Idén szeptemberben zajlott le a 18. Élőnyelvi Konferencia, a magyar szociolingvisták legjelentősebb, kétévente megrendezett találkozója, amelynek első napján Susan Gal tartott plenáris előadást (erről korábban részletesen beszámoltunk). Élve a kedvező lehetőséggel, hogy a kétnyelvűség és a nyelvi ideológiák egyik nemzetközileg is legjelentősebb kutatója személyesen elérhető volt, Kontra Miklós interjút készített vele. A baráti hangulatú beszélgetés online is megtekinthető.

Susan Gal interjút ad
(Forrás: Fórum Intézet)

A „láthatatlan” sztenderd

Susan Gal, vagy ahogy magyar kollégái hívják: Gál Zsuzsa, Debrecenben született. Kisgyermekként, 1956-ban költözött szüleivel az Egyesült Államokba. Jelenleg a University of Chicago antropológiaprofesszora.

Susan Gal előadásában és a vele készült beszélgetésben is hangsúlyozta: a sztenderd fogalma olyannyira természetesnek tűnik legtöbbünk számára, hogy szinte észre sem vesszük, hogy fogalmi konstrukcióról van szó. A professzor asszony szerint éppen ebben az észrevétlenségben rejlik a sztenderd hatalma: lépten-nyomon hivatkozunk rá, könnyen életünk részévé válik. Ha jobban meg akarjuk ismerni, miért is forog olyan gyakran ez a fogalom a közbeszédben, tudatos feltáró munka, rendszeres kutatás szükséges.

Kontra Miklós kérdései nyomán Susan Gal felidézte életútjának azokat a szakaszait, amelyek a sztenderdről alkotott véleményét formálták. Gyermekkorában a Debrecen környéki magyart sajátította el, az Egyesült Államokban is azt beszélték családi, ismerősi körben. A hetvenes években Budapestre látogatva vált kézzelfoghatóvá számára a sztenderd mindenhol-jelenvalósága; nyilvánvalóvá vált ugyanis számára, hogy ő nem „a sztenderdet” beszéli. Többen megmosolyogták a beszéde miatt, és az is megesett vele, hogy nem értett egy magázó fordulatot, mert új hazájában az nem volt szokásban a magyarok körében.

A sztenderdtől való eltérés és az előítéletek

Ahogy előadásában összefoglalta: „a hibásnak gondolt beszéd hibásnak gondolt embert jelez” a sztenderd ideológia szerint, amely mindent egy mércéhez mér. Ezzel a nyelvi méricskéléssel, amely az ideáltól való eltérést gyakran hiányosságként értékeli, az Egyesült Államokban is találkozott. New Yorkban élve az angolnak egy speciális változatát sajátította el, amely más államba költözve időnként kellemetlen hatást váltott ki, a New York-iakat ugyanis sokan túl rámenősnek, erőszakosnak tartják gyors beszédtempójuk miatt. Ellenkezőleg, az átlagosnál lassabban beszélő kaliforniaiakat túl lezsernek, lustának, túl bizalmaskodónak tartják a nem odavalósiak. Az, hogy az emberek beszédét gyakran különböző értékskálák mentén mérik, kutatásai során is feltárult előtte. Felsőőri vizsgálatainak egyik tanulsága az volt, hogy ezen a ma Ausztriához tartozó településen a magyar a hagyományhű parasztidentitás, a német pedig inkább a társadalmi feltörekvés, a modernizáció szimbóluma volt.

Van-e olyan ember, aki mindig sztenderdben beszél? Miért befolyásolja a sztenderd használata vagy nem használata a karrierlehetőségeket? Lehet-e egy közösség számára előnyös, ha nyelvet cserél? Érdekli-e a politikusokat, hogy hogyan lehet nyelvi konfliktusokat megoldani? Kérik-e ehhez szakemberek segítségét? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgetett Kontra Miklós és Susan Gal: érdekes eszmecseréjüket minden olvasónk figyelmébe ajánljuk. Ha végleges és egyetemes érvényű válaszokat nem is tud adni a nyelvészeti antropológia ezekre a kérdésekre, nagyon hasznos szempontokat, ötleteket és megfigyeléseket kínál nap mint nap felmerülő nehézségek, konfliktusok kezeléséhez.

Szabó Tamás Péter kutatásait az Európai Unió 7. Keretprogramján belül megvalósuló Marie Curie Intra-European Fellowship program teszi lehetővé (ref. 626376).