-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
A laikusok gyakran beszélnek a nyelvek logikájáról. Nincs azonban olyan nyelvészeti iskola, mely ezt a terminust alkalmazná. Mit jelenthetne ez a kifejezés, és miért ne használjuk?
Amikor az ember tudományos ismeretterjesztésbe fog, azt képzeli, egyszerű dolga lesz. Vesz egy problémát, hoz néhány érdekes példát, és elmagyarázza, miért tartja a tudomány tévesnek azt, amit a hétköznapi ember arany igazságnak, sőt, egyértelmű ténynek tart – illetve hogyan is gondolkozik az adott kérdésről a tudomány. Tisztában van azzal, hogy lesznek, akik nem fognak rendesen figyelni, és mindig előkerülnek újabb olvasók, akik nem olvasták a régebbi írásokat. Amikor azonban azt veszi észre, hogy azok, akik rendszeresen követik írásait, továbbra is butaságokat szajkóznak, szembe kell néznie a ténnyel: elrontott valamit. Az egyetlen lehetőség, ha újrakezdi az egészet.
Mi lenne a nyelv logikája?
Nemrég találgatásba fogtunk, hogy mit is érthetnek a laikusok a nyelv logikája alatt. Arra jutottunk, hogy bizonyára valamilyen szabályszerűségre, következetességre gondolnak. Rámutattunk, hogy a nyelv nem szabályszerűen működik, hiszen mindig rengeteg kivétel van. Ezzel azonban aligha cáfoltuk meg, hogy egyébként – a kivételektől eltekintve – az emberi nyelvben lenne logika.
A laikus szóhasználatnak ez a fordulata azért is figyelemre méltó, mert – legalábbis tudtunkkal – nincs olyan nyelvészeti iskola, mely ezt a fogalmat („a nyelv logikája”) használná. Persze valószínű, hogy volt már nyelvész is, aki leírta, de aligha szakmunkában. Könnyen előfordulhat, hogy ismeretterjesztő munkában kicsúszott a tolla alól, azt gondolta, a laikusok ehhez a fordulathoz szoktak, könnyebben követik a gondolatmenetét. Lehet, hogy igyekezett kicsit költőien fogalmazni. Esetleg lehet, hogy az adott helyen egészen pontosan meghatározható jelentést tulajdonított a „logiká”-nak, de ez elszigetelt jelenség.
Rendben, a „logika” nem bevett fogalma a nyelvleírásnak, de miért berzenkednek ennyire a kutatók, ha a laikusok a nyelv logikájáról beszélnek? Mi olyan ellenszenves ebben a terminusban? Nos, éppen az, hogy misztifikál, homályos fogalmakat használ, a jelenségek vizsgálatát egyenesen megakadályozza azáltal, hogy megfoghatatlan. (Ebben nagyon hasonlít egy másik fordulathoz: „a nyelv szelleme”.)
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Nézzünk egy konkrét példát: olvasóink többször is előálltak azzal a vélelmezéssel, hogy ha azt akarjuk kifejteni, hogy valamilyen állam területén van valami, akkor míg általában az országok nevénél a -ban/-ben végződést használjuk, a szigetországok esetében az -on/-en/-önt. Mondhatjuk, hogy azért van ez így, mert ilyen a magyar nyelv logikája? Minek mondanánk, amikor sokkal pontosabban meg tudjuk fogalmazni: ez a magyar nyelvben egy szabály. Ekkor sokkal világosabb, hogy mire gondolunk. Ha ismerjük a szabályt, akkor meg tudjuk jósolni, hogy egy olyan olyan szó, amellyel még nem találkoztunk a megfelelő alakban, hogyan fog hangzani: azt kell mondanunk, hogy Piréziában, ha Pirézia nem szigetország, de azt, hogy Pirézián, ha az. Sőt, ha Pirézia földrajzát nem ismerjük, és valaki azt meséli, hogy Pirézián nyaralt, azonnal tudhatjuk, hogy Pirézia szigetország. Ugye milyen jól hangzik? Szinte sajnálhatjuk, hogy ilyen szabály nincs.
De ez lenne a legkisebb baj. Ha a tudnánk, hogy a laikusok a nyelv logikájáról beszélve a nyelvtani szabályokra gondolnak, akkor legfeljebb azt mondhatnánk, hogy nem szakszerűen fogalmaznak, és ezzel a kérdés le lenne zárva. Végül is pontosan értenénk, mire gondolnak. Csakhogy van, amikor más értelemben használják. Egy olvasónk például a törökről jegyzi meg, hogy „felépítése és logikája nagyon hasonlít a magyarra”. Mire gondolhat? Pontosan nem derül ki, talán a török és a magyar közötti szerkezeti hasonlóságokra (toldalékolás, magánhangzó-harmónia – ekkor azonban nem világos, mi lenne a különbség a felépítés és a logika között), esetleg más tipológiai hasonlóságokra is (pl. a nemek hiánya). Abban azonban biztosak lehetünk, hogy nem egy konkrét szabályra.
A rejtőzködő lényeg
Ugyanebben a hozzászólásban, úgy tűnik, olvasónk valami olyasmit sugall, hogy a felszínen különböző jelenségek mögött valamilyen rejtett összefüggés lehet. Azt tehát, hogy az országneveket a magyar és a török is a népnévhez tett ’ország’ jelentésű szóval alkotja, illetve a közelebbről meg nem határozott, de a két nyelvben szintén hasonló jelenségek között rejtett összefüggés van. Azt, hogy ez így van, statisztikailag kellene igazolni – ahhoz azonban, hogy valóban logikáról beszélhessünk, az összefüggést ok-okozati érvekkel kellene alátámasztani! (Olvasónk kínai példája inkább azt igazolja, hogy ilyen nincs, hiszen az országnevek felépítésében a kínai hasonlít a magyarhoz és a törökhöz, de másban nem igazán.)
De ha lenne is valami „rejtett logika”, mi magyarázná a kivételeket? Olvasónk maga is említi, hogy a törökben is szabálytalan Törökország neve, ez ugyanis nem *Türkistan [türkisztán], hanem Türkiye [türkije]. Ha a nyelvnek van valami logikája, miért nem érvényesül? Persze azt is kérdezhetjük: ha van szabály, miért nem érvényesül?
Nincsenek szabályok
A nyelvészek abban általában egyetértenek, hogy a szókincsre nem vonatkoznak szabályok, ott legfeljebb bizonyos tendenciák érvényesülhetnek. A nyelvtan esetében már szokás beszélni szabályokról. Vegyünk most egy egyszerű példát, amely kézenfekvőnek, egyszerűnek tűnik: mi a különbség a -ban/-ben és az -on/-en/-ön használata között? A válasz látszólag nem bonyolult: az előbbi azt fejezi ki, hogy valami valaminek a belsejében van, az utóbbi azt, hogy a tetején. Ezt példamondattal is könnyen illusztráljuk: a könyv a szekrényben van – a könyv a szekrényen van. A különbség minden magyarul tudó számára világos.
Ha azonban megvizsgáljuk, hogy valójában hol használjuk ezeket a toldalékokat, kicsit bonyolultabb képet kapunk. Azt mondjuk, hogy a vonaton utazunk, pedig a szerelvény belsejében ülünk, nem a tetején. Vannak olyan magyarázatok, mely szerint ez azért van, mert a vonatra fel kell szállni – csakhogy a metróba beszállunk, mégis a metrón utazunk. (A metróban is inkább azt jelenti, hogy ’a metró rendszerében’, nem azt, hogy ’a szerelvény belsejében’.) Azt gondolnánk, a busz biztosan olyan, mint a vonat: s valóban, buszon utazunk, nem buszban. Igen ám, de ha a légkondicionáló elromlott, mondhatjuk azt is, hogy a buszon nagyon meleg volt, de azt is, hogy a buszban nagyon meleg volt. Azt azonban nem mondjuk, hogy a vonatban nagyon meleg volt. (Legalábbis e sorok írójának környezetében nem mondják. Az itt felsorolt példák esetében ingadozás is lehet az egyes beszélők között: mit mondana ez „a magyar nyelv logikájá”-ról?)
Mi a különbség az utcán és az utcában között? Az előbbi használható általánosabb, ’kint’ értelemben (Hány fok van az utcán?), az utóbbi viszont mindig konkrét utcára utal (Hányan laknak az utcában? – a Hányan laknak az utcán? viszont a városban lakó hajléktalanok számára kérdez). Van, amikor nincs különbség: A baleset a Petőfi utcá(ba)n történt. Más esetekben viszont van: A Petőfi utcában lakom (és nem a Petőfi utcán). Ha azt halljuk, hogy az újságárus a Petőfi utcán van, akkor egy az utca közepén álló bódére gondolunk, míg ha azt, hogy a Petőfi utcában, akkor inkább egy ház aljában álló kis üzletre. Mondhatnánk, hogy fordítva „logikusabb” lenne, hiszen akkor van az utca „belsejében” – a házak viszont a szélén állnak.
Gyerekkorunkban az iskolában tanulunk: először általános iskolában, később középiskolában – szakmunkásképzőben, szakközépiskolában, gimnáziumban, technikumban, líceumban. Később viszont már főiskolán vagy egyetemen: ott is valamilyen karon, szakon. Voltak nyelvészek is, akik megpróbálták ezt azzal magyarázni, hogy az utóbbi esetekben már nem a hely (épület) a lényeg, hanem az intézmény, s ez a különbség oka. De honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy -ban/-ben helyett -on/-en/-önt találunk. Körben forog az érvelés. Arról nem is szólva, hogy valamilyen intézményben tanulunk, nem pedig intézményen.
És akkor ott vannak még a településnevek! Szegeden, de Debrecenben! Budapesten, de Bukarestben! Pécsen vagy Pécsett, de Bécsben! Győrött vagy Győrben, de nem Győrön! Szabályt keresni felesleges. Jól mutatja ezt az, hogy míg a legtöbb esetben a beszélők hasonló formákat használnak, addig néhány településnévnél eltérés lehet: van, aki azt mondja, Csíkszeredában, van, aki az, hogy Csíkszeredán. Ha az alakokat szabályok határozzák meg, milyen különbség lehet két beszélő szabályrendszerében, amely csak néhány alaknál okoz különbséget?
Nyelvtanulóknál megfigyelhetjük, hogy vannak, akik nagyon jól ismernek egy idegen nyelvet, mégis folyamatosan hibáznak. Amikor az anyanyelvi beszélők kijavítják őket, megkérdezik, hogy miért, mi a szabály. Ilyenkor persze az anyanyelvi beszélő nem tud válaszolni, még akkor sem, ha egyébként nyelvész. A nyelvtanuló pedig hiába tanul szabályokat, mert nincs mindenre szabály. Ezért is jobb a kommunikációra építő nyelvoktatás a nyelvtani szabályokra építőnél.
Összegzés
A nyelv logikájáról azért nem érdemes beszélni, mert maga a fogalom homályos. Utalhat a nyelv szerkezetére, de akár a szabályaira is. Valójában a nyelv logikája és a nyelv szabályai nem teljesen fedik egymást: a szabályok lehetnek teljesen önkényesek, míg ha a nyelv logikájáról beszélnénk, azt sugallnánk, hogy ezek a szabályok célszerűek, ésszerűek.
Persze a nyelv bizonyos részeiben észreveszünk szabályosságokat, sőt, gyakran a nyelvi változás is nyilván azt célozza, hogy valami szabályszerűbb legyen. Ezek a szabályszerűségek azonban „alulról”, helyi szinten épülnek, s bár gyakran igen széles körven elterjednek, szinte soha sem kivétel nélküliek. Amikor valaki „a nyelv logikájá”-ról beszél, azt feltételezi, hogy először vannak az elvont szabályok, és ennek alapján jönek létre a megfigyelhető jelenségek.
Valójában a nyelvet nem szabályok irányítják. A szabályokat a nyelv megfigyelése során mi magunk vonjuk el, a nyelvben megtalálható mintázatokban felfedezett szabályszerűségek alapján. Ezek a tudatosan alkotott szabályok sikeresen lefedik a nyelvi mintázatok egy részét, de nem mindet. Amikor azonban a nyelvet használjuk, nem szabályok alapján működünk.
Végül egy hasonlat. Leírható szabályként, hogy miképp kell úszni. Ha megfigyelünk egy úszót, szabályokba foglalhatjuk, hogy miként tartja a testét, mikor melyik végtagját milyen irányban mozgatja, miként lesz levegőt. Egy ilyen jól sikerült leírás alapján akár mi is megpróbálkozhatunk az úszással, és ha a leírtakat sikerül pontosan végrehajtani, akkor valóban haladni fogunk a víz felszínén. De amikor igazán úszunk, akkor nem gondolunk a szabályokra, hanem külön gondolkodás nélkül cselekszünk. Így vagyunk ezzel a nyelv használata közben is. Az, hogy szabályok szerint cselekednénk, csupán illúzió.