A szerző szerint a magyar újságírók, a szerkesztők és a médiamágnások, akik 20 év alatt megszokták a szabadság és a demokrácia bizonyos normáit, feszülten várakoznak: július 1-én életbe lépett az új médiatörvény, amelynek elfogadása tavaly decemberben botrányt okozott az EU-ban.

Szurkov kifejtette: A jogszabály bírálóinak alapvető kifogásai úgy foglalhatók össze, hogy a média ellenőrzését kivételesen széles felhatalmazással bíró, egyetlen pártot képviselő testület kezébe adják, s hogy a jogszabályban foglalt követelmények rendkívül homályosak, s e követelmények megsértéséért hatalmas bírságok róhatók ki, amelyek egyes orgánumok fennmaradását veszélyeztethetik.

Szurkov azt írta: a bírálók szóvá teszik a törvény sok kétértelmű megfogalmazását, például azokat, amelyeket úgy lehet értelmezni, hogy előnyösek legyenek a hatalomnak. Emellett, a bírságokon kívül, amelyek mértéke kizárólag a hivatalos személyek akaratától függ, a médiatörvény egyszerre több csapdát is rejt. Egyebek között veszélybe került az újságírók joga forrásaik védelméhez azokban az esetekben, amikor az ügy „államérdeket” érint. Itt sem derül ki, mit értenek ezen.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A törvény támogatóinak érvei szerint a jogszabályt az európai tapasztalatok alapján állították össze (gyakorlatilag egybeesik a megfelelő brit törvénnyel), s hogy objektíve szükséges volt az elfogadása, mivel új sugárzási technológiák jelentek meg.

A szerző idézte a kormányzó Fidesz képviselőit, akik azt mondják, hogy létezik magyar alkotmánybíróság, amely beavatkozott volna, ha valóban veszélybe került volna a szólásszabadság. A hatóságok állítják, hogy az újságíróktól csak akkor fogják megkövetelni forrásaik feltárását, ha államtitokról lesz szó, a politikai egyensúly megsértése miatt a tévéadókat egyáltalán nem fogják bírságolni, csupán közzéteszik a tényt, hogy a nézők értsék, kivel van dolguk. A hivatalos személyek kitartanak amellett, hogy az új törvény semmiképpen sem merénylet az újságírók szabadsága ellen – mutatott rá a cikk.

Maguk az újságírók azonban Szurkov szerint másként gondolják.

Megállapította, hogy magánbeszélgetésekben a mostani kormány ellenfelei és néhány európai hivatalnok is elismeri: jelenleg a helyzet a magyar sajtóban arra emlékeztet, mint amikor egy színdarab elején a falon függ egy fegyver, és annak előbb-utóbb el kell sülnie. Noha a sajtó feletti állami ellenőrzés Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is létezik, ott megvan a megfelelő politikai kultúra és hagyomány, amely kizárja, hogy a hatalom visszaéljen lehetőségeivel.

A szerző egy nagy kereskedelmi adó főszerkesztőjét idézte, aki azt mondta: az adó mindig kiegyensúlyozott álláspontot vallott, a hírekben az idő 60 százalékát a kormányzó pártnak, 40 százalékát az ellenzéknek szánta, de most bonyolultabbá vált a munka, mindent több szempontból kell vizsgálni.

Szurkov megállapította: „Meg kell érteni: öncenzúráról van szó, amely egyre erősödik. Ez érthető is, mert a kereskedelmi adóknak, amelyek többnyire külföldiek tulajdonában vannak, meg kell őrizniük a kormány által kiosztott frekvenciát, és pénzt kell keresniük, míg a helyi politika kevéssé izgatja őket”.

Újságírókat idézve azt írta, hogy a politikai hírek általában is fokozatosan eltűnnek az éterből, s helyüket a balesetek és hasonló események végtelen sora foglalja el.

Magyar jogvédők azt mondták a szerzőnek: a közszolgálati televízió hírműsorainak, hírmagazinjainak a 85 százalékát a Fidesz képviselőinek megszólalásai teszik ki, a többi az előző kormány bírálata.

”A helyzet ugyan meglehetősen komornak tűnik, az ellenzéknek és az újságírók egy részének azonban megmarad a remény, az internet, amelyet jóval nehezebb ellenőrizni. És van még egy tényező, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni: az európai intézmények felfokozott figyelme az országban uralkodó helyzet és a Fidesz tevékenysége iránt. Néhány megfigyelő egyenesen arra céloz, hogy ha Orbán Viktor miniszterelnök túlságosan messzire megy, az európai partnerek, például Németország, egyszerűen megfoszthatják az anyagi támogatástól” – vélte Szurkov.

Hozzátette: „Bár lehetséges, hogy a probléma nem maga a médiatörvény, hanem annak tisztességes alkalmazása. Nem zárható ki, hogy éppen a médiatörvény, illetve alkalmazása afféle lakmuszpapírrá válik, amely megmutatja a szocializmus romjain kifejlődött magyar demokrácia érettségét”.