A szerző a Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének doktori hallgatója. Kutatásait hőskultusz, oktatás és nemzetépítés témákban végzi Oroszországban, azon belül Baskortosztánban. A szerzőnek mint kutatónak nem áll szándékában a cikkben tárgyaltakat értékelni és megítélni, a morális következtetéseket az olvasóra bízza.

Vlagyimir Putyin oroszországi elnök éves sajtótájékoztatóján a kelet-ukrajnai helyzettel kapcsolatos kérdésekre adott válaszaiban elmondta, szerinte csak a katonai erő biztosíthatja, hogy Oroszországgal számoljon a világ, és „ne terítsék ki a bőrét”. A militarista gondolkodásnak komoly hagyományai vannak Oroszországban, amely nem csupán az állami és financiális támogatásnak köszönhető, de a háborúk emlékezetének és az arra épülő szovjet és jelenkori hazafias nevelésnek is.

Május 9 – a Győzelem napja

1945. május 8-án közép-európai idő szerint 23:01 perckor a németek feltétel nélkül kapituláltak, s ezzel véget ért a II. világháború. A két órás időeltolódás miatt a Szovjetunióban ekkor már hajnali 1 óra volt, azaz május 9-e, így ez a nap vonult be a győzelem napjaként és egyben a legvörösebb ünnepnapként a szovjet és oroszországi történelembe. Noha az első Vörös téri katonai felvonulásra csak 1945. június 24-én kerülhetett sor, az azt követő években május 9-e lett hagyományosan az ünnepi parádé napja. Megtartják mind a mai napig. Ilyenkor ezrek tisztelegnek a honvédők emléke előtt szerte Oroszországban: a városokban hivatásos katonák masíroznak, a vidéki falvak iskoláiban pedig katonai egyenruhákba bújtatott fiúk és lányok menetelnek végig a háborús emlékművek előtt.

A II. világháború, vagy ahogy Oroszországban nevezik, a Nagy Honvédő Háború emléke az oroszországi történelem dicsőséges csúcspontjaként hirdeti a szovjet katonák nemcsak a hont, de – szovjet politikai frázisokkal élve – Európát is megmentő és felszabadító szerepét. Az ország egészét beterítik a háborús hősök előtt tisztelgő emlékművek, a fronton elesettek neveit a szinte közhelyszámba menő „Senkit nem felejtünk, semmit nem felejtünk” felirat alatt felsorolva. Az őket ünneplő napok és megemlékezések száma pedig végtelen, amikor is a még élő veteránok újra és újra elmesélhetik életüket, a háború borzalmait és az ott véghezvitt hőstetteiket, hogy mindenki megtudja és tudja, hogyan kell hősnek lenni.

A falu egyetlen élő veteránja, amint az emlékmű örök mécsesét meggyújtja a május 9-i ünnepségen. Novije Tatisli, Baskortosztan, 2012
(Forrás: Mácsai Boglárka)

Bármennyire csábító is azt gondolni, hogy ez csupán a szovjet propagandagépezet és militarizmus elhalványuló árnyéka vagy kötelező rutin, a dolog ennél mélyebben gyökeredzik. A Nagy Honvédő Háborúban közel harminc millió katonát mozgósítottak 1941–1945 között, akik közül a legújabb kutatások szerint több mint nyolc és fél millióan vesztették életüket a fronton. Ez azt jelenti, hogy ma minden családban van legalább egy felmenő, aki megjárta a háborút vagy odaveszett, vagyis nem egyszerűen a nemzeti történelem, de minden egyes család emlékezetének a hősei ők. Ezt az értelmezést nagymértékben elősegítették az emlékművek, múzeumok és ünnepnapok, valamint az állam által kibocsátott Szovjetunió Hőse érdemrend is, amelyet közel tizenkétezer honvédő kapott meg. Így nem véletlen, hogy a hős sajátos fogalommá, a hősiesség pedig a hazafias magatartás alapvető mintájává vált Oroszországban.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Tedd példaképeddé!

A Nagy Honvédő Háború után a háborúból hazatértek, a veteránok mondhatni külön társadalmi osztályt alkottak a Szovjetunióban. Anyagi támogatást és kedvezményeket biztosítottak számukra minden területen, a nekik kijáró végtelen tiszteletről nem is beszélve. Ők lettek az új generációk tanítói, akik tapasztalataikkal és történeteikkel nevelték a fiatalokat hazafiságra, bátorságra és hősiességre, hogy majd az eljövendő háborúkban – amelyekből később is volt/van bőven – helyt tudjanak állni.

A Szovjetunió ideje alatt több mozgalom is szervezett kereteket biztosított a hősnevelésnek. A mozgalmak vezetői olyan tematikus estéket szerveztek, melyeken konkrét hőstettek részleteit tárgyalták meg az úttörőkkel, filmeket, a háborúk helyszínein készült felvételeket vetítettek és dokumentumokat elemeztek. Jellemző volt egy adott földrajzi terület háborús színhelyeinek felderítése is, mely során a fiatalok háborús leleteket gyűjtöttek. A közel 30 millió fiatalt megmozgató kezdeményezések a Komszomol kezében összpontosultak, melynek munkáját a hadsereg különböző szervei, veterán-egyesületek és a Katonai Erők Önkéntes Szervezete is segítette.

Egy 1976-ban alapított iskolamúzeum Nagy Honvédő Háborúról szóló tablói. Urazgildi, Baskortosztan, 2013. Feliratok: Az ismeretlen jövő tiszteletére – A vissza nem térő múlt emlékére, Győzelemmel tértek vissza, A háború relikviái
(Forrás: Mácsai Boglárka)

Iskolamúzeumok Oroszországban

Az iskolamúzeum és az ott folyó nevelés a szovjet és oroszországi pedagógia alapvető módszerei közé tartozik, ahol történelem órákat, megemlékezéseket és délutáni szakköröket tartanak. A hősök múzeumi emlékezete mellett sok más helyi vonatkozású tartalom is része a kiállításoknak: néprajz, helytörténet, az iskola és a kolhoz története, a környéken talált régészeti leletek, a régió flórájáról, faunájáról és földrajzról szóló tablók és a faluból származó híres művészek életrajzai, azaz tulajdonképpen minden, ami a helység történetéhez kapcsolódik. Ezek a kiállítások fontos szerepet játszanak a diákok történelmi ismeretének szélesítésében, amely elengedhetetlenül hozzátartozik a hazaszeretet oroszországi fogalmához.

A múzeumok száma lassan ívelt felfelé a 20. század folyamán, majd 2000 és 2010 között mennyiségük ugrásszerűen megnövekedett egyrészt Az Oroszországi Föderáció állampolgárainak hazafias nevelése (Patriotyicseszkoje voszpitanyije grazsdan Rosszijszkoj Fegyeracii) program, másrészt a A haza ösvényein (Dorogami Otyecsesztva) nevű, múzeumok számára szervezett versenysorozatok miatt. Oroszországi becslések szerint ma körülbelül 11 ezer iskolamúzeum működik a föderációban, de feltehetőleg ennél jóval nagyobb számról beszélhetünk.

A gyűjtőmunkák során egyre több dokumentum, adat, tárgy és elmesélésre váró történet halmozódott fel, amelyek kiállításokért kiáltottak a múzeumot szinte templomként tisztelő Szovjetunióban. Az egyre szaporodó helytörténeti iskolamúzeumok nem pusztán otthont adtak ezeknek a kiállításoknak, de a hősök emlékezetének élő közegei lettek, melyet a diákok, tanárok és veteránok közös munkája éltette. Az iskolamúzeumok hamar az úgynevezett hazafias nevelés központjaivá váltak, a hősöket pedig dicső és követendő példaképként támasztották a diákok elé.

A militarista hazafiasság szellemében nevelkedők számos helyen bebizonyíthatták hősiességüket – legtöbben Afganisztánban (1979–1989) és Csecsenföldön (1994–1996, 1999–2009). Számtalan hőst őriz az emlékezet közülük is, akik a hazáért és annak érdekeiért haltak meg, vagy kötelességüket teljesítve hazatértek, s csatlakoztak a veteránok szövetségeihez. Az iskolamúzeumok kiegészültek portréikkal, a hősöket éltető emlékművekből, ünnepnapokból és A bátorság órái néven ismert veterán-találkozókból egyre több lett. A hősiesség a háborúk gyöngysorát összetartó fonal lett, amire generációról generációra átadandó hagyományként tekintettek a Szovjetunióban, az idősödő honvédő veteránok tanító szerepét pedig az internacionalista katonák néven elterjedt, Afganisztánt megjárt veteránok vették át.

Az internacionalistáknak szentelve.” Tabló egy Afganisztánban elesett egykori diákról az iskola folyosóján. Bolsoj Kacsak, Baskortosztan, 2008.
(Forrás: Mácsai Boglárka)

A haza védelme – kötelesség!

A 90-es években az újraszerveződő és komoly gazdasági problémákkal küszködő föderációban a militarista patriotizmus halványodni látszott egy pillanatra, de mielőtt még igazán fényét veszíthette volna, a 2000-ben elnöki posztra kerülő Vlagyimir Putyin újraélesztette kiépülő birodalma hazafias szíveit. Még ebben az évben három ötéves tervével elindult Az Oroszországi Föderáció állampolgárainak hazafias nevelése című állami program, amely a diákok állampolgári és patrióta magatartásmintáinak formálását célozza meg. Az előbbit elsősorban olyan értékek átadásával kívánja elérni, mint a tolerancia, a nemzeti történelem ismerete, környezetvédelem, munkaszeretet, családcentrikusság vagy akár az illedelmes viselkedés. Az utóbbi ellenben nagymértékben támaszkodik a háborús emlékezetre, amelynek hősi oszlopához a Putyin-kultusz elszakíthatatlanul odakötözte magát, az iskolamúzeumok pedig újra a hazafias nevelés központjaivá váltak a már jól bevált módszerek oktatásával.

Persze nem elfelejtendő az sem, hogy a hazafias nevelés egyben mentális tréning is a besorozásra váró fiúk számára, hogy – miként a hazafias nevelés egyik központjának igazgatóhelyettese mondta – „értsék és érezzék, mi a kötelességük: a haza és az állampolgárok védelme”. Mindemellett a fizikai felkészítés sem elhanyagolható, éppen ezért a központok háborús-sport játékokat, versenyeket és fejlesztő órákat is szerveznek, ahol a fiúk-lányok egyaránt megtanulhatnak bokszolni, birkózni, célba lőni vagy éppen összeszerelni egy kalasnyikovot.

„Oroszország ereje gyermekeinkben van.” A Hazafias Nevelés Központjának bejárata. Ufa, Baskortosztan, 2014.
(Forrás: Mácsai Boglárka)

Az Oroszországi Föderáció állampolgárainak hazafias nevelése program harmadik ötéves terve jelenleg is zajlik, 2015 végéig van érvényben. Az oroszországi pedagógiai szaklapokban egyre több tanulmány foglalkozik a hazafias nevelés módszertanával, eredményeivel és a teljesítendő céljaival. Az állam tervről tervre egyre több pénzt áldoz a fiatalok hazafias tudatának formálására: 2000-2005 között 130 millió rubel volt az alapköltségvetés, de mivel a program nem hozta meg a várt eredményeket, ezért megnövelték a büdzsét. 2006-2010 között 380, míg 2011-2015 között már 600 millió rubelnek (kb. két és félmilliárd forintnak – korábban ez másfélszer ekkora összeg is lehetett) megfelelő összeget invesztáltak a fiatalok hazafias érzületébe. Vagyis Oroszország nem kis gondot fordít annak tudatosítására a felnövekvő generációkban, hogy „hazafinak lenni annyit jelent, mint szolgálni a hazát, dolgozni az ország javára, emelni annak dicsőségét, és ha szükséges, feláldozni a személyes vagyont és jólétet, szélsőséges körülmények között pedig az emberi életet is. Ez az örökkévaló igazság.” (Ovcsinnyikova N. P. – Uljanovna N. S.)

A jövő nemzedéke. Ufa, Baskortosztan, 2014.
(Forrás: Mácsai Boglárka)

Felhasznált irodalom

Christel Lane: The Rites of Rulers. Ritual in Industrial Society – The Soviet Case. Cambridge University Press, 1981.

Forest, Benjamin – Johnson, Juliet: Unraveling the Threads of History: Soviet-Era Monuments and Post-Soviet National Identity on Moscow, Annals of the Association of American Geographers. 92 (2002): 3: 524-547. p.

Ovcsinnyikova N. P – Uljanovna N. S: Problemi patrioticseszkogo voszpitanyia szelszkih skolnyikov [A falusi iskolások hazafias nevelésének problémái], Pedagogika. 2009. no. 5, pp. 52–56.)

Az Oroszországi Föderáció állampolgárainak hazafias nevelése című állami program orosz nyelvű tervezetei elérhetők a program hivatalos honlapján, valamint az oroszországi jogszabályok internetes gyűjteményében.