Sokszor előfordul, hogy az anyanyelvi beszélők intoleránsak egy nyelv új beszélőivel: kigúnyolják a hibáikat, és ellenségesen viselkednek velük szemben. Ha az angolról van szó (vagy valamelyik másik világnyelvről), akkor az anyanyelvi beszélők ilyetén fintorgása persze bántó és kellemetlen, de nem sokat számít az adott nyelv élete szempontjából. Ha azonban egy veszélyeztetett nyelvről van szó, csodálkozhatunk, hogy milyen könnyen kockáztatják nyelvük életét az intoleráns anyanyelvi beszélők. Márpedig ilyen esetek vannak – erről számolt be nemrégiben a The New Speakers Blog.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A jelenség nem egyedülálló: Gary Holton feljegyezte például, hogy az apacsoknál az atabaszkán nyelv idősebb anyanyelvi beszélői milyen könyörtelenül nevetik ki a nyelv új beszélőit, saját unokáikat és azok barátait. Ennek következtében a fiatalok nem szeretik használni az idősebbek körében az atabaszkánt, inkább csak egymás között, főleg online és írásban használják. Így a főleg orálisan létező nyelvet egy egészen más közegbe helyezik...

A blog szerzője, Jonathan Kasstan nagyon hasonló jelenségről számol be a frankoprovanszál nyelvvel kapcsolatosan. Ezt a kis latin nyelvet nagyon kevesen, körülbelül 150 000-en beszélik Franciaország, Svájc, illetve Olaszország bizonyos területein – a beszélők száma kevesebb mint 1 százaléka a lakosságénak. Azok a fiatalok, akik megtanulják a frankoprovanszált, nagyon hasonlóan viselkednek, mint az atabaszkán fiatal beszélői: az interneten igen aktívan használják a nyelvet, a hagyományos környezetben azonban nem szívesen.

Egy 2012 júliusa és szeptembere között a franciaországi Lyon környékén, illetve a svájci Valais kantonban folytatott terepmunka azt mutatta ki, hogy nagy a feszültség a frankoprovanszál új beszélői és az idősebb anyanyelvi beszélők között. De a két területen jelentős különbség volt az anyanyelvi beszélők hozzáállása között. Míg a franciaországi anyanyelvi beszélők részéről volt egyfajta elfogadás azzal kapcsolatosan, hogy a nyelvüket új beszélők tanulják meg, addig a vizsgált svájci beszélők nagyon ellenségesek és intoleránsak voltak az új beszélőkkel.

A valais-i kecskék egymásnak feszülnek
(Forrás: Wikimedia Commons / Jeffrey Pang / CC BY 2 0)

Így nyilatkoztak például:

On n’aime pas quelqu’un qui parle notre patois mal, on préfère, nous qui sommes de vrais patoisants, qu’on parle français ou alors notre vrai patois, mais pas massacrer le patois.

Nem szeretjük, ha valaki rosszul beszéli a nyelvjárásunkat. Jobban szeretünk olyanokkal beszélgetni, akik tényleg a mi nyelvjárásunkat tudják; vagy beszéljünk franciául, vagy a mi nyelvjárásunkban, de a mi nyelvjárásunk megerőszakolt változatán ne!

És ezt a véleményüket nemcsak a kutatók számára tették világossá a frankoprovanszál anyanyelvi beszélők, hanem a fiatalabb nyelvtanulók számára is, akik éppen az ő veszélyeztetett nyelvüket tanulták:

Souvent [les anciens] ils rigolent si on fait des fautes […] ils sont sévères avec nous les plus jeunes qui parlons moins bien.

Az idősebb anyanyelvi beszélők gyakran kinevetnek minket, ha hibázunk. Durvák velünk, fiatalokkal, hogy nem beszélünk olyan jól.

Ilyen megnyilvánulások a Lyon környéki frankoprovanszál beszélők részéről azonban nem tapasztalhatóak. Hogy az anyanyelvi beszélők hozzáállását milyen tényezők alakítják, nem világos egyelőre. Lehetséges, hogy az a beszélők túl későn tudatosítják, hogy az anyanyelvüket a kihalás fenyegeti?

Forrás

’On n’aime pas quelqu’un qui parle notre patois mal’: Native speaker intolerance towards new speaker speech