Június 29-én két nagy apostolt is ünnepel a keresztény egyház: Szent Pétert és Szent Pált a hagyomány szerint  június 29-én végezték ki 67-ben. Szent Pétert fejjel lefelé keresztre feszítették, míg Pálnak fejét vették. A kettős vértanúhalál emléknapja a magyar néphagyományban is fontos nap. Ekkor kezdődött meg ugyanis a búza aratása, bár sok helyütt három nappal később, Sarlós Boldogasszony napján kezdték meg a legnagyobb és legkeményebb nyári munkát. Mivel korábbi cikkeinkben már részletesen beszámoltunk Szent Péter és Szent Pál történetéről, ma azt mutatjuk be, milyen történetek kapcsolódtak a néphagyományban a két apostolhoz. A történeteket Lammel Annamária és Nagy Ilona Parasztbiblia című művéből idézzük.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Péter és Pál egy időben folytatott térítő tevékenységet Rómában. Amikor 64-ben,  Néró császár idejében tűz ütött ki Rómában, a császár bűnbakot keresett, és a Péter és Pál tanítványaiból álló kis keresztény szekta tagjait végeztette ki. Az első keresztényüldözés névtelen áldozatainak emléknapja a katolikus naptárban június 30., Szent Pál emléknapja. Az előtte levő napon pedig a két vezetőre, Péterre és Pálra együtt emlékeznek.

Bár a keresztény ikonográfiában Pétert ábrázolják a mennyország kulcsaival, ismert olyan nép száján élő történet is, miszerint Péter és Pál nem csak együtt térítettek és együtt haltak meg, hanem a kulcsőrzésben is közösen vesznek részt.

Szent Péter a mennyország kulcsával
(Forrás: Wikimedia Commons / PD)

A mennyország kulcsai

Szent Péternél és Szent Pálnál van a mennyország kulcsa. Mind a kettőnél van kulcs. Egyik bezárja, másik kinyitja. Ők engedik be a tiszta lelkeket.

A mennyország tiszta fényesség. Az a sok szép virágok, ami ott van, gyönyörű szép, jó illatú virágok ott vannak. S az angyalok, akik kísérik mindig Szűz Máriát, tisztelik, esedeznek. Esedeznek a népért, mert nem tudnak imádkozni, csak esedezni, immár ők nem tudnak beszélgetni, csak esedezni.

Míg Szent Pálról viszonylag kevés nép száján forgó történet olvasható, Szent Péter egyike a legnépszerűbb alakoknak. Számos apró történet alaphelyzete az, hogy Jézus Krisztus és Szent Péter emberi alakban a földön járnak. Krisztus ilyenkor a bölcs atya, Péter pedig a lázadó, aki folyton megpróbálja megszegni a szabályokat. De végül mindig lebukik, hisz Krisztus mindent lát. Ilyen például az erdők keletkezéséről szóló történet.

Ott nyőttek ki a fák

Jézus és szent Péter vándorúnak az úton. Az egyik faluba kapnak egy szál kalbászt. De Szent Péter olyan éhes vót, hogy elmaradt Jézustól, és mindig akarta enni a kalbászt. De mikó harapott, Jézus mindig szólt, és nem tudta megenni, rögtön kivette a szájából és eldobta. És így mentek mentek, de mindig, mikó le akarta vóna nyelvi a kalbászt, Jézus mindig beleszólt, és nem tudta sose lenyelni, mindig el köllött vóna dobni.

Elmentek a másik faluba, és másnap jönnek visszafelé. Azt mondja neki Péter, a Jézusnak:

– Jézusom, azt mondja –, Hát tennap, míg erre jöttünk, még nem vótak fák, nem vót erdő.

Mert ahol Péter eldobta a kalbászt, mindenhol erdő nyőtt.

– Ja, Péter – azt mondja –, itt, ahun most erdő van, itt dobtad el mindig a kalbászt, amint lopva haraptál a kalbászbú.

Ott nyőttek ki a fák, ott lettek az erdők. (192. o.)

A fák kolbászból lettek
(Forrás: Wikimedia Commons / Moyan Brenn / CC BY 2.0)

Az ember számára kellemetlen állatok keletkezéséről sok nép meséiben olvashatunk. Érdemes összehasonlításként megnézni a Pumasipa című rajzfilmet.

Igen hasonló történetet olvashatunk a gombák keletkezéséről is, csak ott kenyeret harapdált Péter a Sínai-hegyen, nem pedig kolbászt. De ezzel is megszegte a szigorú böjtöt, és ismételten lebukott. Csakúgy, mint egy halászat alkalmával, amikor Péter hazugságának a következményét máig nyögjük.

Péter, hol a hal?

Szent Péter elment halászni, és egész éjjel aludt, nem fogott semmit. Hazament reggel, és Jézus kérdi:

– Hát Péter, hol a hal?

Azt mondja:

– Uram, nem tudtam halat fogni.

De az Isten tudta, hogy ez nem igaz, csak Péter hazudik; egész éjjel aludt, azér nem fogott halat. Há másnap megint elment Péter halászni. Akkó annyi szúnyogot teremtett az Isten, hogy nem tudott Péter egész éjjel aludni, állandóan halászott.

Reggel, mikó megy haza, hát rengeteg halat vitt. Innen származik a szúnyog. (172. o.)

Péter lustasága miatt van a szúnyog
(Forrás: Wikimedia Commons / Jim Gathany / PD)

Nem csak a szúnyogok köszönhetőek Szent Péter csínytevéseinek. A púpos emberek púpját is az ő ügyetlenkedése okozza, sőt, a folyó örvényei is miatta vannak. De nem csak az emberek, maga Péter is megbűnhődött csínyeiért.

Miért kopasz Szent Péter?

Mikor Szent Péter Krisztus Urunkkal utazott, egyszer elfogyott minden élelmük a tarisznyából. Szent Péter erősen megehűlt [= megéhezett]. Az egyik házba, akin a kürtő füstölt, bément s éppen a konyhába került, ahol egy ügyes menyecske palacsintát sütött. Szégyenlette kérni, hát csak megállott a konyha közepin, de a menyecske bizony nem adott neki palacsintát. Az első sült palacsintát egy tányérra tette, aztán valamiért kiment a konyhából. Alig fordula ki, Szent Péter kapta a palacsintát, bétette a kalapjába, és a kalapot a fejébe húzta. Mikor visszajött a menyecske, mindenütt kereste a palacsintát, de sehol sem találta. Utoljára lekapta Péter kalapját, mert azt gondolta, hogy oda dugta el, de ott sem volt, mert uramfia, a palacsinta elsüllyedt, s helyette akkora kopaszság maradt a feje tetjin, amekkora a palacsinta volt.

Azóta mondják a kopasz embernek:

– Né, ez es palacsintát lopott! (220. o.)

Szent Péter palacsintával a fején – 17. századi festmény José de Ribera nyomán
(Forrás: Wikimedia Commons / Arnaud 25 / CC BY-SA 3.0)

A sok bosszantó dolgot így Szent Péter számlájára írták a történetek. De nem elég, hogy szabályszegése miatt Péter megkopaszodott, pákosztossága miatt még egy fél névnapot veszített is a naptárban.

Szent Pétör neve napja

Eccör, mikó Krisztus Urunk meg Szent Pétör vándoroltak, Szent Pétör vót a táskahordó, oszt kilopta a libacombot a táskábú. Krisztus Urunk pedig kereste, hogy huvá lött a liba combája. Éppen egy tó mellett möntek el. Ott mög libák vótak. Hideg üdő vót, a libák fél lábon álltak.

– Nézd, Uram, Teremtőm, hisz a libák fél lábon állnak!

Krisztus Urunk tudta, hogy azér húzzák föl a lábukat, mert hideg idő van. Azt mondta:

 – Jól van, Pétör, ha te úgy tudod, eztán a te neved napja is csak fél napig tart!

Így büntette mög Krisztus Urunk Szent Pétört, amér kilopta a liba combját. Most csak fél napig tart a neve napja, mert Pálnak is akkor van.

(219. o.)

A fél lábú liba
(Forrás: Wikimedia Commons / Alan Vernon / CC BY 2.0)

Azért nem kell annyira sajnálnunk Pétert, hisz mint az egyház egyik legnagyobb szentjének, szinte minden hónapban van Péter-nap: marad neki így is bőven.

Források

Lammel Annamária – Nagy Ilona: Parasztbiblia

Tátrai Zsuzsanna – Karácsony-Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások

Bálint Sándor: Ünnepi szokások

Fercsik Erzsébet   –  Raátz Judit: Keresztnevek enciklopédiája