„Máté” Dugonitssal kapcsolatos kérdései még nem értek véget:

Dugonics több helyen is a fel-indít szót felszít értelemben használja. Gondolom innen ered a mostani felindult / haragra gerjedt kifejezés is, de akkor miért nem mondjuk azt, hogy annyira felindít egy film. Ebből kiindulva, miért van az, hogy egy film lehet megindító, de én már nem lehetek megindult?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mindenekelőtt nézzük meg, ír-e erről valami okosat a szakirodalom! A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) indít szócikkéből (mely az indult is tárgyalja), az derül ki, hogy a szó uráli eredetű, feltehetően rokonságban áll az in(o)g, imbolyog igékkel. A -d- képző úgynevezett mozzanatos képző, azaz azt jelöli, hogy az ige által jelölt cseelkvés rövid ideig tart, azaz mozzanatszerű. (Vessük össze például a mozog és a mozdul, vagy a forog és a fordul igéket!) A tő tehát eredetileg azt jelenthette, hogy ’megy’, és a -d- képzőnek köszönhetően utal a mozgás kezdetére. A nyelvemlékes korból már csak -ul, illetve -ít képzővel ellátott változata maradt fenn.

Az indóház ’vasútállomás’ szóban nem az eredeti ind- tő maradt fenn, hanem szócsoonkításos összetétellel van dolgunk.
(Forrás: Wikimedia Commons /rudolfoto / CC BY-SA 2.5)

Számunkra azonban nem is ez az érdekes, hanem az, hogy mi van az érzelmek felkorácsol(ód)ására vonatkozó jelentésekkel. A TESz. szerint a (meg)indít már 1510-ből adatolt ’érzékenységre, jólelkűségre hat’ jelentésben. Ehhez hasonló a (fel)indít ’fellázít’ 1506-ból. A TESz. említi az indul ’heves érzelemre gerjed’ 1508-tól adatolt jelentését, de a „ma főként fel-, meg- i[ge]k[ötő]vel” megjegyzés kíséretében. Mátéval szemben tehát a TESz. azt állítja, hogy az igét ma is használjuk ebben az értelemben.

Kinek van igaza? Érdemes az interneten kutatni. Sajnos a megindullal nincs könnyű dolgunk: ma is több jelentésben (’elkezdődik’, ’megmozdul’ stb.) használatos, és ha van is ’izgatott állapotba kerül’ jelentése, ezt a sok más jelentésű adat között nehéz megtálálni.  A felindulnak azonban nincsenek más jelentései (ill. a lehetséges ’felfelé indul’ jelentésben való használata sem jellemző), ezért könnyebb dolgunk van. Feltűnő, hogy a szóra ráguglizva elsősorban szótárakban, illetve régies szövegekben, például zsoltárokban, vagy éppen az alábbi Bornemissza Péter-idézetben  bukkan elő.

Az ganéjt és undok szart, míg nem mozgatod, nem annyira büdös; mihelyt megmozdítod, ottan az benne való büdösség felindul, Így sok ember, mikor nem kísértgettetik, sokszor csendes; de ha reárohan az ördög izgatása, felindul.

Kivételként említhetjük az alábbi videót, mely A Láma ha felindul.... (sex) címen fut – megjegyezzük, a felhergelt állat nem láma: a felirat szerint elk, ami vagy vapiti (az amerikai angolban) vagy jávorszarvas (a brit angolban): a képek alapján az előbbire tippelnénk.

Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a TESZ-nek igaza van, ezt a formát még ma is használják – ugyanakkor Máténak is igaza van, hiszen ma már nagyon ritka az előfordulása, elképzelhető, hogy Máté környezetében már egyáltalán nem használják.

Csakhogy Máté nem a megindul vagy a felindul hiányáról kérdez, hanem a megindultéról. Sajnos azonban ebben az esetben is az a helyzet, hogy egyrést a megindult más igei jelentéseiből származó alakjai (pl. megindult építkezés), másrészt  a múlt idejű ragozott igealakjai (pl. a felújítás megindult) miatt nehéz megtalálni ilyen jelentésben. A felindult azonban, ha ritkán is, mai szövegekben is előfordul – még igeként is, ha jóval ritkábban is.

Mi van, ha nincs?

Fogadjuk el, hogy Máté nyelvváltozatában nincs megindul és megindult, de megindít van. Hogyan lehetséges ez?

A lehető legtermészetesebb módon. A nyelvek ugyanis nem úgy alkotnak rendszert, hogy néhány általános törvényszerűség érvényesül minden részletükben.

A természetes nyelvhasználat során ritkán vesszük észre ezeket a „szabálytalanság”-okat, de ezek kisebbfajta gyűjteményével remek hangulatot teremthetünk, mint Bencze Imre 1987-ben Édes, ékes apanyelvünk című írásával, melyet Sinkovits Imre adott elő:

Timár György Brachfeld Siegfrieddel adta elő Nehéz nyelv a magyar című jelenetét, mely szintén furcsaságokra, aszimmetriákra épül.

Ahogy Kálmán László utalt rá Máténak adott válaszában, a képzők esetében sokkal gyakoribbak az ilyesfajta szabálytalanságok, mint a ragozásban (persze a képzés és a ragozás közé nehéz éles határt húzni). Nem érdemes tehát azon csodálkozni, hogy valami szabálytalan, pláne, hogy a ha a képzésben fordul elő.

Na de mégis...

Olvasóinkat taán nem elégíti ki az a válasz, hogy „csak”. Különösen az a kérdés merülhet fel, hogy ha egyszer már volt felindul, akkor miért kopott ki a használatból. Ilyenkor szokás hivatkozni arra, hogy a szó erős érzelmi felindulst fejez ki, és az ilyeneket a nyelvhasználók szeretik erős érzelmi töltetű szavakkal kifejezni. Ha azonban egy szót gyakrna használnak, az „elkopik”, elveszti érzelmi töltetét, a nyelvhasználók pedig új szavakat keresnek, ami végül a régi szó használatból való kiszorulásához vezet.

Lehet, hogy ebben a magyarázatban van valami, ám de más, érzelmekkel kevésbé telített szavak is kiszorulhatnak a használatból, más hasonló szavak pedig azután is megmaradnak, hogy erős érzelmi töltetüket elvesztették. Egyszerű magyarázatot tehát aligha adhatunk.