„Árulkodó Júdás, nem kap piros tojást!” „Én mosom kezeimet.” „Ártatlan, mint a ma született bárány.” – Nem is gondolnánk, hogy hány teljesen hétköznapi szólásunk, mondásunk kötődik a húsvét ünnepéhez, közelebbről pedig a passió bibliai történetéhez. Cikkünkben öt olyan szólásmondást mutatunk, amelyek a húsvéthoz kötődnek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

1. Mint Pilátus a krédóba...

Gyakran halljuk, hogy „úgy kerültem ebbe bele, mint Pilátus a krédóba”, amivel általában azt szokták a hétköznapokban kifejezni, hogy olyan dologba keveredtek, amelyhez valójában semmi közük. Pilátus valóban benne van a „krédóban”, azaz a Hiszekegy...-ben (a latin credo jelentése ’hiszek’), az Apostoli hitvallásban:

Hiszek egy Istenben,
mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban;
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.

Ugyanakkor végül mégis Pilátus volt az, aki kiszolgáltatta Jézust a tömeg akaratának, és végrehajtatta a kivégzését. Tehát az Apostoli hitvallásban szereplő mondat nagyon is érthető. A mondás azt implikálja, hogy Pilátus akaratlanul került bele a hitvallásba. Ennek oka talán az lehet, hogy az evangéliumok elbeszélése szerint Pilátus először valóban nem akarta halálra ítélni Jézust, éppen megvédte a főpapok és az írástudók vádjaitól, elküldte Heródeshez, majd amikor az visszaküldte hozzá, akkor a népre bízta az ítéletet – s ő maga „mosta kezeit”.

Pilátus
(Forrás: Wikimedia Commons / Hendrick ter Brugghen (1588–1629) )

Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: „Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek.” (Lk, 23,4)

Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, s így szólt hozzájuk: „Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom.” (Lk 23,13–16)

2. Mosom kezeimet

A Bibliából származik tehát a „mosom kezeimet” mondás is, amely azt jelenti, hogy elhárítom a felelősséget, elhatárolódom valami általam bűnösnek, rossznak ítélt cselekedettől. Máté evangéliuma a következőképpen írja le a jelenetet:

Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok – mondta. – Ti lássátok!” (Mt 27,24)

A kézmosás szimbolikus aktusa tehát azt jelenti, hogy nyilvánosan elhatárolódik mindattól, ami következik.

Mosom kezeimet
(Forrás: Wikimedia Commons / Duccio di Buoninsegna (1260–1318) )

3. Ecce homo! – Íme az ember!

Szintén szállóigévé vált Pilátusnak az a mondata, amelyet a halálra ítélt, megszégyenített Jézusra mutatva mondott a tömeg előtt: „Ecce homo”, azaz „Íme az ember!”. János evangéliumában a következőképpen jelenik meg ez:

Erre Pilátus előhozatta Jézust és megostoroztatta. A katonák töviskoszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Aztán elé járultak, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Majd arcul ütötték. Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: „Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg: nem találom semmiben sem bűnösnek.” Jézus töviskoronával, bíborpalástban jött ki. Pilátus rámutatott: „Íme, az ember!” Mihelyt meglátták, a zsidók és a szolgák elkezdtek kiabálni: „Keresztre vele, keresztre vele!” (Jn 19,1–6)

Ecce homo
(Forrás: Wikimedia Commons / José Joaquim da Rocha (1737–1807) )

4. Árulkodó Júdás

Az „árulkodó Júdás, nem kap piros tojást” közmondás igen érdekesen ötvözi a különböző hátterű húsvéti hagyományokat. Júdás valóban elárulta Jézust: harminc ezüstpénzért kiadta őt a főpapoknak. Először elfogadta a júdáspénzt, azaz azt az összeget, amelyet az árulásért kapott. Maga az árulás a Gecsemáné kertben teljesedett csütörtökről péntekre virradó éjszaka, amikor a főpapok emberei Júdással együtt megérkeztek, hogy elfogják:

Még beszélt, amikor odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. Az áruló jelben egyezett meg velük. „Akit megcsókolok – mondta –, ő az, fogjátok el!” Azzal mindjárt Jézushoz lépett. „Üdvözöllek, Mester!” – mondta, és megcsókolta.

(Mt 26,47–49)

A júdáscsók is elhíresült és hétköznapivá lett: az árulás megcselekedésére utal. Júdás később megbánta az árulást, és visszavitte a pénzt a főpapoknak, de azok nem törődtek már vele:

Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. „Vétkeztem – mondta –, elárultam az igaz vért.” „Mi közünk hozzá? – válaszolták. – A te dolgod!” Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment és felakasztotta magát.

(Mt 27, 3–5)

Júdás visszaviszi a harminc ezüstpénzt
(Forrás: Wikimedia Commons / Rembrandt (1606–1669) )

5. Ártatlan, mint a ma született bárány

Távolabbról ugyan, de az „ártatlan, mint a ma született bárány” közmondás is biblikus eredetű. A Kivonulás könyvében találjuk a „húsvéti áldozat”, azaz a pészach szokásának eredetét és leírását:

Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban: „Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja. Hirdesd ki Izrael egész közösségének: a hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. [...] Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét. Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete a két este között vágja le. Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el. [...] Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.” (Kiv 12, 1–14)

Mint a ma született bárány...
(Forrás: Wikimedia Commons / Keven Law / CC BY-SA 2 0)

A szövegben ugyan nem „ma született”, de fiatal, egyéves bárányról van szó, amelynek ártatlanul ontják a vérét. Jézus a pészach megünneplésére érkezett akkor Jeruzsálembe, amikor elfogták. Így az ő áldozata mind időben, mind pedig szimbolikusan a húsvéti bárány áldozatával kapcsolódik össze. Ézsaiás (Izajás) könyvében a következő jövendölésben szerepel a bárányra vonatkozó hasonlat:

Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.

(Iz 53,6–7)

Agnus Dei – Isten báránya
(Forrás: Wikimedia Commons / Francisco de Zurbarán (1598–1664) )

Az Újszövetségben pedig Jézus mint az Isten báránya jelenik meg: az Isten által bemutatott áldozat az emberért. (A történet természetesen Ábrahám és Izsák történetével is összekapcsolódik.) János evangéliuma a következőképpen írja le azt a jelentet,amikor Keresztelő Szent János meglátja Jézust:

Másnap, amikor látta [Keresztelő János], hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.”

(Jn 1, 29)

Ezt a mondatot a katolikus liturgia szertartásában is megtaláljuk.

Forrás

O. Nagy Gábor: Mi fán terem? Magyar szólásmondások eredete. Gondolat Kiadó, Budapest, 1965.