szóhasználatuk alapján elítélnek teljesen megszokott és bevett nyelvi szokásokat. Pedig elég régebbi szövegekbe belenézni, hogy lássuk, a baleset szót mindig is használták 'szerencsétlenség' értelemben, akár fatális vagy tömeges szerencsétlenségeket is jelöltek vele, a köznyelvben sosem volt a használata a 'kisebb baleset' értelmezésre leszűkítve.

Cáfolat – tagadás. Micsoda különbség... a kettő nem azonos csak a médiában.

Egyetértek abban, hogy egyre gyakrabban hallani a médiában a cáfol igét abban az értelemben, hogy 'tagad'. Engem akkor szokott bosszantani, amikor irányzatosan, tendenciózusan használják, például a politikai szövetséges mindig cáfol, akkor is, ha egy szál bizonyítékot sem hoz elő, az ellenfél viszont mindig tagad, mint aki rossz fát tett a tűzre, de váltig hajtogatja, hogy nem ő volt. Mára kezdi mind a kettő egyszerűen azt jelenteni, hogy 'tagad', nincs ez ellen mit tenni. Visszafelé fog elsülni, mert amikor kedvencünk valóban érvekkel, bizonyítékokkal próbál cáfolni valamit, és ezt a sajtó megírja, akkor is mindenki úgy fogja venni, hogy tagadásban van, de csak mosakszik. Kiváncsi vagyok, előkerül-e egy új kifejezés, ami a cáfol-t pótolja a régi használatában.

Színesbőrű! Na ez az egyik kedvencem. Ez gyűjtő fogalom van benne fehér, fekete, sárga, vörös(réz) ember. De Obama színesbőrű... ettől még az is jobb, amit Berlusconi mondott, hogy „napbarnított”!

Nem, nem jobb, mert a napbarnított élcelődés a másik ember bőrszínén, olyan, mintha egy kopasz politikust „csúszós fejűnek” neveznénk. A színesbőrű kifejezést nem szabad szó szerint venni („Te is színesbőrű vagy, különben látszanának a beleid”), mint ahogy rengeteg más kifejezést sem (a leszállok a buszról sem arra utal, hogy madár vagyok).

Projekt. A jövevényszavak egyike az egyik ismereterjesztő csatornán projektként ejtik a másikon NGC prodzsekt...

Mint már említettem, számomra rejtélyes, mi a baj a jövevényszavakkal. (Püspök, sorompó, pék... vajon ezek sem tetszenek?) Ami a kiejtést illeti, szerintem érdekes, és semmi „káros” nincs a többféle kiejtésben. Ha angol jövevényszónak tekintem, prodzsekt, ha németnek, akkor projekt (vagy egyenesen prójekt), sőt, latinosan is szoktam mondani: projektum. Na és?

Étel – táplálék. Spektrum, NGC a kommentátor beszél a hiénák étkezési szokásairól, majd az ételről, amit felöklendeznek a kölykeiknek! Döbbenetes! Talán táplálék vagy ehhez hasonló!

Remélem, a „döbbenetes” csak a hiénák furcsa szokásainak szólt, mert az állatvilág tényleg döbbenetesen változatos. De az, hogy az étel csak emberi táplálékot jelentene, arról nincs tudomásom, engem egyáltalán nem zavar, hogy állati eledel megnevezésére is használják. Semmi bajom vele, még akkor se lenne, ha „eredetileg” valóban csak emberekre mondták volna, hogy eszik. De nem így van, számtalan példa van rá már a 18. századból is (korábbiakat nem néztem). Például Csapó József 1775-ben így ír: „Ezen kivül juh, ketske 's a' t. ezen fünek ételétöl el-vész.”

A levélíró még számos más kifejezést kifogásol, de úgy gondolom, a fontosabb típusokból már kiválasztottam egy-egy példát. Külön listát készített sportkifejezésekről, a sportsajtó kedvenc fordulatairól. Nem újdonság, hogy egy-egy szakma szóhasználata, zsargonja különösen hat a kívülállók számára, mint ahogy az sem furcsa, hogy a sajtó bennfentesnek próbál látszani, és sok mindent átvesz a szakzsargonokból. Mindebben semmi „pongyolaság”, „helytelen szóhasználat” vagy főleg „átverés” nincsen, ezek teljesen természetes jelenségek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése