Az észtek a múlt héten ünnepelték az anyanyelv napját, ezzel kapcsolatban több cikk, interjú is megjelent az észt sajtóban. Ezek fő tanulsága: az észtek nem tudnak észtül.

A „megnyelvőr-ült” professzor

A Postimees interjút közöl Tiit-Rein Viitsóval: a hetvenöt éves professzor a balti-finn (finnségi) nyelvek kiváló szakértője, születésnapja alkalmából tiszteletére konferenciát is szerveztek a Tartui Egyetemen. Viitso elmondta, hogy amikor az első Észt Köztársaság idején az észt államnyelvvé vált, és az iskolában tanítani kezdték, mindenki tudta, hogy valójában nem is tud észtül: ha jött valamilyen új szabály, megtanulták. Most mindenki azt hiszi, hogy tud észtül, de ez nem igaz. Mint Viitso elmondja, időnként neki is elő kell vennie öt-hat szótárat, hogy vaalmilyen szónak utánanézzen: vannak, akik ezt sosem teszik meg. Még a híreket felolvasó tv-bemondók sem néznek bele a szótárakba.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Hasonló a helyzet a jogászokkal. Nem hajlandóak megérteni, hogy az észt államnyelv, van irodalmi nyelvi norma, mely a nyelvhelyességi szótárban van rögzítve – ez a szótár még sincs ott az asztalukon. Amit régebben csak az idősebb, iskolázatlan emberektől lehetett hallani, most a fiataloktól is.

Korábban az egyetemre jelentkezőknek tollbamondást kellett írniuk, ennek köszönhetően kiderült, ki tud jól észtül. Így aztán már az első évfolyamon sokan kibuktak. Viitso hasonlóan vizsgáztatná a parlamenti képviselőket is. Közöttük is van azonban különbség: szerinte egy vidéki, képzettségét tekintve geológus képviselő sokkal jobban beszél, mint egy másik, aki tallinni, ráadásul korábban tévébemondóként dolgozott.

Az észt parlament ülésterme. A dolgozatok már az asztalon vannak
(Forrás: Wikimedia Commons / Rastrojo / GNU-FDL 1.2)

Viitso szerint a probléma gyökere az iskolai oktatásban van: a gyerekeknek sok mindent kell tanulniuk, magára a nyelvre alig marad idő. Korábban az iskola befejezése után is a gyerekeknél maradtak a tankönyvek, így utána tudtak nézni a nyelvtani szabályoknak. Ma már az érettségi után nincs hova fordulniuk a diákoknak. (Feltehetően arra utal, hogy a tankönyveket a diákok csak használatra kapják.)

Viitso szerint minél korábban felkeltik az érdeklődést a nyelv iránt, annál jobb. Úgy véli azonban, hogy a természettudományos területen dolgozók is sokan jól használják az észt nyelvet, miközben a humán területeken dolgozók közül sokan nem. Szerinte ez inkább általános műveltségi kérdés. Arra a kérdésre pedig, hogy mit kíván az észt nyelvnek, azt válaszolta, hogy jó gazda módjára bánjanak vele: „hagyják egyfelől határozott irányba fejlődni, másfelől minden területen minden irányba”.

Tökéletlen politikusok

Márpedig ha a nyelvész ezt mondja, mit mondjanak a politikusok? Amikor az anyanyelv napja kapcsán sajtótájékoztatót tartottak, egy újságíró arról érdeklődött, hogy perfektnek tartják-e az észttudásukat. Urmas Reinsalu védelmi miniszter azonnal megvédte az észt nyelvet, figyelmeztetve, hogy a perfekt (prefektne) szónak van rendes észt megfelelője, a tökéletes (täiuslik). Rögtön hozzá is tette azonban, hogy mindne emberi távol áll a tökéletességtől: ugyanakkor anyanyelvünket nagy szavak nélkül is minden nap ápoljuk, és továbbadjuk gyermekeinknek. Szerintem figyelembe kell venni, hogy az észt nyelv fejlődő nyelv (arenev keel), és hogy vannak bizonyos alapvető szövegek, melyeket a gyerekeknek otthon és az iskolában meg kell ismerniük.

Az észt parlament homlokzata
(Forrás: Wikimedia Commons / Vamps / CC BY-SA 3.0)

Juhan Parts korábbi miniszterelnök, jelenlegi gazdasági és közlekedési miniszter elismerte, hogy jobban kellene tudnia észtül: amikor visszaolvassa az általa adott interjúkat, észreveszi, hogy nem mindig választotta meg jól az esetragokat, és a mondatok felépítése is lehetne egyszerűbb. Ilyen téren azonban mindenkinek van hova fejlődnie.

Taavi Rõivas szociális miniszter úgy vélte, számára különösen a szlengszavak és a töltelékszavak okoznak gondokat. Ezeket tudatosan igyekszik kerülni. Véleménye szerint a legfontosabb, hogy a gyerekek helyesen megtanuljanak észtül, és minél többet olvassanak – az olvasás viszont egyre kevéssé népszerű Észtországban is.

Miről is van szó?

Láthatjuk, hogy teljes a fogalmi zavar, különösen Viitso esetében. Lehet, hogy a professzor pontosabban fogalmazott, csak az újságíró torzította el mondanivalóját – de ebben nem lehetünk biztosak. Ami nyilvánvaló, hogy a cikk keveri a nyelv és az irodalmi norma fogalmát. Értelmetlen az a kijelentés, hogy „az észtek nem tudnak észtül”, hiszen nagyon jól elboldogulnak, miközben anyanyelvükön kommunikálnak. Az észtek akkor is észtül beszéltek, amikor még nem volt irodalmi norma, és nem volt mihez képest kijelenteni, hogy nem beszélnek jól. Nevetséges dolog felállítani egy mércét azért, hogy aki attól eltér, arra ezután rásüthessük a bélyeget, hogy amit eddig nem kifogásolható módon csinált, azt most már rosszul teszi.

Viitsónak tudnia kell, hogy a balti-finn nyelvek egyetlen nagy nyelvjárás-kontinuumot alkotnak, ahol a szomszédos nyelvváltozatok némileg eltérnek egymástól, de egyikről sem állítható, hogy rosszabb a másiknál. Egyfajta norma persze jól segítheti a kölcsönös megértést, ám ha már egy szakembernek is több szótárhoz kell fordulnia ahhoz, hogy a „helyes” formát megtalálja, akkor a normával (vagy a normafelfogással) van baj: az ilyen norma nem tölti be társadalmi funkcióját, nem segíti a kommunikációt, csupán azok megbélyegzésére szolgál, akik tudatlanságból, lustaságból vagy akár tudatosan nem követik.

Reinsalu kijelentése, miszerint az észt „fejlődő nyelv”, szintén nehezen értelmezhető. Amikor a nyelvészek arról beszélnek, hogy a nyelv fejlődik, egyszerűen arra szoktak gondolni, hogy változik. Mivel pedig minden nyelv változik, amelyet használnak, nem sok értelme van külön az észtről kijelenteni, hogy változó nyelv. Lehet, hogy a miniszter itt a fejlődés hétköznapi értelmére gondolt, azaz hogy valamilyen értelemben a nyelv egyre jobb, használhatóbb vagy egyszerűen bonyolultabb lesz: ilyen értelemben azonban a nyelvtudomány szerint a nyelvek nem fejlődnek.

Ünneplő észtek. Ne tudnának észtül?
(Forrás: Wikimedia Commons / Song and Dance Festival Festive Parade in Tallinn, Estonia / CC BY-SA 2.0)

Parts egészen másról beszél: a nyelvhasználat gyakorlatáról. Pontosabb információk híján nehéz megállapítani, milyen ragozási hibákról beszél, de ha egyszer észreveszi őket, akkor nyilvánvaló, hogy tudja, mi lenne a (bármilyen értelemben) helyes alak. Más kérdés, hogy beszédben hibázik. Ha valaki nem veszi észre a behajtani tilos táblát, és szemből hajt be egy egyirányú utcába, az nem jelenti, hogy nem ismeri a KRESZ-t. Hasonlóképpen nem nyelvtudásbeli, hanem fogalmazási gyakorlatban való hiányosságra utal, ha túl bonyolult mondatszerkezeteket alkot.

A Rõivas által említett jelenség szintén nem nyelvtudásbeli probléma: ha szlengszavak csúsznak be olyan nyilatkozataiba, ahol az emelkedettebb nyelvhasználat lenen indokolt, akkor stilisztikailag hibázik. Ez azonban nem jelenti, hogy nem tudja, hogy a szó stilisztikailag nem illik oda – hiszen ezt utólag ő is észreveszi. Hasonló a helyzet a töltelékszavak használatával: ezek a szóbeli megnyilvánulások során időnyerésre szolgálnak, tehát nagyon is fontos szerepük van a nyelvben. Más kérdés, hogy stilisztikai (esztétikai) okokból ezeket jobb elkerülni.

Észt barátaink tehát megnyugodhatnak: nyelvükkel minden a legnagyobb rendben van. Jó gazda módjára akkor viselkednek vele, ha nem akarják mindenáron idomítani, hanem hagyják szabadon rohangászni. Saját magukon pedig azzal segíthetnek, ha nem görcsölnek feleslegesen azon, hogy elég jó gazdák-e.

Források

Professor: eestlased ei oska eesti keelt

Ministrid: keelekasutus võiks alati parem olla