Már az előző századfordulón is naprakész információkat lehetett szerezni a sportélet alakulásáról a különböző napilapok sportrovatainak segítségével. A Pesti Hírlap 1901-es évfolyamában például egy focimeccs (vagy írjunk labdarúgó-mérkőzést?) kapcsán arról olvashatunk, hogy az FTC-t hogyan értékeli a külföldi sajtó:

A magyar játékosok közül az egykezü Horváth centre halfet emeli ki [a tudósító], ki a Ferencvárosiakat jó futóknak jelzi, akiknek általában nem rossz ugyan az összjátékuk, de rosszak a halfjeik és gyönge a kapusuk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A centre [más írásmóddal: center] halfra a középhátvéd, a halfra a fedezet szavakat alkották meg később. E szerepek történeti alakulásáról részletesebben lehet olvasni a Népstadion blogon.

Amint a részlet is tanúsítja, a játékosok szerepét leíró szavak elsősorban angol eredetűek, ami nem csoda, hiszen a futball mai formája Angliában fejlődött ki. Hasonlóan az angol szakszókincs dominált egy korai sportszaklapban, az 1903-ban megalakult Nemzeti Sportban is. Ez a lap, nevével összhangban, elsősorban a hazai sportéletről tudósított – éppen ezért kifogásolták többen is, hogy a szóhasználatában nem (eléggé) magyar. Az első évfolyamban például ilyen leírást olvashatunk:

A tennis játéknál oly előnyös, határozott, éles leütés (smash) a table tennisnél tilos. Az ütések fore-hand és back-handütések egyaránt lehetnek.

A forehand a tenyeres ütés, a backhand a fonák ütés nevet kapta később.

A focihoz hasonlóan az asztalitenisz is Angliából terjedt el, így ez esetben is érthető az angol nyelvű szavak beillesztése. Láthatjuk azonban, hogy az újságíró egy esetben magyar körülírást alkalmazott („határozott, éles leütés”) a smash helyettesítésére: megvolt tehát a törekvés arra, hogy az angol szakszavak lassacskán megmagyarosodjanak. Ez a körülírás azonban talán még nem volt elég egyértelmű az olvasók számára, ezért kívánkozott oda az idegen nyelvű megfelelő.

Labdarúgó-mérközés Berlin és Drezda csapatai között, 1892
(Forrás: Wikimedia Commons )

Bemelegítés

A sportnyelvben megjelenő idegen szavak ellen elég korán felvették a harcot. Az indulás után nem sokkal, már 1904-ben helyet kapott a Nemzeti Sportban a következő panasz:

A szaklapokat, a napi lapok sportrovatát, a sportűző társaságok nyelvét magyar ember meg sem érti, ha csak nem tud „sport-nyelven”.

A „magyar ember” ez esetben valószínűleg azokat jelentette, akik újabban szeretettek volna bekapcsolódni a tömegsportba. Azok, akik eddig is művelték valamelyik versenysportot, már megismerték a szakzsargonját, azonban az újabb tömegek bevonzásához könnyebben érthető, magyar szavakra van szükség – hangzott az érvelés. Logikusnak is hangzik: könnyebben átvesznek az emberek olyan szavakat, amelyek számukra ismerős elemekből állnak, emellett az idegen nyelvi szavak még kiejtésbeli nehézséget is okozhatnak stb. A gondolatmenet csak azt nem veszi figyelembe, hogy egy szakma, egy hobbi vagy bármely más tevékenység szavainak tanulása általában valamilyen tevékenység gyakorlása közben zajlik. Hagyományosan az inas a mesterfogások és az eszközök nevét aközben tanulja, ahogyan ismerkedik velük, ahogyan elkezdi használni azokat. Ha valaki sportolni kezd, menet közben: edzés vagy a meccsek megbeszélése során ismerkedik meg az adott sport világával, így a sporteszközök, a szabályok, a játékosok elnevezésével is. Ilyen szempontból számára édesmindegy, hogy valamit szögletnek vagy kornernek hívnak a csapattársai vagy az edzők: így is, úgy is meg kell tanulnia a vonatkozó szabályokat. Önmagában az előbb idézett fonák ütés vagy tenyeres ütés nem jelent semmit egy újoncnak, hiába ismeri egyenként a szókapcsolatok tagjainak a jelentését. Bár az sem biztos, hogy mindenki meg tudja mondani, mi is az a fonák...

A pisztoly eldördül...
(Forrás: Wikimedia Commons / Australian Paralympic Committee / CC BY-SA 3)

Vigyázz, kész, rajt!

Ahogy láttuk, már a századfordulón téma volt a sportnyelv magyarosítása, az igazi dömping azonban 1931-ben indult. Ebben az évben jelent meg egy felhívás a Nemzeti Sportban Tessék magyar szavakat keresni a sport fogalmainak kifejezésére címmel. Az olvasókat kérték fel, hogy alkossanak az újság által megadott fogalmakra új szavakat. A pályázat céljairól ezeket olvashatjuk a felhívásban:

Csak azokat az idegen szavakat akarjuk elkerülni és a magyar nyelvből kigyomlálni, amelyeket jó magyar szóval, a fogalmat kifejező meghatározással tudunk helyettesíteni... amelyeket megfelelőnek találunk, igyekszünk átvinni a köztudatba, hogy ezzel is hozzájáruljunk a sport elmagyarosításához és a magyar sportnyelv megtisztításához.

Ismerős nyelvművelői képek: gyomlálgatás, tisztogatás – egy megfelelőbbnek, az ideálishoz közelebb állónak vélt nyelvállapot elérése érdekében. A megfogalmazás politikai ideológiát is rejt: „a sport elmagyarosítása” egyfajta szimbolikus birtokbavétel, amely együtt jár a nem magyarnak tartott elemek kiszorításával. Ez az időszak a harcos magyarosítás időszaka: számos magyarító szótár, zsebkönyv jelent meg. Ezek egyik leghíresebbje a Pesti Hírlap nyelvőre (1933), amelynek szerkesztője Kosztolányi Dezső volt.A Trianon traumáját revíziós törekvéseivel gyógyítani akaró, új nemzeti nagylétről álmodozó Magyarországon nem meglepő a törekvés: nem csodálkozhatunk azon, hogy ez a mozgalom nem húsz évvel előbb vagy később vett ekkora lendületet.

Melyik újítás ér célba?
(Forrás: Wikimnedia Commons / roger alcantara / CC BY 2.0)

Szavak versenyben

A sportnyelvújító mozgalom első éveiben az olvasók által beküldött szóötletekről a Nemzeti Sport szerkesztői döntötték el, hogy megfelelőek-e. Minden évben közzétették a díjazott szavak listáját, illetve értékelték a beérkezett ötleteket. A következő válogatás mutatja, mely szavak tetszettek leginkább a szerkesztőségnek (zárójelben az idegen szó, amit kiváltani terveztek velük). 1931-ben a mez (dressz), hajrá (finis), szorító (ring), rajt (start), edző (tréner) voltak a díjazottak között, valamint a csép ’ollózó lábtempó az úszásban’ jelentésben, a krall kiváltására. Erre az idegen szóra egyébként a következő évben még frappánsabbat véltek találni, a kallót.

Az 1933-as eredményhirdetésből ma is ismerős lehet a portya (túra) és a szöglet (korner), valamint a táblázat (tabella). 1934-ben a part (taccs ’partdobás’), firka (dribli ’cselezés fociban’) és a rosta (trial ’selejtező, verseny’) győzött. Ebben az évben nem díjazták egyebek mellett a váltófutás (staféta), ajzó (dopping) és a vízilabda (vízipóló) szavakat, ez azonban nem gátolta meg, hogy elterjedjenek (az ajzó az ajzószer összetételből lehet ismerős). Ebből az évből származik a bőrszeg (stopli) is, amely azonban nem igazán lett népszerű, gyorsan a perifériára szorult: nem véletlen, hogy A magyar nyelv nagyszótárában ma már „kissé régies” minősítéssel szerepel. Az 1935-ös rangadót (derbi) hallani ma is, a rápénz (prémium) és a toppol (stoppol ’fékez’) azonban – internetes keresésünk szerint – egyáltalán nem, vagy legfeljebb sportnyelvtörténeti összefoglalókban olvasható.

Rohamos terjedés vagy terjedelmes rohanás?
(Forrás: Wikimedia Commons / National Library NZ on The Commons)

Új szavakat, de hogyan?

A sportnyelvújítás közben különböző megoldásokat alkalmaztak a beküldők az idegen kifejezések magyarítására. Egyes esetekben régóta használatos szavak már meglévő jelentéseit bővítették. A mez például a TESz. szerint 1770 óta megvan az írott magyarban ’takaró, lepel’ jelentésben. Száz év múlva ’jelmez’ jelentésben is előfordul – innen pedig már csak egy ugrás kellett, hogy ’(csapatonként egységes) sportöltözet’ legyen belőle.

Más esetekben a régi szó felhasználása áttételesebb volt. A mez esetében az új jelentés éppúgy egyfajta öltözéket jelentett, mint korábban, a csépnél azonban már távolabbi a képzettársítás. A TESz. szerint ez a szavunk már a 12–14. század óta kimutatható, eredeti jelentése: ’magnak a kalászból vagy hüvelyből való kiverésére használatos eszköz’. Elsősorban mezőgazdasági vagy nyelvjárási, néprajzi szövegekben fordult elő. A cséppel az alábbi videón is látható jellegzetes mozgással cséplik a búzát:

Az angolban a crawl főnév a gyorsúszást, összetételben (back crawl) pedig a hátúszást jelenti. Nem sportnyelvi jelentései: ’csúszás, mászás’, ’lassú, vontatott mozgás’, az átadó nyelvben tehát más fogalmakkal kapcsolódik össze a szó.

Ez a mozgás juthatott eszébe annak, aki az angol krall (eredeti írásmóddal crawl) helyébe magyar szót keresett, mivel a szóban forgó lábtempó némiképp hasonlít a cséplésre. A lábak fel-le mozognak, miközben térdnél meghajolnak:

Más esetekben a szó újrafelfedezését, a jelentés kibővítését képzések sora követte, így szócsaládok keletkeztek. Az edz ige például a 16. század eleje óta olvasható magyar szövegekben (TESz.). Először ’keménnyé, szívóssá tesz’ jelentésben használták, aztán az ’ellenállóbbá tesz’ jelentése is kialakult, mígnem a 19. század közepétől-végétől ’sportol, tréningezik’, illetve ’más sportolót tréningeztet’ jelentésben is elkezdték használni. A belőle képzett edzés főnevet is már viszonylag korán, az 1860-as évektől kezdve leírták (edzés céljából, izmok edzése), a másik gyakori képzett alak, az edző viszonylag későn főnevesült. Elsősorban olyan szókapcsolatokban fordult elő, mint edző munka vagy edző játékok, ’tréner’ jelentésben csak 1931-ben kezdték használni. Az edz gyakori képzett alakjaiból néhány ma is használt összetétel is kialakult, pl. az edzőtábor vagy a labdaedzés.

Az összetétel amúgy is kedvelt eljárás volt a magyarítás során: ebbe a csoportba tartozik, számos társa mellett, a toronypiruett (Spitzpiruett) és a leülőpiruett (Sitzpiruett) is (láthatjuk: német eredetű szavak ellen is felvették a kesztyűt az olvasók). Ezek tükörfordításnak tekinthetők. A toronypiruett persze nem egészen szó szerinti fordítás, de a lazaság érthető: a Spitze ’csúcs’ jelentése akár egy magas toronyra is vetíthető.

Bár a legtöbb újítást a labdarúgás területéről szokás említeni, a többi sportág szavait is igyekeztek megmagyarítani a korszakban. Új szót kaptak például az úszók, akik már 1869 óta használták a gyorsúszást, 1871 óta a mellúszást, 1896 óta a hátúszást, de csak 1935-től pillangóztak (eredetileg angolul butterfly, mely szintén ’lepke, pillangó’ jelentésű). Igaz, ez esetben nemcsak a szó, hanem maga a versenyszám is vadonatúj volt: 1933 óta úszták a bajnokságokon. De nem maradtak magyar elnevezés nélkül a röpladba (volleyball) kedvelői sem – bár 1931-ben még csak a nem nagy karriert befutott repülőlabda alakkal barátkozhattak, a mai, végleges megoldásra egészen 1950-ig kellett várniuk.

Az új szavak létrehozásának megannyi technikája, a fordítások minősége az akadémiai nyelvművelés figyelmét is felkeltette: 1936-tól kezdve tekintélyes nyelvművelők is egyre inkább beleavatkoztak a mozgalom ügyeibe. Erről az időszakról írunk legközelebb.

Irodalom

Bánhidi Zoltán: A magyar sportnyelv története és jelene. Sportnyelvtörténeti szótárral. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. [Innen származnak az elméleti fejtegetéseket tartalmazó újságidézetek is]

Ittzés Nóra (főszerkesztő): A magyar nyelv nagyszótára. 1–4. kötet. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 2006–2011. [A századfordulós nyelvi példaanyag forrása]

Benkő Loránd (főszerkesztő): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. 1–4. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967–1984.