November 1-je mindenszentek ünnepe; ezen a napon eredetileg azokra a szentekre emlékeztek, akiknek nem volt külön emléknapjuk. Később a valaha élt igaz, azaz üdvözült emberek ünnepnapjává vált. Az ünnep eredetéről és a vele kapcsolatos nyelvi érdekességekről korábban már írtunk. Most az ünnep kapcsán egy közmondást vizsgálunk, amelyben minden szent szerepel...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Sokszor meg szokták kérdezni, illetve kérdőjelezni ennek a mondásnak az értelmét – ellentmondást sejtve benne. Valóban furcsa kijelentés éppen a szentekkel kapcsolatosan, hogy még nekik is maguk felé hajlik a kezük, azaz, hogy még a szentek is elsősorban a saját érdekeiket tartják szem előtt, a saját ügyük nekik a legfontosabb. Pedig éppen azok lehettek, lehetnek szentek, akikről éppen az önzőséget, az önösséget nem tudjuk elképzelni. Hogyan jöhetett mégis létre ez a mondás?

Egy szent ábrázolása az 1360-as évekből
(Forrás: Wikimedia Commons / Theodoric of Prague)

Hasonló kérdést tett fel Grétsy Lászlónak ez előtt tíz évvel egy a nyelv iránt érdeklődő olvasó. Azt mondja, az emberek hibásan használják a közmondást, abban ugyanis nem a minden szó szerepel, hanem így szól: Még egy szentnek is maga felé hajlik a keze. A korrigálás persze nem lenne rossz, de ahogy Grétsy is leírja, ez az eredeztetés téves. Nem ismert ilyen alakváltozata ennek a közmondásnak. A Google összesen két találatot ad rá, az egyik maga a Grétsy-féle cikk, amelyben idézi az olvasó levelét.

Sir Anthony van Dyck a gyerek Jézus és Keresztelő Szent János; 1638-40
(Forrás: Wikimedia Commons)

A közmondás eredeti, ismert formájában valóban nem szerepelt a minden szó, ahogy Grétsy László is írja. A 19. századból származó adatok szerint akkor még így hangzott: Szentnek is maga felé hajlik a keze. Bár ez a mondat is általános – ez már csak a közmondások sajátja – a minden szó által behozott törvényszerűség ebből a verzióból hiányzik. A mondat azonban ugyanazt fejezi ki: ’még akkor is, ha szent valaki, a saját érdekeit tartja elsősorban szem előtt’.

Andrea del Verrocchio és Leonardo da Vinci Krisztus megkeresztelése; 1470-75
(Forrás: Wikimeida Commons)

Hogy ez a közmondás mit mond nekünk a szentségről, értelmezés kérdése. Az azonban elég valószínű, hogy nem a szentségről kíván valamilyen vallásfilozófiai bölcsességet átadni, hanem sokkal inkább egy hétköznapi tapasztalatot fogalmaz meg. Nem a szó szerinti értelemben vett szentséggel kapcsolatban mond valamit, hanem az emberi jóság és az emberi önzés vonatkozásában.

Freskó a Tsalenjikha katedrálisban, Grúziában
(Forrás: Wikimedia Commons / Cyr Manuel Evgenikos)

Hogy a közmondásban megfogalmazott kép – amelyen a szenteknek maguk felé hajlik a kezük – honnan ered, arra Grétsy László nagyon frappáns választ ad. Az európai képzőművészetben a szentek ábrázolására ugyanis ez a mozdulat, ez a maguk felé irányuló kéztartás igen jellemző: vagy imádkoznak, vagy maguk felé intő kézzel hívnak magukhoz. Lehetséges, hogy a mondás megfogalmazása ebből a tapasztalatból ered.

További olvasnivaló

Grétsy László: Minden szentnek?