Gerő András történész Nemzeti történelemkönyv című kötete kapcsán korábbi cikkeinkben azt vizsgálhattuk, hogy mitől is nemzeti dinasztia az Árpád-ház, mitől aranykor a nemzet aranykora, és egyáltalán melyik kor az, illetve hogy a nemzeti hősök mitől lesznek hősök vagy áldozatok, s ki ezért a felelős. Az alábbiakban pedig arról lesz szó, hogy milyen üzeneteket hordoz a június 4-i emléknap, a Nemzeti Összetartozás Napja. Az is fontos, hogy ez az üzenet inkább a múltra való visszanézéssel vagy a jövőnek szóló előretekintéssel fogalmazódik meg.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Emléknapok

A 2010-es parlamenti választások eredményeképpen 2010. május 14-én ült össze először az új országgyűlés. Május 19-én a két kormánypárt két képviselője (Kövér László, Semjén Zsolt) „közösen jegyzett törvényjavaslatot nyújtott be ezzel a címmel: A nemzeti összetartozásról szóló tanúságtétel.” A javaslat értelmében június 4., az 1920-as trianoni békeszerződés dátuma ezek után legyen nemzeti emléknap. Mi is az emléknap?

Trianon következményei számokban és arányokban
(Forrás: Wikimedia Commons / CoolKoon / CC BY-SA 3.0)

Gerő András így definiálja a fogalmat:

Az emléknap az immár nem vallási, hanem nemzeti közösségként definiált világ jelölt napja. Eredete ugyan az egyházi ünnepekre megy vissza, tartalma viszont szekuláris: nem egy vallási közösséghez, hanem a nemzetet adó állampolgárok egyetemességéhez kötődik.

(112. oldal)

A legelső ilyen emléknap József nádor emlékének törvénybe iktatása alkalmával keletkezett, de kapott emléknapot Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Erzsébet királyné, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Szent István, Károlyi Mihály, sőt Sztálin is – ahogy erre Gerő András utal. Persze a történelem során nem kizárólag személyek, hanem események is kaptak emléknapot: a köztársaság emléknapja, a holokauszt emléknapja, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, az aradi vértanúk emléknapja stb.

A 2010. június 4-i első emléknap, mely a nemzeti összetartozásról szóló tanúságtételé volt, a trianoni békeszerződés 90. évfordulója is volt egyben. Gerő András kiemeli, hogy a kerek évfordulónál talán „fontosabb motivációt jelentett, hogy a 2010-ben frissen létrejött parlamenti többség önmagát – többek között – Ekkor terjesztették be (2010. május 17-én) az állampolgársági törvény módosítását is. nemzetiként határozta meg, és mélyen elköteleződött a szomszédos országokban élő, magyar felmenőkkel bíró emberek állampolgársága iránt”.

A pozitívnak tekintett nemzetstratégia jegyében a beterjesztő elhatárolódott a Trianont – úgymond – teherként kezelő korszaktól. Elhatárolódott a „tanuljunk meg kicsik lenni” logikájától. Elhatárolódott a 2004. december 5-ei népszavazástól, amely nem volt képes megerősíteni a magyar állampolgárság kiterjesztésének szándékát.

(116. oldal)

Trianon-ellenes házjegy a két világháború közti Előszállásról
(Forrás: Wikimedia Commons / KovacsDaniel / CC BY-Sa 3.0)

Valami újszerű kezd megfogalmazódni itt: „Új nemzetpolitika kell, mely értelmetlenné teszi a »határon inneni« és »határon túli« jelzős szerkezetek használatát, hiszen csak egy magyar világ, egy magyar nemzet van, csak magyar emberek vannak, s minden magyar felelős minden magyarért” – idézi Gerő András Kövér László felszólalását a parlamenti vita során könyvének 116. oldalán.

A parlamenti vitát követően a 2010. május 31-i, az emléknapról szóló végszavazáson a következő eredmény született: „302 igen, 55 nem és 12 tartózkodás. A szocialisták végül is ellene szavaztak, az LMP tartózkodott (kivéve a frakcióvezetőt, aki megszavazta), a Jobbik pedig a kormánytöbbséggel szavazott”.

Trianon-emlékmű Békéscsabán
(Forrás: Wikimedia Commons / Tobi85)

Az új törvény Gerő András értelmezésében „nem a felelősségelhárító sérelmet, hanem a hazaszeretetben kifejeződő összetartozás pozitív élményét tekinti elsődlegesnek”.

Pesszimista múlt vagy optimista jövő?

2010. október 21-én az Országgyűlés az emléknappal kapcsolatban határozatot hoz arról, hogy „tanulmányi kirándulások, testvériskolai együttműködések és csereprogramok révén minél több magyar diák jusson el a szomszédos országok magyarlakta területeire és viszont”. Ennek koordinálása az Apáczai Közalapítvány feladata lett, mely amúgy már 2010. május 27-én meghirdette programját Határtalanul! címmel.

A Határtalanul! program keretében 2011-ben 11000 magyar diák látogathatott a környező országok magyarlakta településeire.

(139. oldal)

Ennek ellenére a helyi szintű megemlékezéseket elemezve a szerző arra jut, hogy azok „nem nélkülözték a Horthy-éra hangütését felidéző motívumokat”. Mindez azért érdekes, mert – a szerző véleménye szerint – bár a törvény új elemet hozott a Trianonnal kapcsolatos felfogásba, „ez azonban egyáltalán nem tudta megváltoztatni a már meglevő narratívát”. A törvényhozó szándéka, az e téren tett első lépések valóban azt sugallják a szerző számára, hogy itt valami pozitív, optimista jövőkép és értelmezés kialakulásáról van szó – a hagyományos reflexek azonban ennek ellenkezőjét sugallják.

Retrospektív és kitekintő emléknap

Egyebek mellett a továbbiakban Gerő András arra keresi a választ tanulmányában, hogy vajon a rendszerváltás óta eltelt időszakban a 2010-es törvény tudott-e új, a sérelmi attitűdön és a teljes felelősségelhárításon túlmutató, az összetartást és a hazaszeretetet hangsúlyozó új narratívát teremteni. Néhány érdekesség ezzel kapcsolatban:

1990. június 4-én Szabad György, a parlament akkori elnöke azt javasolta, hogy az országgyűlés egyperces néma felállással emlékezzen az évfordulóra. A javaslat heves elutasító reakciókat is kiváltott: az akkori FIDESZ például kivonult az ülésteremből. [...]

2000-ben az akkori kormánykoalíció (FIDESZ, Magyar Demokrata Fórum, Független Kisgazda Párt) közös megemlékezést rendezett Zebegényben, az ottani Trianon emlékműnél. Az emlékművet 1935-38 között építették, de nem fejezték be. Végleges kialakítása 1996-ban történt, és 2000. június 4-én avatták trianoni emlékhellyé.

(135–136. oldal)

Zebegény, 2000. június 4.
(Forrás: Wikimedia Commons / Both Előd / GNU-FDL 1.2)

A 2010-i törvényre először Szlovákia reagált nyilatkozatban.

A nyilatkozatban a szlovák kormány határozottan tiltakozik az I. világháború utáni politikai történések egyoldalú értelmezése ellen.

(137. oldal)

Gerő András fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a „szlovák reakció inkább annak a magyar sérelmi politikának szólt, amely a politikai narratívában tradicionálisan jelen volt, hiszen a nemzeti összetartozásról szóló törvényszöveg éppen hogy meghaladni kívánta ezt”. S valóban, az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek alapvetően a revízió szellemét tükrözték, és a nemzeti önsajnálat szellemében fogantak – állapítja meg a szerző.

Az 1910-es etnikai viszonyok a Szlovákia és Magyarország közti trianoni határ viszonylatában
(Forrás: Wikimedia Commons / Qorilla)

Nemzeti múltbanézés, nemzeti jövőbetekintés

A 2010. június 4., azaz az első ilyen jellegű emléknap óta eltelt idő túl rövid a történelmi léptékű elemzéshez, de az eddig látottak a következő kérdés és megállapítás megfogalmazására késztetik a szerzőt:

Kérdés az is, hogy a magyar társadalomnak azon része, amelyik hazaszeretetben, ámde politikailag nem nacionalista paradigmában gondolkodik, mennyire tud hozzájárulni egy új, nemzeti sérelmeinket pozitív tartalommá átfordító szimbolikus politikai mező kialakításához? Feltűnő, hogy a Trianonról szóló szimbolikus politikai aktusok tekintetében a magyar baloldal és szellemi háttere mennyire szegényes fantáziáról tesz tanúbizonyságot; mennyire érzéketlen a nemzeti probléma nem nacionalista kezelésének tekintetében.

A törvény szándéka ellenére a Nagy Magyar Kudarc szelleme – ami sehová sem vezetett, és sehová sem vezet – ma is itt kísért.

(145. oldal)

Az emléknap új értelemzéséhez vélhetőleg arra is szükség lenne, hogy azt – más, korábbi nemzeti kataszrófákhoz hasonlóan – történelmi távlatból és ne az aktuálpolitika eszközeként értelmezzük, értelmezzék határon innen és túl, magyarok és nem magyarok. Erre azonban – úgy tűnik – vajmi kevés esély van jelenleg.

Felhasznált irodalom

Gerő András: Nemzeti történelemkönyv. Habsburg Történeti Intézet, Budapest, 2013.