Nyilván mindenkinek időnként szöget üt a fejébe valami olyasmi, hogy két hasonló vagy azonos hangzású, de eltérő jelentésű szónak van-e köze egymáshoz. Egy ilyen kérdéssel kereset meg minket Lénárd nevű olvasónk is.

A márka két jelentésének (márka mint pénznem és mint egy vállalat cégére) van-e nyelvtörténetileg köze egymáshoz (pl.: márkás ruha)?

Az euró bevezetése előtt Finnországban is márkával fizettek
(Forrás: Wikimedia Commons / Suomen Pankki)

A válasz természetesen az, hogy van. Erre nem is olyan nehéz rájönni, elég, ha arra gondolunk, hogy a német Marke, angol mark stb. jelentése egyben ’bélyeg’ is – eredetileg pedig a bélyeg sem más, mint ’jel’. A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára (TESz.) szerint maga a márka szó a magyarban a 19. század közepétől adatolható ’emlékeztető jel’, illetve ’(levél)bélyeg’ jelentésben, az ’árujegy, védjegy’ jelentése csak az első világháború után jelenik meg.  Pénznem elnevezéseként viszont már a 16. század első felében felbukkan: ebben a jelentésében vándorszó, és a germán eredetű középkori latin marca ’súly- és pénzegység’ terjedt el Európa nyelveiben.  Ennek az elnevezésnek az alapja, hogy a mértékegységet hatósági jellel ellátott rúddal határozták meg, és erről a jelről kapta nevét a mértékegység.

Egy közismert márka – bélyegen
(Forrás: Wikimedia Commons / Magyar Posta)

A márkával rokon eredetű a markáns is, mely a francia marquer ’megjelöl’ folyamatos melléknévi igenevéből fejlődött: marquant ’megjelölő’ > ’feltűnő’ – ez került be a németen át a magyarba, alakját azonban „visszalatinosították”, így lett a t-ből s. De a németek átvették a franciából magát a marquer igét is: markieren, ebből lett a magyar markíroz ’kiemel, hangsúlyoz, jelez, érzékeltet, jelöl, jellemez’. Ide tartozik a demarkációs ’ellenséges felek között ideiglenesen kijelölt’ (vonal ’határ’); ez a spanyol demarcar ’területet felmér, határt megállapít’ igekötős igéből terjedt el (a magyarban a belőle képzett főnév „latinosított”, majd melléknévképzővel ellátott alakját használjuk).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Talán némiképp meglepő, de a szóval összefüggésben áll a margó szó is: az azonos indoeurópai eredetű latin margo jelentése ’szél, határ’ volt: ez a jelentés korábban egyes germán nyelvekben is megvolt, a ’jel’ jelentés talán az egykori határjelölő jeleknek köszönhetően fejlődött ki. A ’szél, perem’ jelentésből számos európai nyelvben kialakult a ’lapszél’ jelentés, ma főként ebben használatos. A magyarban korábban használták a morkoláb ’őrgróf’ szót is: ez a német Markgraf átvétele, előtagja a ’határtartomány’ jelentésű Mark, melynek jelentése persze a ’határ’ jelentésből fejlődött.

A demarkációs vonalig lehet masírozni
(Forrás: Wikimedia Commons / Tanner (Capt), War Office official photographer)

Még meglepőbb lehet, hogy a szócsaládba tartozik a mars ’menet, induló’ főnév, illetve az ’indulj, lódulj, takarodj’ jelentésű indulatszó is. Ez az ófrank [markón] ejtésű, ’jelöl, nyomot hagy’ jelentésű szóból fejlődött a francia marcher [marsé] ’megy, lép, menetel’ ige, illetve az ebből származó marche [mars] ’menés, járás menetelés’ szavakon át. Nyilván ide tartozik a masíroz is, melynek korábban marsíroz alakja is volt – mindkét forma a németből került a magyarba.