Május utolsó hetében Isztambulban, New Yorkban, Brüsszelben és a világ már nagyvárosaiban utcai tiltakozók épp a legdédelgetettebb tervét, a 2014-es téli olimpiát vették célba. Bár a Kaukázus lábánál fekvő Szocsiban épülő létesítményeket az odalátogató sízők lelkesen dicsérik, több ezer dühös aktivista elszántan törekszik arra, hogy elrontsa az újból megválasztott elnök örömét. A tiltakozók cserkeszek (adigék), annak a népnek a fiai, amelynek valaha önálló országa volt a Fekete-tenger partján a Krím-félsziget és a mai Grúzia között. Másfél évszázaddal ezelőtt veszítették el, amikor az orosz cári hadsereg hadjáratot indított a kaukázusi térség elfoglalására. A cserkeszek négy évtizeden át ellenálltak, de 1864. május 21-én letették a fegyvert, ami után elűzték őket apáik földjéről. Leszármazottaik egészen a közelmúltig csak csöndes megemlékezést tartottak a szomorú évfordulón, de 2007-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Oroszország nevezését, és úgy döntött, hogy a 2014-es téli olimpia megrendezésének jogát Szocsi kapja – tehát az a város, amelynél a cserkeszek 1864-ben megadták magukat. Azóta május 21. a harag napja e nép fiai számára.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A végsőkig küzdöttek a hazájukért

„Mit éreznének az oroszok, ha sportolók érkeznének a világ minden részéről, hogy az őseik sírján síeljenek vagy jéghokizzanak, azt sem tudva, hol csinálják?” – kérdezte dühösen Danyel Merza 29 éves telefontechnikus, aki ugyancsak cserkesz barátaival, Clara és Allan Kadkoyjal New Jerseyből utazott Törökországba, ahol a cserkesz diaszpóra legtöbb tagja él, hogy együtt ünnepeljék május 21-ét.

Cserkeszek
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az államfői tisztséget ismét elfoglaló Vlagyimir Putyin személyes győzelemként élte meg, hogy a 2014-es téli olimpia megrendezésének jogát Oroszország kapta. Szocsinak – ahol az erdős kaukázusi hegyek összeérnek a tengerrel, és ahol a délelőtt még a Fekete-tenger vizében fürdőző délután a hegyekben síelhet – jutott a feladat, hogy demonstrálja: Oroszország túljutott a Szovjetunió felbomlása okozta problémákon. Szakértők úgy vélekedtek, hogy ha van veszély, amely a szocsi játékok biztonságát fenyegeti, az a hegyek másik oldaláról, Csecsenföldről származik. Ezért aztán amikor cserkesz tiltakozók két évvel ezelőtt megjelentek a vancouveri téli olimpián, és arany-zöld zászlókat lengetve követelték, hogy a következő téli olimpiát ne Szocsiban rendezzék, a legtöbb kommentátor értetlenül bámulta őket. Cserkeszek? Kik azok? – kérdezték sokan.

Százötven évvel ezelőtt nem hangzottak el ilyen kérdések. A cserkeszek világszerte nagy tiszteletben tartott szabadságharcosok voltak, az orosz terjeszkedésben a globális stabilitást veszélyeztető tényezőt látó nyugati diplomaták kedvencei. Bár az ellenfélnek óriási volt a fölénye velük szemben, a végsőkig küzdöttek a hazájukért, és a csecseneknél is öt évvel tovább ki tudtak tartani.

Cserkesz menekültek Törökországban
(Forrás: Wikimedia Commons)

Vereségük katasztrofális volt. Otthonaikból elűzve, a Fekete-tengeren keresztül túlterhelt hajókon Törökországba menekültek. Senki nem számolta össze az áldozatokat, de mai történészek 400 ezerre teszik a halottak és majdnem félmillióra az elűzöttek és deportáltak számát. Csak egy maroknyi cserkesz maradhatott Oroszországban. Bár exodusuk a nyugati újságok első oldalán szerepelt, hamarosan megszűnt irántuk a figyelem, és ha egyáltalán emlékeztek rájuk, akkor is csak úgy, hogy közülük került ki a szultáni háremek sok ágyasa.

A petíció csak fenyegetést és zaklatást hozott beterjesztőjének

A Newsweek című amerikai hírmagazin összeállítása szerint korabeli dokumentumok árulkodnak arról, hogyan raktak fel az oroszok sok százezer cserkeszt hajókra, és adták át az elüldözöttek otthonait a birodalom hű katonáinak, a kozákoknak. Egy katonai jelentés a földeken hagyott termésről szól, amelyet a kozákok takarítottak be és fogyasztottak el. Brit levéltárakban a cserkesz menekültek borzalmas körülményeiről szóló levelekre lehet bukkanni. „Mindenhol betegek, haldoklók és halottak: üzletek ajtajában, az utcák és terek közepén, a kertekben és a fák alatt” – írta egy török állami egészségügyi felügyelő Samsun fekete-tengeri kikötővárosból, ahol az ottani orosz konzul beszámolója szerint 1864-ben naponta kétszáz cserkesz halt meg.

Cserkesz harcos
(Forrás: Wikimedia Commons)

A hidegháború elmúltával és az internet korszakának beköszöntével a cserkeszek elkezdték összerakni történelmüket. 2005-ben egy cserkesz aktivista, Murat Berzegov boltos azt kérte az orosz parlamenttől, hogy ismerje el népirtásnak azt, ami népével történt. A kérés indokoltnak tűnt: a törvényhozók korábban elismerték, hogy egy sor nép – csecsenek, krími tatárok, volgai németek és mások – sztálini deportálása népirtás volt, márpedig azok mögött a cserkesz tragédia se maradt el szörnyűségben. Csakhogy az orosz képviselőház minderről akkor szavazott, amikor a szovjet korszak neves disszidensei is tagjai voltak. 2005-re ezek az igazságkeresők rég távoztak a dumából, és drága öltönyökben pompázó pártemberek vették át a helyüket, úgyhogy a cserkesz petíció csak fenyegetést és zaklatást hozott Berzegovnak.  Példája azonban ösztönzőleg hatott más cserkeszekre. 

Miután 2007-ben a téli olimpia helyszínéül jelölték ki Szocsit, a cserkeszek világszerte tiltakoztak a döntés ellen, ám a NOB nem volt hajlandó változtatni. „Filozófiánk az, hogy az olimpiai játékok megrendezése kedvező változásokhoz vezethet a vendéglátó országokban, és a konstruktív párbeszéd katalizátorává válhat. A NOB feladata biztosítani, hogy az olimpiai játékokat kiválóan rendezzék meg. Hisszük, hogy a sport révén sok dolgot el lehet érni, de nem oldható meg vele minden gond, amellyel egy országnak szembe kell néznie” – válaszolta írásban a hetilap érdeklődésére a bizottság médiaigazgatója.

Szocsi: jó hangulat
(Forrás: Wikimedia Commons, RIA Novosti archive #159145 / Igor Yakunin / )

Orosz ellentámadás: „etnikai hajónkba dobált kövek”

Ezzel együtt a szocsi olimpiai játékok kivételes alkalmat teremtenek a cserkeszek számára arra, hogy mozgósítsák szétszórt nemzetüket. „Mi, akiknek apái népirtás áldozatai lettek, újból hangsúlyozzuk, hogy a leghatározottabban elítéljük a NOB döntését – áll abban a nyilatkozatban, amelyet a No Sochi 2014 nevű, izraeli, törökországi, jordániai németországi, franciaországi, belgiumi és egyesült államokbeli cserkesz aktivistákból álló csoport adott ki. – Ne adják oda a szabadságszerető Prométheusz által a Kaukázus hegyei között meggyújtott fáklyát a szabadság gyilkosának, Oroszországnak!”

Ahogy a tiltakozó mozgalom erőre kapott, az orosz kormány ellentámadásba lendült. A „műveletet” a Kreml egyik fő médiaszakértője, az állami tulajdonú, angol nyelvű Russia Today rádiócsatorna főszerkesztője, Margarita Szimonjan vezeti. Mi történik című televíziós showműsora gúnyosan szólt a cserkeszek mozgalmáról. „Nemzetközi méretű képmutatásról van szó, visszataszító kísérletekről, hogy etnikai hajónkba köveket dobáljanak a kis népek védelmének jelszavával. Nem szeretem, ha volt CIA-ügynökök... szomorú arccal egy olyan nép sorsáról beszélnek, amelynek a nevét két nappal korábban hallották először” – állította. Később egy dühös blogbejegyzés „egyértelmű, szándékos, átgondolt oroszellenes” tevékenységgel vádolta a cserkeszeket.

Cserkesz vezér lakásának belseje
(Forrás: Wikimedia Commons / Edmund Spencer)

Támadása azonban csak még elszántabbá tette az olimpiai játékok ellenzőit. A műsoráról készült videofelvétel bejárta a cserkesz közösséget, növelve a dühöt és hitetlenséget. A nagy felháborodás közepette az orosz duma végül beleegyezett, hogy találkozik mérsékelt cserkesz aktivisták egy válogatott csoportjával, amelynek tagjaitól néhány képviselő hivatalosan átvette a cserkeszek követeléseit felsoroló dokumentumot. A kampányolók újból felszólították az orosz kormányt arra, hogy ismerje el népirtásnak azt, ami 1864-ben történt. Ami ennél is fontosabb, követelték az összes olyan törvény hatályon kívül helyezését, amely akadályozza a cserkeszeket abban, hogy visszatérjenek őseik földjére. Sürgették azt is, hogy az orosz hatóságok hagyjanak fel a cserkesz szervezetek ügyeibe történő beavatkozással.

Elmondani a világnak a történetüket

A találkozó után Szergej Markov történész, dumaképviselő a Newsweek tudósítójával beszélgetve elismerte, hogy valóban cserkesz polgári személyek tömegét gyilkolták meg. Elmondta, hogy sok, a történetükkel foglalkozó könyvet tanulmányozott, ennek ellenére azt állította, hogy bárki, aki szerint létezett cserkesz népirtás, vagy teljesen tájékozatlan, vagy oroszellenes összeesküvés áldozata.

„A kérdést olyanok élesztették fel, akik gyengének szeretnék látni Oroszországot. Azt akarják, hogy Oroszországnak örökké harcolnia kelljen a Kaukázusban, és ezért készek felrobbantani a cserkesz bombát” – fogalmazott.

Cserkesz harcos
(Forrás: Wikimedia Commons)

Tény, hogy a cserkeszek szövetségesekre lelnek azok körében, akiknek panaszuk van Moszkva ellen. Egy évvel ezelőtt a grúz parlament egyhangúlag elfogadta a cserkeszek álláspontját a népirtásról, ezzel Grúzia lett az első olyan ország a világon, amely ezt tette. Idén a grúzok még tovább mentek: május 21-én felavatták a cserkesz népirtás áldozatainak emlékművét Anakliában, mintegy 200 kilométerre délre Szocsitól, és közvetlen szomszédságában a Kreml által támogatott szakadár Abháziának.

A cserkeszek tiltakozása is évről évre erőteljesebbé válik. „Sok barátunk mondja, hogy majdnem 150 év telt el azóta, és tovább kellene lépnünk. Nem értik, hogy számunkra olyan, mintha tegnap lett volna” – húzta alá a New Jerseyben élő Allan Kadkoy. Ha nem is tudják megakadályozni a szocsi téli olimpia megtartását, készek rá, hogy az alkalmat kihasználva az egész világnak elmondják a történetüket. És ez százötven év után először ismét visszahozza az újságok címlapjára a cserkeszeket.