Az 1956-os magyarországi forradalom mellett időnként hallhatunk más, a sztálinista jellegű diktatúrák elleni tüntetésekről, felkelésekről is. Az NDK-ban 1953-ban, Csehszlovákiában 1968-ban, Lengyelországban a nyolcvanas években, Romániában 1989-ben került sor ilyen jellegű eseményekre. Tudjuk azt is, hogy a nyolcvanas évek második felében már a Szovjetunióban, elsősorban a balti államokban is voltak szovjetellenes megmozdulások. Tudhatjuk, hogy Oroszországon belül is voltak hasonló megmozdulások: a harmincas években a kazimi hantik és nyenyecek a gyerekek internátusokba hurcolása ellen keltek fel. De még ennél is kevésbé ismertek azok az események, melyek során orosz munkások lázadtak a szovjet diktatúra ellen.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az 1960-as évek elejére a gazdaságtalan kolhozrendszer kialakításának eredményeképpen a mezőgazdasági termelés annyira visszaesett, hogy kénytelenek voltak gabonát importálni. Május végén a hús árát 30%-kal megemelték, a vaj ára negyedével nőtt. Ráadásul az újságok azt írták, hogy mindez a dolgozók kérésére történt.

A terület korábbi lakóit, akikről a város a nevét kapta, 1864-ben brutálisan kitelepítették, Törökországba száműzték. A kaukázusi népek elűzéséről szól Bagrat Sinkuba regénye.

Különösen rosszul indult az év a Novocserkasszki Villanymozdonygyárban. A tavasz folyamán az egyik üzemben a munkavédelmi hiányosságok következtében kétszáz ember kapott mérgezést. Egy másik üzemben három napig sztrájkoltak a munkakörülmények javításáért.

A mozdonygyár napjainkban – 2006-ban még Leninnel a homlokzatán
(Forrás: Wikimedia Commons / Вадим Анохин / CC BY-SA 3.0)

Június elsejével kezdődően csaknem a harmadával megemelték a normát, melynek következtében az azonos munkáért kapott munkabér jelentősen csökkent. Az áremelésekkel párhuzamosan ez a fizetések – amúgy sem túl nagy – vásárlóértékének jelentős csökkenését jelentette.

Tíz óra körül az acélöntő üzem mintegy kétszáz dolgozója letette a munkát, és a munkabérek emelését követelte. 11 óra körül küldöttséget menesztettek a gyár vezetéséhez, csatlakoztak hozzájuk  más üzemek dolgozói is, így a vezetőség épülete körül kb. ezer ember gyűlt össze. Azt követelték, hogy a vezetőség válaszoljon a „Miből éljünk ezután?” kérdésre.

A gyár igazgatója tovább szította az indulatokat azzal, hogy kijelentette: húsos pirog helyett a jövőben majd májasat fognak enni. A munkások fütyülni kezdtek, hangosan szidták az igazgatót. Az egész gyár sztrájkba lépett, hamarosan a környékről és más vállalatoktól is csatlakoztak. Mintegy 5000 ember gyűlt össze. Elzárták a vasútvonalat, mely Dél-Oroszországot köti össze a központtal, megállították a Rosztov-na-Dunuból Szaratovba közlekedő vonatot. A megállított mozdonyra valaki már egyenesen Hruscsovot szidalmazó feliratot firkált.

Novocserkasszk vasútállomása ma (2007)
(Forrás: Wikimedia Commons / Artemka)

Maga Hruscsov folyamatosan értesült az eseményekről. Számos párt- és KGB-vezető érkezett a városba. A hadsereg egyes egységeit is mozgósították. 16 órakor a gyár vezetésével tárgyalni kezdtek a teendőkről. Fél órával később hangosbeszélőket helyeztek el az igazgatóság erkélyén, és szólni kezdtek a tömeghez. A munkások először elcsendesedtek, de amikor tudatosult bennük, hogy nem tárgyalnak velük, kifütyülték és kővel, fémdarabokkal és üvegekkel megdobálták a gyár vezetőségét.  A munkások elkezdték megostromolni az igazgatóság épületét – a rendőrség és a KGB nem avatkozott közbe, csupán titokban fényképeket készítettek a tüntetők vezetőitől. Az este folyamán Hruscsov képét leszedték a gyár épületéről, és elégették. Eközben a párt vezetői bezárkóztak egy irodába, és telefonon a hadsereg segítségét kérték.

Hét órára körülbelül kétszáz egyenruhás rendőrt vezényeltek a helyszínre, hogy kiszorítsák a tömeget a gyár területéről. A tömeg azonban visszaverte őket, három rendőrt megvertek. Nyolc órakor páncélozott szállítójárművekkel katonák érkeztek a gyárhoz. A tömeg agresszívan fogadta, szidalmazta őket, de tétlenek maradtak. Feladatuk nem a rendteremtés volt, csupán hogy elvonják a lázadók figyelmét addig, amíg a különleges erők és a KGB kimenekítik a gyárépületben rekedt politikai vezetőket.

Az éjszaka folyamán tankok vonultak be a városba. A gyárból fegyverek alkalmazása nélkül elkezdték kiszorítani az összegyűlteket. Ennek ellenére elterjedt a hír, hogy a lánctalpasok néhány embert eltapostak. Az emberek nehéz tárgyakkal ütötték a páncélzatot, megpróbálták visszaszorítani a tankokat. A művelet során néhány katona megsérült, de végül a tüntetőket kiszorították. A gyárat a hadsereg ellenőrzése alatt tartotta, 22 személyt letartóztattak.

Az éjszaka folyamán a hadsereg minden stratégiailag jelentős épületet megszállt a postától a bankon át a párt- és KGB-székházakig. A katonák jelenléte még nagyobb ellenállást váltott ki, a munkások megtagadták, hogy „géppuskacsövek előtt” dolgozzanak. A munkások a gyárak udvarára vonultak, és azokat is akadályozták a munka felvételében, akik dolgozni akartak. Ismét elzárták a vasútvonalakat, és megállították a szerelvényeket. (Az előző napi szerelvényt időközben elengedték, de az a biztonság kedvvért inkább visszatolatott az előző állomásra.) Időközben egy másik gyárból tüntetők tömege indult meg Lenin-képekkel és más kommunista jelképekkel a városközpont felé. A tömeghez számos járókelő is csatlakozott, köztük nők és gyerekek is.

A hadsereg megpróbálta feltartóztatni a tömeget, ezért tankokkal vonult a központ felé vezető úton álló, a Tuzlov folyón átívelő hídra. A tömeg azonban átgázolt a folyón, a legelszántabbak a tankokon is átmásztak – a katonák ezt nem akadályozták meg. Ebben a fő szerepet Matvej Kuzmics Saposnyikov tábornok játszotta, aki megtagadta, hogy csapatait a fegyvertelen tüntetők ellen vezényelje. A parancsra azt válaszolta, hogy nem lát ellenséget, akit tankjaival meg kellene támadnia. Későbbi elmondása szerint ezrek halálához vezetett volna, ha a parancsot nem tagadja meg.

Matvej Kuzmics Saposnyikov a világháború végén
(Forrás: Wikipédia (orosz változat))

Amikor a tömeg közeledésének híre eljutott a városközpontban ülésező pártvezetéshez, átmenekültek a legközelebbi katonai laktanyába. A városi végrehajtó bizottság elnöke hangszórókon keresztül szólt a tömeghez, és felszólította őket, hogy térjenek vissza munkahelyükre. A tömeg válaszul megdobálta, egyesek behatoltak a városvezetés épületébe, törtek-zúztak.

Ezután körülbelül ötven, géppisztolyokkal felfegyverzett belügyi katona vonult az épülethez. Felszólították a munkásokat, hogy oszoljanak, majd figyelmeztető lövéseket adtak le. Miután senki sem sérült meg, a tömegben elterjedt, hogy vaktöltényekkel lőnek, és ismét előrenyomultak. Mivel a további figyelmeztető lövések már nem voltak hatásosak, a tömegbe lőttek, 10-15 ember fekve maradt. Egyes szemtanúk szerint a tetőkről orvlövészek is tüzeltek, mások szerint amikor a levegőbe lőttek, a fákról az oda felmászott, bámészkodó gyerekek estek le. (Állítólag a gyerekek között volt, de nem sérült meg az ifjú Alekszandr Lebegy, a későbbi altábornagy és politikus, krasznojarszki kormányzó is.) Egyesek 8-10 éves gyerekek holttesteit is látni vélték – a hivatalos dokumentumok gyermekáldozatokról nem számolnak be. A tömeg több épületbe megtört betörni, egyesek ellenállással próbálkoztak.

A tömeg Novocserkasszk főterén
(Forrás: nnm.me)

A zavargások közben mindenféle hírek terjedtek a városban, többek között arról, hogy százakat kaszaboltak le géppisztolyokból, illetve hogy tankok taposták el a tömegeket. Egyesek már nem csak a vezetők, hanem minden kommunista likvidálására biztattak.

A tüntetések harmadikán is folytatódtak, akkor nagyjából 500 ember gyűlt össze a városközpontban. A hatóságok azt terjesztették, hogy előző nap maguk a tüntetők vezetői kérték, hogy teremtsenek rendet a „huligán elemek” és „pogromszervezők” között. Emellett némi engedménnyel kecsegtettek az árakkal és a bérekkel kapcsolatban. Harmadikáról negyedikére virradó éjjel 240 embert letartóztattak. Az ellenállás megszűnt.

A Tuzlov, Novocserkasszk Rubiconja
(Forrás: Wikimedia Commons / Николай Симагин / CC BY-SA 4.0)

A hivatalos adatok szerint a másodikai lövöldözésben 24 személy halt meg, továbbá este még két embert megöltek az esti órákban (a körülmények nem ismertek), és 87-en sebesültek meg. Az elesettek holttesteit elvitték a városból, és a Rosztovi Terület különböző temetőiben, idegen név alatt földelték el őket. Csak 1992-ben került elő húsz holttest a novoszahtyinszki temetőből: ezeket exhumálták, és a novocserkasszki temetőbe temették el újra őket.

Az eseményeket követő perekben hét embert halálra, több mint száz embert tíztől tizenöt évig terjedő, munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Hruscsov leváltása után azonban több fogvatartottat szabadon engedtek, de hivatalosan csak a nyolcvanas évek végén rehabilitálták őket.

Saposnyikov tábornok szerepet játszott az események további alakulásában is. Megpróbálta tájékoztatni a nyilvánosságot a novocserkasszki eseményekről, összesen hat levelet küldött szovjet íróknak, illetve különböző felsőoktatási intézmények Komszomol-bizottságainak. Levelében a korabeli szovjet rendszert a legrosszabb önkényuralomnak nevezte, mely a bürokráciára és a hadseregre támaszkodva tartja fenn hatalmát. 1966-ban leváltották, a következő évben pedig kizárták a Szovjetunió Kommunista Pártjából. Szovjetellenes propaganda vádjával perbe fogták – a nyomozás során megtalálták leveleinek piszkozatait, illetve más jegyzeteket a novocserkasszki eseményekkel kapcsolatban. Később háborús érdemeire való tekintettel az eljárást lezárták, de továbbra is kegyvesztett maradt. Egész életében vádolta magát amiatt, hogy fegyvereit nem fordította az egyenruhás gyilkosok ellen, és nem állt a felkelők oldalára. Párttagságát 1988-ban állították helyre, 1994-ben hunyt el.

Az N60Pn (1962-től VL 60P) villanymozdony prototípusa
(Forrás: Wikipédia (orosz változat))

Az események sajátosan szovjet következményekkel jártak. A korszakban a Novocserkasszki Villanymozdonygyárban gyártott modelleket az Н (N) betűvel jelölték (a betűt követte a típus száma). Ekkor azonban elrendelték, hogy a modelleket visszamenőleg is át kell nevezni ВЛ (VL – Vlagyimir Lenin) jelűre. Hivatalosan ezt egy hagyomány helyreállításával indokolták (korábban valóban bocsátott ki a gyár ilyen jelölésű típusokat), a valóságban viszont az volt a cél, hogy a mozdony neve ne a Novocserkasszki Villanymozdonygyárat juttassa a lakosság eszébe.

Források

Новочеркасский расстрел

Тот, который не стрелял

Шапошников, Матвей Кузьмич